( uzsolt | 2017. 03. 31., p – 13:43 )

szeretném megválogatni, hogy ki tanít

Erre egy kollegám mondását "idézném": majd ha a tanár megválogathatja, hogy melyik gyereket tanítja, akkor mondhatja majd csak meg a gyerek, hogy melyik tanárt szeretné :)

Lehetne ilyet?

A közoktatásban ilyen nincs, legalábbis "tanórai" keretek között. Magániskolákban elképzelhető (nincs infóm ilyenekről), ill. szakkörön, egyéni korrepetáláson persze lehet (megkérdezed a számodra/gyerek számára szimpatikus tanárt, hogy vállalná-e különórán, ennyi a történet).

Egy kicsit off gondolat, a tanár megválogatásához: egyáltalán nem gondolom jó ötletnek. Nem azért, hogy a szülő ne szóljon bele, hanem azért, mert a "jó fej", "laza", "kedvesen beszél velem" stb. tulajdonságok nem feltétlen egyeznek azzal, hogy az adott témát/ismeretet mennyire tudja átadni. A gyerek nyilván a "jó fej"-tanárt választaná, és a szülő is inkább azt választja (pl. mennyi szülő választaná azt a tanárt, aki megmondja, hogy a gyerekéből soha a büdös életben nem lesz orvos, mert nincsenek meg a képességei hozzá - miközben a szülő szentül meg van győződve arról, hogy a gyereke az orvosi pályára termett, és a családban eleve hagyomány az orvosi pálya, tehát az ő csemetéje is orvos lesz és punktum -> választ egy olyan tanárt, aki azt mondja, persze, orvos lesz, aztán majd az érettségin/felvételin jön a hoppá).