Szlovákia szükség esetén inkább vállalja a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, és rubelben egyenlíti ki az orosz gázimportot, mintsem ártson saját gazdaságának – jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter.
Nem szabad, hogy elzárják a gázt. Ezért azt mondom: ha a feltétel az, hogy rubelben fizessünk, akkor rubelben fogunk fizetni, még akkor is, ha egyeseknek ez túl gyakorlatias álláspontnak tűnik
– mondta a miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy szerződésszegésként minősíthető Oroszország fizetési feltétele, de a szlovák gazdaság nem mondhat le teljes mértékben az orosz gázról.
Emlékeztetett: Szlovákia gázimportjának 85 százalékát jelenleg Oroszországból kapja. Mindemellett hangsúlyozta, hogy dolgoznak az energetikai függőség csökkentésén a többi között cseppfolyósított földgáz behozatalával, ehhez a műszaki feltételek megteremtése azonban még éveket vehet igénybe – számolt be az MTI.
Link: https://index.hu/kulfold/2022/04/04/haboru-oroszorszag-ukrajna-putyin-z…
Hozzászólások
[POL]
Flame-ben nem kell. De, ezen ne múljon.
trey @ gépház
Legyünk [POL] korrektek! :)
Most akkor a EU|HU baloldal, Zelenszkij stb. szerint a szlovákok árulók?
trey @ gépház
Ez érdekes. Mivel nekik nehezebb mint nekünk. Náluk euro van. Nálunk huf. Mi mindenképpen váltunk.
Nem feltétlenül, mert simán van több EUR alapú államkincstári számla, illetve EUR alapú államkötvényből bevétel. Ugyanez igaz a dollárra (az USA dollárra :) ), míg rubeles bevétel nemnagyon fordul elő.
Azt is gyanítom, hogy Oroszország nem pont forintért, hanem USD vagy EUR alapon ad majd rubelt, amiből utána ki lehet fizetni a gázt.
Jogos.
Afaik ez az egész rubeles fizetés vihar a biliben. Eredetileg úgy adták elő, hogy majd mindenki szerez magának rubelt, ahogy akar, és azzal kell fizetni. A vége meg az lett, hogy a Gazprombanknál kell majd a vásárlóknak számlát nyitnia, amire elutalnak pontosan annyi eurót vagy dollárt, amennyi a szerződésükben szerepel, és ezt a bank váltja majd rubelre és utalja tovább a Gazpromnak.
A vásárlók szempontjából tehát nem lesz érdemi változás, de Putyin eldicsekedhet az orosz népnek, hogy "látjátok, mondtam, hogy be fognak csicskulni". A gazdasági szankciók szempontjából is mérsékelt a változás jelentősége, mert a Gazpromot eddig is kötelezték rá, hogy a külföldi valutában érkező bevételei 80%-án rubelt vásároljon.
csak eddig nem jutott hozzá a zárolt devizaszámlákra (nem a _nem_ szankcionált gazprombanknál lévők) érkező pénzhez, tehát egy pöttyet többről van szó, minthogy "putyin eldicsekedhet a népnek", egész pontosan arról, hogy finanszírozva lesz az orosz állam
Miért, ettől hogyan fog hozzájutni a _zárolt_ számlákon lévő pénzhez? (Komoly a kérdés, elképzelhető, hogy elsiklottam valami felett.) Az eddigi nyugati szankciókat is úgy állapították meg, hogy az energiaexportot ne érintse, így elvileg nem kellene ehhez kapcsolódó pénzösszegeknek zárolva lennie.
sehogy - de hozzájut nemkevés EUR-hoz
Link: https://index.hu/kulfold/2022/04/04/haboru-lengyelorszag-ukrajna-orban-…
trey @ gépház
>>Németország a fő ellenzője az erősebb szankcióknak
pedig ki ne akarná a saját ipara összeomlását és a tömeges munkanélküliséget, ha egyszer ms nuland ezt kéri
Pontosan, de a mi kurva anyánkat, putyinista szarok vagyunk. De a németek! Küldtek 3000 sapit, meg pár kiselejtezett keletnémet tankelhárítót.
németeknek nem merik megmondani az ukránok, Z-se.
mindent mi kapunk...
aquila non captat muscas
Jójójó, de a német lakosság 43,24 százaléka ukránzászlósra állította a Facebook profil képét, nálunk ez az arány 8,12%. Szóval ezért.
nekik sztem nincs Kárpátalja..
és Z -se sértegeti őket - ezek után - én rákérdeznek , hogy ők mikor vonalnak ki Kárpátaljáról :-D
és a német még mindig túl kompenzál - birka..
aquila non captat muscas
Link: https://felvidek.ma/2022/03/fico-szerint-zelenszkij-belerug-mindenkibe-…
trey @ gépház
Orbán nyerése újrahangolja az EU Ukrajnához való hozzáállását. Két hét és nőni fognak a békepártiak, hiszen ezzel 2/3-ot lehet nyerni. Zelensky egyedül fog maradni.
Első körben Zelensky felé kritika fog megjelenni egyre gyakrabban.
Ezzel egyidőben viszont megindul(fokozódik) a sajtó össztűz pont ezt a jelenséget elrettentendő.
lesz a magyar-gazprom szerződésben is egy apró módosításocska (a fizetéssel kapcsolatos technikai részletekben)
Mondjuk afelől nekem sem volt kétségem, hogy Magyarország ebbe bármilyen, akár látszatellenkezés nélkül bele fog menni. A Szlovákok viszont módosítottak az álláspontjukon, már azt mondják, hogy az EU-val egységben fognak cselekedni.
mit kellene ellenezni?
let's go Brandon!
