Richard M. Stallman visszatért az FSF igazgatótanácsába

Címkék

RMS 2019-ben mondott le az FSF elnöki és az igazgatótanácsban betöltött tisztségéről. Akkor nem jelölt meg okokat. A Twitteren található reakciók és kommentek azt sejtették, hogy az Epstein-botránnyal kapcsolatos nézetei nyomán kialakult nyomás miatt döntött a távozás mellett.

Most a fenti videóban jelentette be, hogy visszatér a FSF igazgatótanácsába.

Hozzászólások

Végre egy jó hír. Remélem, hozza a szokásos formáját, szükség van rá. =)

Várjuk a sötétzöldeket, hogy ismét lemondassák.

Azt nem tudjuk, hogy fog-e, azt tudjuk, hogy nem tervezi. :-)

Akarhogy is, egyre inkabb oregedik a hippi nemzedek, a mostani SJW harvosok a fasorban sincsenek az RMS fele nagy oregekhez kepest.

Peldaul Orosz Laszlo is nagy arc, nagyon birom, ez azert odab4sz: https://m.eduline.hu/felsooktatas/Kiborult_a_BME_oktatoja_a_hallgatok_t…

Ami Orosz Lászlót illeti én is bírnám, de amikor azzal szembesültem, hogy az egyik másfél órás (elvileg) kvantummechanika előadásának az első 38 percében nem hangzott el érdemi információ, akkor hogy úgy mondjam "elkapcsoltam" róla.

Közben egyébként a filozófusokat szapulta, majd az egyetemi oktatásról filozofált, végül ezek megkoronázásaként rajzolt a táblára két faszt, egyet fölfele, egyet meg lefele.

Gondolom a spint akarhatta tárgyalni az előadás második felében és talán ez lehetet a "rákészülés".

"Felállította" a problémát. :-)

Valóban hiányzott az FSF-ből.  Sőt igazából s szabad szoftver gondolat mögűl is. 

Kicsit megijedtem hirtelen. Úgy tűnt mintha műtős ruhában lenne az Öreg. :) Welcome back.

Attól féltem, hogy a cikk címének nincs vége, és folytatódni fog!

Richard M. Stallman visszatért az FSF igazgatótanácsába, nőként

Egyetértek. Érdemtelenül lett mindenhonnan menesztve. Az Eppstein-nel kapcsolatos hülye nyilatkozataival én se értek egyet, de ettől még a szakmai pozícióiban nem kéne támadni. Emblematikus figura, megérdemelten van ezekben a szervezetekben a szakmai munkája alapján. Mégis csak a legismertebb szószólója a szabad szoftver ügyének, még ha sokszor a politikai-erkölcsi magánvéleménye egy-egy témában szélsőséges, a véleménye miatt senkit se kéne boszorkányüldözni.

Persze az SWJ-k megint vérszemet kaptak, hogy visszatér, mindenféle tiltakozó nyílt leveleket írogatnak, elég szánalmas, hogy polkorrektségi frusztrációjukat más ember karrierjének tönkretételével akarják csökkenteni, anélkül, hogy ők letettek volna RMS-hez hasonlóan valamit is az asztalra. Remélem megunják, és leszálnak róla.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

Emblematikus figura

Pont erről van szó, emblémának nem nagyon alkalmas valaki, akiről sokan gondolnak rosszat, mert átragad az általa képviselt cégre/alapítványra/társaságra. De az sem lenne normális, ha valaki egyszer bunkó, és az az egész életére elkísérné.

Már pedig az ismert IT úttörők mind ilyen antiszociálisak voltak. Linus Torvalds is a kemény beszólogatásaival, meg a középső ujjas F*** you Nvidiás bemutogatásaiva, de pl. Steve Jobs sem volt különb. Ez valahol vele jár, hogy ha valaki ilyen formátumú, akkor nagyobb eséllyel antiszociális. Lehet nem szeretni, nyilatkozataikkal, stílusukkal egyet nem érteni, de szerintem a szakmai hozzájárulásukat vitatni nem lehet, meg a szakmai életüket tönkre tenni nem lenne érdemes holmi erkölcsi-politikai korrektedés mentén.
 

Ha majd te meg én is ilyen emblematikus figurák leszünk, akkor megengedhetjük maguknak a bunkózást, igen. Ez ezzel jár.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

Ha majd te meg én is ilyen emblematikus figurák leszünk, akkor megengedhetjük maguknak a bunkózást, igen. Ez ezzel jár.

Tudsz mondani pár IT-úttörőt még, aki (a) antiszociális bunkó volt, és (b) IT-úttörő volt (nem szabadalmi huszár, hanem ki is talált valamit, amitől jobb lett a világ)? Torvalds a jó példa, ő felismerte, hogy bunkó, és elment tanfolyamra civilizálódni. Nem hiszem, hogy a teljesítmény felmentést adna a civilizáltság követelménye alól, sőt, annyival súlyosabb a helyzet, hogy egyrészt ezeknek az embereknek már nincs szükségük a bunkóságra, hogy érvényesüljenek, másrészt, az, amit mondanak, sok emberhez jut el, ezért nagyobb a felelősségük.

Így most kapásból nem jut eszembe, de biztosan van még ilyen. Torvalds nem fog megváltozni. Azt ismerte fel, hogy nem akar polkorrektkedők miatt bajba kerülni, és elejét vette a bajoknak. Én egyébként bírom a kemény szövegeit, meg hogy valakinek van töke. Általában igaza is szokott lenni.

Stallman pedókat védő nyilatkozatával egyébként én se értettem egyet, de én tiszteletben tartom, hogy neki ez a magánvéleménye, és ezért még nem tenném tönkre, meg nem meneszteném mindenhonnan. Persze, baromságokat is nyilatkozik, ami nem épp célravezető, de nem lépte túl vele a szabad véleménynyilvánítás kereteit. Szerintem azt sem érdemelte ki, hogy az MIT-ről menesszék emiatt. Az más lett volna, ha ő maga is pedó, és erre bizonyíték van. De így, hogy csak a magánvéleménye az nem jelent semmit. Ha a magánvélemény alapján ítélnénk meg embereket, akkor szinte mindenkit meneszteni lehetne mindenhonnan, múltbeli bajos ügye, pártállása, politikai állásfoglalása, kekszuális orientációja, stb. miatt.

