Foglalkozni a tőlünk eltérő véleményekkel kell, érdemes azon elgondolkodni, abból van-e számunkra használható, de az nem azt jelenti, hogy ezen eltérő véleményeket kellene megvalósítanunk.
Igen, csak egymással ellentétes véleményeknél ez azt fogja jelenteni, hogy az állítólagos kétharmadra hivatkozva a kopaszodó törpe az én nemzetközi megítélésemet is tönkreteszi az idióta, rendszertelen, ostoba tevékenységével. Lesz szíves nem a "magyar nemzet", a "magyar nép" és hasonlóak nevében tenni a saját nyilatkozatait. És mondjuk még ebben a helyzetben is megérne egy népszavazást, hogy elfogadhatónak találjuk-e a honvédség bevetését a határon. Mert én nem.
Hogy jön ide az ártatlanság vélelme?
Úgy, hogy a büntetőjogi felelőssége tudatában menekültnek állítja magát. Amíg nem tudod bebizonyítani az ellenkezőjét, köteles vagy ezt elfogadni és tényként kezelni.
Még mindig nehezíti a vitánkat, hogy nem tudom axiómaként kezelni azt, hogy szíriai menekültekről beszélünk.
Lásd fenn: amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be, addig el kell fogadnod, hogy ő szíriai menekült.
Biztos vagy benne, hogy sok földművesre van szükség?
Én nem. Volt egy földművelésügyi államtitkárunk, aki biztos volt ebben. Volt egy kidolgozott stratégiája. Aztán a saját párttársai kiépítettek egy annyira korrupt rendszert mögötte, hogy azt ő már nem tudta elviselni. Ja, és azoknak a földeknek a nagy része azóta műveletlenül és kihasználatlanul hever, de EU-s támogatásra jó volt.
Ha igen, a falvak munkanélküli nem túl képzett lakosai ezt miért nem tették eddig?
Tették, aztán a földeket kivették alóluk, több esetben rendőrrel üldözték el őket azokról a területekről, amiket korábban műveltek, és - "ha már úgyse nyúlnak hozzá" alapon - megpróbáltak újra hasznosítani.
Az egészségügyi, járványügyi kérdésekkel, a szexuális úton terjedő betegségekkel mi lesz?
Erre vannak az ezzel foglakozó szervezetek. Akik igen, nyáron kimentek vizsgálni a migránsokat támogató civileket egy fertőzés gyanúja után, náluk mindent rendben találtak. A MÁV szerelvényeken meg kiemelt ellenőrzést rendeltek el, valamiért.
A vallási jelképekkel?
Hogy jön ez ide (leszámítva persze azt a tahó társaságot, amelyik felszáll a buszra fényképezni, hogy a rohadt menekültnek nem kell a szendvics és ott hagyják a buszon - csak azzal nem foglalkoznak, hogy egyébként tele van olyan hússal, amit vallási okból nem ehetnek meg... magyarország, 2015. intelligencia: 0. empátia: -1.)?
Ha valamit tiltunk nekik, akkor a polkorrektség jegyében a keresztényeknek is tiltani kell.
Miért tiltanánk nekik bármit is (vallási okokra gondolsz, gondolom, mert pl. hogy a gyűjtő táborokat nem hagyhatják el, az más kérdés)?
BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)