Hogy kellene vagy sem, mindenki alkosson maga velemenyt, de egyebkent arrol volt szo, hogy belemenjenek-e a vasarlok abba, hogy a szerzodeseikben rogzitett EUR vagy USD helyett rubellel fizessenek az Oroszorszagbol importalt gazert.
miután a vásárlók lehetetlenné tették az usd/eur számlákhoz való hozzáférést
Neked már máshol is írtam, hogy ez nem igaz. A szankciók alól eddig kivétel volt az összes olyan bank vagy számla, aminek hozzáférhetősége szükséges az energia üzletekhez, hiszen ingyen nyilván az oroszok sem fognak adni semmit.
írtad, hogy nem igaz, de ettől még nem igaz, hogy nem igaz
>>hiszen ingyen nyilván az oroszok sem fognak adni semmit.
pontosan erről szól az egész
Oké, akkor tisztázzuk. Szerintem te arra gondolsz, hogy több számlájuk is zár alatt van, többek között olyanok is, amik stratégiai valuta tartalékok lettek volna. Ez valóban így van. Azokat a bankokat és számlákat, amik az energiakereskedelem működéséhez szükségesek viszont eddig nem érintették szankciók, tehát nyugodtan lehet a Gazpromnak EUR-t vagy USD-t utalni, az megérkezik hozzájuk.
A Gazpromot jelenleg kötelezik, hogy az így kapott valuta 80%-án rubelt vásároljon. Az új feltételek lényege az lenne, hogy minden vásárló nyit a Gazprombanknál egy számlát, ide utalja vételárat, amit a Gazprombank rubelre vált és továbbküldi a Gazpromnak. Így a korábbi 80% helyett majd 100% lesz rubelre váltva. Ettől a zárolt számlák tartalmához továbbra sem lehet majd hozzáférni.
Kérdésem: miért gondolod úgy, hogy eddig ingyen adták a gázt? Miért gondolod, hogy a változtatások bevezetése után már nem fogják ingyen adni?
azért gondoltam, mert az eddigi ismereteim alapján a szankciók intézményekre vonatkoztak (vagy nem vonatkoztak) és nem csemegézett számlákra. ha valóban random orosz bankok bizonyos számlái kivételt képeznek, akkor tényleg nem "ingyen" megy a szállítás, és a változtatás (dupla számlanyitás a gazpprombanknál, a rubelben közölt árnak megfelelő befizetés eur/usd-ben) legfőbb értelme 1) a gazprombank szankciók alóli mentességének hosszútávú biztosítása, 2) a gázvásárlók nevében történő rubelváltásokkal a rubel hosszútávú (központi bank kockázatos trükkjei helyett) stabilizálása
"a szankciók intézményekre vonatkoztak "
Es minden olyan intezmeny kimaradt, ami nelkul nem folyhatna tovabb az energia import Europaba.
"rubelben közölt árnak megfelelő befizetés eur/usd-ben"
Na errol meg sehol nem lattam egyertelmu informaciot, de Putin szerint nem valtoznanak az arak, igy szerintem inkabb az USD/EUR oldal lesz fix, a rubelt meg valtjak az aktualis erteke szerint. De akar tevedhetek is.
"1) a gazprombank szankciók alóli mentességének hosszútávú biztosítása"
Ennek szerintem semmi ertelme. Amig Europanak kell az orosz gaz, addig a Gazprombank nem lesz szankcionalva akkor sem, ha nincs atvalto szerepe. Ha meg esetleg nem kell majd, akkor meg hiaba megkerulhetetlen, mar senkit nem fog erdekelni.
"a gázvásárlók nevében történő rubelváltásokkal a rubel hosszútávú (központi bank kockázatos trükkjei helyett) stabilizálása"
Ez tulajdonkeppen mar most is adott azzal, hogy a gazprom kotelezoen rubelre valtja a befolyo osszegek 80℅-at.
En tovabbra is ugy gondolom, hogy ennek a lepesnek a fo celja megmutatni, hogy ki a fonok.
USA és a szankciók:
- kivette a műtárgyát, mert kell
- kivette az atomerőművi sűrített uránt, az is kell
- hordós olajra adott egy elég nagy hosszútávú megrendelést 40%-al többet, mint az előző rendelése - majd szankcióba tette - vagyis kb. 1 évig lesznek oroszok ellen a szankciók.
Egyébként meg EU összes tagállama semmit ne vegyen az oroszoktól, de azonnal...
aquila non captat muscas
"Egyébként meg EU összes tagállama semmit ne vegyen az oroszoktól, de azonnal..."
Ettol nagyon tavol allunk, talicskaval hordjak a zsetont az energiaert az EU-s orszagok. Mindenki kihagyta a szankciokbol ami szamara nelkulozhetetlen, ami logikus, hiszen az a cel, hogy az orosz gazdasagnak artsanak tobbet, ne a sajatjuknak.
Ugye ugye
Mozi az egesz es budos politika meg penzerdek
Egy fia szo nemigaz abbol amit barhonnan barki tudosit
A kovidos dezinformalas is ugyan igy megy
Meg ezermas
Te meg oltasd magad vagy ne
Sajnald az ukrant vagy ne
Utald az amcsit vagy ne
Rossz a putyin vagy nem
Mindegy csak ugy tancolj ahogy futyulnek es fizesd ki 10 euros kenyeret meg tarsait
Nalatok is fasza kis kabare a nepzavazasos valasztasos musor
Hu vagy ezer eve volt mikor meg Torgyan felszolalgatott es ontotta magabol az okossagokat. Emlekszem meg unionak a szele se fujt de mar a magyar sertes tenyesztest kurvara le akarta redukalni a beka segge ala. Oh meg egy jopar mas dolgot. Cseresznyet is brazilbol akart venni. Na most egy jopar evtizeddel kesobb a tejet lengyelbol kapod, disznot penzert mutogatnak nalatok mert az kurva elet hogy az agyon reklamozott mangalicat es husat nem teheti mindenki az asztalra. Cukrot mikor is gyartott a magyar utoljara? Ha csak a magyar, vazze nalunk se gyartanak. Almat is kulfoldrol hoznak, meg paradicsomot. Szoval annyi, hogy Torgyan nagy otleteit volt aki tovabb vigye, volt aki profitalt az ilyenekbol rendesen. Oszt kettot mersz kohhinteni ha valakik lovoldeznek a hataraidon es masnap ehen halsz meg megfagysz sotetben mer lekapcsolnak se perc alatt.
Holott az orszag gyakorlatban teljesen fuggetlen es onellato tudna lenni akar 20 millio aktiv lakosig. Csak nem kell minden darabka foldon tetves autopalyat huzni vagy stadiont. Kellenenek erdok, de nem csak politikus kozeli maffiozoknak hogy megtobb zsejuk legyen.
Sirnak az elodeink a sirjukban mikor vegigneznek rajtunk hogy mik vagymuk
"Cseresznyet is brazilbol akart venni." Chiléből.
> Sol omnibus lucet.
khm és exportálni is... Az ötlete egy kicsit komplexebb volt, és mit ad isten, közben (a magyar export részt kivéve) meg is valósult, mert importáljuk a cseresznyét dél amerikából...
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Miben változik, ha a szerződés ellenére nem A bankhoz, hanem a b bankhoz kell utald a pénzt? Azon kívül, hogy ez a legsúlyosabb szerződésszegés, ami miatt le kell állítani a teljes gazdaságot és visszabaszni közép- európát a második vh körüli szintre. Gáz, villany, benzin nélkül fogunk szurkolni az ukránoknak? Ne kezdjük leölni a szabolcsiakat, szolidalitásból, hogy mi is szenvedjünk?
Szerintem ez inkább elvi kérdés, nem tudod, hogy mi lesz a következő feltétel, amin változtatni akarnak majd. Persze az is logikus álláspont, hogy majd akkor tiltakozzunk, amikor egy fajsúlyosabb részletet terveznek felrúgni.
Az oroszok részéről lehetett volna ezt úgy is csinálni, hogy megvárják a meglévő szerződések lejáratát, és az új szerződéseket már rubeles fizetéssel kötik, de akkor nem lehetett volna megmutatni a népnek, hogy ők diktálják a feltételeket. Ha így nézed, nem csoda, hogy az európai vezetők többsége nem mosolyog hozzá.
"Gáz, villany, benzin nélkül fogunk szurkolni az ukránoknak?"
Eddig orosz energia import nélkül sem jutnánk el, de a gazdaságot valószínűleg erősen megütné.
Es mivan, ha igy lesz? A meglevo szerzodesekhez nem nyulnak, dr aki spot veszi az rubelbe fizet meg aki uj szerzodest kot. Jelenleg meg semmi nem tortent, senki nem fizetett rubelben megis majdnem a haboru elotti szintre visszament az arfolyam.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ennek szerintem részben pont a bizonytalanság az oka. Ügyesen csinálják.
""Gáz, villany, benzin nélkül fogunk szurkolni az ukránoknak?"
Eddig orosz energia import nélkül sem jutnánk el, de a gazdaságot valószínűleg erősen megütné."
A gázfelhasználás nagy része az oroszoktól jön. Nem lehet egyik pillanatról a másikra áttállni, mert szállításhoz infrastruktúra kell, nem lehet kamionra pakolni.
A battai finomító orosz olajra (úgy tudom nehéz, kénes olaj) van beállítva, ha helyette más forrásból kell benzit/gázolajat készíteni, akkor át kell állítani az egészet. Úgy olvastam ez egy-két év alatt megvan.
Az atomerőmű mellett főként gázerőművek vannak nálunk. Ha nincs gáz, akkor nincs gázerőművekkel áram termelés sem. Egy szénerőművet meg nem lehet gyorsan felépíteni.
"Nem lehet egyik pillanatról a másikra áttállni, mert szállításhoz infrastruktúra kell, nem lehet kamionra pakolni."
Europaban mindenki mindenkivel ossze van kotve csovezetekekkel. Igy tudunk pl. a horvatokon keresztul LNG-t importalni. Ettol fuggetlenul igaz, hogy az orosz import jelenleg nem kivalthato - ezert irtam, hogy megutne a gazdasagot, ha kiesne - de odaig valoszinuleg nem jutnank el, hogy a lakossag nem tud otthon futeni, elobb mersekelnek az ipari aktivitast.
Egyebkent a magyar kormany nem hogy csokkenteni probalna az orosz fuggoseget, de meg tovabb noveli. Szerintem ez hiba, felaldoznak minket a rezsicsokkentes oltaran.
"A battai finomító orosz olajra (úgy tudom nehéz, kénes olaj) van beállítva, ha helyette más forrásból kell benzit/gázolajat készíteni, akkor át kell állítani az egészet."
Ehhez nem ertek, igy nem akarok vele vitatkozni. Te latszolag tajekozottabb vagy, ezert kerdezlek: mit csinalnak a 42℅ nem orosz importtal? Mashol finomitjak? Osszekeverik a kettot?
"Ehhez nem ertek, igy nem akarok vele vitatkozni. Te latszolag tajekozottabb vagy, ezert kerdezlek: mit csinalnak a 42℅ nem orosz importtal? Mashol finomitjak? Osszekeverik a kettot?"
Passz. Én is csak olvastam, pl.: MOL: 2-4 év átállítani a Dunai Finomítót más típusú kőolajra
"A Dunai Finomító működését alapvetően oroszországi keverék kőolaj (REB) feldolgozására tervezték, más típusú kőolajat legfeljebb 35 százalékos arányban tud felhasználni.
...
Az orosz kőolaj azonnali kiváltásának technikai korlátait az okozza, hogy a különböző típusú kőolajok kémiai összetétele teljesen eltérő. A Mol finomítóit az úgynevezett orosz kevert (REB – Russian Export Blend) kőolajra tervezték. Az ettől eltérő összetételű kőolaj használatára fel lehet készíteni a finomítót, de az átállás szigorúan szabályozott protokoll alapján történő, időigényes folyamat – közölték. A tájékoztatás szerint vizsgálják, hogy pontosan milyen beruházásokra van szükség az átálláshoz, de az már most látszik, hogy a feladat végrehajtása több százmillió dolláros többletköltséget jelent."
"Europaban mindenki mindenkivel ossze van kotve csovezetekekkel. Igy tudunk pl. a horvatokon keresztul LNG-t importalni. Ettol fuggetlenul igaz, hogy az orosz import jelenleg nem kivalthato - ezert irtam, hogy megutne a gazdasagot, ha kiesne - de odaig valoszinuleg nem jutnank el, hogy a lakossag nem tud otthon futeni, elobb mersekelnek az ipari aktivitast."
Ahogy olvasom a horvát LNG kapacitás többszörözni kellne, hogy az kiváltsa az orosz gázt. Az EU-ban a legnagyobb LNG kapacitás a spanyoloknál van, csak épp tőlük nem igazán van vezeték pl. a németek felé. A németeknek (még) nincs saját LNG-jük, amit eddig vettek azt főleg a rotterdami terminálon keresztül.
Az ipar kivétele szerintem nem sokat segítene (országos földgázmérleg):
55607 TJ termelés
652307 TJ import
244033 TJ export
354384 TJ primer belföldi felhasználás
250479 TJ végső felhasználás
58824 TJ ipar
3471 TJ közlekedés
116421 TJ lakosság
44358 TJ kereskedelem
5423 TJ mezőgazdaság
A primer felhasznalas es a belfoldi felhasznalas kozotti elteres micsoda? Ez lenne a mas energiafajtava atalakitas, benne az eromuvekkel?
:)
Amilyen diplomáciai zsenik, szerintem még meg is próbálkoznának vele :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
scholzék :D
De nyugodjon ke mindenki a picsába, mert amivel égetni lehetne az oroszok pénzét, mint luxuscikkek, oda exportálás, na azt befejeztük. Mivel nem adhatunk el a ruszkinak semmit, így meg marad a pénze. Éljen!
Mert a szankciók 2014 óta töretlenül működnek.
Oroszokat kiraktuk az ensz emberi jogi tanácsából, de az enszből is kellene!
Ui 1933 Németország kilépett a népszövettségből 1939 Magyarország is( meg többen is)
Szerintem érdemes ezt a témakört két részre bontani.
Az egyik a pillanatnyi megoldásokra koncentráló taktikai rész. Pl. elzárjuk-e a gázcsapot most azonnal, fizessünk-e mostanában rubellel a gázért, ilyesmik. Ezekre szerintem a jó választ adja a kormány.
A másik a hosszútávú megoldásokat szállító stratégiai rész. Pl. hogy nézzen ki az EU, és ezen belül Magyarország energetikai igényeinek kielégítése 10 év múlva. Ezzel kapcsolatban viszont szerintem teljesen rossz válaszokat ad a kormány, mert:
Az összes többi EU-val kapcsolatos ügyben is ezt látom, hogy Magyarország vezetése nem akarja ezt a hosszútávú együttműködés dolgot csinálni. Ez meg nekem szomorú - tök jól érzem magam az EU-s emberekkel, meg gazdaságilag is ~1/2 részben az EU-ban tevékenykedem, szóval ne csesszék már el...
Megmondta OV ne azt nezd mit mond, hanem, hogy mit csinal. Mi is igenybe vesszuk az orosz fuggoseg csokkentos tamogatast az eutol…
plusz az eu mostanaban nagyon tul akarja noni magat, mar baromira nem csak a gazdasagi egyuttmukodest akarjak belerakni, hanem ideologiat is.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ez utóbbinak mondjuk lehet egy olyan magyarázata, hogy az EU egy ideológiai közösség is, szóval annyira nem kell meglepődni rajta.
Az EU már régóta nem csak gazdasági közösség, hanem politikai is. Ez már a csatlakozásunk előtt is így volt. (1992. maastrichti szerződés)
Fentebb ideológiai volt. Te ezt "politikaira" fordítottad. A kettőt ne keverjük, ha lehet.
Ideológia közösség csak mostanában akar lenni.
A maastrichtiben szerintem nincs leírva, hogy mindenkinek ugyan abban ............. kell hinnie.
paks2?
A technológia mellett a szállító szempontjából is kellene diverzifikálni.
"A másik a hosszútávú megoldásokat szállító stratégiai rész. Pl. hogy nézzen ki az EU, és ezen belül Magyarország energetikai igényeinek kielégítése 10 év múlva. Ezzel kapcsolatban viszont szerintem teljesen rossz válaszokat ad a kormány, mert:
A horvát LNG terminálból hazánk kötötte le a legnagyobb kapacitás. Balatonra nincs sok értelme ilyet építeni, így vagy a horvátoktól vagy majd a németektől érkezhet ilyen, ha majd építenek sok LNG terminált.
Paks2 mellett kiáll. Ha megépül, akkor nem kell helyette gáz/szén/olaj erőműre átállni.
Esetleg mellette Paks1 üzemidő hosszabításával, meg lehetne teremteni a hőszivattyús fűtés energia szükségletét. A gáz helyett pl. át lehetne állni erre a lakosságnak. Fűtőanyagból meg nem nagy bűvészet akár 10 évre előre raktározni.
Ahogy írtam, "nem nagyon látszik", hogy ezek történnek. Ezekkel kéne teleplakátolni mindent, nem undorító politikusok képeivel :-D
Azt pedig merem állítani, hogy bármelyik másik ország épít nálunk atomerőművet, úgy fogja csinálni, hogy ha olyanjuk van, kikapcsolhatják valahogy. Ezért kellene több, pl. paks1 az oroszokkal, paks2 a bárki mással.
"Azt pedig merem állítani, hogy bármelyik másik ország épít nálunk atomerőművet, úgy fogja csinálni, hogy ha olyanjuk van, kikapcsolhatják valahogy."
A németek nem tennének velünk ilyet. :)
Úgy tudom az irányítási rendszert a siemens, a turbinákat meg a GE szállítaná, magát a reaktort meg az oroszok.
De ha bejelent valami hosszú távú dolgot a kormány, ami mondjuk jó, akkor az ellenzék annak ellenére hogy jó-e egyből elkezdi támadni minden fronton, hogy még az unokáinkat el eadósítja a fidesz, mindent ellopnak, mindent is!!!!?!?;!!!!
Lásd Paks2, ugye még egyébként GyF ötlete volt, de mikor a fidesz került kormányra, akkortól kezdve tűzzel-vassal ellene kell lenni.
Belgrád Budapest vasút: 2500 év alatt sem jön vissza az ára, majd 1500, 500, legutóbb 92 évet olvastam. A végére lehet nyereséges lehet.
Vehetünk napelemet, bányászhatunk barnaszenet, lignitet, gázunk, olajunk nem sok van, az urán vagyonért meg nem szivesen megy le senki.
Szél, naperömű?
Bár vannak atomerőműellenesek is, a Paks2-nél a legtöbb kritika a konkrét megvalósítás miatt volt.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Paks2 jó ötlet, a kivitelező és a kivitelezés terve pocsék.
A vasút senki nem tudja, hogy meg fog-e térülni, mert 92 év múlva senki nem tudja, hogy mi lesz. Lehet, hogy teleportálunk helyette, meg lehet, hogy gyalog kell majd menni inkább.
De hogy ennek mi köze van a rosszarcú politikusainkhoz, azt nem is értem.
A napenergia tárolására az lesz a megoldás, hogy a napfény hőjével Stirling motorokkal kell légköri CO2 és vízből metánt szintetizálni, illetve abból nehezebb szénhidrogéneket, amit már lehet tárolni. Egy csapásra megoldaná a földgáz és üzemanyag kérdést is, és a CO2 kérdést is. Minden más fából vaskarika, minden más megoldásnak skálázódási problémája van. Sajnos erre az irányra nem költ az EU kutatási pénzt, mert ha megoldanánk a CO2 és az energia problémát is egyetlen csapásra, akkor utána nem volna realitása többé a Great Reset-nek.
+ vízbontás után H2
> Sol omnibus lucet.
A H2 problémája, hogy drága tárolni és akkor is szivárog. Ezért kell valamiféle CH-ba beforgatni. Ha eljutunk a propánig, akkor az már barátságos nyomáson cseppfolyósodik és olcsón tárolható akár évtizedekig. Fel lehet halmozni, még a hadsereg is tudná használni. (Az elektro-fanok belegondoltak, hogyan lehet akksis tankot vagy cirkálót üzemeltetni?) Tehát valóban alkalmas volna a fosszilis üzemanyagok kiváltására. A H2 maximum a napi szinten oldja meg a kérdést.
Szerintem ebben egy picit előrébb tart a világ.
> Sol omnibus lucet.
Úgy érted, hogy lehetséges a H2-t sokáig olcsón tárolni? Vagy mire gondolsz konkrétan?
"Srácok mostmár eskü mindjárt összeomlik az orosz gazdaság"
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Egyébként ez egy átmeneti állapot - Hitler után is volt helye a Németországnak a világban...
Putyin nem fog örökké élni - majd kijelentik, hogy ő az egyszemélyi felelős (az is) - meghall vagy öngyilkos lesz az ország érdekében - majd jön helyette egy másik KGB-s, aki tisztalappal indul..
Orosz gáztól és olajtól 3-5évet kell búcsút venni - papíron , de szankcióból ki lehet venni 5évre.
