s/Szentmihályi Szabó Péter/Kun Erzsébet/
Arthur, a Liliput Színház törpenövésű, de csinos és nemes arcvonású fiatal bonvivánja egy őszi
estén megölte a bátyját. Aztán elment a rendőrségre, hogy feljelentse magát.
- Vágjon bele a vallomásába! - szólította fel az ügyeletes tiszt. - Mikor szánta el magát a tettre és
miként hajtotta végre?
- Azt hiszem, ezt nevezik előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésnek - mondta Arthur
szenvtelen hangon, s a jegyzőkönyvvezetőre nézett, aki már ott ült az írógépe mellett. - Gondosan
előkészítettem mindent. Megszereztem a gyorsan ölő mérget. Valami ciánpreparátum volt. Jó előre
megbeszéltem a bátyámmal, hogy meglátogatom s vettem egy palackkal a kedvenc borából is, mert
abba szántam a mérget. Aztán a megbeszélt, napon szépen nyugodtan odasétáltam a házhoz, amelynek
hatodik emeletén a bátyám lakott, és beszálltam a felvonóba. Három emeletet mentem liften,
hármat gyalog, majd bekopogtattam az
ajtón, mert a csengőt nem értem fel.
- A méreg akkor már a borban volt?
- Igen. Egy injekciós fecskendő tűjével
juttattam bele. Meg sem látszott a szúrás
a lezárt üveg dugóján.
- Hogyan fogadta magát a bátyja?
- Jókedvűen. Felemelt, és megcsókolta
az orromat, régi szokása volt. Ő ugyanis
nem maradt vissza a növésben, mint
én. Már tizenhat évesen atléta termetű
daliává serkent. Még a pillantásom is alig ért fel hozzá, amikor gyermekkorunkban rajongva ránéztem.
Mert akkor még rajongtam érte, kérem. És sokáig később is.
- Maradjunk a bornál. Átadta?
- Persze. Rögtön, ahogy letett a földre. Szerfelett megörült az italnak. Ki is húzta azonnal a dugóját,
és poharat se keresve, jót húzott a flaskából.
- És?
- Azonnal összeesett. Alig tudtam elugrani alóla, különben agyonnyom. Ami tán nem is lett volna
baj. Dehát sajnos jók a reflexeim.
- De az égre, ember! Miért tette?
- Volt egy partnernőm, Klotild. Ő volt a mindenem. Törpe, mint én, de maga az eleven világcsoda.
Imádtam, mint senki embert még. És a bátyám egy hónappal az esküvőnk előtt elcsábította.
- Hát ezért?
- Nem. Nem ezért. Annyira szerettem Klotildot, hogy nekem csak az ő boldogsága volt fontos. Ha
megtalálta volna ezt a boldogságot a bátyám mellett, szolgáltam volna holtomig mindkettőjüket. De a
bátyámnak nem kellett Klotild. Számára csak hecc volt ez a kaland. Sosem volt még ilyen pici nővel
dolga, kíváncsi volt rá, magába tudja-e bolondítani. Aztán amint sikerült, kinevette és kidobta. Klotild
finom lelke nem viselte el a szégyent. Öngyilkos lett. Őt bosszultam meg.
- Akar egy feketét? - kérdezte a rendőrtiszt, akit szokatlanul elgondolkoztatott a történet, és azon
kapta rajta magát, hogy életében először együttérez egy gyilkossal. De volt egy összetett kérdés, ami
még hivatalból is izgatta. Vajon miért csak három emeletet ment fel Arthur liften? Miért tette meg a
lakáshoz vezető út második felét gyalog?
Amíg a tettes eldönti, kér-e feketét, Ön döntse el mi a válasz erre a miértre. A rendőrtiszt magától
kitalálta a feleletet. Miért ne találhatná ki ön is?