És az egészben pont az a morbid, hogy SJW-k támadják, hogy nem polkorrekt, közben meg ők sem polkorrektek, hogy valakit magánvéleménye miatt támadnak, meg túrnak ki mindenhonnan. Mert pont ők hirdetik, hogy senkit nem szabad diszkriminálni, meg elnyomni, meg szabadság, meg egyenlőség, közben meg ők csak ezt azoknak tartják fent, akiknek a véleményével egyetértenek. Magyarán a saját szájukból és ügyükből csinálnak segget, persze nem zavarja őket, mert szerintük igazuk van.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

Azt azért kifejtette, hogy nincs meggyőződve róla, hogy a pedofília beleegyezés esetén (tehát, ha a gyerek is akarja) is káros. Aztán valamit, talán pont ezt, vissza is vonta. Amúgy szerintem sem akarta ő olyan nagyon védeni a pedofilokat, egy általa nagyon tisztelt emberre vetült némi gyanú, és elszállt az agya. (Azt sem gondolom, hogy emiatt örökre ki kellene ebrudálni mindenhonnan, meg kellene kérdezni, hogy azóta sikerült-e lenyugodnia, és nyugisan átgondolni a dolgot, és ha igen, akkor ez az ügy akár le is zárható. Sajnos azóta amúgy mást is híresztelnek róla, azoknak még utána kellene járni.)

Technikailag nem védte, csak azt feszegette, hogy a korhatár mesterséges-jogi vonal, és életkortól függetlenül lehet beleegyezés, akkor meg nem áll meg az „erőszak”, mivel ilyenkor kiskorúnál a belegyezés ellenére is nemi erőszakként kezelik. De ez arra enged következtetni, hogy helyesli. Amivel, mint mondtam, én se értek egyet, de betudom annak, hogy különc, agglegény, nincs gyereke, stb.. Baromság volt ilyet nyilatkoznia, de az is igaz, hogy mindezt egy magán levéllistára írta, amit magánkörbe szánt és nem publikusra. Én ezért még nem meneszteném, főleg, hogy IT szakember, és nem kiskorúakkal foglalkozik amúgy sem. Amit az egész ügyben felháborítónak tartok, az nem is az, hogy mi lesz RMS-sel, hanem hogy most emiatt az FSF-et is szétverik az önjelölt erkölcscsőszök, ami viszont nálam jobban kiveri a biztosítékot, mint az, aki a pedókat védi.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

De ez arra enged következtetni, hogy helyesli.

Szerintem ez hibás következtetés. Számomra pusztán az következik ebből, hogy nem szereti a mesterséges jogi határvonalakat. Valószínűbb, hogy az egész pedofília-kérdés esetleg nem is érdekli és nem is tud a témáról túl sokat.

az FSF-et is szétverik az önjelölt erkölcscsőszök, ami viszont nálam jobban kiveri a biztosítékot

Igen, és ez sajnos általános jelenség lett. Erkölcscsősznek akarnak feltűnni olyanok (mintegy marketingfogásként), akik láthatóan keveset tudnak adott témáról vagy egyáltalán az erkölcsről.

"Erkölcscsősznek akarnak feltűnni olyanok (mintegy marketingfogásként), akik láthatóan keveset tudnak adott témáról vagy egyáltalán az erkölcsről."

Mi olyan hihetetlen azon, hogy nem egy embernek tényleg hányingere van a pedofília bármilyen mértékű relativizálásától?

“Politikusok a döntésüket a háttérben dolgozó szakemberek javaslatai alapján hozzák meg." (Trey)

Nem hihetetlen. Csakhogy itt szerintem nem a pedofília relativizálása történik, hanem egy elvet fogalmazott meg, amit nagyon szerencsétlenül egy tabu témán keresztül illusztrált, amivel kapcsolatban az embereket elragadják az érzelmeik, legtöbbünk eleve keveset tud róla és nem tudunk vele kapcsolatban objektíven gondolkodni.

Még mielőtt engem is az a vád érne, hogy ,,védem" a pedofilokat, elmondom, hogy szerintem ki kellene őket végezni.
Nem bosszúból vagy büntetésből. Egyszerűen azért, mert nem tudod a társadalmat máshogy megvédeni tőlük. Sajnos nem gyógyítható. A szexuális aktusra alkalmatlanná tétel sem megoldás, mert nem ez az egyetlen módja, ahogy ártani tudnak.
E mellett nagyon fontosnak tartom a valódi tényállás pontos feltárását minden esetben, és nem borgőzös aggyal egyből kiegyenesíteni a kaszákat már a téma hallatán. Ezt pedig aligha Neked vagy nekem kell megtenni, vannak szakemberek, akik ezzel foglalkoznak.

Ebben önmagában és semmi kivetnivalót nem találok és nem gondolom relativizálásnak, hogy valaki elmondja a véleményét a jogi szabályozás szuboptimális voltával kapcsolatban. Ilyenkor szerintem egy diskurzusnak kellene elindulni, nem a problémafelvető karaktergyilkolásának. Szomorú, hogy még mindig vannak témák, amikről nem lehet érdemi vitát folytatni. Mert így megérteni sem fogjuk őket, nem hogy előrelépni.

Volt ott relativizálás bőven. Pl. kifejtette, hogy a gyerekpornó birtoklása nem kellene illegális legyen, itt is, hogy a pedofília lehet hozzájárulásos, és akkor OK (ezt később visszaszívta), ill. hogy bizonyos "érett" 18 alatti lányokat minden "normális felnőtt" vonzónak találna. (Saját magát normális felnőttnek tartja vajon?)

Azért vannak itt problémák.

Továbbra is azt gondolom, hogy ő ennek első sorban a jogi oldalát firtatta és nem az erkölcsit. Valamint a faszi nem is a téma szakértője, ez elég világos.
Szerintem direkt jó, hogy rávilágít ezekre a kérdésekre, jó alkalom lett volna normális diskurzust folytatni erről a témáról.

Abban egyetértek vele, hogy szimplán az életkor alapján kategorizálni nem biztos, hogy szerencsés. Nálunk is volt a suliban olyan csaj, akit rendszeresen idősebb faszik pörgettek, de inkább őket kellett szerintem a csajtól félteni. Van példa erre is. Alapvető kérdés szerintem, hogy bizonyos életkorban kinek mennyire érett a személyisége. Valaki még 20 évesen sincs szerintem olyan szinten, hogy a beleegyezését legitimnek lehessen tekinteni. Erre is van példa.

