Egészen fiatalon, még egyetem alatt foglalkoztam átfolyás mérésével, bár nem szárnykerékkel, hanem indukciós elven. Szárnykerékkel egyszerűbb, viszont gondolom, a mechanikai hibák nagyobb mérési hibát okoznak, de megvigasztallak, az indukciós mérés problematikája meg az, hogy a galvánpotenciál a hasznos jelnél nagyságrendileg nagyobb, szóval mindenképpen szívás a dolog.
Ami az R-Pi-t illeti, hát, ez valóban mikrokontrolleres feladat. Úgy gondolom, oprendszerre valós idejű feladatot bízni kevéssé jó ötlet. Ha másra nem, előfeldolgozásra jó lenne egy mikrokontroller, s az eredményeket valami buszon, i2c-n vagy SPI-n küldhetné az R-Pi-nek.
Kalibrálást úgy szokták intézni, hogy ismert térfogatú tartályból különféle sebességgel áthajtják a vizet a mérőművön. Konkrét esetben 300 l-es tartály volt. A mért térfogatnak, ami lehet a térfogatáram integrálja az idő szerint, vagy a te esetedben az impulzusok száma, az áramlási sebességtől függetlenül ugyanannyinak kell lennie, az eltérésből lehet számolni a különböző sebességekhez tartozó mérési hibákat.
A szenzor hogyan ad impulzusokat? Van egy LED, aztán egy fototranzisztor, s a kettő között néha elsuhan egy lapát? Ha ilyen a felépítése, akkor ne feledd, a LED elé kell előtét ellenállás, LED-et feszültséggenerátorosan nem táplálhatsz, valamint a fototranzisztorhoz kell egy felhúzó ellenállás, ellenkező esetben nagyjából a rövidzár és szakadás, mint potenciálban lebegés lesz a két állapotod.
Közben utánanéztem, látom, Hall-generátoros jeladója van, s feszültség kimenete.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE