1984-2022 Minibő germania: Zuhanyozz kevesebbet, csökkentsd az energiaköltségeket

Fórumok

Német lap: Zuhanyozz kevesebbet, csökkentsd az energiaköltségeket

„Elegendő ezt a négy testrészt lemosni” – ajánlja a német Bild magazin.
Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter az orosz energiaellátástól való függőségre való tekintettel energiatakarékosságra szólította fel a németeket, ennek jegyében pedig a Bild a következő címmel közölt cikket: 

Zuhanyozz kevesebbet, csökkentsd az energiaköltségeket”
„A zuhanyzás vagy fürdés nélkülözése, vagy a gyakoriság csökkentése – nem higiéniaellenes ez? Nem, éppen ellenkezőleg! Mert az, hogy nem tesz különösebben jót a bőrnek, ha minden nap szappannal súroljuk és mossuk le, nem újdonság” – írja a lap, hangsúlyozva, hogy ez nemcsak a németek bőrének tesz jót, hanem Putyinnak is borsot tör az orra alá. 

A lap megkérdezett egy bőrgyógyászt is, hogy alátámassza a lap állítását, az orvos pedig azt mondta, a napi zuhanyzás megszüntetése következtében elszaporodnak a jó baktériumok a bőrön, aminek következtében például elmúlhat az ekcéma. A kellemetlen testszag pedig a bőrgyógyász szerint három hét alatt elmúlik."

minibő csokoládéadag tévid helyesbíts (1984)

Még szerencse, hogy Covid 19 szövődményeként sokan elvesztették a szaglásukat. Ha szerencséjük van nem is tér vissza. 

Timmermans: Fűtsenek kevesebbet, és mosás helyett szellőztessék ki inkább a ruhákat

Új vadliberális agybaj: egyél férgeket és rovarokat

Vajon lesz majd "egyél szart" is? Úgy Pasolini módra. 

Hozzászólások

Büdösek leszünk éhesek és fázunk, de jól kibasztunk az oroszokkal. Köszönjük kedves politikusok...

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

hanem Putyinnak is borsot tör az orra alá. 

LOL

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerintem  ez az egész szankciósdi öngól. Ami az oroszoknak output az nekünk input. Már ebből megsejthető, hogy saját magunkat rakjuk seggbe.

Két időpont közeleg:

  • Vége lesz a háborúnak így, vagy úgy
  • Az oroszok megoldjak az életüket a szankciók mellett is. 
  • Bónusz: jó, akkor most elzarjuk errefelé a csapot, Kína többet fizet. 

Az utóbbi vicces lesz.... És miért ne tennék? 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

"Nem tudják a nyugat-orosz gázmezőkből kitermelt gázt Kínába eljuttatni."

Igen, az oroszoknak ehhez gázvezetéket kellene építeni, hogy össze kössék a keleti és nyugati gázmezőket illetve LNG terminált keleten. Az EU-nak meg LNG terminálokat illetve gázvezetéket, hogy össze kössék pl. a spanyolokat a németekkel.

Mire minkét oldal felkészült a váltásra, akkor jöhet az EU-na a pl. katari gáz, a korábbi vevőknek meg mehet helyette az orosz.

Az oroszok valaszlepese -ha lesz- az europai szankciokra nyilvan nem fogja megvarni, amig az EU megoldja a problemait. Es -valljuk be- ezzel kb azonnal ket vallra fektetnek az egesz EU -t, velunk egyutt. De a kek-sarga zaszlo majd futeni fog...

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

"Az oroszok valaszlepese ..."

Nekem van egy olyan gyanúm, hogy kedvezőtlenebb lenne Putyinnak most olcsóbban venni a gázt az oroszoktól, mint majd évek múlva sehogy sem.

A gáz árát meg az erre vonatkozó szankciók határozott elutasításával és esetleg egy pl. 5 éves gázszállítási szerződés megkötésével letörni. Utána párhuzamosan ki lehetne építeni az infrastruktúrát alternatív beszerzésekre vagy alternatív energiahordozókra. Ha 5 év múlva is "ugrálnak" az oroszok, akkor már mondhatná az EU, hogy "kösz, nem kell a gázotok", mert megvan minden hozzá.