Nehéz kérdés ez, de ha nem tudunk érdemben beszélni róla mert mindig kisiklatjuk, akkor megérteni sem fogjuk soha.
RMS-nek az FSF-ben betöltött szerepéhez pedig ennek az egésznek nagyon kevés köze van. Más lenne, ha ő maga pedofil lenne vagy a pedofília legalizálásáért harcoló aktivista. Ám meglátásom szerint nem ez a helyzet.

Sajnos ma kb. úgy lehet valaki bármilyen közszereplő, ha semmiről nincs véleménye, nem mond semmiről semmit, és még szakmai kérdésekben is jobb, ha inkább a csicskái nyilatkoznak. Ez szerintem gáz.

Azért az erkölcsit is firtatta szerintem, amikor olyanokat írt, hogy a beleegyezésen alapuló pedofília szerinte nem árt a gyereknek, meg hogy van olyan 18 alatti aki "minden egészséges felnőttnek" vonzó lenne. A te mondatoddal sem értek egyet, hogy

Nálunk is volt a suliban olyan csaj, akit rendszeresen idősebb faszik pörgettek, de inkább őket kellett szerintem a csajtól félteni.

Az, hogy a leányzót érdekli a téma (pubertás után ez természetes) és valamiért benne is van, nem jelenti azt, hogy egy idősebb fasz részéről ez nem pedofília, és nem visszaélés a helyzettel. Egy felnőtt felelőssége mindig sokkal nagyobb.

Az, hogy van-e ennek köze RMS FSF-ben betöltött szerepéhez, már egészen más kérdés. Nem hiszem, hogy ma ne lehetne valakinek véleménye sok mindenről, de azt elismerem, hogy az internet korában "messzebbre hallatszik", ha valamiről olyan véleményed van, ami miatt sokan nem ülnének le veled egy asztalhoz (mindig is voltak határok, ami már nem számított civilizáltnak, csak kevesebben tudták, hogy ki lépte át ezeket a határokat). És az bizonyos szervezetek esetében (pl. egy adományokból élő alapítvány) a személyes szimpátia nagyon fontos, ha valaki a potenciális adományozók jelentős része számára undorítóan viselkedik, akkor nem fognak adakozni.

Az meg, hogy szakértője-e a témának, az édesmindegy. Sőt, szerintem nagyon nem professzionális dolog valamiről véleményt nyilvánítani úgy, hogy nem olvasott utána legalább egy kicsit. (A legkínosabb részek egyikét-másikát később vissza is próbálta vonni, arra hivatkozva, hogy elbeszélgetett egy-két gyermekes ismerőssel, és az alapján változott a véleménye. Nem lehetett volna előre gondolkozni?)

Továbbá azt írod, hogy

Más lenne, ha ő maga pedofil lenne vagy a pedofília legalizálásáért harcoló aktivista.

Az mondjuk nem volt, de pont egy ilyen szervezet megalapításáról szóló hírhez fűzte hozzá, hogy

I am skeptical of the claim that voluntarily pedophilia harms children. The arguments that it causes harm seem to be based on cases which aren't voluntary, which are then stretched by parents who are horrified by the idea that their little baby is maturing.

ami nem tűnik éppen elítélőnek, hanem inkább, mintha érveket hozna mellette.

Leszögezem, hogy magam sem értek feltétlenül egyet minden kijelentésével, nem a véleményét védem. A diskurzus szabadságát védem, illetve annak a lehetőségét kérem számon. Konstruktív diskurzus során szerintem magának RMS-nek is változik a véleménye bizonyos kérdésekben (mint ahogy jó esetben mindannyiunknak). Diskurzus nélkül szerintem nem lehetséges sem a mély megértés, sem az álláspontok közelítése, sem bármilyen értelmes előrelépés.
Eleve egy hippi a faszi, szerintem ezt a faktort is bele kell kalkulálni, amikor az ember a szavait olvassa. Nem arról van szó, hogy egy romlott lelkű, gonosz ember gründolja itt a pedofilokat. Szerintem.

Egy felnőtt felelőssége mindig sokkal nagyobb.

Ezzel a mondatoddal teljesen egyetértek. Mindazonáltal azt gondolom, hogy ez az egész kérdés nagyon összetett, e miatt lehet, hogy tényleg szerencsétlen pusztán életkorok megállapításával leírni egy tényállást. Másfelől a szabályok megalkotásakor nyilván világosnak és tárgyilagosnak kell lenni, ez rendben is van. Valamekkora rugalmasság viszont szerintem kell a jogalkalmazásban.
Egyébként maga az egész megfogalmazás szerencsétlen, mert a pedofília egy betegség vagy rendellenesség neve tudomásom szerint, nem pedig magáé a jogi tényállásé (fixme).
El kell fogadni azt is, hogy a fiatalok szexuális szokásai megváltoztak, illetve az ezzel kapcsolatos közvélekedés is. Kialakulhatnak faramuci helyzetek olyan korhatárok egyik és másik oldalán, amelyek magasságában egy emberöltővel ezelőtt egyáltalán nem volt szokásos nemi életet élni így egész más volt az egész felállás.
Ezekről a dolgokról mindenkinek lehet véleménye, hogy jó-e vagy nem, ez teljesen oké. Az nem oké, amikor a véleményünkből erkölcsöt akarunk formálni.

sokan nem ülnének le veled egy asztalhoz

Ez meg mi már, hogy nem ülsz le valakivel egy asztalhoz?
Ez a diskurzustól való merev elzárkózás. Tessék érveket hozni, vitatkozni. Pont egy ,,nem civilizált" (lol micsoda eufemizmus azokra, akikkel nem értesz egyet) illetővel fontos leülni vitatkozni, hogy ütközzenek az álláspontok, hangozzanak el érvek, mert ezek mentén tudunk dolgokat megvizsgálni, előrehaladni.
Ez a fajta merev elzárkózás vezet egymás totális meg nem értéséhez és a már-már polgárháborús feszültségek kialakulásához.

