Az Apple bejelentette az iPhone-t (és egyéb mást is)

Címkék

Ahogy az várható volt (és ahogy azt a pletykák előzetesen már előrevetítették), tegnap Steve Jobs, az Apple első embere bejelentette az Apple legújabb kütyüjét, az Apple iPhone-t.

A san francisco-i MacWorld konferencián a szokásos iPod+iTunes és az Intel processzoros gépekre váltás sikerének magasztalása után az Apple néhány új terméket jelentett be. Meglepetésre (a pletyák pedig várták) egy szó sem esett új Mac-ekről, vagy a kiadás előtt álló Mac OS X 10.5-ről.

iPhone

A legfontosabb bejelentés valószínűleg az iPhone volt, mert a beszámolók szerint Jobs kb. 80 percet beszélt róla. Jobs úgy írta le a készüléket, mint széles kijelzőjű iPod + mobil telefon + internetes kommunikátor egyesítését. Jobs elmondta, hogy mi a baj a mostani smartphone-okkal. Szerinte az, hogy a gombjaik fixek, míg az iPhone-nak gyakorlatilag az érintőképernyőn vannak a gombjai.

Az iPhone OS X-et futtat, szinkronizálható, mint egy iPod, tudja kezelni a zenéket, video-t, képeket, naptárbejegyzéseket, jegyzeteket, bookmark-okat. 3.5"-os kijelzője van. Tele van szenzorral, képes érzékelni például, hogy állva vagy fektetve van, ha fülhöz közeledik kikapcsolja a képernyőt, stb.

A készülék quad-band-es, tudja a GSM+EDGE-et (3G nincs), Wi-Fi-t, és Bluetooth-t. Támogatja a konferencia-hívásokat, Safari-szerű beépített böngészője van, támogatja a widget-eket, és a Google map-et.

A 4GB-os készülék ára 499 dollár (~ 97 800 forint), míg a 8 GB-os készülékért 599 dollárt (~ 117 400 forint) kell leszurkolni két éves előfizetéssel. A stuff júniusban lesz elérhető az USA-ban, majd ezt követi az európai és ázsiai bevezetés.

Apple TV

A másik bejelentés az Apple TV (korábbi nevén iTV) volt. A berendezés lehetővé teszi a tulajdonosa számára, hogy bármely Mac-ről média tartalmat stream-eljen a TV-jére. Emellett lehetővé teszi az iTunes Music Store használatát. Benne ethernet kontroller, USB2.0, Wi-Fi (b/g/n), HDMI, component/RCA, 720p HD video, 40 GB-os merevlemez, és egy Intel processzor. Ára 299 dollár (~ 58 600 forint) lesz, az USA-ban februáról elérhető (már rendelhető).

A rendezvényen továbbá bejelentésre került, hogy az Apple Computer Inc. nincs többé, helyette a névváltoztatás után egyszerűen csak Apple Inc. lett.

Bővebben itt.

Hozzászólások

Nekem a teló (kövezzetek meg, de akkor is:)) nagyon bejön. Nem a Mac-hype miatt de a 4GB és kb 100 000 forint(tudom mire ér lesz az 120-140 is) nem sok. A Nokiának is van ien N szériás 4 GB-s telója de az még mindig 160 körül mozog, és még kapni se lehet jóformán sehol... Majd ha megjelenik végignézem a teszteket, és valszeg majd lecserélem a mostani nagyon jó de öregedő Nokia 7610et:).

Nem mostanában volt hír, hogy az apple nem csinál iPhone-t hanem a skype csinált vmi voip-osat ezen a néven?

Amúgy a körmeit levághatná a faszi:)

Ha lenne benne 3G akkor nem lehetne eladni ugyanezt még egyszer egy évvel késöbb. :-)

Este Czo-val ezen vitáztunk amúgy (tetszett, csak akkor még nem tudtuk az árát és majd a kétszeresére tippeltünk, amit én sokalltam) és, ha belegondolunk ennyi pénzért tényleg nem drága.

Kérdés otthon mennyiért árulják majd... Meg, hogy a T-Mobile, a Vodafone, meg a Pannon mennyire bassza össze a rendszert. Mennyire engedi az Apple a belepiszkítást, ill. mennyire lehet ezt majd eltüntetni belöle.

Üdv: Tamaas

Lesz olyan verzió is ami tud 3G-t, a keynote-ban elhangzott, hogy dolgoznak más technológiák beépítésén is. Ami miatt szerintem nagyon ütős a cucc, az a kezelése, a rendszer sebessége (ha hozza azt, amit a keynote-on láttunk) és az OS X. Az Apple-t ismerve elképzelhető, hogy a Leopard Xcode-ja támogatni fogja és könnyen, gyorsan lehet rá fejleszteni alkalmazásokat.

Első blikkre mindent tud, amit én szeretnék egy ilyen kis kütyütől, tehát a magam részéről az esedékes telefonvásárlást elhalasztom egy kicsit. Kiváncsian várom ugyanakkor, hogy milyen hátulütői lesznek: a kijelző karcolódása, piszkolódása, mennyire lesz használható a virtuális billentyűzet, mennyit bír az akksija, stb. Ez utóbbival kapcsolatban: az Apple szerint 5 óra beszélgetést bír majd, ami egy mostani Symbian okostelefonnal van kb. egy kategóriában. Nokia E50 pl. 6 és fél óra.

Sosem voltam oda az iPhone ötletéért, de ettől leesett az állam. Igen, biztos van olyan Nokia ami tud ennyit, vagy akár többet is, de azért a felhasználói élmény nem ugyanaz.

"Ezzel a hozzáállással mindenkibe bele lehetne kötni..."

Ezzel hozzaallassal segiteni szoktak az emberek egymasnak. Ha nem is neked, talan masnak aki ugyanebben a kerdesben talan bizonytalan (olvasnak bennunket tizenevesek is), mert a helyes es helytelen leirasa is lassan mar egyenlo aranyban olvashato lesz itt.

Ha beled akartam volna kotni, akkor ugraltam volna, anyaztam volna es foleg nem lenne ott smile...

Minél korszakalkotóbb ötlettel állsz elő, annál több hülyén kell átverekedned magadat.

Tudom, csak én ezért nem szoktam kijavítani mást, mert sokan sértésnek veszik. Különben félreértettél, mert nem neked akartam esni, csak szólni, hogy sokan neked esnek amiatt, hogy kijavítod. Nálam ez az internetes szleng csak itt áll fenn és csak néha, mert azért papíron a helyesírásom egész jó. Más kérdés, hogy nem szeretem firtatni a helyesírást mert elkezdi egyszer valaki és szét vannak "offolva" a hozzászólások. De még egyszer nem akartam bunkó lenni...

"Tudom, csak én ezért nem szoktam kijavítani mást, mert sokan sértésnek veszik."

Nem baj ha sertesnek veszik, mert nem azoknak szol akik megsertodnek rajta... :-) Ezt meg el is lehet nekik mondani. :-)

SZERK: Gyanitom, hogy az itteni tarsasagnak kb. a fele programozo, akik mar lattak a compiler hibauzenetei kozt szintaxis hibat. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, ha ezert minden alkalommal megsertodnenek a compilerre... ;-)

"De még egyszer nem akartam bunkó lenni..."

Nincs semmi problema, egyebkent sem vagyok szivbajos. :-)

Minél korszakalkotóbb ötlettel állsz elő, annál több hülyén kell átverekedned magadat.

Pedig én nagyon meg tudok sértődni... Éjjel 4-kor, mikor már 1,5 órája nézek el egy ; hibát...
Micsoda káromkodások szoktak lenni, főleg, mikor megtalálom...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Ma még csak a chat-en írsz így, de ha megszokod elég vicces lesz majd, mikor egy cégnek kell prezentációt készítened és benne marad pár ilyen bénázás. :-)

A helyesírás olyan, mint egy szabvány. Mennyire tudnak az emberek ugrálni, mikor az MS szabadon értelmezi a W3C "szabványait", bezzeg az Akadémia meg a magyar nyelv az smafu. :-(

Érdekes egy világban élünk.

Üdv: Tamaas

az a baj, hogy semmit nem er akarhanyszor olvasod el. ezt tanusithatom mert egyreszt ezelott egy evvel olyan helyet dolgoztam ahol tobbszaz C.V. -t kellett atneznunk es nagyon durva volt egyik masik miket irt - szinte mindegyikben volt helyesirasi hiba.
a masik, hogy en meg elemiben orszagos/nemzetkozi szintu versenyeken is eleg jo helyezeseket ertem el magyar nyelvtanbol, es annyira el voltam telve magammal, es most, tiz evvel kesobb, gondolkodnom kell, hogy bizonyos szavakban mikor hosszuak az ekezetek meg hasonlo alap dolgok. ez a szegyen nem ha besertodsz. csak, hat mindenki hasonloan egyedinek kepzeli magat, sot egyesek szerint a helyesirasnak semmi ertelme, a lenyeg, hogy mindenki megertsen. holott a ketto kozul az elson alapszik a masodik es nem forditva akarmennyit is szajkozzak a ly ellenesek peldaul.

es bocsi, hogy off. de nagyon-nagyon kikivankozott :)

egyebkent meg nekem is kell iPhone, vajon mennyi lesz itthon :-S

(rimek rulez :) )

Haveromnak egy éven belül elkezdett lekopni róla a festés a sarkoknál (pedig nagyon vigyáz rá). Szerintem ennyi pénzért ez elég gáz. Amúgy tényleg kicsik a billentyűk.

ui. nem értem miért nem lehet anyagában színezett műanyagból csinálni, főleg ennyi pénzért :(

mar csak az a kerdes h mire jo ez? a mostani telom kb tudja ezeket a ficsoroket, igaz nincs ilyen szep nagy osszekurhato diszplay rajta
--
"en csak hupot olvasok" al3x
http://litch.eu/blog

Az iPhone nevet nem védte le már egy másik cég?

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Teccik az Apple hozzáállása. Nem baszkurál ezér féle típussal, kihoz egyet, amivel jól be lehet pozícionálni a jelenlegi piac gyártmányaihoz.
Nem lesz nehéz dönteni a kedves vásárlónak.
A 3G kit érdekel? Van wifi! A jövő úgy is affelé fog haladni.
Telefonálni tudsz vele, ha netezni akarsz akkor ott a wifi...

engem meggyőztek.

nah, azért tudtam, hogy lesz valami csavar a dologban. Túl olcsó lett volna. itt a pontosítás az árra vonatkozóan:

"Mennyi az annyi?
A kérdés márcsak az, mennyire lesz méregdrága az Apple forradalminak kikiáltott zsebkészüléke. Jobs szerint a 4 gigabájtos verzió 499 dollár (100 ezer forint) lesz, míg a 8 gigás 599 dollárba, vagyis 120 ezer forintba fog kerülni. Amerikában már júniustól a boltokba kerül, míg Európában várhatóan valamikor az év utolsó hónapjaiban lesz kapható a készülék.
Az Apple egyébként több évre szóló megállapodást írt alá az amerikai Cingular mobilszolgáltatóval. Az iPhone készülékeket így Cingular-előfizetéssel vásárolhatják meg az amerikaiak. A fenti amerikai árak így 2 éves mobilelőfizetéssel értendők."

Semmi újat nem mondtál ezzel ahhoz képest, ami itt már le volt írva:

"Az ára 4GB-os készülék ára 499 dollár (~ 97 800 forint), míg a 8 GB-os készülékért 599 dollárt (~ 117 400 forint) kell leszurkolni két éves előfizetéssel. A stuff júniusban lesz elérhető az USA-ban, majd ezt követi az európai és ázsiai bevezetés."

--
trey @ gépház

A nagyobbik verzió pontosan annyiba kerül, mint a kisebbik Mac Mini. Az itthon bruttó 170e körül van. Valószínüleg az Artisjus is ráveti magát mint a keselyű a dögre, úgyhogy nem lepődnék meg, ha inkább 200 körül lenne, ami nagyon sok pénz, pláne ha két éves előfizetéssel lehet csak ennyiért megvenni.

