Olvasgatom a HUP-ot, regebben levlistaztam, jarok meetupokra, es megmondom oszinten, van egy dolog, ami rettenetesen irrital: emberek, akik ugy csinalnak, vagy ugy erzik, hogy a munka onmagaban valami fontos, magasztos dolog lenne, nem pedig az, ami: modszer arra, hogy megteremtsuk a megelhetesunkhoz szukseges javakat.
Mit kíván az ember általában? Nem sokat, de amit kí-
ván, ahhoz annyira ragaszkodik, hogy nem lehet megta-
gadni tőle. Csaknem minden felnőtt ezeket kívánja:
1. Egészséget és hosszú életet.
2. Élelmet.
3. Alvást.
4. Pénzt és azokat a dolgokat, amelyek pénzen meg-
szerezhetők.
5. Túlvilági életet.
6. Szexuális örömet.
7. Gyermekei jólétét.
8. Saját személye fontosságának az érzését.
E vágyak közül csaknem valamennyi kielégül - egyet
kivéve. De ez az egy csaknem olyan mély és parancsoló,
mint az élelem vagy az alvás utáni vágy - és ez ritkán elé-
gül ki. Ez az, amit Freud „nagyravágyás"-nak és amit
Dewey „a fontosság vágyá"-nak nevez.
(Dale Carnegie - Sikerkalauz)
Amit a könyv nem ír: Szerintem egy jó családban a szeretet betölti a fontosság érzet utáni vágyat, tehát az az utáni vágy felfogható szeretethiányként.
Aztán az is lehet, hogy ezen felül is van még egy vágy bizonyos emberekben, és amiatt vagyunk ma itt, és amiatt szelektálódtak ki a többiek.
Szerintem a munka ugyanúgy dopaminnal jutalmaz, mint bármi más élvezeti cikk, tehát érthető, hogy miért idegesek az emberek amikor akadályozod őket a munkában.