Addig viszont inkább azzal lehetne ütni az oroszokon, ha olcsóbban vennénk a gázt tőlük. Most mivel nem tudjuk kikerülni őket kénytelenek vagyunk venni, közben meg a szankciók lebegtetése drágítja is és így többet fizetünk Putyinnak. Nem a mennyiséget kellene csökkenteni, hanem az árat.

Az elérhető kevesebb bevétel jobban ütne, mint az elérhetetlen 0.

Az oroszok valaszlepese -ha lesz- az europai szankciokra nyilvan nem fogja megvarni, amig az EU megoldja a problemait

Szerinted mennyi időbe telik egy Nyugat-Oroszországból Kinába (7000 km), kontinensen keresztül vezető vezetékhálózat, vagy esetleg LNG kapacitás kiépítése?
​​​​​​​
Oka van annak, hogy Oroszország eddig sem Kinának adta el az onnan származó gázt.

? mert ?

Adott helyben levő technológiához ők értenek. Pont hogy műszaki, gazdasági szempontok szerint nem nagyon volt más választásod: valószínűleg a finnek sem azért az oroszokat választották mert amúgy annyira szeretik őket.

Az, hogy most beleszól a politika egy másik kérdés.

Nincs értelme gazdasági szempontokról beszélni

Most a mit kellene/kellett/lehetett volna/lehetne fejtegetésnél tartunk vagy csak fikázzuk azt ami eddig történt a jelen ismeretében?

Lehetnének még esetleg kínaiak meg franciák, csak ők a jelenlegi infrastruktúrához nem értenek.

 

Közbeszerzést kiírni az új blokkok építésére.

Abból, hogy a jelenlegi erőmű orosz technológiával épült, még egyáltalán nem következik, hogy kizárólag oroszok tudnának új blokkokat építeni és nekik kellene vinni a teljes beruházást.

Az atomerőmű szerződéseinek teljes titkosítására pedig semmilyen vállalható indok sincs.

Láthatod, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy az országnak meg kell szakitani a gazdasági kapcsolatait Oroszországgal a következő 40 évben.
Az nagyon problémás lesz, ha a fosszilis energiahordozóink és az atomenergia is tőlük fog függeni.

Az Egyesült Államok urán fűtőanyagellátásának 40% orosz forrásból jön. Akkor miről beszélünk? Olyanok az oroszok ma az atomenergiában mint ma az Egyesült Államok informatikában. Ha teszem azt most az USA a lator állam mert lerohanja Kubát és megszakítunk majdnem minden gazdasági kapcsolatot velük, akkor holnaptól megy tiltó-listára a Microsoft Windows, Office, Intel és AMD cpu, Nvidia grafika és minden, mert a Che Guevara lázban égő Brüsszel ezt parancsolja?

Persze van Linux, meg opensource szoftver alternatíva mindenre is, de máról holnapra való drasztikus átállás hatalmas zavarokat okozna. Mellette ott van a hardverátállás problémája, mert valamin futnia kell a független open-source szoftvereknek. Van ARM, de ha az amerikai Qualcomm gyártja úgy nem lesz jó. Ez talán hup szemüveggel is átlátható párhuzam. 

"Paks II az oroszok kezébe adása még a homályos körülményektől függetlenül is ostobaság volt."

Paks2-vel nem az a baj, hogy az oroszok építenék, hanem az, hogy még nincs kész. Ha már működne akkor sokkal függetlenebbek lennénk az orosz energia hordozóktól. Egy atomerőműhöz több évre lehet raktározni fűtőelemet, ami gáznál sokkal problémásabb, másrészt nem csak oroszoktól lehet venni.

Valahol olvastam, hogy egy repülő 4 fordulóval egy egész évre elegendőt tud szállítani. Nemrég volt hír, hogy külön engedéllyel jött Pápára oroszoktól repülőgép Paks1-hez fűtőelemekkel. Egy nagyobbacska raktárral meg akár egy évtizedre előre be lehet "spejzolni" belőle.

Az ukránok is valami két évig tudnák működtetni az atomerőműveiket, ha egy gramm uránt sem vesznek, nem csak az oroszoktól, de senkitől. (Az más kérdés, hogy nem csak ukrajna, de európa legnagyobb atomerőművét már korábban elfoglalták az oroszok.)

 Az oroszok ezt is vállalják.

Ez csak szóba került és csak átmeneti tárolásra, illetve reprocesszálásra.
Paks I kiégett kazzetáit 50 évig helyben tárolják (Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT))
Paks II hulladéka itt nem fér el, ezért 2047-től 2064-től a tervezett bodai lerakóba kerülne.
Amiből még továbbra is kérdés, hogy lesz-e valami.

"Paks2-vel nem az a baj, hogy az oroszok építenék, hanem az, hogy még nincs kész."

Nem, Paks2-vel az a baj, hogy el sem kezdodott. :) Valahol olyasmit irtak, hogy 2018 lett volna a hatarideje (2013-as szerzodeskotes utan 5 ev) a vegleges tervek engedelyeztetesre leadasanak. Tudtommal ez azota sem tortent meg (azt leszamitva, hogy kertek, hogy elkezdodhessen az epitkezes tervek nelkul is... szerencsere ebbe a magyar hatosagok nem mentek bele). Raadasul a VVER1200-zal mar korabban Finnorszagban is probalkoztak, asszem 2010-tol kezdve es ott sem sikerult eljutni engedelyeztetheto tervekig, lenyegeben most adtak fel ok is.

"másrészt nem csak oroszoktól lehet venni"

Ebben azert ne legyel olyan biztos. Nem szabvanyos, csereszabatos futorudak vannak az atomeromuvekben. Orosz eromube valo uzemanyagot az oroszok tudnak szallitani. Ugy remlik sok evvel ezelott (linekeket mar nem talalok ra, 2010 elottre tennem) voltak kiserletek arra, hogy a Framatome (?) tud-e utangyartani az orosz specifikacionak megfelelo uzemanyagot, de ugy emlekszem nem volt sikeres a projekt. Hogy min bukott el, nem tudom, hogy egyaltalan leirtak-e. En sem hiszem, hogy nagyon szorult helyzetben ez mernokileg teljesen megoldhatatlan feladat lenne, de valoszinuleg tobb evnyi probagyartas, teszteles, engedelyeztetesi folyamatba kerulne.

"Egy nagyobbacska raktárral meg akár egy évtizedre előre be lehet "spejzolni" belőle."

Es gondolod, hogy az oroszok ezt nem tudtak, es hajlandoak voltak elore leszallitani akarmelyik kulfoldi ugyfelnek 10 evre elegendo adagot?! :) Szerintem ugyelnek ok arra, hogy 2-3 evnel tobb keszlete senkinek ne legyen raktaron.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

"Ebben azert ne legyel olyan biztos. Nem szabvanyos, csereszabatos futorudak vannak az atomeromuvekben. Orosz eromube valo uzemanyagot az oroszok tudnak szallitani. Ugy remlik sok evvel ezelott (linekeket mar nem talalok ra, 2010 elottre tennem) voltak kiserletek arra, hogy a Framatome (?) tud-e utangyartani az orosz specifikacionak megfelelo uzemanyagot, de ugy emlekszem nem volt sikeres a projekt."

Még az orosz-ukrán háború kezdetén volt valami műsor és abban az volt, hogy az ukránok régebben kipróbálták nem orosz fűtőelemekkel valamelyik reaktorokat. Talán USA vagy kanadai szállítóval. Az eredmény az lett, hogy működöképes volt. Az ukránoknak 2014 után sokkal fontosabb volt, hogy akár teljesen oroszok nélkül is működtessék az erőműveiket. Náluk nem elméleti felvetés, hogy mi történik ha nagyon megromlik a kapcsolatuk Putyinnal.

