Pont erről van szó. A tranziens viselkedés nem problémás, mert az jól kézben tartható max. 2 időállandóval. Viszont ez még mindig csak az elméleti táp. Az a kérdés, hogy valós terhelésnél a bekövetkezhet-e szélsőséges állapot. Olyan, amikor nem a holtidő, hanem annak a megváltozásaiból adódó komponensek növelik a zavart. Ekkor szuperponálódhat olyan hiba a kimenetre, amely túllépi a kimeneti feszültség tűrését. Ez a problémakör nem írható le néhány dimenzióval. Mivel nem tudjuk egyszerűen leírni a terhelés viselkedését, ezért sok esetben kísérletezéssel lehet csak finomítani.
Ahogy a kőművesek mondják, a malter mindent eltakar. Itt meg a kondenzátor a csodafegyver. A végén esetleg kapunk egy teljesen más viselkedésű rendszert.