( locsemege | 2016. 07. 11., h – 23:01 )

Így rendben van, amit írtál, csak nekem egyből eszembe jutottak azok, akik végig dolgozták becsülettel, hittel, hivatástudattal az életüket, a mai társadalom meg nagyjából azt üzeni nekik, hogy köszönjük, hogy balfácán voltál, dolgoztál, ahelyett, hogy pénzt kerestél volna, most már bátran megdögölhetsz akár a híd alatt is, le vagy ejtve. És ez nagyon nem korrekt. Példaképpen említem, korábban a nővér, a szakápoló egy megbecsült szakma volt, 4 éven át tanulták a szakmát, akik ezt választották. Anyagilag nem volt nagyon megbecsülve soha, de emberileg úgy, ahogy. Aztán ma meg az a hozzáállás, hogy ezt egy idomított majom is meg tudja csinálni, néhány hetes tanfolyam után - kis túlzással - ápoló lehet valaki, garantált bérminimum körüli pénzt kap, a munka meg nem egyszerű. Ez rombolja azon nővérek morálját, akik ezt hivatásként választották, szívvel-lélekkel, empátiával rengeteget tettek azért, hogy betegek felépüljenek, s most ott tartunk, hogy a társadalom többsége szinte nyíltan lenézi az ápolókat, de ennek része az is, amit a rövid tanfolyamokkal üzen. Szerintem nagyon tisztességtelen, aljas dolog ez. Ilyen világot élünk, s ez nagyon nincsen rendjén. :(

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE