Ügyes kéz, alkalomhoz elegendő pszichológia.
Nem pénzváltás, de hasonló: a Blahától sétálva csaknem a Keletihez értem kora délután, amikor újsággal a kézben, mutogatva, és hol? hol? szót hajtogatva "érdeklődött" valaki, akit akkor románnak gondoltam, de végül lehet echte nyóckeres zsivány is.
Töröm az agyam, hogy hova a francba akar eljutni, miközben az újságon mutogat valamit. Nem értem, nem látom, hogy mit, erre tolja egyre közelebb, a képem elé, és közben halandzsázik. Az újság fele már a mellkasomon fekszik, de csak nem látom, amit kéne - aztán inkább sugallat volt a pillanat, mint tudatos, amikor végigszaladt a gondolat, hogy "a mellkasomat nyomja a keze, de az nem lehet, mert annyira erősen nem böki az újságot... akkor viszont a másik kezének kell lennie, az újság _alatt_, ahol a farmerdzseki begombolt felső zsebe is van.
Bruce Leet megszégyenítő erővel és gyorsasággal söpörtem egyet két kézzel felfelé - még arra is volt lélekjelenléte, hogy látszólag felháborodjon, és értetlekedjen a szúrós tekintetem miatt. Mire eljutottam addig a gondolatokkal, hogy le kéne neki bni egyet, már sehol sem volt... illetve voltak, mert ami addig nem tűnt fel, biztosításul az addig fel sem tűnő - bár láttam őt is - kollégája beállt mögém. Valszeg legfeljebb max. egyet tekerhettem volna le a főszereplőnek, mielőtt a statiszta hátulról leüt.
A zsebet egyébként kiváló érzékkel szúrta ki, ui. a farmernadrág + kockás ing + farmerdzsegi kollekció számlált összesen 10-12 zsebet, de pont a kizsebelésre kiszemeltben volt az 1995. körüli értéken értendő ötezres. Már kigombolta, amikor lekaszáltam a kezeit, 1-2 másodperc hiányzott neki.
Azóta párszor olvastam, hogy sztenderd kifosztási módja ez azon keveseknek, akik még hajlandóak azért megállni, hogy segítsenek.