"Eurobarometer: Csökkent az EU támogatottsága itthon, főleg a fiataloknál "

Fórumok

Csökkent az Európai Unió támogatottsága Magyarországon, elsősorban a fiatalok körében – ez derül ki az Eurobarometer legfrissebb felméréséből. A kutatást itthon 2023. január 12. és február 6. között végezték 1040 fős mintán az Európai Bizottság megbízásából.

A jelentés szerint most a magyarok 39 százaléka gondol pozitívan az Európai Unióra – ez 6 százalékponttal marad el az uniós átlagtól. Az itthoni válaszadók 42 százalékának semleges, 19 százalékának negatív véleménye van az EU-ról. A támogatottság itthoni csökkenése elsősorban a fiatalok véleményváltozásának köszönhető a jelentés szerint, ebben pedig szerepet játszat az, hogy a felmérés idején derült ki: az alapítványi formába került egyetemek (azaz a magyar hallgatók közel háromnegyede) nem pályázhat a jövőben uniós pályázatokra, így Erasmus-ösztöndíjra sem.

12 százalékkal kevesebb magyar vélekedik pozitívan az EU-ról, mint fél évvel korábban

[...]

Link:  https://telex.hu/belfold/2023/03/24/eurobarometer-felmeres-magyarorszag…

Hozzászólások

Ezek a mai fiatalok! Mi a baj az EU-val?

trey @ gépház

Göebbels mondta azt anno, hogy "Ha egy hazugságot elég ideig ismételgetsz, a nép el fogja hinni". Lassú víz partot mos alapon szépen lassan beépítették az üzenetüket az emberek fejébe. A média centralizálásával már több mint 10 éve megy a lemez.

Nézzük egy life like scenariot:

Pistike 2000-ben született, politikai érdeklődése 2016 körül kezdődött. Ekkor már mindenhonnan a NER folyt, tehát ez volt neki a standard, mivel halvány fingja sem volt első kézből másról. Ezzel el is jutottunk a célhoz 2023-ba, az EU szar, mert folyamatosan ezt mondta a szócső.

Megy az emberek rémisztgetése a szalmabábok gyártásával (elmútnyócév, Soros, migráció, EU), ami miatt már vagy 5 éve folyamatos "vészhelyzet" van különleges jogrenddel és rendeleti kormányzással. Ha nem érted, hogy ebben mi a probléma, amikor megdől a rendszer könnyen a kollaboránsnak bélyegzettek között találhatod majd magad.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Kondícionálás. Te sem olvasod el az óriásplakátokat, de látod őket, az agyad feldolgozz a képet ami beépül a gondolkodásodba ha akarod, ha nem.  Az ember 6 hét alatt alkalmazkodik kb bármilyen helyzethez, azaz mindennapossá válik az, ami korábban nem volt az. Példa erre pl egy ostromlott városban az első alkalommal szar lesz az óvóhelyen vödörbe szarni, de 3 hónap után már megszokott, sőt az internet sem fog hiányozni már.

 

Amúgy honnan tudod, hogy nem olvasnak internetet, nem néznek TV-t? Mit csinálnak egész nap? Néznek ki a fejükből a szobában?

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Tik-Tokoznak.

Te már nem vagy fiatal, vagy téged nem tudtak kondicionálni?

Esetleg előfordulhat-e, hogy veled ellentétben, a fiatalok sem elégedettek az EU-val?

A jelentés szerint most a magyarok 39 százaléka gondol pozitívan az Európai Unióra – ez 6 százalékponttal marad el az uniós átlagtól

Hát, ez ölég soványka nem?

trey @ gépház

Nem mentek el, csak miközben az első hsz-t írtam te szerkesztetted a sajátodat mire beküldtem már nem csak annyi volt a tiedben hogy "TikTokoznak". Ezután szerkesztettem a fentit, viszont mikor beküldtem már itt volt a tied, ezért elveszett a válasz, de tessék.

Nem, nem vagyok már a statisztikai célcsoportban. De, rám is hatnak a látott információk, viszont ha nem csak nézel, hanem látsz is, akkor kritikus gondolkodással megfelelő kategóriába lehet rakni az információkat (pl. Miért is 97% az a 97? vagy Miért is köpködnek az EU-ra miközben 2004-2020 között 55 milliárd eur-t [mai árfolyamon 20891 milliárd Ft / hogy legyen viszonyítási alap 2019-ben 22000 milliárd volt az éves költségvetés]   adott nekünk miközben állítólag ellenünk van?).

