Nekem nem fáj, hogy nagyobb az ösztöndíja a doktorandusznak, sőt én még adnék is neki többet. A probléma, hogy a többi fizetés alacsony. Ezt nem lehet úgy nézni, hogy te kaptál valamit ezért utállak.
A hallgatók helyzete amúgy nem ennyire fekete-fehér. Durván azt látom, hogy 3 kategória van.
Van a felső 1/3-ad azokkal minden nehézség nélkül a játék.
Van az alsó 1/3-ad azzal lehet csodát tenni, látszólag mindenre alkalmatlanok. Azok akik lusták is azok elvesztek, de aki küzd és jön konzultációra és összeszorított fogakkal csinálja abból lehet jó szakember. Ha küzd én tuti segítek neki.
Van a középső 1/3-ad aki ha csinálná akkor simán tök jó szaki lenne, de ha nagyon akarja akkor bekerülhet a felső 1/3-adba. Velük az a baj, hogy leginkább ők a leglustábbak és sokkal nagyobb esélyesebb, hogy az alsó 1/3-a kötnek ki.
Azt nem veszik figyelembe sokan, hogy amennyi órájuk van, minimum annyit kell foglalkozniuk vele otthon.
Az óra nem azért van, hogy ott a tanulási folyamat véget érjen. Elvileg az óráról úgy kellene hazamenni, hogy már tudnak otthon egyedül is gyakorolni. Viszont a probléma, hogy órán nem mernek kérdezni. Azt hiszik, hogy otthon egyedül is menni fog, csak sajnos tudható, hogy nem fog.
Szerintem nem tapasztalt prof vs tanársegédben húznám meg a probléma gyökerét, hanem abban, hogy kap-e segítséget a hallgató ha kér, vagy sem. Nyilván azért van mindennek egy fizikai határa, amit csak több emberrel lehetne pótolni.