( tombenko | 2015. 09. 14., h – 19:17 )

aki valóban menekül, miért nem jön legálisan a határon, miért nem akarnak újlenyomatot stb adni

Mondjuk nem bírja kivárni, amíg szépen, egyesével mindenkit előveszegetnek, lepapírozgatnak, meg úgy általában elpöcsörészgetnek, miközben ő áll a nagy üres semmiben. És pontosan erről beszéltem: elég régen tudott, hogy várható, méghozzá kurva sok ember. Még támogatást is kaptunk rá, ami valahogy felszívódott. Semmi nem történt, pedig kellett volna elsősorban átmeneti szállásokat telepíteni, regisztrálást, eü. ellenőrzést megszervezni, az érkezők irányítását, informálását előrelátóan megtervezni. Ha ez teszi a kormány még a plakátolás előtt és helyett, senkinek nem tűnt volna fel, vagy legfeljebb marginálisan. Ehelyett van hiszti, van vergődés, félinformációk és dezinformáció, dühöngés és radikalizálódás. És ez elszomorít.

Hát azért, mert nagy részük nem menekült, és ki tudja milyen céllal jönnek.

Vagy elegük van a tökörészésből, bürökratikus idiotizmusból. De az is lehet, hogy egyszerűen félnek, hogy azok, akik elől menekülnek, így utol tudják érni őket.

hozzák az ő értékrendjüket,

Amivel alapvetően nem sok baj van. Azt csak némelyek gondolják, hogy otthon ők állandóan klepetusban járnak és nőket fejeznek le. Ez inkább azokra jellemző, akik elől jönnek.

adott esetben az agressziójukat, vallásukat,

Agressziójuk? Akkor nekünk is van, csak az jobb? Vagy hogy érted ezt? A vallással pedig semmi baj sincsen - amíg ez a fejükön belül marad, akárcsak bárki más esetében. Ha viszont kitör, az meg a konkrét vallástól függetlenül rossz dolog.

Persze vannak olyanok, akik valóban menekülnek, őket szűrné ki a rendes határellenőrzés.

Ha nem egyesével kellene napi százakat fejenként órákig basztatni határellenőrzés fedőnéven.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel