Medence vizének helyes tisztítása

Gyanítom nem mindegy, hogy honnan és hová folyik a medence vize a szűrőbe.

Olyanok tapasztalatait várom, akiknek vagy van szakmai tudása ebben a témában, vagy maguk is használnak földbe épített medencét.

15 köbméternyi vizet kell hamarosan szűrnöm, amihez egyrészt azt szeretném megtudni, hogy felülről-középről, vagy az aljáról vezessem el a használt vizet a szűrőbe, illetve a már tisztított vizet alulra, felülre, vagy középre érdemes visszavezetni? Azt már tudom milyen szűrőt fogok venni, illetve keringetőt.

Hozzászólások

Ezt úgy szokták, hogy amikor kitalálod, hogy szeretnél ásott medencét, akkor azt a tervezett használati igények alapján megtervezteted egy hozzáértővel. A teljes gépészettel együtt.

Persze, csinálhatod úgy is, mint máskor, hogy minden kérdést külön feldobsz itt, és zéró információ mellett vársz érdemeleges válaszokat. Sok sikert hozzá!

Van egy olyan szabáj a fórumon, hogy kérdéseket a fórumban teszünk fel, a blogba meg beszámolókat írunk. Valamiről.

Szóval köszönjük a beszámolót, és várjuk - tőled - az értesítéseket a projekt  alakulásáról.

"Normális ember már nem kommentel sehol." (c) Poli

Van ilyen le nem írt szabály. Azért nincs leírva, mert eleve feltételezi az ember, hogy nem kell egy ilyen oldalon bemutatni a fórum és blog műfaj közti különbségeket (alapfogalmakat).

Ha le lenne írva, betartanád? Csakkérdem', mert akkor leírom 2 sorban.

trey @ gépház

Ha tudod mit _kell_ venni, akkor tudod,hogy _hol_ veszed - ezek jellemzően szakboltok, bár a sarki fűszeres is árul ilyesmit sajnos - és ahol veszed, kérhetsz szaktanácsot olyanoktól, akik ezzel foglalkoznak. (Ja, cím után nem teszünk pontot...)

Nem vagyok medencespecialista, de tippre attol fugg, mit akarsz szurni. Ha olyan szmotyot, ami a medence aljara leulepszik, akkor a legjobb a medence aljarol szivni a szurobe (es esetleg ugy kialakitani az aljat, hogy erre lejtsen - ez ures medence tisztitasakor is jol johet). Ha a medence tetejen lebego levelek/fadarabok erdekelnek, akkor onnan (itt jo a feszitett viztukros megoldas, aminel egy racs van korbe). Beereszteni meg vagy a ketto kozott, vagy az atellenes oldalon tunik logikusnak. Persze ha mindketto van (fenti tulfolyo, also szuro), akkor a ketto kozti talan a legjobb, foleg, ha ezt tudod valami massal kombinalni (pl. masszazs).

Innentol mar csak az a kerdes, hogy mire van keret: ha arra, hogy egy csovon leeressz az aljara egy szivacsot, es kivulrol szivd, akkor az marad.

szerk: Ismerve a topicjaidat, gondolom 2 hozzaszolassal lejjebb kiderul, hogy igazabol nem medenced van, hanem automosod, vagy kutyakozmetikad, es az addigi otletelesnek semmi ertelme.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Szerkesztve: 2023. 05. 30., k – 21:32

Medence vizet helyesen ugy tisztitjuk, hogy fizetunk, lehetoleg egy csunya nem neger sracot akiere nem cuppan ra a zasszony es megcsinalja a horgaszast. Dediaklt oldalon rengeteg tananyag van fenn a temarol, hogy mit kell kerulni.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Szerkesztve: 2023. 05. 31., sze – 07:36

A medence aljáról szívatod a vizet, a legtöbb kosz leül a víz aljára. Zöldülni is az alja szokott előbb. Plusz a víz súlyával, tömegével még rá is segítesz a szivattyúra. Fölül meg vissza táplálod, meg veszel bele mindenféle algásodás gátlót, méred a ph szintjét, klórtabletta meg miegymás. A nem leülő dolgokat meg folyamatosan lehalászod a tetejéről. Szerintem.

A szivattyúban lévő szűrőre is oda kell figyelni, legyen az bármilyen. A trutyás papir szűrő is tönkre tudja tenni a vízminőséget.

Pont fordítva, szkimmer szívja fentről, ahol behullik minden szemét, lebeg rajta, és lent nyomja be a szivattyú. A medence alját pedig medence porszívóval lehet takarítani.

Venni kell kombi klór tablettát, amikor elkopik a bójából, akkor tenni bele az újat. És kb kalap, ennyi az össz tudománya.

Van egy masik forum, ahova el szoktam nezni. Ott is van egy kimondottan toxikus ember. Par havonta kitiltjak, de visszajon egy uj nickkel, aminek kb. a 2. hozzaszolasanal kibukik, hogy o az ujra (helyesirasa is katasztrofa, szoval hamar kibukik).

Annyira megolte a forumot, hogy most konkretan 2 hete nincs egy hozzaszolas se.

Egyszeruen a tobbi ember hagyta el a forumot.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Szívni a tetejéről kell (skimmer), egyrészt rengeteg úszó szennyeződést szed ki (levelek, bogarak, mindenféle szösz), másrészt a klór is ott a legkevesebb. A visszavezetés ha nem pont ugyanott van, akkor már lehet bárhol, úgyis megkeveri a vizet. A szűrő az aljáról semmit nem fog felszedni, ahhoz specialis mászkáló robot kell, amit rákötsz a szívó oldalra - vagy simán kiporszívózod a medence mellé, kár a szűrőbe vezetni a koszt. Bármiféle ilyen robothoz kellő teljesítményű szivattyú/homokszűrő kell. A vegyszerfelhasználást/algásodás veszélyt mérsékli az uv lámpa, nekem bevált.

Szerkesztve: 2023. 05. 31., sze – 12:25

Ahol megveszed a keringetőt és a szűrőt, ott szerintem jobban értenek hozzá, mint mi itt. Laikusként (és mert már úszkáltam pont akkora medencében, mint amit tervezel) azt gondolom, hogy a medence melletti kiépített beton aknában célszerű elhelyezni a keringetőt és a homokszűrőt, meg talán a vegyszeradagolót. Az elektromos cuccok külön ÉV reléről és kismegszakítóról menjenek, a földkábelt fizikailag is védeni kell. Az ilyen medencét célszerű elhúzható vagy nyitható fedéllel, sátorral ellátni. Fog kelleni egy mászkáló automata takarítórobot, szintén ÉV reléről, ez mehet hosszabbítóról (de azért nézz utána). Tapasztalatom szerint 3 féle vegyszer kell: PH csökkentő, algaölő és klórtabletta. Nálam legalábbis. Ha zavaros a víz, kellhet még pelyhesítő. Kell egy PH-mérő is, vagy tesztcsíkok. Ízlés szerint medencefűtés. Ez fedett medencénél esetleg elhagyható, fűti a nap. A legnagyobb gond az algásodás szokott lenni, mert ronda és csúszós lesz az alja, ami balesetveszélyes.

Ja, és kutya ne menjen bele :-)

futheto + a dimmelheto vilagitas korbe, belulre - e nelkul en nem epitenek medencet 2023-ban. a vilagitast preferalom ha tobb szinten van (alul, felul, illetve medencen kivul), es ez allithato. ha vannak gyerekek akkor korbe kell venni uvegkeritessel

A topictárs kutyákat képez ki, úgyhogy ez kutyáknak szánt medence lesz, ahol azért a szűréssel kapcsolatban felmerülnek majd extra kérdések (pl. kutyaszőr jelentősebb mennyiségét is meg kell fogni egy könnyen tisztítható szűrővel, még a vízminőséget rendben tartó szűrés/vízkezelés, illetve a keringtetést végző szivattyú előtt.

Ezek szerint a kutyakozmetikaval meg csak nem is lottem annyira melle. Megint valtozott a topic. :-/

Ebben az esetben a medenced gondolom sokkal sekelyebb lesz (a kutya magassaga joval kisebb egy emberenel), es a ki-be maszkalassal lenyegesen tobb koszt visz be. Akar az is eleg lehet, ha idonkent leereszted a vizet, es felsoprod a medencet. (sokkal kevesebb viz kell bele, mint az embereknek szant medencehez, max. locsolsz innen ha amugy is kertben van)

A medence aljat/anyagat is lehet, hogy maskepp kell valasztanod, a kutya tappancsa valoszinuleg maskepp tapad. A bejutasnal is elfelejtheted az emberekhez meretezett lepcsot, meg a letrat is.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Pont ezert felesleges mely medence. Uszasnal mindegy, hogy a talpad alatt 10cm vagy 10km viz van (ocean). Marpedig olcsobb megepiteni es fenntartani egy olyan medencet, ami mondjuk 230cm helyett 60cm mely. (kevesebb anyag es kevesebb viz kell bele, kisebb godrot kell asni, stb.)