Vagyis nagyon eredményesen megvédtük a demokráciát éljen az EU és USA
és sokat is dolgoztunk, meetingek voltak energetikai és gazdasági terveket csináltunk - adtunk anyagot a médiának már úgy is unatkoztak
aquila non captat muscas
Németország megszállt ország volt a háború után.
Volt?
Na, most lehet, hogy tenyleg elkezdodik. Allitolag leallt a lengyelorszagi export.
igen
péntekig volt határidő nyilatkozni, hogy kell-e rubelért
azt mondták 1) nem fizetnek rubelben, 2) nekik nem is kell gáz, 3) egyáltalán miért kell bárkinek is gáz
most akkor lemondták a gázt és azért nem jön?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
nem mondták le, a gazprom álláspontja szerint a jelenlegi helyzet annak a következménye, hogy nem jelezték a fizetési szándékot rubelben
bulgária a következő
És ez majd úgy lesz, mint ahogy az ukránok csinaltak eddig?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
...csak nem viselkedik európai ország ukránmódra
vagy napokon belül leállítják az egyéni szájkaratét és igazodnak az eb állásfoglasához, miszerint mehet a rubelfizetés, vagy van kb fél évük takarékos felhasználás mellett alternatív forrásból feltölteni a tározóikat
vagy: az eu a rubelben fizető feleken keresztül "megemelt mennyiségeket" vásárol, kompenzálva a "nekünk nem kell gáz" tagokat
Sokáig sikerült tartani a "kemény" álláspontot.
trey @ gépház
omv.at is kész rubelben fizetni
A kutyafáját!
trey @ gépház
trey @ gépház
Ausztria, Mo biztos, kiváncsi vagyok ki a többi 8. Németek biztos benne vannak. Csehek, olaszok még?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
nyílott egy görög és szlovák K-számlapár is közben
az orosz exportőrök 80%-os valuta beváltási kötelezettsége mostantól 50%-ra mérséklődik, mert a rubel további erősödése nem kívánatos
lol
trey @ gépház
szóval hat az embargó ?
EU nem akarja Magyarországot is embargóval súlytani ? -- hátha erősödik a forint.
aquila non captat muscas
A magyar ellenzék (hogy mi?) szerint milyen az embargó?
trey @ gépház
#aSzankciókMűködnek
Minden szankció biztonságos és hatékony :-)
már az 50%-os kötelezettség sincs, illetve folyamatos kamatvágásokkal az alapkamat is visszatért a régi szintre
számítva erre az elkeseredett lépésre, májusban "2 havi" törlesztés történt, így annak legközelebb júliusban lehet következménye
orosz részről úgy vélekednek, hogy mivel mindenki tudja, hogy az esetleges technikai államcsőd egy amerikai politikai döntés eredménye lenne, és nem valódi fizetésképtelenség, így annak komoly hatása nem lenne
EU következő bemélytorkozása mi lesz? Fizetnek Orbánnak a vétó visszavonásáért? Mégse kötik tovább az
ebeta helyreállítási alap kifizetéseket mindenféle mondvacsinált dolgokhoz?trey @ gépház
trey @ gépház
Ez ütközet, a orosz megszállást meg milyen sokáig fostak háborúnak hívni :D
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Mindeközben az elszabadult hajóágyú módjára kommunikáló Zseleneszij:
Valójában a magyarok által vásárolt olajmennyiség picsafüst.
trey @ gépház
Nem lehet, hogy mondjuk a nyugati országok informálisan megegyeztek Zelenszkij-vel, hogy a támogatásért cserébe páros lábbal rúgjon a Patásba?
Az a kurva vezeték, amin az orosz olajat kapjuk, rajtuk keresztül megy.
Bármikor szabotálhatná a szállítást, ha akarná.
Természetesen bármikor szabotálhatná.
Szerintem nincs szükség informális megegyezésre. Már meglehetősen régóta magyarország a kinevezett boxzsák amit mindig és mindenért lehet püfölni. A hazai elégedetlen tömegek által sérelmezett túlzottan erőszakos és hangos ellenkedés, kakaskodás a jelenlegi magyar kormányzat részéről szerintem részben pont ennek szól: teljesen mindegy, hogy a kiadott krédó szerint fütyülik a kiadott szólamokat vagy épp mindenben megkeresik, hogyan ellenkezhetnek és törhetnek borsot az európai szovjetunió létrehozásáról álmodozók orra alá: ígyis-úgyis magyarország negatív előjelű hivatkozási alap lesz. Akkor már viszont inkább megpróbálnak belőle belföldön értékesíthető kommunikációs előnyt kovácsolni. (az már csak bónusz, hogy egyes -külföldi- körök irányából is számottevő érdeklődést váltott ki.)
Ezek az infók úgy honnan jönnek?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
a bevehetetlen azovstali erődből
Ah :D
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Amugy viccet felreteve az idezet forrasa engem is erdekelne. :)
deutsch tompi szerint ezt mondják neki a brüsszeli folyosókon
Ehhez képest elég magabiztosan állítottad.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
mivel mindent összevetve el is hiszem
En is, de leginkabb mert minden orszagban talalunk olyan 10+%-on allo partot, akinek ket EU-ban ulo kepviseloje tenyleg igy gondolja. Ergo nem nehez "tobb orszag kepviseloitol ezt hallani a folyoson".
Forditott esetben raadasul az ilyesmi rendszeresen meg cimlapra is kerul a 444/telex tengelyen, hogy "valaki mas tobb orszag kepviseloitol is azt hallotta a brusszeli epulet folyosojan, hogy eleguk van Orban szankciovetojabol".
De ettol fuggetlenul be kell valljam, csalodtam, hogy mindossze ennyi a "forras".
>>minden orszagban talalunk olyan 10+%-on allo partot
kormányokról volt szó
Ja, hat lehet ezt ugy is nezni, hogy az EU becsicskult Viktornak, meg ugy is, hogy elismerik, hogy aranytalanul hatranyosan erintene minket, meg a Baratsag vezetekrol taplalt tobbi orszagot a teljes embargo. Ki hogy szereti...
Most már igen? Akkor min megy továbbra is a részükről a faszrágás?
trey @ gépház
Hívhatod aminek akarod (coping), de a helyzet az, hogy Orbán megint leoboáztatta a brüsszeli pancsereket.
trey @ gépház
arcvesztés elkerülése miatt csak meg lett az embargó - igaz, kivétellel.
aquila non captat muscas
Minket nem érint. Azt embargóznak, amit akarnak. Amit Orbán el akart érni, elérte. Szokás szerint.
trey @ gépház
most fog még csak csúcsra járni az egyébként is 20+ éves rekordokat döntögető orosz bevétel, mert az "embargózók" még 6 hónapig nyíltan (átcímkézős trükk nélkül) fognak orosz forrásból vásárolni
MOL -tól fogja vásárolni az olajat az OMV és a Shell is..
itt fognak topogni a MOL értékesítésnél, hogy kéne 1-2 millió liter occsó olaj -- mein lieber ungarischer Freund
aquila non captat muscas
Mindeközben az osztrák autóklub (fasz tudja kik ezek, mik ezek) megdurcázták magukat, mert nem tankolhatnak az osztrákok 480 Ft-ért. Észér gecik.
trey @ gépház
de legalább szülhetnek a férfiak.
kinek mit intézett a kormánya.
Mielőtt bárki meglepődik, ideírnám, hogy elemzők szerint rövid távon az áremelkedések miatt Putinnak kedvez majd az embargó. Csak hosszabb távon jelennek majd meg nála a negatív hatásai.
perfekt. és az eunak honnan lesz olaja?
Nem tom', én ezeket a dolgokat nem látom ennyire kiélezettnek. Tudom, hogy a kormányzati szóhasználat az, hogy "győztünk", meg "megmutattuk" és hasonlók, de szerintem az EU ebből a szempontból pont úgy működik, ahogy kell neki. Egy-egy ország bedobja, hogy mit szeretne. Akinek nem jó, az szól. Végül eljutnak egy kompromisszumos megállapodáshoz.
Ebben a konkrét esetben tudtommal pl. a pont a lengyelek, akik eddig a "szövetségeseink" voltak a "brüsszeli bürokratákkal" szemben folytatott "harcban" kardoskodtak erősen a teljes tiltás mellett. Szlovákia meg a csehek lapítottak, nekik jó lett volna a 1,5 év haladék. Nekünk nem volt jó, Viktor szólt, hogy ő csak akkor megy bele a dologba, ha cserébe kap valamit. Na most, ha egy pillanatra el tudod engedni azt a képet, hogy a többi EU tag célja, hogy bármi áron szétszopasson minket, akkor már nem is olyan nehéz elképzelni, hogy ahelyett, hogy könnyes szemmel, tátott szájjal letérdeltek a vétóján szétterpeszkedő Viktor előtt, mérlegeltek, és arra jutottak, hogy a felvetés nem teljesen alaptalan, mindenkinek jobb lesz ez így.
ez egy normál értelmes helyzetértékelés és egyet is értek vele - DE, akkor
kedves ellenzéki sajtó/politikusok miért írják le, hogy Orbán Viktor csúfos kudarcot vallott, mert nem tudta meggátolni a 6-os embargót ????
a "győztünk" meg annak szól, hogy sikerült megértetni az érveinket és elfogadták és nem úgy van mondva hogy LEGYŐZTÜK az EU-t - ezeket a finom eltéréseket szokta összemosni a tisztelt ellenzék..
Tehát az is siker, ha meg tudom győzni a vita partneremet az én álláspontomról.
Mert kudarc, ha nem tudom vagy megérti, de nem fogadja el.
aquila non captat muscas
Mittudomén. Bevallom, nem olvasom a magyar ellenzéki sajtót.
- Itt mindenki hülye ???
- Itt ? Mindenki !!!
(Üvegtigris 2.)
aquila non captat muscas
>a gázszállítás csökkentésére irányuló orosz lépések
sigh
🤣
trey @ gépház
Szankciók:
"olajembargó" új javaslat:
- legyen embargó kivéve, akihez csővezetéken jön pl. Magyarország.
MOL jó fog járni, mert lesz occsó benzin a MOL kutakon pl szlovák MOL kutaknál..
nem is tudom, hol fognak sorban állni tankolni.
aquila non captat muscas
Vagy adjanak egy tengeri kikötőt és csövezzék be Százhalombattára!
trey @ gépház
Ettől még a brent 30 %-al drágább lesz.
Adja az USA annyiért, amennyiért az oroszoktól vesszük.
