( kroozo | 2019. 01. 05., szo – 16:39 )

> Hát az nagyon régen lehetett, úgy egy évtizede legalább.

Annyi ugyan nincs, de tényleg nem ma volt

> Mivel ismereteid a témában finoman szólva elavultak, jön egy kis filozofálgatás. Ezt skippelném.

Attól még igaz marad. Ahhoz, hogy belásd, hogy a vmware üzleti modelljére sehol nem jellemző, hogy kizárólag supportból próbálna megélni, ezért amíg az ingyen X mellett van fizetős X is, addig egyértelmű, hogy az ingyen X nem tud mindent, ami kell, ahhoz egyáltalán nincs szükség arra, hogy valaha is lásd bekapcsolva ingyen Xet.

> Nem sikerült megértened amit írtam, így természetesen a következtetésed is téves.

De sikerült, pontosan jól értettem, hogy mihez kell hackelni. Értem én, hogy szerinted egy portforward már fölösleges, mert a bridge minden szempontból jobb választás. Lelked rajta, szerintem meg nagyon nem, és pl azokhoz a usecasekhez, amikre én szoktam desktop virtualizációt használni, azokra ált nem igazán jó ötlet a bridge.

> Nincs itt semmi bohóckodás, leszámítva a fogalom nélküli észosztogatásodat. Már megbocsáss de itt ez a helyzet.

Hát, majd a többiek eldöntik, hogy szerintük bohóckodás-e azzal baszakodni, hogy átlopják a fizetősből a toolt egy nyamvadt portforwardhoz, vagy hogy egy rakás külön playert kell futtatni, ha több vmet akarsz. (Szerintem egyértelműen az). Meg majd azt is jól megítélik, hogy ki osztogat itt észt fogalom nélkül. (Már megbocsáss, de az a helyzet, hogy egy hangyafasznyit nagyobb az egód, mint ami a tartalmat tekintve reálisnak tűnik.)