( render_elek | 2019. 07. 12., p – 12:56 )

Mi a gond az fxml-el, miért használják kevesen? :)

Kb. olyanokra gondoltam, pl. geogebrába is látható, hogy egy kockának hogy néz ki a kiterített hálózata. Egy kattintás és ott van. Ez nekünk egyértelmű, de vannak tanulók, akik nem tudják összekapcsolni a 3d alakzatot egy 2d ábrával. Ráadásul 1 testhez több hálózat is tartozhat. Eddig papírból kivágott makettekkel mutattam be az "átalakulást", de haladnék a korral :)
Biztos, hogy vannak erre kész dolgok is, de szeretnék alkotni* és a javafxml-t találtam erre alkalmasnak.
Arra már rájöttem, hogy a kocka helyett inkább négyzeteket helyezzek el megfelelően, majd a négyzet oldalát (azaz a kocka élét) tudnám használni forgástengelyként.
Vagy ha ezeket a négyzeteket csoportba rendezem, akkor együtt forgatva forgó kockaként látszódik, amin megfigyelhetik, hogy nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy így látszódjon (Szilassi Lajos tanár úr most büszke lenne rám :) ).
Szóval ilyen egyszerű, dolgokat szeretnék megvalósítani.

*sok parkban látni fát festő művészkéket, pedig Csontváry után minek?
Kedvtelésből :)