Az első cikk még OK, de a másodikban a faszi valszeg húsz éve nem látott videójátékot. Főleg az a furcsa, hogy többször is hangoztatja a kizárólagos sikerélményt, megnyomok egy jó gombot és nyertem. Nagyon nem így van. Itt is rengeteg a sikertelenség, ma már erősek lehetnek a valódi szociális kapcsolatok, nagyon sok az IRL találkozás, ahol akár együtt „énekelnek” vagy inkább élnek. Persze van az ellentettjére is példa, de nem ennyire sötét a kép.
A múltkor végighalgattam pár előadást 'gamification az oktatásban' témában. Addig én is úgy álltam hozzá, hogy ez egy ordenáré baromság. Kiderült, hogy hogyan használják jól, mi az ami előreviszi a gyereket a fejlődésben, úgy is, hogy nincs köze számítógépekhez vagy játékokhoz. Ott is elhangzott, a mindenkori, szintezett jutalmazás hatékonyabb mint a rosszul teljesítés utáni megszégyenítés. Azaz, nem kap száz pontot, csak tízet, de kap, így későb többet is szerezhet, javíthat a dolgon, míg ugye egy egyessel le lett írva a tudása nullára, ez pedig nem motivál. Később is hasznos lehet az életben, ha a jobbra törekszik, és nem adja fel az első sikertelen próba után, mert úgyis mindegy.
Szóval ha a szülő normálisan, egyensúlyban kezeli a dolgot, a gyerek nem kerül hátrányba a virtuál játékokkal. Sok velem kb. egykorú szülőt ismerek, geekeket is. Látszik a különbség a teljesen tiltott és a mindent megengedők között. Egyik sem jó. A leggeekebb szülőpáros, (akik itthon az elsők voltak a twitteren végigközvetített szüléssel), nem korlátozzák totálisan a gyerekeiket semerre, de láthatóan a legjobb szülők évek óta, jól fejlődtek a gyerekek az évek során, szociális problémájuk nincs, sokat játszanak a kertben, mindenhol. Pedig kb. hamarabb volt a kezükben Ipad mint nekem, egy tényleg kütyüfüggőnek.
☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)