A kulcsot fizikailag le tudják másolni, de azzal csak mechanikusan tudják a zárakat működtetni (ez egyébként sokszor elég a felkészültebb bandáknak, lásd lentebb).
A távirányító tanítható, annak nem marad nyoma a gyárnál (ha felprogramoznak egy plusz távirányítót az autóhoz, azzal ki tudják nyitni + a gyári riasztó nem fog üvölteni, viszont a felprogramozás után a számítógépből egy egyszerű diagnosztika kiolvasásnál is látszik, hogy hány távirányító van betanítva; ezzel azért meg lehet bukni).
Az immobilizert nem tudják a gyár segítsége nélkül megberhelni, a gyártól egyedileg kell kérni extra immobilizer tanításához kódot, azzal pedig utólag megbuknak, mint Rottenbiller.
Amit tudnak csinálni, hogy mind a központi vezérlőt (motortérben), mind az immobilizert (műszerfalban óraegység, nem fél perc megbontani) kicserélik egy másik ugyanolyan autóból származóra (ahol már korábban egymással összebarátkoztak), akkor azzal esetleg el tudják vinni az autót. Külön egyiket sem tudják lecserélni, mert a másik nyilvántartja, hogy kivel van barátságban, és a "jövevényt" csak szintén a gyártól származó egyedi kóddal lehet "megbarátkoztatni".