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

adott nekünk

Népszerű félremagyarázása a szekértáborodtól annak, hogy piacért cserébe juttatta. Illetve, hogy az egész EU ne egy vicc legyen, a saját versenyképességét a tagországok felpumpálásával visszaállítsa. Nem, ez nem csak a magyarokra vonatkozik. Ennyit az "adta"-ról.

trey @ gépház

Milyen piac?

 

Az EU-ban 447,7 millió lakos van, ennek ~2%-a magyar. Kurva nagy piac ez mondhatom. Eközben a  EU teljes GDP 2021-ben 145 000 000 000 000 eur, ebből a magyar 153 758 000 000 eur, ami 0.10604%. Magyarul ballaszt vagyunk.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

WIN-WIN volt a lemaradt ex-szovjet érdekszférába tartozó államokat felpörgetni és integrálni a "nyugatba" a vasfüggöny másik oldalára. 60 év lemaradást kellett behozni társadalmi és gazdasági értelemben is.

 

Nekem amúgy úgy rémlik, mintha mi akartuk volna a felvételünket. Volt is valami Népszavazás... Te részese voltál, ha kérdezhetem? Csak, hogy meglegyen a teljes kép, hogy már akkor is szkeptikus voltál, vagy csak mostanában lettél az.

Ps.: NER kompatibilis volt az eredmény, 45%-os részvétel mellett 83,76%  igen. Ez bizony kétharmad! Vagyis inkább 97%! :)

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Aki nem jár szavazni, annak nincs erkölcsi értelemben vett jogalapja kritizálni a döntést, semmilyen értelemben sem. Ugyanez vonatkozik a helyközi és országgyűlési választásra is.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Ez az élet rendje, a boomerek megjelennek a fiatalok által használt platformokon, ahonnan ők továbbállnak. :)

Ettől még nem értem, miért gondolod, hogy egy ennyire profin működtetett propagandagépezet számára egyszerűen lehetetlen megszólítani a fiatalokat. Hagyjuk már.

Elkezdek írni weblapot/blogot/youtube csatornát ahová  saját nézeteim kerülnek fel. Ez tetszik az embereknek, szimpatizálnak vele, tömegekhez jut el. Mikortól számítok a világnézetedben már nem zugírónak?

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

De, hát válaszoltam! Biztosan nem lesz a HUP "flame" fórumába saját véleményeket írogató bárki befolyásoló író. Mitől lenne az? kb. mintha azt mondanád, hogy Kovács 2. Zoltán bivajbasznádi kisnyugdíjas befolyásoló író, mert a Facebookon rendszeresen kommentel :D

trey @ gépház

Nem is ez volt a topic, hogy te vagy én lennénk  a nagy influenszerek. A topic az volt, hogy mikortól számít a zugíró nem zugírónak? Pl ha erre a topicra jönne 2 napon belül 500k megtekintés zugblog lenne?

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Elkezdek írni weblapot/blogot/youtube csatornát ahová  saját nézeteim kerülnek fel. Ez tetszik az embereknek, szimpatizálnak vele, tömegekhez jut el. Mikortól számítok a világnézetedben már nem zugírónak?

A HUP nem ezzel foglalkozik. A HUP nagyon kis szelete a Flame. Mit szeretnél még mindig mondani? Ha a saját, erre a célra dedikált weblapot/blogot/youtube izéden keresztül ezen tartalmakkal elérsz százezreket csak azzal, mondjuk lehetsz nem zugíró.

De te itt most próbálsz összemosni dolgokat.

Pl ha erre a topicra jönne 2 napon belül 500k megtekintés zugblog lenne?

Hát, de nem jön baszod :D 380 tetves megtekintésnél tartunk, ebből 150-et ketten hoztunk össze :D Ez lenne a nagy influencerkedés? :D :D Ne röhögtess, mert begyullad a vakbelem :D

trey @ gépház

Onnan indultunk, hogy szerintem mi a média. Hoztam rá példát, amire te elvitted abba az irányba hogy mi számít tömegnek és mi nem (zugfórum, Washington Post, influenszerek). Nem én mosogatok most.

 

Pörgessük meg a számlálót, ebből nem lesz világuralom....

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

" az alapítványi formába került egyetemek (azaz a magyar hallgatók közel háromnegyede) nem pályázhat a jövőben uniós pályázatokra" - Tehat az eu a hibas, nem is az aki ezt meglepte mikozben elore szoltak, hogy ez lesz az ara...

Ertem.