Szerintem nagyon fontos lenne arra törekedni, hogy megértsük a másikat. Annak véleményének miértjét, motivációit. Hangsúlyozom, nem kell vele egyetérteni, de erőfeszítést tenni, hogy ő hogy jutott erre a pontra, azt szerintem igenis kellene.

Sőt, szerintem nagyon nem professzionális dolog valamiről véleményt nyilvánítani úgy, hogy nem olvasott utána legalább egy kicsit.

Ezzel tökéletesen egyetértek. Balfasz volt. Közszereplői mivoltától függetlenül. Ez egy magánembertől is szimpla balfaszság lett volna, ezt nem vitatom.
Engem a karaktergyilkolás zavar, aminek a háttere gyakran még csak nem is erkölcsi, hanem marketing indíttatású. Mert most lehet zászlót vinni, tökmindegy mi ellen. Ez is megjelenés a médiában. Mert szerintem ez gyakran erről szól, nem többről.
Ha valakit tényleg a pedofília zavar az nem RMS-t akarná eltakarítani, hanem éppen hogy jobb lehetőség sem kínálkozna az ellenkező véleménye értelmes kifejtésére. De valahogy ez nem történik meg, csak a sápítozás meg a vagdalkozás.

Azt meg egyenesen prostitúciónak tartom, amikor egy szervezet vagy alapítvány bepucsít a pénzes zacskó csörgésének hallatára. Az alapítvány céljait és munkáját tessék támogatni. Ja hogy igazából ezek nem támogatók, csak médiamegjelenést vásárolnak ezzel is meg adót írnak el? Bocsánat. Undorító ez az egész. Na látod itt vannak az igazi bajok.

Ez meg mi már, hogy nem ülsz le valakivel egy asztalhoz?

Ez igazából egy nagyon régi vita, hogy mindenkivel le kell-e ülni vitázni, vagy van egy szint, ami alá nem megyünk (nácival, pedofilmentegetővel, etc., nem ülünk egy asztalhoz). Lehet róla vitatkozni, hogy melyik a jó módszer, én sem tudom. Abban szinte biztos vagyok, hogy RMS véleménye nem ez a szint. A dolog másik oldala, hogy ő meg nem beszélgetett, hanem a teljes internet nyilvánossága előtt osztotta az észt (ami nem volt) egy igen érzékeny témában.

Az alapítvány céljait és munkáját tessék támogatni.

Csak nem lehet különválasztani. Ha az alapítványt támogatom, akkor az ott dolgozók fizetését is fizetem.

Ja hogy igazából ezek nem támogatók, csak médiamegjelenést vásárolnak ezzel is meg adót írnak el? Bocsánat. Undorító ez az egész. Na látod itt vannak az igazi bajok.

Egyrészt, szerintem, sokszor a személyes szimpátia is számít: több támogatható alapítvány van, mint zsozsó, valahogy választanak. És nem biztos, hogy médiamegjelenést vásárolnak, de olyan médiamegjelenést biztos nem is akarnak "vásárolni", hogy egy pedómentegetőnek adtak pénzt (mert a fenti kérdésre sokan adják azt a választ, hogy van egy olyan szint, ami alá nem megyünk).

Szerintem az itt tény, hogy RMS saját hülyeségével ásta el magát. Ráadásul egy olyan generáció tagja, akik még sok mindent megengedtek maguknak, ami ma nem elfogadható (szexista viselkedés, női hallgatók szándékos zavarba hozása, nyomulás hallgatókra), most, hogy szem előtt van, ezeket is elkezdték előásni. Szerintem, ha lenne esze, hátrább lépne egy szintet, nem akarna az FSF arca lenni, mert csak magával húzni tudja az egészet.

Mert pont ők hirdetik, hogy senkit nem szabad diszkriminálni, meg elnyomni, meg szabadság, meg egyenlőség, közben meg ők csak ezt azoknak tartják fent, akiknek a véleményével egyetértenek.

Nem ezt hirdetik. Azt igen, hogy senkit sem szabad diszkriminálni külseje, vallása, nemzetisége, szexuális irányultsága miatt. Azt nem, hogy undorító (vagy annak tartott) viselkedése (pedofília, mások pedofíliájának kidumálása, vagy rasszizmus, stb.) miatt ne szabadna, azt egészen mások hirdetik.

Na, akkor a sok nempolkorrekt hópihe is megnyugodhat végre!

"Never trust a computer you can't lift."

az Epstein-botránnyal kapcsolatos nézetei nyomán kialakult nyomás miatt döntött a távozás mellett

Wtf úristen hiszen csak azt mondta, hogy normálisan tessék megfogalmazni a tényállást, ne kenegessük a szart.
Ezért ma le kell valakinek mondani?

Nyilvan.

Aki nincs velunk, az ellenunk.

Aki kerdez, az nem bizik bennunk.

Aki nem bizik vakon bennunk, az nincs velunk.

Ergo egy rohadt szemet pederaszta meleg bolsevik ellenzeki pedofil Szajer es persze oltastagado migrancsvedo kabszeres bioterrorista plusz meg ami eppen azon a heten a Soros.

Roviden: Negy lab jo, ket lab rossz.

Számomra az jött át, hogy jobb lenne a tényállásokat pontosabban megfogalmazni, mert jelenleg csak pongyola kifejezésekkel dobálózunk, amik nem minden esetben azt jelentik ami történt, vagy eleve annyira generálisak, hogy mindenki másképp értelmezheti.
Ez önmagában szerintem egy teljesen jogos törekvés.

Nem volt olyan felhangja (szerintem), hogy támogatná akár a gyermekmolesztálást, akár a szexuális visszaéléseknek bármely más formáját.

Magam is lányos apuka vagyok. Erről meg annyit, hogy nem a saját elfogult nézőpontunkból kell a dolgokat megítélni. Objektíven kellene értékelni (a hangulatkeltés helyett) a történteket.
Azt meg ugye nem gondoljuk komolyan, hogy 18 illetve 21 éves kora előtt senki nem szexel. Nem ez a helyes nézőpont szerintem sem.

Szerintem egyébként sok ilyen esettel nem a szexuális vonatkozás a baj. Az a baj, amikor valakit olyasmire vesznek rá vagy kényszerítenek, amit nem akar. Függetlenül annak szexuális vonatkozásától.