Az ukránoknak is orosz (CCCP) reaktoraik vannak és hiába a 2014-es agresszió azóta is üzemeltetik. Ha ilyen gond lenne, akkor már 2015-2016 környékén arról kellett volna szólni a híreknek, hogy fűtőanyag hiány miatt sorra le kellene állítani az ukrán atomerőműveket.

Azt nem tudom, hogyan szerezték be az elmúlt 8 évben az uránt az atomerőműveikhez az ukránok, de azt nehezebb másodkézből vásárolniuk mint az orosz gázt.

Sajnos en sem tudom mi volt a baj az utangyartott futoelemekkel Pakson es hogy miert ne lehetne megoldani. A cikket meg nem sikerult elokeresnem rola.

Kulonosen annak fenyeben, hogy most talaltam viszont hireket arrol, hogy a 2020-tol kezdoden a regitol eltero tipusu (de termeszetesen tovabbra is orosz), magasabb dusitasu, mas meretu, mas falvastagsagu futoelemeket kezdenek bevezetni. Szoval lehet, hogy valami nem akaras esete volt korabban is...

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Nemcsak orosz forrásból származó fűtőelemmel lehet orosz reaktort működtetni. Forrás keresésére nincs időm, de erről régebben én is hallottam. A már említett ukrán atomerőművek valószónűleg nem orosz fűtőelemmel működnek a 2014-es események miatt már évek óta, bár ez önmagában nem bizonyító erejű és csak feltételezés. 

Nezd, az is egy opcio, hogy bonuszbol elzarjak. Ezzel mintegy sajat maguk is ujabb szankciokat vetve be maguk ellen (termeszetesen durvan megszivatva az egesz kontinenst). Azt, hogy nem dolgoznak maguk ellen, februar 24(?) ota irrelevansnak tartom. A szepsege az egesznek, hogy egy ilyen onszankcionalast meg meg is koszonhet az EU az oroszoknak, hiszen csak befejezik a munkat. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

"Az oroszok megoldjak az életüket a szankciók mellett is. "

Ennek azért nézz utána. 10% feletti gazdasági visszaesésről olvastam. Eddig.

"The World Bank has forecast Russia's 2022 GDP output will fall by 11.2% due to Western sanctions imposed on Russia's banks, state-owned enterprises and other institutions"

https://www.reuters.com/business/russias-gdp-decline-could-hit-124-this…

Ha Oroszország megtámadná a Baltikumot akkor tök mindegy milyen egységes gazdasági szankciós üzenetet küldene az USA és EU. Azok OTAN tagországok és ha 5. cikkely szerint nem nyújt azonnal katonai segítséget a többi tagállam, bekapcsolódva a háborúba akkor a gazdasági ripacsokdás felesleges és hiteltelen. 

Épp ezt mondom, hogy az EU managementnek nem az a dolga, hogy egységesen farokméregetésbe kezdjen Oroszországgal, hanem az, hogy én, mint az EU polgára ne fázzak télen. Nem egy entitás ellen kell fellépniük, hanem a polgárai érdekében. Elég lényeges különbség.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2022. 04. 19., k – 16:09

Putyin 8éve készül a háborúra: 3-4 évre elégendő a pénzeszköz az állami költésekre, nyugdíjra stb.. + Kínai hitel megállapodás, ami további évekkel tudja kitolni.

Kína: kukorica-gabona-rizs 1,5 éves fogyasztása van felhalmozva raktárokban az utóbbi 2 évben történt ez a nagy készlet felhalmozás.

szerintem a háború simán eltarthat 1-2-3 évet és az oroszok nem sietik el - cél, hogy Ukrajna teljesen padlóra kerüljön..

 

és ekkor EU-ban  a németek nem fürödnek - b+ ekkora idiótákat.

“Biden(ék) kedveli(k) ezt”

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Az a helyzet, hogy fél-egy fokkal kéne elsőre visszavenni a fűtést, pláne a rommá fűtőtt plázák közterületein. A kevesebb zuhanyzás legfeljebb vizet spórol meg érdemben, energiából minimálisat, hacsak nem órákig locsolja magára a zillető a 40 fokos vizet. Ugyanez nyáron pepitában, nem kell tokától bokáig begombolt zakóban parolázni, nem kell 20-21 fokra klímázni. Ha ezeken sikerült túllendülni, több napelemet és napkollektort, meg szélerőművet (létezik már fektetett típus kanadából háztetőre), meg a középületeket A++++ szigetelni, akkor lehet pattogni, hogy még akkor ne pacsálja a nép  vizet (és vele együtt a fűtést). Egyébként hozzátenném halkan, hogy létezik ám hőszivattyús vizmelegítő, kifejezetten HMV módra: https://netkazan.hu/termekek/hoszivattyus-bojler/292.

Nana, a plázákat nem bántjuk. A végfogyasztó az ellenség, nem a tőkés. Egyék csak otthon a farmfölt vegán tojással, kétnaponta hidegvizes zuhany és oltástagadókból készült gyertyák mellé.

Mármint izé, úgy értem minden megvásárolt farmföl egy gramm bors Putyler orra alá!

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Az a tudomány lejáratása, amikor az elérni kívánt cél érdekében az ahhoz vezető utat épp alátámasztják a tudományos tények. Érdekes, eddig erre nem jött rá a tudomány? Most, hogy háború van, eljött a tudományos megvilágosodás, hogy szaros seggel élni egészséges és szexi? Az mondjuk szánalmas, ha ehhez egy magát valamennyire is komolyan vevő ember, például egy orvos a nevét adja.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

+1 Kiadjak, hogy keressenek/talaljanak ki valamit, ami nekik kedvez, aztan megteszik. Nem mai talalmany, erdemes utananezni miert tesznek az USA egyes reszein klor helyett fluort a vizbe (ill. miert terjesztettek el a fluoros fogkremet). Es ez csak a hideghaboru, nyilvan elotte is voltak ilyenek.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

"Kevered a flouriddal, ami szemben a flourral, vegyület és nem egy teljesen más tulajdonságokkal bíró elem."

Ezt írtad. A Fluor egy kémiai elem. Akár vegyület molekulájának részeként, akár tisztán szobahőmérsékleten és földi nyomáson gáz halmazállapotú kétatomos sárgás színű gáz, mindkét esetben ugyanaz az elem. A vegyületek tulajdonságai különböznek. 

Akik hogy, s hogy nem épp most jöttek rá erre a hülyeségre. Amíg sok tusfürdő eladása, sok energia fogyasztatása volt a cél, pörögjön a gazdaság, fogyjon a pénz, addig más volt a tudományos álláspont. Na, hagyj inkább a tekintélyre hivatkozással.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azt hiszem itt az ideje, hogy a magyar élelmiszerexportot rubelben számoljuk el.

> Sol omnibus lucet.

Szerkesztve: 2022. 04. 20., sze – 17:50

mi, európai magy^Wnémetek, amikor

> hideg vízzel zuhanyzunk,
> fázunk a lakásunkban,
> esszük a bogárfőzeléket a céges menzán,
> inkább gyalog megyünk,
> emberemlékezet óta nem tapasztalt infláció közepette vásárolunk,          

minden alkalommal elégedetten mondjuk ki:

Nimm das, Putin!!!

90 fok se lehet ?

25°C -ra gondoltak sztem.

Szerkesztve: 2022. 04. 29., p – 16:47

Timmermans: Fűtsenek kevesebbet, és mosás helyett szellőztessék ki inkább a ruhákat

"A Bizottság alelnöke szerint elfogadható, hogy a lakosság is kivegye a részét az Oroszország elleni fellépésekből.
„Fűtsenek kevesebbet, járjanak biciklivel és mosás helyett szellőztessék ki inkább a ruhákat”. Ezt javasolta az európaiaknak Frans Timmermans, a zöld átállásért felelős bizottsági alelnök az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának ülésén"

Ha így megy tovább szánalmasabb képet fog mutatni Európa mint a harmadik világ leglepukkantabb országai. Kosz, bűz, mindenki büdös ráadásul télen még fázik is a lakosság. 

 

* a mellékelt videófelvétel az Egyesült Államokban készült. Vagy már az is a harmadik világ lenne?! Ott más jellegű szintén súlyos problémák sújtják az utcákat. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Szereptévesztésben van ez a hülye. EU-s diplomataként az EU állampolgárainak érdekeit kell képviselnie, azaz azt, hogy legyen olcsó energia, legyen melegvíz, fűtés üzemanyag, nem pedig egy idegen állammal való kiszúrásra kapta a felhatalmazását azon az áron, hogy azEU állampolgárainak is rosszabb legyen. Hasonlóképpen nem arra kapta a felhatalmazását, hogy egy másik idegen állam érdekeit képviselje az EU polgáraié helyett, illetve annak ellenében.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

"A Bizottság alelnöke szerint elfogadható, hogy a lakosság is kivegye a részét az Oroszország elleni fellépésekből."

Érdekes kísérlet, hogy kicsit sarkosítva az oroszok adják fel előbb, hogy nincs náluk mcdonalds vagy az európaiak, hogy nincs náluk fűtés. Recesszió lesz mindkét oldalon.

A szankcióknak az lenne a célja, hogy a lakosság besokall a romló életszinvonatól és elkergeti a vezető(i)t. Az újak meg 180 fokos fordulattal megváltoztatják a szankciókat előidéző irányt. Ha az oroszoknak telik be a pohár, akkor kivonulnak ukrajnából, ez tiszta sor.

Ha ez EU állampolgárok lesznek előbb elégedetlenek, akkor mit várnánk/várnának a szankcióktól, hogy NATO kezdi el bombázni kijevet vagy mit?

Itt most lényegtelen, hogy gáz/olaj vezetéket az oroszok vagy az EU oldalán tekerik el, mert egyik esetben sem jön gáz/olaj, ha az EU szankciónállja az oroszokat vagy az oroszok szankciónállják az EU-t.

 

Egyébként véget ért a francia elnökválasztás és a németek "12 százalékra tudták csökkenteni az oroszoktól importált olaj mennyiségét, ami „kezelhetővé” teszi számukra az embargót" így már mindenki másnak is meg kell szavazni, akkor is ha nem tudják kezelni:

Döntöttek Brüsszelben: Jövő héten betilthatják az orosz olajimportot

 

Szerkesztve: 2022. 04. 29., p – 23:14

én megpróbáltam betartani az EU utasításait, de a feleségem bezavart fürödni.

Szóval nem tudok segíteni az osztályharcban, akarom mondani a gázháborúban - itthon mások az erőviszonyok és ha nem akarok ágyon kívül aludni, muszáj fürödni,

én megpróbáltam, bocsi..

Jó de melyik az a 4? 19.-e óta nem fürdök, amíg megtudom, biztos ami zicher.

"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol

Nincs ok-okozati összefüggés a két mondat között.

Az első egy felvetés arra, hogy nem valószínű, hogy csak liberálisok esznek tücsköt-bogarat, a második pedig, hogy igen hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki az étkezési szokásokból világnézetre következtessen.

De ím, a vadliberális Keresztelő Szent János:

Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt.

(Máté 3,4)

> Mert az, hogy nem tesz különösebben jót a bőrnek, ha minden nap szappannal súroljuk és mossuk le, nem újdonság

Valóban nem újdonság. Amikor a kézfertőtlenítősdivel jöttek, már akkor megmondtam, hogy baromi ártalmas már eleve a szappanozás is, a fertőtlenítés meg pláne. Akkor még összeesküvés-elmélet volt, mára hivatalos lett ez is. Erre számítottam legkevésbé, hogy beismerik, ezt az ágendát egyáltalán nem láttam előre, LOL.

 

A felvilágosult emberek egyébként eleve egyáltalán nem használnak szappant a testükre. Dörzsölni kell természetes szivaccsal és kész. A hideg vízzel való mosdás pedig szintén egészséges. De nekem ehhez még nem volt elegendő lelkierőm.

Együtt kell zuhanyozni... sok vizet nem spórol, de jobb lesz a kedved :)

“Any book worth banning is a book worth reading.”