iPhone 3G - a roham elmaradt

Nos, eljött a nap. Igaz, reggel még úgy voltam vele - a fene tudja miért -, hogy szombaton kezdik el árusítani. Valamiért ez volt bennem. Reggel nézem a naptárt, 22-e van. Rosszul emlékeztem. Na mindegy, úgyis el kell menni bevásárolni, megnézzük, hogy kapható-e már az iPhone 3G. Kapható volt. Látszólag rajtam kívül a kutyának sem kellett. De nézzük sorjában...

iPhone 3G

Frissítés: iPhone 3G - egy hét használat után

A szolgáltató három győri üzletet jelölt meg a bejelentésben, ahol beszerezhető lesz majd az iPhone 3G. Két T Pont és egy másik viszonteladó. Az egyik Győr belvárosában van, a másik az Árkád névre hallgató bevásárlóközpontban, a harmadik pedig a régi ("kissé" már megkopott) Spar-ban. Mivel vennem kellett egyet s mást, az Árkádba úgyis be kellett ugranom, gondoltam megnézem mennyien állnak ott sorba.

Amikor odaértem, 0 ember volt az üzlet előtt. Ami érdekesebb, hogy az üzletben sem voltak 2-nél többen, de azok sem iPhone-t akartak. Lehet, hogy nem is tudtak róla az emberek, hogy van, mert egy nem éppen látható helyen kifüggesztett plakát hirdette mindössze az üzletben, hogy van ilyen készülék. A kirakatokon semmi.

Szinte azonnal sorra kerültem. Kérdem, hogy iPhone? Mondják van, de csak délutántól, mert "még nem tudták telepíteni a programot". Hümm. Aktiválnak minden készüléket, ezért jöjjek vissza délután, mert majd akkortól lesz. Jöjjön vissza a halál - gondoltam. Ha ennyire bonyolult, akkor majd veszek akkor, ha legközelebb erre járok. Annyira nem sürgős.

Mikor hazafele indultam, eszembe jutott, hogy a kb. 300 méterre levő Spar pont útba esik. Na, ide még benézek. Benéztem, üres az üzlet. Gyanús volt, azt hittem itt se lehet még kapni.

Bemegyek, kérdem:

- iPhone van?

A lány unottan:

- Van.
- Akár most is lehet venni?
- Lehet.
- OK. Akkor kérek egyet.
- Rendben.

A lány mielőtt elcsoszog a készülékért, megkérdi:

- 8 GB-ost vagy 16 GB-ost? Feketét vagy fehéret? A 8 GB-osból is van fehér.
- Huh? Én úgy tudtam, hogy fehér csak a 16GB-osból van. De mindegy is, mert fekete kell. 8GB-os.
- Rendben.

Kihozta, kibontja. Mondja, hogy aktiválni kell. Lehet, hogy hosszú lesz. Tegnap próbáltak egyet és az 15 perc volt. Türelmet kér. Mondom neki, hogy nyugodtan, nem sietünk sehova.

Próbálja beletenni a SIM kártyát. Nézegeti, látszik, hogy nem látott még ilyet. Mondja, tegnap este kapták a készülékeket. Mondom, oktatás nem volt? Azt mondja, semmi, szívunk is majd vele.

Segítek neki. Mondom, van a SIM-hez ilyen, izé... kiszedő eszköz. Benne a borítékban. Nézi, tényleg. Beleteszi a kártyát, majd feldugja a gépre. Azt mondja, van hozzá valami program, amivel neki ezt most aktiválni kell, de ő még ilyet nem csinált. Szól a kolléganőjének. Mondom, jó.

Odajön a kolléganő, nézik. Az aktiválás fél perc sem volt. Azt mondják, nem létezik, tegnap 15 percnél is tovább tartott. De tényleg sikerült nekik most ilyen rövid idő alatt.

Ezután felvették az adatokat, elvették a lóvét, és odaadták a SIM kártyámat a készülékkel együtt, hogy próbáljam ki. Kipróbáltam, a kimenő hívás működött.

45 perc alatt végeztünk. Mondja a lány, hogy én vagyok az első. Mondom, azért az az oktatás jó lett volna. Mondja, semmi sem volt, sőt a készülékek is az utolsó pillanatban érkeztek. Még meg sem tudták nézni őket. De - mint mondja - a nagy roham szerencsére elmaradt. Pedig még arról is kaptak belső levelet, hogy mi a teendő akkor, ha a megvadult emberek a rácson függeszkedve őrjöngnének, hogy iPhone-t akarnak.

Láttam az arcán, hogy nem volt elkeseredve, hogy nem kell még ezzel is foglalkozniuk...

A készülék működik, további részletek a tapasztalatokról egy kis ismerkedés után várhatók.

Hozzászólások

Ez azért elég viccesre sikerült. :)
Ez a hype és ami mögötte van.

Fekete készülékhez fehér töltő? Fura.

Nem is csodálom, hogy nemállnak sorban érte, mert a magyar emberek nagyrésze aztsem tudja, hogy létezik olyan cég, hogy Apple .... nemhogy iPhone :)

Amugy kiváncsi vagyok a beszámolóra, milyen csomaggal vetted ?

"Nem is csodálom, hogy nemállnak sorban érte, mert a magyar emberek nagyrésze aztsem tudja, hogy létezik olyan cég, hogy Apple .... nemhogy iPhone :)"

A T nem reklámozza. Állítólag sz*rra se becsüli :)

"Amugy kiváncsi vagyok a beszámolóra, milyen csomaggal vetted ?"

Ikon 400 + 1 év hűség. A 8GB-os így 69 900 + 12 * 9 900.

--
trey @ gépház

Hát, ha nem számoljuk bele a lebeszélhető 400 percet és a 2GB adatforgalmat, amit ez a havi 9 900 tartalmaz, akkor igen. Természetesen ez a készülék internet nélkül semmit sem ér, így mindenképpen elő kellene fizetni valamire, hacsak nem lenne más. Nekem van más, de ennyire privát dolgokra, ráadásul szemtelenül nem akarnám használni a céges telefont. Jobb ha az ember nem ad támadási felületet.

--
trey @ gépház

Kíváncsi leszek, hogy egy ilyen telefon meddig bírja átlagban. Én 2003. áprilisában vettem 60k-ért egy hálózatfüggetlen Siemens ME45-öt, ami még mindig jól bírja. Persze nem említhető egy lapon tudásban az iPhone-nal, de összehasonlítási alapnak élettartam szempontjából jó lesz. :)

--
Ruby takes the elegance and simplicity of Perl, and mixes it with the library support of Lisp.

"Nem is csodálom, hogy nemállnak sorban érte, mert a magyar emberek nagyrésze aztsem tudja, hogy létezik olyan cég, hogy Apple .... nemhogy iPhone :)"

Szerintem tudják, csak szimplán leszarják. Magyarországon még mindig sok ember telefonál egy telefonnal :-)

@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."
Debian Lenny 2.6.25-2-amd64

Ezt nem igy mondanam, nem leszarjak, nem tudjak mi az. Ket fele szituval talalkoztam meg a gyakorlatban nem informatikusok kozott ebben a kerdesben: vagy elcsoppent a nyala, hogy uristen, vagy nem tudta mi azaz Apple. Ez utobbi az ami nagysagrendekkel surubben fordul elo. Mondjuk az is igaz, hogy a tobbi markarol sem nagyon tudjak, h mi az, es valojaban nem is erdekli oket. Ertheto modon.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Harmadik tipus: Tudom, mi a búbánat az Apple, meg az iPhone, de én telefonnal elsődlegesen telefonálni akarok, pda-nak, meg az iGo alá ott a pda, zenehallgatásra dettó, bár inkább a mobilon hallgatom a rádiót... Netezni meg netezzen az, aki akar gyerektenyérnyi kijelzőn... (azaz ismeri, de le...ja)

Istenem, ennyire ne legyen mar nehez olvasni: Ket fele szituval talalkoztam meg a gyakorlatban nem informatikusok kozott. Amit fentebb irtam egy eleg szeleskorben tapasztalt ertek. Ezek a tipusok altalaban a tobbit is leszarjak, kulonben nem az lenne az elso kerdesuk, hogy "amit lattam a tescoban 80 ezerert szamitogep, az joooo?".

Amugy meglepodnel mennyien hasznaljak (nem az emlitett kategoriaban) a telefonjukat netezesre a tenyernyinel kisebb vackokon is. A gyakorlat nem azt mutatja, hogy PDA-t akar mindenki, mert ahol megfordultam altalaban az elso kerdes az volt, hogy mikepp lehetne a levelezeset attenni a telefonjara, iGo-t hekkelni ra, megnezni neha egy-egy oldalt a neten. Kurvara leszarjak mi az a PDA, viszont a telefonjukat viszik mindenhova, es emiatt orulnenek egy integralt szolgaltatasnak. Es nem r=1 Pistikek voltak az alanyok. Nem veletlen el meg meg a piacon a Palm, a HTC, es van egesz nagy sikere a BlackBurry-nek. Nem ti egyenkockak vagytok a celkozonseg, es meg csak nem is az r=1. Nekik a legujabb Samsung meg Seggem marka az amit ajanlanak 990HUF-ert.

---
pontscho / fresh!mindworkz

nem gondolnak a fix kereset nélküli vevőkre. :) bár ez nekik nem üzlet.
Én el tudnék képzelni egy speciális kártyás csomagot ami mondjuk 3000-5000ft feltöltésekkel aktiválná a szolgáltatást. és kapnék érte mondjuk a havi 10000ft-os előfizetéssel arányos szolgáltatást (pl.: 500mb letöltés korlát, fele hívás és sms, stb..), amit 1 hónapon belül kellene "elfogyasztanom"
Persze akkor drágább lenne, hiszen hűségidő sincsen. Nade 1 év alatt leesene az ára. És akkor még vennék is.

Németh Ákos [sokahtemen] http://fedoralinux.hu/ --A magyar Fedora klub

"Pedig még arról is kaptak belső levelet, hogy mi a teendő akkor ha a megvadult emberek a rácson függeszkedve őrjöngnének, hogy iPhone-t akarnak." LOL
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

thaj, a bejegyzést olvasva elfilóztam azon, hogy vajon ez azt jelentené, hogy Győrött egy applefanboy sincs, vagy ha mégis, az úgyis épp a hupon flamel...

Mert úgy tűnik pestett csak van néhány hypelovag...
—-—-—

int getRandomNumber() {
return 4;	//szabályos kockadobással választva.
	       //garantáltan véletlenszerű.
}	      //xkcd

Hmm. És olyat lehet-e, hogy bemegyek egy T Pontba, hogy megtapizzam egy kicsit a készüléket? Amolyan érdeklődési jelleggel? Mivel anyagi keretem nincs rá, úgyse vennék, de jó lenne kipróbálni. :)

Azert BP-en volt nagy buli. Szanalmas.

----
'Give us seeds so that we may live and not die' (Gen 47:19)
Wow! Quoting the bible worked! -Eremal, piratebay
honlapkészítés

Igy vettem en is Sopronban.
Besetaltam, senki sem volt, kicsit nezegetett az ugyfelszolgalatos lany, elolvasta a ket nyomtatott lapot, amit tajekoztatasnak kuldtek nekik es kesz. Negyed ora volt az egesz.

Nekem tetszik, a csomag foleg, en befizettem 40k szamlaeloleget is, ha nem jonnek ki a havi 400 percbol, nehogy letiltsak:-)

Mar csak valami egyszeru megoldast kell talalnom, hogy linux alol lehessen sziknkronizalni, stb.:(

kellett egy halozati beallitasok torlese. Ha mas is szivna vele..