Csobbanasnal is a kutya teste inkabb vizszintes, nagyobb a felulete, hamarabb lelassul, mint egy ember.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Szerkesztve: 2023. 05. 31., sze – 19:18

Fentebb már kb. leírták, amit én is írnék. Az első kérdésem pl. az lett volna, hogy a "földbe ásott" mit jelent? Merevfalú/acélvázas "fast set pool" földbe süllyesztve vagy valóban, ásott, !épített! medence lesz? Utóbbi esetében tartom magam az "akinek van majomra, annak legyen banánra is" elvhez, ezt is megkaptad (terveztesd meg szakértő medenceépítővel/-gépészettel foglalkozóval). Az első esetben: nekem "csak" egy 3.60-as fémvázas medencém van (~9.1m^3). Ehhez vettem tavaly egy "normális" homokszűrőt, amit viszont nem homokkal, hanem ú.n. szűrőlabdákkal töltöttem meg (500g az pont 2 töltet, így szezon közben tudtam váltogatni őket). A többi a szokásos: medence felállít, feltölt, 0. lépésben pH érték beállít (nálam folyamat pH- kellett bele, így el is toltam vagy 15+kg-t június eleje-augusztus közepe között), klór- és/vagy multitabletta + algaölő legalább heti 1x, esetleg pelyhesítő folyadék. Hetente 2x mértem pH-t (szélsőséges időjárás [nagy hőség vagy nagyobb eső] esetén többször), heti 1x medence porszívó és persze skimmer... Ezeken a medencéken előre megvan a szívó és a nyomó oldali csatlakozó, így nem nagy varázslás összerakni jól és kis odafigyeléssel tényleg egész szezonban gond nélkül üzemeltethetők. Idei projekt lett volna egy valami masszívabb, vasalt 5x5m-es alap alá, de inkább mérőhelyet szabványosíttattam+teljesítményt bővíttettem, mert kb. annyiba került volna ez is, a medence meg a gépészet meg ennek a fele kb. (pl. csak a medencét szezonon kívül vettük 140e helyett 80e-ért)... Kis kellemetlenség, hogy hétvégén megint kimegyek, leverek egy 30cm-es betonvasat meg fogok egy 8x8-as, 2m-es "párnafát", aztán körzőzve kiszintezem a medence helyét...

A gyors gondolat többet ér, mint a gyors mozdulat.

Egyik hosszabik oldal közepén fent skimmer ,szembe vele két oldalt 2 vagy 4 befujó ez az általános , alul csak a leengedés miatt kell, de mivel sose kell leengedni ha gondozva van így nem szükséges, alulra medenceporszivó és lehet hawaira is menni mert a multi tabletta tisztán tartja. 

Első kérdés. Milyen medencéd van/lesz?

Két nagy iskola van.

1; Fürdőmedence. A vízszint sosem éri el a medence falának a tetejét. Itt jellemzően üledéket takarítunk szűréssel, és mechanikusan kell takarítani a víztükör felszínén lévő szennyeződéseket.

2; Feszített víztükrű medence. Itt folyamatos áramoltatás van, így a felszíni szennyeződések a szűrőbe kerülnek, de az üzemeltetése drágább.

Mindkét esetben szükséges a porszívózás a medence aljáról, mert az áramlástan vicces dolog, mindig marad ott valami.

Medenceépítőtől függően (és gyártói ajánlásokat figyelembe véve,) majdnem minden esetben vannak oldalfali ki-, és beömlők a medence méretétől függő darabszámban. ezzel egyrészt az egyenletes hőfokot akarják biztosítani, másrészt a szűrés hatékonyságát növelik.

 

Személyes tapasztalatom nincs, de egy időben (15-20 éve) igen sok medencéhez kellett elektromos kivitelezőként jelen lennem, és meg kellett értenem a működését.

"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol

Ja, igen.

Lényeget majdnem nem írtam le.

1; Fürdőmedence: A falak oldalmagassága arra van méretezve, hogy ha a várható embertömeg benne tartózkodik, akkor sem lép ki a víz.

2; Feszített víztükrű medence. Az mindig tele van. Ha beleugrik x számú ember kb 45-300-500-1500kg súllyal, akkor az Archimédeszi kiszorítás miatti víz nem a csatornában végzi, hanem van erre egy puffer, ami egy ideig gyűjti a kiszorított vizet, és visszaszivattyúzza, amikor kiszállnak belőle. Ha túl sokan akarnak benne lenni, akkor az gazdasági bukó, mert a puffer megteltével a csatornába megy a plusz víz, és amikor üres a medence, akkor vízpótlás kell, és vegyszerpótlás.

"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol