Attól még a zenész megkapja a rádiótól a lejátszásért járó díjat tehát igen is a zsebében lesz a pénz!
De tőlem nem, mégis meghallgatom. Tehát koncepcionálisan el van baszva az egész rendszer, amire az érvelésed alapozod, hiszen nem közvetlen a hallgatók után kap lóvét az alkotó, hanem fix összeget kap és mégis belemegy az üzletbe. Magyarul, a rádió fizet annyi összeget, ami megegyezik azzal, mintha százezren megvették volna a számát iTunes-ban. A rádiót meghallgatják kétszázezren. Ekkor az alkotó lemondott százezer hallgatónyi extraprofitról. A helyzet az, hogy rohadtul nem tudod előre, hány embert fog érdekelni az alkotásod és hány ember képes és hajlandó fizetni érte, viszont ha elegen fizetnek érte, akkor megérte és lesz elég profitod a fennmaradáshoz és új (akár még jobb) alkotások elkészítéséhez. Ha pedig mindenki csak lewarezolja és/vagy senki nem veszi meg, akkor valamit szarul csináltál.
Mi eldönthetjük mennyit kapsz a melóban az idődért és energiádért? Ugye hogy nem!
Az dönti el, hogy ki (melyik munkáltató) mennyit hajlandó fizetni azért, amit csinálok, illetve hajlandó-e megfizetni annyit, amennyit kértem az állásinterjún. Én ezt a rendszert elfogadtam, amikor munkába álltam. Az alkotónak is el kéne fogadnia, hogy nem csak ő határozza meg, ki mennyit fizet a művéért, mert valaki semmit nem fog érte fizetni és nyugodtan lemásolhatja, hiszen ezzel effektív kárt nem okoz az alkotónak, nem vesz el tőle semmit. Ha pedig nem tetszik, akkor keressen más piacot, ahogy én se állok be informatikusnak, ha már jóideje nem vesznek fel sehova pénzért dolgozni, csak az open-source munkáimat értékelik, meg "lopják el".