Az igazi baj az, hogy nem mindenki ugyanolyan szabályok szerint játszik.
A gyógyszerszabadalmak, ha jól emlékszem, 5 évig élnek. Ehhez a gyártónak (legtöbbször az is finanszírozta a kutatást) kell azért fizetnie, hogy megkapja 5 évre a szabadalmat. Az 5 év után vége a dalnak.
Ha egy mérnök kitalál/készít valamit, akkor vagy ő, vagy a cége fizet azért, hogy megkapja a szabadalmat. Ha később újra fizet, akkor további évekre is érvényes marad a szabadalom.
Ha egy zenész (író, költő,…) ír egy számot/darabot, akkor neki automatikusan jár jogvédelem. Sőt, mint már fentebb írták, le sem nagyon tud mondani róla. Ha nem csinál semmit, az Artisjus akkor is megvédi az érdekeit. Ha akarja, ha nem. Illetve ha nem akarja, akkor köthet szerződést egy másik jogvédő szervezettel (van ilyen). Ha meghal a szerző, akkor az örökösi öröklik a szerzői jogait, és ők kapják még 70 évig a pénzt a jogdíjakból.
Mindhárom esetben az emberi kreativitás „terméke” a főszereplő. De az első két esetben küzdeni és fizetni kell a jogvédelemért, a harmadikban pedig ingyen van és automatikus.