Krimpelő fogó alakja

Teflon szigetelésűt még sosem használtam, de nem tűnik kompatibilisnek az öngyuszival. :-)

A viccet félretéve, ha a cél az, hogy garantáltan ne sérüljön meg egy elemi szál sem, akkor a köpeny melegítésénél én nem tudok jobb módszert.

AFAIK az rosszabb a siman osszecsavarozottnal.

Ha nem tudsz forrasztani, ne forrassz. Ha ezer éve gyakorlod a szakmát, tudsz is jól forrasztani, van is megfelelő eszközöd és anyagod hozzá, akkor nem nagyon fogsz vele hibát elkövetni.

Aki szedett már szét olyan elektronikai eszközöket, pl. tápegységeket, invertereket stb., amikben nagyobb áramok szaladgálnak, az tudja, hogy azokban is gyakran forrasztják a vezetékeket (lásd PC-k tápjai).

A háztartási eszközökben is látni forrasztást a nagyobb áramokat (5..10..stb. A) szállító ereknél (sütő, mosógép, mosogatógép stb.).

Úgy konkrétan egy fél könyvet olvastam a készülékek szerkesztésében a kábelek rezonanciájáról. (A kifáradásos törés az valami más.)  A szilárdság változásánál az anyagok egészen nagy marhaságokra képesek. Pl. a régi bojlerek hidegen sajtolt, zsirárdi kalap alakú fenéklemezénél mindig a "hajtásnál" lukad ki. Itt is a legnagyobb felkeménydés (szilárdság változás), ami katalizálja az intenzívebb korróziót.

Ha a kábelt külön rögzítő elem fogja, akkor nem mozog. Ha mozog, akkor mindig az ónozás mellett fog törni.

Az átmeneti ellenállás alapján a kötés méretezhető. Ezért nem életszerű a felforrósodás. A kis felületen érintkező kötés esetén inkább a szigetelés lágyul, esetleg lehullik a vezetékről. Ha az ón olvad, akkor brutálisan rossz a méretezés. Gondold végig: Ha eredetileg meg volt húzva a csavar, akkor az általában a vezetéknél vastagabb ojjektumhoz rögzíti a vezetéket. Ezért inkább a vezeték fog melegedni, mert a kontaktus tömege jobban ekvezeti a hőt.

Az ónozás forrasztópákávak oxidálódhat. De csatlakozóknál már létezik olyan ónozás, ami vetekszik az aranyozással.

Arra a "normálisabb" helyett az "elfogadható" vagy a "megfelelő" jelzőt használnám.

Megjegyzem, előfordul, hogy a szerelhető elosztóban a védőföld bekötési pontja számottevő távolságra helyezkedik el a másik két vezetőéhez képest. Az árképzés/környezetvédelem okán sokszor vékony műanyagból készítik az elosztót, több vékony támasztó fallal és apró pöcökkel, ezért nem feltétlenül van hely a hosszabbra hagyott, tekergőző barnának és kéknek. Ha az ember méretre vágja a két vezeték hosszát, akkor ugrott a gyárilag érvéghüvelyes vezetékek előnye. Marad az, hogy a műanyagot farigcsálja, és valahogy elrendezi a vezetékeket (a kapcsoló nehezítő körülmény lehet). Aztán ott van a másik probléma, hogy ugyebár nem lehet vágni a kábel hosszából, ezért a plusz másfél méternyi kígyót el kell gyömöszölni valahová (pl. mert rosszul lett megállapítva a szükséges hossz; vagy a szerelt kábelt nem lehet a kívánt hosszban kapni, csak fél méterrel rövidebbet és másfél méterrel hosszabbat).