A már/még/óta éppen azok a módosítók (még ha explicite nincsenek is a szövegben), amelyek súgják, hogy a present perfect alkalmazandó. Nem döntő, hogy az a kérdés, hogy vacsorázott-e MÁR, miközben a kérdező tudja, hogy egyébként az összes többi étkezést becsülettel teljesítette, vagy hogy abban az évben egyáltalán evett-e MÁR.
A simple past (sima múlt) az elbeszélések igeideje és a konkrét időpont(ok)hoz kötött cselekvéseké.
Legalábbis az volt, amíg - a jelek szerint - a PP el nem kezdett kihalni.
Jut eszembe: német nyelvtanárként végzett nejemet dicsérték már meg németek igemódért, amelyet helyesebben használt, mint ők, és előfordult, hogy olasztanár ismerősnek könyvvel kellett bizonyítania, hogy a szerkezet, amit használ, létezik az olaszban, és az adott helyen az a helyes - pedig egyikük sem aluliskolázottak között mozog.
Jut eszembe2: mi is megnéznénk azt a külföldit, aki az ikes igéinket az erodálódásuk előtti állapotukban ragozná felszólító és feltételes módban. Akadna, aki birokra is kelne vele, hogy nem jól tanulta meg.