A bejegyzésből az irigység és a másik meg nem értése süt.
Az irigység, hiszen Erőss Zsolt megtalálta azt, amitől az ő élete teljese volt. Ez a hegymászás.
Te még valószínűleg nem találtad meg, ezért próbálsz belekötni, és kritizálni a hozzáállását. Ahogy olvastam, a felesége is hegymászó, azaz tudja, milyen veszélyes dolgot művel a férje, és így is feleségül ment hozzá, és így fogadta el. És ez a szép dolog, és erre kellene koncentrálni.
A másik meg nem értése pedig pont ezekből fakad: attól, hogy neked ez a hegymászás bolondság és felesleges élet-kockáztatás, lehet, hogy másnak az a minden. Lehet, hogy te nem vennél el olyan embert, aki állandóan hegyet mászik, de van, aki igen, mert valakinél nem ezek a kicsinyes dolgok számítanak.
Lehet választani: nyugodt, kockázatmentes, unalmas élet, melynek végén senki nem fog emlékezni rád, vagy pedig egy örömtelibb, boldogabb, bár talán kockázatosabb élet, de tovább fennmarad az emléked.
/csak egy kis kitérő, félig-meddig apropó: sok-sok zenész gyakorlatilag a zenéléssel járó életformába halt bele (utóbbi pár évből tudnék kapásból kettő magyart is mondani), mégse hagyták abba - mert nekik ettől volt teljes az élet. Neked mitől teljes az életed?/