Csak persze nagyon óvatosnak kell lenni az efféle kijelentésekkel, mert nagyon könnyen beleprojektálnak mindenfélét abba amit mondtál, ha a tudatlanság vagy épp az érdek úgy diktálja.

Ezek is Stallman:

“I am sceptical of the claim that voluntarily pedophilia harms children. The arguments that it causes harm seem to be based on cases which aren’t voluntary, which are then stretched by parents who are horrified by the idea that their little baby is maturing.”

és

“There is little evidence to justify the widespread assumption that willing participation in pedophilia hurts children. Granted, children may not dare say no to an older relative, or may not realise they could say no; in that case, even if they do not overtly object, the relationship may still feel imposed to them. That’s not willing participation, it’s imposed participation, a different issue.”

That’s not willing participation, it’s imposed participation, a different issue.

Teljesen jól rámutat a végén, hogy mire gondol. Ha befolyásolják az áldozatot, akkor hiába nem tiltakozik, nem számít beleegyezésnek.
Nekem ebből az egészből pont nem az jön át, hogy védeni akarná a pedofilokat. Sokkal inkább az, hogy a vélt vagy valós áldozatokat vegyék emberszámba és saját akarattal bíró emberként kezeljék.

De ami ennél is fontosabb: szerintem baj, ha ezeket a témákat tabuként kezeljük, és e miatt nem tud létrejönni társadalmi diskurzus velük kapcsolatban. A fent leírtak Stallman véleményét tükrözték egy adott t időpontban. Ami a diskurzus során akár változhat is.

Az itt leírtakban én nem látok semmi betegeset vagy vállalhatatlant. Pont hogy próbál a faszi normálisan és nyíltan beszélni egy olyan témáról, amiről ezek szerint nem lehet.

“I am sceptical of the claim that voluntarily pedophilia harms children. The arguments that it causes harm seem to be based on cases which aren’t voluntary, which are then stretched by parents who are horrified by the idea that their little baby ismaturing.”

 

Na akkor nézzük kicsit:

  • "voluntarily pedophilia": bebaszna, ha ilyen létezhetne. A pedofília közös értelmezése az, hogy felnőtt csinálja gyerekkel (engedjük el most a különböző jogi csűrcsavarokat, ő sem használta őket). Ott egyszerűen nem lehet "voluntary" a dolog. Hiszen te is ezt mondod: "[...] vegyék emberszámba és saját akarattal bíró emberként kezeljék [...]" és pont ez sérül.
  • "horrified by the idea that their little baby ismaturing": szar cinikus szöveg valakitől, akinek se kutyája se macskája. Véleménye lehet, de ne csodálkozzon, ha utána így vagy úgy retorziók érik miatta. Szóval egy orbitális barom.

ne csodálkozzon, ha utána így vagy úgy retorziók érik miatta.

Akkor ezt most mondd a mindenféle kékhajúakra, melegekre, négerekre, pöszékre stb., és nézd meg, hogy ugyanez (mármint a Stallmant elítélő) bagázs hogy fog teli torokból kirekesztést kiáltani. Lehet véleményezni Stallman kijelentéseit, de amíg nincs jogerősen elítélve értük, addig tessék őt inkluzívan befogadni. (Következetesség, ugye.)

Nem jogi retorziókról van szó. Egy magánembernek joga van egy szervezetet bojkottálni csak azért, mert nem tetszik neki (ha valamennyi zsozsót jótékonykodásra költök, azt a szimpatikusabb alapítványnak adom, és ebbe beleszámít nem csak a céljuk, hanem a képviselőik magatartása is). Az persze számít, hogy hányan vannak, akik az adott véleményt ellenszenvesnek találják.

Profibb szervezetek/cégek meg is szokták követelni, hogy ne nyilváníts véleményt érzékenyebb témában. Nincs ezzel semmi baj, szakmát kell választani, hogy megmondóember akarsz-e lenni, vagy cégvezető. Igazi profi a nevének a súlyával úgyis olyan témában mond véleményt, amihez ért. RMS (feltehetőleg) se nem pedofil, se nem gyerek, se nem gyerekpszichológus, szóval ezek nem voltak szakmai megnyilvánulások, jobb lett volna nem nagyközönség előtt elmondani.

szervezetek/cégek meg is szokták követelni, hogy ne nyilváníts véleményt érzékenyebb témában.

Az a baj, hogy ezeknél az eseteknél is hiányzik a következetesség: ti. sokakat zavar a cégek nyilvános "szivárványkampánya", de mégis nyomatják, pedig egyrészt nem pszichológusok/szexológusok/akármik, másrészt a kritizálók érzékenységére tekintettel kéne lenni (ahogy itt az RMS-t kritzálókéra kellene(?)).

a nevének a súlyával úgyis olyan témában mond véleményt, amihez ért

Ha jól emlékszem, Stallman először még nem a pedofília, hanem a Minskyt illető vádak kérdésében szólalt meg. Ti. a tüntetésre hívó emberke kijelentette, hogy Minsky szexuális zaklatást (/erőszakot?) követett el, pedig akkor erről még semmilyen jogerős ítélet nem született, tehát ez a kijelentés rágalmazás volt. (Stallman pedig ezt kérte volna számon.) Stallman ízléses vagy ízléstelen véleményével(!) ellentétben ez minimum polgárjogi kihágás lenne, jobb helyeken eljárás is indult volna, itt ilyenről nem hallottam. Szóval megint a következetlenséget látom: a véleménynyilvánítót keresztre feszítjük, a (jó eséllyel) rágalmazó meg vígan éli életét.

Az a baj, hogy ezeknél az eseteknél is hiányzik a következetesség: ti. sokakat zavar a cégek nyilvános "szivárványkampánya", de mégis nyomatják, pedig egyrészt nem pszichológusok/szexológusok/akármik, másrészt a kritizálók érzékenységére tekintettel kéne lenni (ahogy itt az RMS-t kritzálókéra kellene(?)).