Meg sem hallottam ezt, miután itt egy csomóan a piaci árakat követelnek! ;)
trey @ gépház
Szaúdiak hogy tapsolnának örömükben, hogy nem tudnak építeni még egy gigászi felhőkarcolót vagy egy szigetet a tengerbe az extra profitból..
aquila non captat muscas
Ez azért nem volt mindig így, kellett hozzá, hogy csökkenjen a kereslet az orosz olajra.
https://www.statista.com/statistics/1298092/urals-brent-price-differenc…
Khm, igazából van olajvezeték az adriáról.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Akkor már csak a tengerpart + kikötő hiányzik 🤣
Lehet, hogy mégsem volt hülyeség Triesztben kikötő koncessziót venni? Olyan ez az Orbán, mintha előre értesült volna a dolgokról :D
trey @ gépház
Az a baj, hogy Orbánnak nem igaza van.
Hanem igaza lesz.
Mindig.
Amit én nem tudtam - sztem nem annyira köztudott információ:
Olajfinomítás kérdése:
- egy MOL-os szakember nyilatkozta (vagyis nem politikus vagy újságíró) - az orosz olaj 60 féle összetevőből áll, amit az oroszok kevergetnek, de az eredmény mindig állandó paraméterű olaj - vagyis amióta ő ott dolgozik közel 20 éve, így a finomítás elég egyszerű technológia.
- Más olaj esetén nincs meg ez az állandóság vagyis 2 tartályhajó egy cégtől se egyforma az olajat eredményez - ezért a technológián teljesen változtatni kell: be kell építeni egy adalék szabályzó/ellenőrző folyamatot. Vagyis kell labor és szaktudás, hogy megvizsgálják az eredményt és annak függvényében változtassanak az adalékokon - ha nem hozza az eredményt, akkor újra kezdődik a folyamat. Ez 1-2 hét is lehet a kezdetekben, mire el tudják kezdeni a termelést. Erre kell 1-2 év mire megtanulják és gyakorlat lesz.
Jelenleg csak egyszerű labor teszteket végeznek a kész termékre - minőség biztosítás miatt.
Nagyon sok milliárdba fog kerülni, ha az olaj finomítókat át akarják állítani más típusú nyers olaj feldolgozására és legalább 2 év..
Vagyis sokat kell költeni, hogy drágább legyen a benzin a kutaknál - van értelme ??
aquila non captat muscas
Ez tök jól hangzik! :D
trey @ gépház
ja még a hülyének is megéri - nem hogy nekünk..
És ha két év múlva egy másik USA elnök azt mondja, hogy nem kell embargó az oroszokra - majd Putyinnal két szemközt, ahogy a nagyhatalmak szokták lebotolom...
Teljesen felesleges beruházásnak minősülne az olajfinomítók átalakítása.
Mert ez nem morális, hanem gazdasági kérdés...
aquila non captat muscas
Tehat a lenezett ruszkiknak olyan minosegbiztositasa van, ami a nyugatiaknak nincs?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Az oroszok más olajat árulnak, mint a többiek.
A MOL az orosz olajra van beállítva.
Tömören kb. ennyi :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
már megint félre értelmezed !
egyébként ki az a nyugat ? Szaúd-Arábia pl. délen van...
sok, akár 100 olaj termelő/szállító van és ha akarnák biztos meg tudnák csinálni, hogy standard legyen - de erre gondolom nem volt igény/törvény.
Annak idején gondolom, úgy állapodtak meg az oroszokkal és ahhoz lőtték be a magyar finomítókat..
Vagyis ez nem tudás vagy minőségbiztosítási kérdés.
kieg:
pl. más a kén tartalom - azt valahogy kezelni kell. Én nem értek hozzá és ennél többet nem is akarok. A lényeg, hogy nem olyan egyszerű, ahogy egy ELTE-s muciológus elképzeli vagy ahogy idióta EU-s képviselő.
Lengyelek meg pofára estek, hogy a norvég gáz meg 4x drágább mint az orosz..
Nem tudom, mi lenne itt, ha bejelentenék, hogy bocs a gáz-számla éppen 4x fog többe kerülni..
aquila non captat muscas
Ha teljes mértékben figyelmen kívül hagyod azt a tényt, hogy az oroszok bármikor nekiállhatnak manipulálni a piacot (ahogyan tavaly nyár-ősz óta csinálják a gázzal), akkor valóban nem éri meg.
Én azt hallottam, hogy legyen az a megoldás, hogy oké, mi vegyük az oroszoktól az olcsó olajat és gázt, de amivel olcsóbban vesszük mint mások az amerikait, a különbözetet fizessük be az unióba!
Igazi piacgazdaságnak tűnik :D Ez az EU rezsinövelés nevű népszerű intézkedése lenne?
trey @ gépház
A legszebb az benne, hogy egyértelművé teszi, hogy nem az oroszokat akarják szivatni, hanem minket meg persze a többi EU országot is.
Maaargit !!! Ez noooormááális ????
ez olyan:
- Veszek egy mosógépet olcsón - a NAV megnézi az Árgép.hu -t , hogy volt drágább és rám veri a különbözetet..
aquila non captat muscas
.. és ez miben segit Ukrajna / ront Oroszország helyzetén?
Mert a cél ez lenne.
Nem tudom, hogy tényleg jött-e ilyen javaslat, de az olcsóbb energia amúgy versenyelőnyt jelent a magyar cégek, termelők számára a közös piacon. Már az olajembargó jelen formájának elfogadása előtt is szó volt róla, hogy ezt valamilyen formában kompenzálni akarják majd.
Egyébként Viktor kommunikációja is elsősorban az ellátásbiztonságra volt kihegyezve, nem a kedvező árra.
ahogy a török, kínai, indiai, stb vevőnek is versenyelőnyt jelent a globális piacon