A legújabb családtag #2 - A szökés

Kora reggeli sokkolásként és ébresztőként az APEH-hel telefonálgattam egy sort, aminek már a gondolatától is szívzötyögést kapok. Mindegy, nagyjából elrendeződött a dolog, és éppen indultam volna melózni, amikor feltűnt a csend. Egyedül voltam otthon, Bea már rég dolgozik, de... Hol a macska? Sehol. Szőrén-szálán eltűnt.

Felforgattam utána a lakást, hívogattam, de semmi. Pedig máskor ha el is bújik, a legkisebb zajra is előjön, és figyeli, hogy mi történik. Mert persze neki mindenről tudnia kell. De most nem volt sehol. Biztos kiszökött reggel - gondoltam - amikor Bea kiment, szokott ilyet, egyszer már velem is eljátszotta, hajnali 4-kor, sötétben, és persze olyan nesztelenül jár, mint valami árnyék. Esélyem sem volt észrevenni. Akkor meglett, reggel ott ücsörgött az ajtó előtt és várta hogy be legyen engedve. Talán most is ez történt, csak fényes nappal...

De nincs az ajtó előtt sem. Végigrohantam a lépcsőházat, semmi. Ráadásul valami hiperokos reggel kiékelve hagyta a lépcsőházajtót, így akármerre is szökhetett, ha erre ment... Becsöngettem az állandóan otthon lévő nyugdíjas szomszéd nénikhez, semmi. Senki sem látta, nincs sehol. Körberohantam kétszer a tömböt ahol lakunk, de semmi. Hát, ez gáz. Felhívtam a munkahelyem, hogy majd egyszer csak megyek, mert macskakeresés zajlik, meg felhívtam Beát, hogy eltűnt a szőrös izé. Ő is otthagyott csapot-papot és hazaindult. Közben mégegyszer kiborítottam a lakást, szekrények alja, mögött, erkély, semmi. Aztán nekiálltam plakátot gyártani, hogy "Elveszett, keressük!" lévén jobb ötletem már nem volt...

Közben eleredt az eső, remek, Bea hazaért, már elázva, pedig még egy percet sem kerestük a macskát. De felkapott egy ernyőt, és már ment is. A szakadó esőben, hosszas keresgélés után, végül a konyhaablakunk alatti, bokrok által jócskán takart kb. térdmagasságban lévő, 30 centi mély pinceablak-beugróban megtalálta a kissé elázott, megmentésének látszólag roppantul örülő, keservesen nyávogó, rá abszolút nem jellemző módon az érte nyúló kézbe ezerrel kapaszkodó kis kalandort. :)

Tehát reméljük hepienddel zárult a történet, bár egyelőre megfigyelés alatt tartjuk őkelmét, mert ha nem a bejárati ajtón, hanem a bukóra nyitott konyhaablakon mászott ki, akkor bizony 3 emeletet zúgott lefele a párkányról. De látszólag semmi baja, jókedvű, mosakszik, végigtapogattuk, de nem fáj semmije, legalábbis nem adja jelét, hogy fájna neki. Hol kell lekopogni.

A nagy ijedtségre pedig álljon itt néhány friss kép a kis jenki mocsokról, de hogy egyszer úgy is szétszedem, és más sorrendben rakom össze, az már tuti. :) Jó nagyot nőtt, mióta elhoztuk, már nagyobb mint egy átlagos házimacska, pedig még csak öt hónapos... (Kattra a képek is megnőnek.)

Awwww... :)

Addide, enyém! :)

A "ki tudja a leghülyébb pózt felvenni" háziverseny győztese.

Még több kép itt, és egy videó itt.

És a nap neheze még csak most kezdődik majd, meló éjszakáig, mert a szabadnapnál nagyobb kincs úgy sincs, tehát húzzuk az igát, közben kétóránként szórjuk a pénzt a parkolóautomatába, mert kocsival megyek - kivételesen, hogy ne kelljen az esőt, meg a BKV villamospótlót, ill. hazafele az éjszakai buszok vendégszeretetét élvezni... Vége lehetne már ennek a napnak, de igazából az is kár, hogy elkezdődött.