Alapvetően eléggé mindegy, hogy valakit zavar-e a cég ilyen vagy olyan kampánya. A cég kampánya javarészt marketing-eszköz, amiről dönt a marketing-osztály és a vezetőség. Ha nem tetszik, a cégen belül kell jelezni, vagy el kell onnan jönni. Szembemenni nem lehet vele, mert azzal sérted a cég üzleti érdekeit (a kampányt tudatosan csinálták, azt várták tőle, hogy javul a cég népszerűsége/eladásai/valamije), és ezt általában kikötik, hogy nem teheted (akkor is kiraknának, ha a cég egy másik termékéről mondanád nyilvánosan, hogy rossz).

semmilyen jogerős ítélet nem született

Nem is valószínű, hogy születne, mert Minsky már halott, az eset elég régen történt (vagy nem történt), szóval büntetőper nem fog indulni. Az áldozat perelhetné Minsky örököseit, de erre sincs sok esély (sokba kerül elkezdeni, nem biztos, hogy a végén megéri, ha Minsky nem volt milliárdos). Ennek megfelelően ez inkább egy történelmi kérdés. Ahhoz nem kell ítélet, hogy valaki azt mondja, hogy "nem kellene az MIT-nak büszkének lennie Minsky-re, mert van rá esély, hogy részt vett egy pedofil orgián". Mint ahogy most sem azt mondják, hogy RMS bűnöző, ezért ne legyen az igazgatótanácsban, hanem hogy nekik RMS kurvára ellenszenves, ezért az FSF is az lesz, ha benne lesz az alapítványban. Azt majd az FSF eldönti, hogy RMS hasznosabb neki, vagy a támogatók, akiket elvesztenének.

Ahogy RMS-nek joga volt leírni mindenfélét, úgy másnak is van joga leírni azt, hogy RMS neki baromi ellenszenves, és ő nem támogatna egy olyan alapítványt, ami prominens pozícióba helyezni.

a cégen belül kell jelezni, vagy el kell onnan jönni

Tehát én munkahelyen nem nyilváníthatok véleményt olyan témában, amiben a cég igen, és el kell tűrnöm a cég (a tevékenységéhez egyébként nem kapcsolódó témájú) propagandáját, de ha én mégis véleményt nyilvánítok azonos témában, és az nekik nem tetszik, retorziók érhetnek. Értem. (Nem.)

Ill. ha egyeseknek nem tetszik RMS véleménye, el lehet menniük onnan (mármint ahol érintkeznek RMS-sel vagy a véleményével: FSF, egyetem, rendezvény, fórum, akármi).

 

Ahhoz nem kell ítélet, hogy valaki azt mondja, hogy "nem kellene az MIT-nak büszkének lennie Minsky-re, mert van rá esély, hogy részt vett egy pedofil orgián".

Csakhogy nem ezt írta a nő(?), hanem azt, hogy Minsky "sexually assaulted" valakit. Kijelentő mód, semmi feltételezés. Ehhez már kéne jogerős ítélet. (Nem tudom, halottak esetén mi a helyzet, de remélem, azért őket sem szabad minden további nélkül rágalmazni. Vagy szabad bárki elhunyt hozzátartozóját bűnelkövetőnek beállítani?)

hanem hogy nekik RMS kurvára ellenszenves, ezért az FSF is az lesz, ha benne lesz az alapítványban.

És el is mehetnek onnan, ha nem tetszik nekik.

úgy másnak is van joga leírni azt, hogy RMS neki baromi ellenszenves, és ő nem támogatna egy olyan alapítványt, ami prominens pozícióba helyezni.

Akkor írják ezt, de ne követelőzzenek, hogy távolítsák el. (De legalábbis ne úgy követelőzzenek, mintha járna nekik, hogy eltávolítsák őt.) (~"[...]Amennyiben RMS továbbra is vezető tagja lehet az FSF-nek, úgy kénytelenek leszünk megszüntetni együttműködésünket és támogatásunkat." Lehetne így is.)

Tehát én munkahelyen nem nyilváníthatok véleményt olyan témában, amiben a cég igen, és el kell tűrnöm a cég (a tevékenységéhez egyébként nem kapcsolódó témájú) propagandáját, de ha én mégis véleményt nyilvánítok azonos témában, és az nekik nem tetszik, retorziók érhetnek. Értem. (Nem.)

Ez nyilván azokra vonatkozik, akik valamilyen értelemben a cég arcai, akiket elég sokan ismernek és tudják róla, hogy a cégnél magas beosztásban dolgozik, hogy ha ellenszenvessé teszi magát sok embernél, az árt a cég érdekeinek. Igen, általában a cég üzleti érdekeit sértő nyilvános megnyilvánulásért kitehetnek.

Ill. ha egyeseknek nem tetszik RMS véleménye, el lehet menniük onnan (mármint ahol érintkeznek RMS-sel vagy a véleményével: FSF, egyetem, rendezvény, fórum, akármi).

Pont ezért mondott le, mert attól félt (vagy a többiek attól féltek), hogy a támogatók elmennek onnan, ahol RMS-sel érintkezni (az őt alkalmazó alapítványt támogatni) kell/lehet.

Csakhogy nem ezt írta a nő(?), hanem azt, hogy Minsky "sexually assaulted" valakit. Kijelentő mód, semmi feltételezés. Ehhez már kéne jogerős ítélet. (Nem tudom, halottak esetén mi a helyzet, de remélem, azért őket sem szabad minden további nélkül rágalmazni. Vagy szabad bárki elhunyt hozzátartozóját bűnelkövetőnek beállítani?)

Akkor kell jogerős ítélet, ha valaki feljelenti rágalmazásért. Hogy Minsky rokonai miért nem tették? Csak találgatni lehet, lehet, hogy van fontosabb dolguk, lehet, hogy tartanak tőle, hogy előkerülnek tanúk. Az a része azért tény, hogy Minsky ott volt a szigeten, haverkodott egy pedóbácsival. Lehet, hogy sokak szemében már ez is elég ahhoz, hogy kevésbé szimpatizáljanak az MIT-vel, ha Minskyt továbbra is a büszkeségüknek tekintik.

A vélemény megfogalmazását meg megint nem lehet előírni. Azt követelnek, amit akarnak. Az FSF meg vagy megteszi, vagy nem. (Még azt sem tudom, hogy első alkalommal ő mondott le, mert úgy gondolta, hogy a jelenléte árt az FSF megítélésének, vagy lemondatták a többiek.) Te is írhatsz egy cikket, hogy követeled, hogy hagyják békén RMS-t, és vagy megteszik, vagy nem. Az persze nem mindegy, hogy a cikket olyan valaki írja-e, aki már sok cikket írt, és azt valamiért sokan olvassák (pl. mert jól ír).

Képzeljünk el egy társadalmat, ahol élnek kék és pink emberek -egyebek mellett- 76% ill. 13% arányban. DIVAT cég vezetése és marketingesei kiszámolják, hogy nem érdekli őket a 13%-nyi pink, jobban megéri a 76% kékre fektetni a hangsúlyt, több bevételt fog hozni, a többség számára népszerűbb lesz a cég. Kihozza a "#CSAKAKÉK" kampányt.

DIVAT cégben persze dolgoznak a populációnak megfelelő arányban pinkek is, akik történelmi okokból amúgy sincsenek megelégedve a helyzetükkel és a kékekkel való viszonyukkal. De hát (alapos számítások alapján) így döntött a cég, azt mondod hogy a pinkek jelezzék cégen belül vagy hagyják ott a céget és menjenek más céghez, ne sértsék DIVAT cég érdekeit azzal hogy ellenkeznek.

Na most cseréld ki a társadalmat USA-ra, a kéket fehérre, a pinket feketére. Szerinted mi lett volna a kampány hatása?

Az ominozus levlistas level, ami miatt borult a bili, abban pont az volt, hogy azert nem volt pedofilia, mert abban az allamban, ahol az aktus tortent 13 ev a korhatar.

 

Elo kellene asni a pontos levelet, mert ezt par eve olvastam el, amikor Stallman lemondott (vannak ilyen hulyesegeim, amikor elolvasok komplett anyagokat. Pl. volt amikor az egyik rendori tulkapas komplett birosagi anyagat elolvastam (vagy 80 oldal). Amibol annyi jott le, hogy amirol nincs papirod (amerikaban), ott a szavad semmit se er birosagon barmilyen nyilvanvalo dolgot is allapitottal meg.).

 

Az en maganvelemenyem az, hogyha ket 13 eves szexel, az pontosan ugyanugy karos esemeny,

esetleg ha meg gyerek is szuletik belole. (ami aztan tenyleg nem a ket 13 eves csaladtervezesi erdeme).

Szerintem egy 13 eves kislanyt senki se kurogasson eletkortol fuggetlenul. Csak aztan amikor az ember beszel mai fiatalokkal, akkor pofancsapja a valosag.

Ennyike.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Az ominozus levlistas level, ami miatt borult a bili, abban pont az volt, hogy azert nem volt pedofilia, mert abban az allamban, ahol az aktus tortent 13 ev a korhatar.

Az elkövető oldaláról, vagy a sértett oldaláról? Ha az utóbbi, akkor a korábbi felvetésed irreleváns.

Az en maganvelemenyem az, hogyha ket 13 eves szexel, az pontosan ugyanugy karos esemeny,

Kétségtelenül lehet, de ilyenkor nincs mit (kit) büntetni, mert mindkét fél a büntethetőségi korhatár alatt van. De gondolom, ha két ötéves levetkőzik, és megnézik egymás dolgait, akkor azért nem kiáltasz rendőrért. Vannak olyan ifjúkori dolgok, amikor nehéz lenne a büntetőjog eszközével élni. Ez van.

Szerintem egy 13 eves kislanyt senki se kurogasson eletkortol fuggetlenul. Csak aztan amikor az ember beszel mai fiatalokkal, akkor pofancsapja a valosag.

Igen. Mégis más a megítélése, ha az, aki kúrogatja, az maga is 13 - vagy akár 15 - éves, mintha 20-30. Annak idején (tizenéves koromban, ami nagyon nem mostanában volt, inkább >40 éve) én is hallottam a rádióban olyan sztorit, hogy az apuka 15 éves, az anyuka 13, a nagymama 31. Jó dolog? Nem. Lehet vele mit csinálni? Persze. Be lehet dobni börtönbe mindenkit, és akkor legalább a kisgyerek is megtanulja az állami gondozásban, hogy hol a helye :(

Szerintem ez az eset nem pedofilia, a saját korosztályon belül ment le a dolog. Ettől még nem lesz üdvözlendő, de ez más kérdés.

Ott hibázik, hogy pont az általa 'imposed participiation illetve a 'willing participiation' -nak nevezett eseteket gyerekek esetében nagyon nehéz elválasztani, emiatt kéne tiltani az egészet. Eddig a végkövetkeztetésig sajnos nem jutott el. Ahogy azt se fogalmazta meg, hogy milyen életkor az a határ, ahol ez már elmegy. Lehet, hogy máshol esetleg volt róla szó, az itt idézett szövegben viszont nem. 

Szerintem ez hibás hozzáállás, hogy csak azért, mert valamit szerinted nehéz megállapítani, inkább tiltsuk be úgy, ahogy van.
Pont az a lényeg, hogy ezt nem lehet pusztán életkorhoz kötni.
Alapvetően én is azt gondolom, hogy senkit se kúrogassanak 13 évesen. Csakhogy ez megint csak az én véleményem, és el tudom fogadni, hogy más meg máshogy gondolja (nem mellesleg nálunk pl. volt az iskolában olyan csaj, hogy inkább tőle kellett másokat félteni).

Szerintem meg igenis állapítsák meg. Mindkét féllel szemben így tisztességes.

Igen, sajnos az amcsi demokraták elmentek eléggé komcsi irányba a szó rossz értelmében, aminek az egyik vadhajtása a "cancel" kultúra. Azaz aki nincs velünk, az ellenünk van, és azt el kell lehetetleníteni. Itt tart ma az USA.

nem akarok politozalni de latszik hogy aki nem veled van az ellened. Mer a maisk oldal ment el, mi tuti nem, de hat utaljuk oket mint a azsrat mert elmentek nagyon abba az iranyba ahol utalnak minket mint a szart :D

szerintem meg mind a ket oldal erosen epiti a falakat mindenhol. Ahol tobb oldal van ott meg tobb falat epitenek :D

Ja, azok mindig voltak, de mostanában túl sokan lettek, ezt a levelet is túl sokan írták alá, és egy olyan ember ellen fogtak össze, aki nem érdemli meg. És itt nem az a baj, hogy emberileg nem értenek vele egyet, hanem ilyen suttyó húzással ki akarják kezdeni, az életét tönkretenni, ez elég gusztustalan. Ez az a szintű noliferség, ami önmagában is szégyen.

“I didn’t start using Linux so I could have friends.” (Luke Smith, 2019) 🐧

2-3 komolyabb erejű közszereplő-; 2-3 komolyabban jegyzett közösség megteszi majd ezt a saját térfelén, aztán majd könnyebben követi a többi.. és akkor fel is szívódik a "píszí"-elmebaj jó hosszú időre. Ennyi is pont elég volt belőle, sőt épp dupla annyi teret kapott már eddig is, mint amit érdemelt.. azt meg, hogy egyenesen megmondják mit kell gondolnom es mondanom valakiről vagy valamiről aahaha.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Hiszti.
Csak az a gond, hogy hangoskodással sajnos gyakran célt lehet érni.
Az itt felhozott ,,érvek" nagyrésze ferdítés, belemagyarázás.

Kb. akkor vagy jó, ha nincs véleményed semmiről, mosolyogsz és kussolsz, és az se hátrány, ha meleg vagy. De legalábbis köztudottan néha a szádra veszel veled azonos neműeket.

Sajnos a PR és a marketing manapság gyakran győz a józan ész felett.

a melegseg a satantu valo ertem?!?!?! Mindenru ok tehetnek, elveszik a munkajat az embernek, meg a migrancsokat is ok szeretik a legjobban, mer biztosan a szajukra akarjak venni oket, mar hat ez a melegseg nem? Hogy a stzajukra vesznek mindenkit meg meg a vilaguralomra is tornek. De hat mer kapnak ezek tobbletjogokat hogy ezetet engedjek nekik csenani? 

Mindenki meleg aki nem ert velem egyet!!!!

Engem nem érdekel a melegség.
Az viszont annál inkább, hogy tönkretesznek emberi sorsokat azért, mert normálisan kifejtik valamivel kapcsolatban a véleményüket.
Azt veszem észre, hogy nem is maga a vélemény számít, inkább pár buzzword-re ráhúznak valamit, belemagyaráznak, megbélyegeznek, aztán erővel nyomást próbálnak gyakorolni a tönkretételedre. Engem ez zavar. Szarok én a buzikra.

ezzel egyetertek, sajna tenyleg igy mukodnek a dolgok.

Sajnos ma a velemenyt szemelyes sertesnek veszik az emberek ahelyett hogy tundak, ez csak egy velemeny amit nem muszaj elfogadni de tisztelettel meg kellene hallgatni.

De te kezdted el hogy mert azert mert buzik es az azt jelenti hogy az aznos nemueket a szajukra veszik. Ami valljuk be igencsak leegyszerusiti a temat pont ahogy a fenti kis szosszenetemet komolyan gondolo emberek teszik.

Nekem úgy tűnik, nincs itt semmi látnivaló, indoklom érvekkel és ellenérvekkel: egyrészt RMS egy hős például a GPL kezdeményezésével, az egyik legfontosabb ember abban, hogy mi ma egy relatíve szabad információs társadalmat építünk, építhetünk, szükség van, szerintem ma is az éles problémafelvetéseire. Másrészt néha vannak elkerülhetetlen kilengései, ez van. Harmadrészt viszont az érintett szervezetek autonómiája a legfontosabb, amelyek felnőtt emberekből állnak, nyilván fontos mindenkinek a véleménye, de a végső döntést ők hozzák meg autonóm módon.

Személy szerint a legfontosabbnak azt tartom, hogy virágozzon a szabad társadalomhoz hozzájáruló emberek közössége, és e tekintetben én úgy látom, nem állunk rosszul. commitoljunk :)

Nem szabad elfelejteni, hogy az üzleti szoftvereket fejlesztő cégek is bármit megtennének, hogy RMS-t eltüntessék a föld szinéről, az alapítványával együtt.
Én úgy sejtem, az aláírók többsége nem meggyőződéses RMS ellenes, ők inkább  csak megvezetett vagy megfizetett emberek. 

Nem az hihetetlen.
Nekem sem tetszik egy és ezer dolog, de mégsem loholok aláírni, hogy jaj, ez nekem nem tetszik.
Az emberek többsége ilyen dolgokra egyszerűen nem invesztál energiát. Ha mégis teszi ezt, akkor valamilyen okkal. Néhány hülye mnidig akad, amelyik önmegvalósítás gyanánt ráharap a vaskerités rácsára, na de ennyi?

Tudod itt is játszik a tömeghatás, hogy én is benne voltam ebben és ebben a ,,történelemformáló", ,,forradalmi" mozgalomban.
Ahogy írod, legtöbben nem is invesztálnak bele energiát, hogy megértsék, egyáltalán miről van szó és egyáltalán saját véleményt alakítsanak ki. Csak legyen ott az én nevem is azon a listán, amin a haveré vagy híres embereké.

Szerkesztve: 2021. 03. 25., cs – 11:01

Hát ez számomra eléggé nagy facepalm. Elég nagy hülyeséget csinált ezzel az fsf.

RMSnek ideje lenne eltűnnie. Csak utána kell nézni, hogy 30 éve is figyelmeztetik a női halgatókat, hogy vigyázzanak vele mert nem kicsit zakkant. De a sok kultista szerint belefér ez.

 

szertk.: https://selamjie.medium.com/remove-richard-stallman-appendix-a-a7e41e784f88

/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

A Red Hat máris visszavonta az FSF-nek és az FSF rendezvényeinek juttatott (/ígért?) támogatásait. Az FSF pedig változtatni készül a tanácstagok kinevezésén, és felülvizsgálja majd a jelenlegi tanácstagok tagságát is. A céges támogatások átka...

Fúj de undorító.

Én mindig Nike cipőben futottam, két párral elhasználok évente. De idén márkát váltok. A Nike ugyanilyen undorító módon bánt el a Red Skins-szel a névváltoztatás kapcsán. A Nike, aki 2021-ben is rabszolgamunkával állítja elő a termékeit (modern slavery). És még azt sem értik (vagy nem akarják érteni), hogy a Red Skins csapatnév nem rasszizmus, éppen ellenkezőleg: tisztelgés.
Kb. ennyire fontos a valóság.

Nem csodálkoznék, ha Stallman bármilyen kijelentése itt is csak ürügy volna.