valamikor tíz-tizenkét évvel ezelőtt a greenpeace hetedik emeleti sötétzöldjei egyszer egy (a placcra helyezhető puhafalú vagy leásandó merevszerkezetű, német gyártású) medencéket forgalmazó cég egyik puhafalú termékének az anyagát vizsgáltatták be valami baromi nagy névvel rendelkező usa-béli intézettel.
nagyonneves professzor úr több oldalon taglalta azt (is), hogy az a rohadt műanyagalapú fólia szakadni sem kezd el hatszáz év leforgása alatt, nem hogy lebomlani.
ez a papíros benne maradt egy asztal fiókjában, amit az ezt követő hónapban egy syma csarnokban tartott kiállításra vittek fel mint szükséges kellék.
egy hapsi éppen a kiállításon érdeklődött, hogy 5 év alatt 3 puhafalú medencére költött és már unja hogy tönkremegy, elszakad, kirohad, stb, mi a bánatot lehetne venni ilyen-olyan árban, de hát a cég medencéi drágábbak mint a tesco/metro/interspar... a medencés cég PR-osa elővette a papírost, lerakta elé, majd nagy arccal, mosolyogva közölte, hogy ő bizony nem vonja kétségbe sem a fejlécen szereplő intézet nevét, sem a professzor úr szakvéleményét.
jó az ilyen képességű PR-os: az érdeklődő megvette a drága puhafalú medencét.
egy másik sztori, szintén erről a PR-osról:
egy weboldal/webáruház projekt ügyében a fejlesztő, a fenti PR-os, meg az ügyfél a második megbeszélést ülték meg, amikor az ügyél elkezdte felvezetni a szokásos mondókát: "tudjátok, amit eddig mutattatok referenciákat, az mind tetszik meg szép meg jó, de baromi drágának tűnik. nem vagyok én fillérbaszó, meg alkudozó..." és akkor itt vágott közbe a PR-os: "nem is gondoltuk! itt olvashatók a listaárak." és lecsapta az ügyfél elé az asztalra a papírost...
jó az ilyen reakciójú PR-os: az ügyfél ugyan se köpni se nyelni, de aztán beleruházott a történetbe.
--