Szerinted az miért nem megoldható (vagy lenne megoldható), hogy létezzen olyan programozási nyelv, amelynek kétféle szemantikája van:
1. Alacsonyszintű, runtime ellenőrzéseket nem végző szemantika, itt minden a programozó felelősségi köre. Itt például nem szól senki semmit, ha túlcímzel egy tömböt.
2. Magasszintű, runtime ellenőrzéseket is végző szemantika, itt a runtime szól, ha túlcímzel egy tömböt.
Maga a nyelvtan (szintakszis) ugyanaz, de a szemantikája más a két kódnak, és a fordító feladata, hogy milyen binárist generál.
Persze a két szemantika szerint elkészült binárisoknak más a runtime-követelménye és szemantikája is, ezért nem keverhetők.
Az első használható embedded rendszerekben, ahol nincs semmiféle runtime type-checker, bounds checker és társaik, cserébe sokkal pontosabban kell programozni míg a másik meg jó a nem embedded-környezetben is, cserébe produktívabb a programozás.
Vagy hogy egy más megközelítést adjak: utasítod a compilert, hogy fordítson be, vagy ne fordítson be minden tömb hozzáférés, vagy memóriacímzés elé egy határellenőrzést, amely assertation failed hibát ad, amennyiben az ellenőrzés sikertelen.