Külföldről kell hozni. Bécs nekem háromnegyed-egy óra autóval. Attól függ mennyire sietek. Nekem mindegy, hogy Bp-re vagy Bécsbe megyek a garanciáért, mert 120 km ez is, meg az is. Csak valószínűleg a sógorok rugalmasabbak és gyorsabbak gar szempontból. A mostani telefonom is külföldről van, az akkori magyar árának feléért vettem. Ismét kezdődik a bevásárló turizmus :)

--
trey @ gépház

DD-n már megy a haxorok között az eszmecsere, hogy vajon milyen proci is lehet ebben (milyen shellcode-ot kell majd írni :), mivel x86 nem túl valószínű, az Intel az (ARM) XScale procijainak üzletágát pedig már eladta a Marvell-nek.

ize. gabu, engem nem zavar a markahuseged, de fogadj el tolem egy barati tanacsot vagy javaslatot vagy akarmit. sose bizz tulzottan egy ilyen cegben sem. egy ido utan ugyanis konnyen atmessz abba, hogy mar csak te es a hasonloan elvakultak fogjak vedelmezni az utolso bastyakat, hogy de igen nagyonjo. aztan megis bebukik a ceg es kesz a trauma :)

(=))

gondolom beleraktak valami erosen underclockolt centrinot...
azoknak erdetileg se tul nagy a fogyasztasuk, beepitett wifi is, es ha monjdjuk erosen underclockolod akkor meg annyit se fogyaszt, meg melegedni se fog. esetleg speedstep-szeruseggel oldjak meg, alapbol fut mondjuk 50mhz-n, ha baszkodol vele akkor felmegy 500-ra hogy gyors legyen. beszelgetes, keszenlet alatt meg alig fogyaszt igy, akksi birja...

A'rpi

na ez érdekes. egyszerre tör be a mobilteló és az otthoni szórakoztatóelektronika piacára.

Amiga NG szeretett volna így a tv alá/mellé kerülni mint most az AppleTV. tudtommal az első számítógép-cucc lehet ez, ami széles körben bekerülhet a nappaliba. hatalmas üzlet lehet, ha úgy elterjed mint az iPod. ebben a 'kategóriában' (rálátásom alapján) nem igen van konkurenciája.

a mobilteló/szmártfón terén is elég esélyesnek tűnik, főleg ha kihasználja az ipod babérjait, bár a verseny itt jóval erősebb...
kiváncsi leszek mi lesz a helyzet 2 év múlva!

így van. a winxp média edésön is ezt a célt szolgálná, csak nincs hozzá hivatalos m$-vas meg szupport-netvörk, mint az iTuneses Stone akármi.
az epl viszont nevevan gyártó és ha az ipodlázat át tudja ültetni az AppleTV-re is, akkor az "forradalmasíccsa" majd a nappalidat! :)
(meg nem csak a tiédet hanem mindenkiét)

>>Az iPhone Mac OS X-et futtat

itt azt írja, hogy OS X. Ebből nekem az jön le, hogy megcsinálták az Aqua témát erre az embedded OS-re is, és elnevezték, a marketingesek tanácsára OS X-nek. Mert ugye a desktop os neve Mac OS X. Szerintem

nemfigyelsz a részletekre:D A desktop os neve "Mac OS X". Ennek az osneka neve "OS X". A kettő nem ugyanaz, bármennyire is úgy tűnik. Ez az egész csak marketing. "OS X-et futtat? Király, akkor nekem kell, mert az fasza!" De a srac Xcode cuccait tuti nem fogja vinni, akármennyire is szeretné...

Bocs a beleszolasert, en sem vagyok teljesen kompetens a dologban, de mivan akkor, ha a telefon oprendszere egy "alap" osx(kernel + parancssori alaprendszer, valamint a szukseges egyeb komponenesek pl halozatkezeles) egy ide fejlesztett GUI-val/portolt szukseges GUI komponensekkel?
(Szvsz)Nyilvanvalo hogy nem akartak raeroltetni az asztali mac -en futo osx osszes szines szagos komponenset egy mobil eszkozre. Ez egy telefon ami tud a "nagy" mac-ekbol megszokott szolgaltatasokat es mac-ekel mint hostgeppel gond nelkul egyuttmukodik, de nem egy "mac-a-kezben".

Legjobb tudomasom szerint az osx kulonbozo komponensei nincsenek olyan szorosan osszenovesztve, hogy a szetszedesukhoz kulon agymutetre lenne szukseg.
Ezenkivul az Apple egyszer mar sikeresen portolta az egesz osx -et masik platformra, nem valoszinu hogy teljesen zolden alltak a dologhoz.

De a srac Xcode cuccait tuti nem fogja vinni, akármennyire is szeretné...

Szvsz ez elso nekifutasra nem is cel az Apple szamara. Egyenlore egy __megbizhatoan__ mukodo es __kenyelmesen__ hasznalhato eszkozt akar az "egyszeru" felhasznalok szamara prezentalni, nem pedig ujabb tonkrevaghato platformot a mindennap uj kernelt forgato/folyton sajat rendszert matato hozzaertoknek. Ehhez hozzatartozhat az is, hogy egyenlore nem teszi lehetove, hogy barki sufni bt tettszoleges app-ot fejlesszen/portoljon ra, amivel esetleg a telefon mukodoeset (es ezaltal a sokat hype-olt user experience -t) megbizhatatlanna tegye?

Amennyiben az eszkoz bevalik/vagy az Apple ugy latja jonak, lehetove teszi azt, hogy az iPhone-ra barki fejlesszen. pl egy jol iranyzott Xcode frissitessel.

Disclaimer: Ez a sajat velemenyem, mac-et nem hasznaltam, valszeg nemis fogok A valosaggal valo barminemu egyezes csak a veletlen muve ...;)

U.i.: nem tunt meg fel hogy Gabu-val vitatkozni olyan mint disznoval birkozni? Mindeketten sarosak lesztek, raadasul a diszno meg elvezi is... ;)
(google)

ki mondta, hogy nem tartom viccesnek ezt a threadet?:D
btw, nem erről volt szó, hanem abból indult ki, hogy valószínűleg a néven és lafon (Look And Feel) kívül nem sok köze van az eredeti OS-hez... btw, nem hinnem, h parancssori dolgokat erre is leforditottak volna, nem sok ertelme lenne.

Vennék egyet, de nem tudom, hogy a Linux fut-e rajta. Tök izgi lenne látni a pingvint minden reggel, bár gondolom az érintőképernyő még nem megy (X még nincs, commandline-ban meg nem tudnék gépelni, mert nincs érintőképernyő), aztán gondolom a bluetooth-t sem ismeri még, így billentyűzetet sem tudok rátenni. Zenét is hallgatnék rajta, de hát még azt sem támogatja.
Minden reggel pörgetnék új kernelt, hátha van valami újdonság. Még nem tudom, hogy fogom rá feltölteni. A buszon hazafelé openoffice-t forgatnék, bár annyi hely nincs rajta, meg X sincs, meg érintőképernyő sem. Az ssh gondolom azért lefordulna, bár mivel a GSM modult sem támogatja még a Linux, ezért nem tudom hová ssh-zhatnék. Wifin esetleg, állítólag a 2.6.49-ben már támogatott lesz.
A localhostot esetleg megpróbálhatom, a loopback interfészt azt írják már támogatja a kernel. Persze érintőképernyő nincs, így nem tudok ssh-ban gépelni. Majd használok midnight commandert.

Szóval összességében véve szerintem jó a cucc, bár az Apple nagyon szemét, hogy nem adja ki a dokumentációt, hogy a Linux fusson rajta. Különben sem OSX fut ezen, mert a képen az elem ikon pont ugyanolyan, mint a Vistában, csak abban áll és nem fekszik. Szerintem Vista fut rajta. Csak azt nem tudom, hogy ha az fut rajta, akkor nem lassú? A 4 gigabájt az ram, vagy rom? Vagy SSD? Merevlemez? Tudja a readydriveot?
Meg azt sem értem, hogy miért kell google mapset nézni rajta, amikor van igo, meg gps. Bár Linuxon az sincs. Rohadt igo, rohadt gps.

Szóval szerintem nem is annyira jó. Meg 3G-t se tud, bár azt a Linux se, úgyhogy nem is kell. Úgyis drága, főleg külföldön. Nem veszek ilyet, maradok a H6340-nél, azon legalább fut a Linux, bár a hivatalos telepítési útmutatóban még nincs benne, de a kernel már bebootol, igaz el is pánikol. De a pingvin legalább bejön!
Még három év és használni is tudom!

tudom mire ér lesz az 120-140 is

jaj de vicces, kicsit elszaladt az ára és hiánycikk :D 2021.12.31. estefelé

sudo mount -o ro /hup.hu