Mondjuk nekik altalaban pont jo, ha azt mas fizeti es hat itt a fiatalok faszaval verettek meg a csalant. Azok meg sirnak, hogy csipike a kukika...

Majd kijozanodnak a fiatalok, ha ok is karacsonykor latnak banant es csak egyet lehet vinni.

Sosem lattak mast csak a joletet, mert ha tetszik, ha nem ez bizony ami most van az jolet.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Mi köze van az EP/EB-nek egy magyar egyetem működési modelljéhez? Még ha EU-s hatáskör lenne (nem az) akkor is: egységes elvárásokat kéne megfogalmazni az *összes* tagállam felé. Ez konkrétan 1) EU hataáskörön túlnyúlás 2) alaptalan boszorkányüldözés: ez csak ürügy.

Akinel a penz az valasztja a zenet, a cigany meg oruljon, hogy tancolhat.

Ne aggodjal, majd ha nagyon ugral, akkor az orosz haverjaival fogjak kilovetni es figyelheted, hogy a nato kitalaja, hogy igazabol ez nem is okoz problemat, mert ez itt nem ukrajna.

Vegeredmenyben nem lesz mas, mi a nepek szopunk, de hat ez van, nehany legalabb orul, hogy szaros a szajaszele es elvezi az izeket.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Bevallom, azt hittem, hogy majd lesz valami magyarázatféle az itteni EU-rajongóktól ... De, hogy ennyire semmi ...

trey @ gépház

390 millió forintból egy informatikai szolgáltató központot hoz létre Győrben. A fejlesztést a kormány 128 millió forinttal támogatja, és 95 munkahelyet védenek meg.

Ebben van eu-s lé vagy szimplán a felszopásért jár?

A IT-ban mozgó "versenyszféra" miért képtelen közpénz nélkül 95 munkahelyet megvédeni? XD Ez is költői volt ;)

Milyen közpénz? Ezt erre "adja" az EU, erre van felpántlikázva. Ezt nem lehet másra felhasználni. Az EU érdeke is, hogy a válságból kisegítse a tagállamokat. Kicsit konyítanod kellene a gazdasághoz, nem?

Arról beszélj inkább, hogy nekem ugattok, 50 éves embernek, hogy "'jáááj, utálod az EU-t" (nem, csak a jelenlegi vezetését), amikor a statisztikák szerint a fiataloknál esett jelentősen 🤷‍♂️

trey @ gépház

az EU vezetését

Tisztában vagy vele, hogy pl az Európai Bizottság vezetőjét nem közvetlenül választják?! :)

Az EP tagjait választják: de esélyed sincs őket leváltani, mert az angolok kilépésével az effektíve kommunizmust óhajtó szocialisták(általában valami manapság jobban eladható jelszó&zászló alatt) kerültek számbeli többségbe: elsősorban nyugaton)

Ha utálod az EU vezetését, miért nem váltottad le? Lett volna alkalmad, most voltak nemrég a választások

Ha az ellenzéki szavazatok kerültek volna többségbe akkor az ellenzék miniszterlnök jelöltje lett volna a miniszterelnök.

Az EB elnökének személye nem az EP választáson leadott szavazatokon múlik..

1ből semmi.

Elects the President of the European Commission

> Parliament must approve the new Commission President, proposed by the European Council, by an absolute majority (half of all MEPs, plus one).

magyarul az EP szavaz *az EC döntés* jóváhagyásáról; nem a választópolgár :)

Szerkesztve: 2023. 03. 27., h – 17:58

mint fél évvel korábban

Nem gondolnám túl: ennyi hatása lehet az EP korrupciós botrányának.

Homoszekszuális propaganda, háborús uszítás, bevándorlás pártiság, nincs tánc és zárcsökkentés főleg.

Nem lep meg a felmérés eredménye. A migrációs politikájuk nagyon sokaknál kiveri a biztosítékot, joggal.

"Én csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam"

Ááá, már az Eurobarométernek sem hiszünk! Jóóóó! :D

Az Eurobarométer egy olyan közvélemény-kutatás sorozat, amelyet 1973 óta rendszeresen végeznek az Európai Bizottság és más EU-intézmények megbízásából. Ezek a felmérések az Európai Unióval kapcsolatos aktuális kérdések széles skálájával foglalkoznak tagállamaiban.

Az Eurobarométer eredményeit az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága teszi közzé. Adatbázisa 1973 óta az egyik legnagyobb a világon.

trey @ gépház

Nem baj! Ha már csak egyetlen egy EU tagállam marad én odaköltözöm. Mindezt nemzeti büszkeségből! :D

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox