Vázlatosan az utóbbi idők demokrácia tapasztalataiból:
- a görög miniszterelnök meg akarta szavaztatni a népét, legyenek-e megszorítások, IMF-hitel, vagy ne, aztán utánuk az özönvíz, államcsőd, eurozóna elhagyása, EU-ból való kilépéssel, vagy akármi, addig senki sem látott előre. A közhangulatból lehetett sejteni az eredményt, így egy héttel később hogy, s hogy nem, már nem ő volt a miniszterelnök.
- hasonló történések hasonló időben Olaszországban.
- Ukrajnában puccsot végrehajtani demokratikus, a donyecki és luganszki megyékben már a népszavazás kósza gondolata is antidemokratikus, nem elismerendő cselekedet. Hát hogyne.
- Jörg Haider pártja lett a nyerő választásokon Ausztriában 2000 környékén, külföldi nyomásra buktak. Felhívnám figyelmed arra a tényre, hogy a nép az FPÖ-re szavazott, akik miatt buktak, az nem a nép volt. Haidert baleset érte az üres utcán. Nyilván elfelejtett vezetni, velem is gyakran megesik az ilyesmi. Megyek, és arra döbbenek rá, hogy fogalmam sincs, mi a fenének van ott az a sok pedál.
- a Lisszaboni szerződést az ír nép elutasította. Nem baj, lett megoldás, szavazzanak addig, amíg átmegy. Remek, csak akkor miért éppen egy „igen” eredménynél álltak meg? Ja, mert ez volt az elvárás, ez illett a fősodorba, nép le van szarva, random csak ad egy épp kedvező választ. Megvan a jó válasz, a büdös életben többet erről nem kérdezik a népet.
Szóval sokat tanulok én a demokráciáról, hidd el. Még pedig empirikus úton. Ha ezeket a jelenségeket nevezzük demokráciának, akkor bizony elgondolkodom azon, hogy egy számomra kedvező diktatúra bizony akár lényegesen jobb is lehet.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE