Fordulat a Hans Reiser ügyben

Címkék

Váratlan fordulat állt be a felesége különös eltűnése miatt börtönbe zárt programozó, Hans Reiser ügyében. Miközben Reiser a tárgyalására vár, volt felesége egykori szeretője 8, az ügytől független emberölést vallott be. A Reiser család egykori barátja, Sean Sturgeon már egy ideje a védelem látókörébe került. Sturgeon állítólagos beismerése az üggyel össze nem függő gyilkosságsorozatról komplikálhatja a folyamatban levő ügyet, amelynek tárgyalása hétfőn kezdődik.

Állítólag Sturgeon beismert egy kilencedik gyilkosságot is, de nem volt benne biztos, hogy az áldozata meghalt, amikor azt magára hagyta. A gyilkosságokat állítólag a gyerekkorában elszenvedett bánásmód megtorlásaként követte el. Annak ellenére, hogy beismerte a gyilkosságokat, hevesen tagadta, hogy köze lenne Nina Reiser eltűnéséhez / meggyilkolásához. Mint mondta, sosem fenyegette Nina Reiser-t, nem viszi el más balhéját, és hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak is.

Az előzetes meghallgatások szerint Nina Reiser egyszer találkozott Sean Sturgeon-nal, de kapcsolatuk 2006 januárjában megszakadt, mert a nő nem bírta elfogadni a férfi életstílusát és a szadomazo hajlamát.

Bővebben a Wired cikkében.

Hozzászólások

tehát nincs fordulat az ügyben (max képet kaptunk kb micsoda bagázs ez)

Egyelőre hulla sincs, nem igaz?
Akkor milyen bagázs? Jelen helyzet szerint Reiser ártatlan (eddig is az volt, ha nincs hulla).
--
'Please, just tell people to use Windows.' - Linus Torvalds on KDE and GNOME
Registered M$funboy #006 (vigyázat: memetikai dágvány!!!11)

Nem, ha van hulla, akkor van "bűncselekmény", hogy ki követte el, az más tészta (ha már úgyis linuxprogramozó).
--
'Please, just tell people to use Windows.' - Linus Torvalds on KDE and GNOME
Registered M$funboy #006 (vigyázat: memetikai dágvány!!!11)

A gyakorlatban sohasem így működött.
Kell egy bűnös? Van egy gyanúsított?
Elkapják, kihallgatják, megverik stb.
Egyszer láttam a TV-ben egy műsort, ahol csupa ilyen esetet
taglaltak, ahol ártatlan volt a gyanúsított, mégis meghurcolták, megverték.
Arra a kérdésre, hoggy miért verik meg a gyanúsítottakat, egy öreg fószer (talán volt rendőr, nem tudom ki volt már, nem emléxem) valami olyasmit válaszolt, hogy
ha odamegyünk a gyanúsítotthoz, és megkérjük szép szóval, hogy vallja be, akkor az nem elég hatásos.

>> Egyelőre hulla sincs, nem igaz?
potom 8

>> Akkor milyen bagázs?
a család elmebeteg barátja sorozatgyilkos, az asszonyka viszont tényleg korrekt, mert egy idő után nem szerette a szadomazo félredugásokat

>> Reiser ártatlan
igen, gyilkosságban egyelőre, nem nőverésben

Reménykedem, hogy ártatlan.

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

szerintem ez az egész csak a Hans Reiser médiahekkje, hogy növelje a ReiserFS ismertségét. és mint tudjuk a rossz PR is PR... :)
--
speak no evil - lipilee.hu

Ez rosszabb lesz lassan mint egy brazil teleregény.

--
- Hogyan lehet tanulni? - Jól kell tudni kérdezni. - Hogyan lehet jól kérdezni? - Ahhoz sokat kell tudni...

Szerencsére a Linux kernel nincs ilyen kriminális állapotban, bár nem hivatalos információk szerint az oom_killer magára vállalta 8, különösen fontos processz meggyilkolását.

Reiser aztán tud élni, és bár a börtönévei hasznosak lesznek a linuxos társadalomnak (ha kiszabadul és kap jegyzetfüzetet, amibe ötletelhet, hiszen a fürdőbeli reggeli és esti dugás között bőven lesz ideje gondolkozni a reiserfs5-ön) én azért sajnálom.

Egy biztos: a reiserfs5 a világ legátgondoltabb fájlrendszere lesz.

Köszönjünk Nina!

ui: vigyázzatok a p2p szoftverek írásával, illetve alkalmazásával, hiszen lassan ti is mehettek a köztörvényesek közé!

Szép lehet így élni...

Az a szöveg, hogy "[...]nem viszi el más balhéját, és hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak is."
A "szerető" nagyon a mellett foglal állást, hogy Reiser sem ült a babérjain (bár erre ti is rájöttetek, nemde?)

//Bra, amúgy amit láttál AA-s képet, az a Hypospadiasis/Epispadiasisnak tudható be (én a videót láttam).//
---
Powered by Áram

Ahha, tehát a szeretője, akivel egyszer találkozott, és januárban megszakadt a kapcsolatuk...

Ez úgy hülyeség ahogy van, csókoltatom a cikk íróját.

Magyarul Nina egyszer randizott egy gyilkossal, de az már akkor olyan pszichopatának látszott, hogy soha nem találkozott vele többet.
Mindez 8 hónappal az eltünése előtt. Micsoda fordulat az ügyben...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Nyilván te sem tudod, honnan tudta, hogy szado-mazo.
Mondjuk az életstílus pont olyan dolog ami kiderül pár mondat után.
És azt se gondolom, hogy valaki szado-mazo mivolta az ágyban derül ki: egész este egy hősszerelmes, majd egy óvatlan pillanatban előkapja a korbácsot, és a másik arcába hörgi, hogy "ÜSSS!!!".

Maradjunk annyiban, hogy bárhogy is végződött a randi, a magyar (és felteszem az angol) nyelvben a hapsira elég tulzó azt mondani hogy "szerető".
Ez egy szimpla újságírói (ügyvédi) csúsztatás, hogy hírértéke legyen...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Namost, ha jol velekszem akkor amcsiban nem szokas kiengedi a gyilkosokat a bortonbol... :-D az eltfogyt az ott valoban az, de az is lehet hogy kap egy par ampert. Melyik allamban el???
Elolvastam a cikket kalifornia :-D akkor a terminator fog donteni a kegyelmi kerdesben. Ha O a bunos, akkor tuti goto siralomhaz

.....<#......
<<<#######>>>
....\.../....
.....|.|.....
....MACi.....

Ha Reiser afroamerikai származású volna, jó esélye lenne a kegyelemre. Az a másik manus is megúszta, pedig itt Reiser ügyében már komolyabb bizonytalansági faktorok is felmerültek.
-------------
:::A GoboLinux felhasználók hivatalos magyar fóruma: http://linux.birodalom.net/smf
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó