A zombi és én: az első 48 órám a KaiOS-szel

Adott a probléma: haldoklik az iPhone, az almás csodafon hülyeségeit egyébként sem sikerült másfél év alatt sem megszokni. Valamilyen egyéni defekt folytán egyébként is vonzanak a telefonok (ld. Openmoko), amelyekről minden értelmes ember kilométerekről látja, hogy az életben nem lesz használható semmire, különösen nem arra, hogy rendeltetési célját betöltse.

Így került hozzám: Nokia 8110 4G.

Első benyomás: olyan ez, mint egy zombi, csak erről nem a bőr lóg és a húsa rohad, hanem szoftveresen szar, a fizikai kialakítása meg olyan, hogy a tervezéséért felelős „szakembereket” jobb helyeken rögtönítélő bíróság elé állítanák.

Tény: nem tudom, mennyi ideig feküdt a tervező asztalon, de 48 közösen töltött óra után határozott meggyőződésemmé vált, hogy az oprendszer (KaiOS) UX tesztelését olyan analfabéta dogonokra bízták, akik életükben először láttak mobiltelefont közelről. A másik lehetőség, hogy a Nokia márkát licenszelő HMD Global mérnökei direkt agyaltak azon: miként lehetne egy minél inkább ellen-intuitív és a lehető legkevésbé kézre álló valamint testreszabható designt összelapátolni. Nos, ha ez volt a cél, akkor a Nokia 8110 4G a velejéig gonosz mérnöki tervezés csúcsproduktuma.

Listába szedve mutatom a telefon főbb paramétereit, az eddig tapasztalt előnyökkel-hátrányokkal együtt (előbbiekkel nem kell sokat vesződni, azt előrebocsáthatom).

Kialakítás
Kezdjük a legszembetűnőbb feature-rel, elvégre ez mégiscsak egy csúszkafon.
Pozitívum:
+ Nagyon menő (volt 1996-ben) csúszkázva felvenni a hívásokat.
+ A hajlított design miatt pondig pontosan ugyanabban a helyzetben fekszik a zsebben
Negatívum
- Műanyag borítás a legrosszabb kínai boltok legolcsóbb kacatjátékainál is nagyságrendekkel gagyibb. Komoly, de egyáltalán nem dicsérendő bátorságra vall az, hogy valaki 2018-ban piacra mer dobni egy ilyen készüléket.
- A mikrofont a borítás mögé, a 0 gomb alá rejtették, így a csúszkának - a felhasználó vérnyomásának opitmális szinten tartásán túl - igazából semmilyen funkciója nincs
- Bezárt állapotban a telefon használhatatlan, egyedül a beépített zenelejátszó hajlandó működni (de az a közel kikapcsolhatatlan szintig), az összes többi program futását terminálja a csúszka lezárása (különösen fájó ez pl. youtube-nál). Nyitott állapotban (ld fentebb a minőséggel kapcsolatos megjegyzést) folyamatosan a letörés határán egyensúlyoz a dolog, zsebre vágni nem lehet
- Hívás megválaszolásához mindenképpen nyitva kell legyen, akkor is, ha pl. autó hangfaljára rádugva használnám. Egyszerűen agyrém.

Hardver
A specifikációkat bárki elolvashatja, de olyan ez, mint a kínai kutyahúsevő fesztivál: hiába olvasod el százszor is az originál hotdog receptet, akkor üt úgy igazán, amikor életedben először beleharapsz a puli fejébe.
Pozitívum:
+ olcsó
Negatívum
- Gondolj tetszőleges feladatra, amit egy telefonnal nagy általában végezni szoktál. Nos, ez szinte biztosan alkalmatlan lesz rá. Azon nem lepődtem meg, hogy böngésző már egy közepesen nagyobb (pl. index) oldal betöltésénél megadta(!) magát, de például az, hogy egy kb. 900 kontaktot tartalmazó névjegytárban egy tetszőleges partner megtalálása 30-45 másodperc közt abszolválható, az már övön alul ért. Mivel optimista életfelfogásban neveltek, úgy állok hozzá, hogy legalább van időm átgondolni: tényleg fel kell-e hívjam az illetőt (sajnos általában igen a válasz, ezért szenvedek tovább).
- a kijelző már közepesen erős napsütésben is olvashatatlanná válik, és nem, Bill Gates-nek nem volt igaza: 2,4” és 240 x 320 pixel nem lesz lég mindenkinek
- a mikrofon hibája vagy sem, de többen panaszkodnak random időközönként, hogy nem hallják, amit mondok (nem régiben bekapcsoltam a VoLTE-t, meglátjuk).
- a navigációs gombok design-osan vékonyak, de 5 éves kort elérve az ujjak mérete okán képtelenség azokat pontosan megnyomni, valami mindig félre fog csúszni. Ez igazából a telefon összes többi gombjára is megáll, csak azokat kevesebbet kell nyomogatni.

Akkumulátor
Pozitívum:
+ ezen kellett talán a legtöbbet agyalnom. Nos, a mérete okán kiemelném, hogy kevés anyagot kellett hozzá használni, ezért (azt hiszem) környezetbarát.
Negatívum
- közel 30 napos készenléti időt ígértek, ehhez képest az első együtt töltött teljes napunk során az alábbi feladatok ellátása közben 100 százalékról sikerült 30 százalék alá menni: kb. fél óra youtube videó nézés, 5 alkalmazás letöltése – erről még később - (kb 3 perc) és nagyjából 1,5-2 óra telefonálás meg 4-5 SMS küldése. Ennél még az iPhone is jobban bírta, amit így elsőre elhinnem is nehéz. Második napon már kicsit jobb a helyzet, 1 óra youtube és kb hasonló mennyiségű telefonálás után még 80 százalék körül vagyok.
- Az első teljes feltöltés több, mint 2 órát tartott (saját töltőjével!), ami elég erős egy (emlékeim szerint) 1500 mAh akkumulátorhoz képest.

Csomagolás
Pozitívum:
+ kevés felesleges dolgot tettek bele, még úgy is, hogy igazából a telefonon kívül minden, amit belepakoltak, használhatatlan
Negatívum:
- nem tudom mikor és hol láttam ilyet utoljára, de a telefon töltője nem szedhető külön USB kábelre
- még most sem fejtettem meg, hogy a mellécsomagolt headset(-nek látszó tereptárgy) vajon vicc volt, vagy teljesen komolyan gondolták. Mondjuk viccnek kicsit erős.

KaiOS
A fenti bevezető tükrében igazi meglepetés, de a fenti ócsketelepről összekukázott hardverlista mellett is a rendszer lelkét jelentő OS lett a leggyengébb pontja az egész konstrukciónak.
Pozitívum:
+eddig, amikor bekapcsoltam, még működött
+van 4g-s tethering
Negatívum:
- embertelenül összeszedetlen, átgondolatlan, semmi nem ott van, ahol elsőre gondolnád, hogy majd lesz
- életem döntése volt, hogy magyar nyelvre állítottam a rendszernyelvet, azóta óránként felfedezek egy-egy újabb gyöngyszemet. Például: a hangrögzítőben a felvétel minőségét a „Felvétel értékelése” menüpontban lehet elvégezni (érted – „rate”). Az emailfiók beállításakor a szerver címét az „eszköznév”(???) menüpontba kell írni, a többit sajnos nem írtam föl, de ha megtalálom, majd idefrissítem.
- névjegy szinkronizáció van, de csak egy irányú (Google-ből letölti a névjegyeket)
- a hívások indítása csak abban az egy esetben kényelmes, ha a hívni kívánt szám/partner az elmúlt 3-5 hívott szám között szerepel. Minden egyéb esetben min. 30-60 másodperc a telefon kinyitásától a tárcsázásig eltelő idő
- Azt hinné az ember, hogy legalább a Google-alkalmazások használhatóak. De itt még az sem. Az asszisztenst tucatnyi próbálkozás után sem sikerült rábírni arra, hogy tárcsázzon fel egy kontaktot. A térképben nincs hangos navigáció, sőt, a navigáció igazából kimerült az útvonal szöveges leírásában. A Youtube alkalmazás valamilyen érthetetlen perverzió folytán „egérkurzorral” vezérelhető, amit a korábban már kitárgyalt navigombok irányítják, és teljesen érthetetlen heurisztikák alapján ugrál ide-oda, rendszerint pont valamelyik célba vett gomb mellé.

KaiOS Store
Pozitívum:
+ Alkalmazásbolt egy feature-phone-on, ez csak jó lehet, ugye?
Negatívum:
- Hát persze, hogy nem! A kínálat kerek-perec 8 db alkalmazásból áll, ebből 6 db használhatatlan játék, 1 db reklámokkal megpakolt (muhahaha) időjárás információs meg egy Twitter kliens, amit letölteni sem mertem, mert már a leírás arabul van
- Habár a Google nemrégiben jelentett be 20 millió dolláros befektetést a KaiOS mögött álló cégbe, valami azt súgja, a fejlesztők nem fogják megrohamozni ezt a platformot.

Összegzés
Hagyjuk a marketingsüketelést, ez a telefon ragyogó választás azok számára, akik már unják, hogy egyszerűen minden olyan tökéletes a saját Androidos telefonjukon (de már az iPhone-t is teljesen új színekben látom). Ha sajnálod az idődet, amit a csili-vili telefonod a letehetetlen alkalmazásaival együtt elrabol nap mint nap az életedből, akkor őszintén csak ajánlani tudom a Nokia 8110 4G-t. Szintén érdemes lehet kézbe fogniuk azoknak a károgó varjaknak, akik minden egyes (egyébként tényleg agyonhype-olt) új okostelefon feature-nél kényszeresen odakommentelik, hogy régen minden jobb volt. Itt az élő bizonyíték, hogy nem. A Nokia 8110 4G egy gagyi, műanyag, de mégis 2018-as köntösben kínál egy bő évtizeddel ezelőtti technikai fejlettségét idéző telefont.

Hozzászólások

ez a telefon ragyogó választás azok számára, akik

hajbazer biztos lajkolni fogja...

--
"dolgozni mar reg nem akarok" - HZuid_7086 'iddqd' zoli berserk mode-ba kapcsol

Köszönöm a beszámolót, ez volt a kinézett utód a jelenlegi telefonom után, de így nem ez lesz.

Nálam még nem esett ki a potenciális utódok köréből, de azért a blog kétségtelenül árnyalta a képet.

Van a piacon olyan butatelefon, ami tud térképeket, GPS-t, IMAP-ot, calendar/contacts sync-et, jól bírja akksival és nincs totál elcseszve a szoftvere?
Nem is voltak annyira rosszak azok a Symbian telefonok. :)

Az okostelefon egy elég magától értetődő válasz, de hátha van valami. Az IMAP*/Calendar/Contacts-ot már egy Nokia 6310-es is tudta, a térképre is voltak célhardverek akkoriban (ld. Garmin/Benefon). Valami ilyesmit keresnék manapság upgradelve az elmúlt másfél évtized fejlődésével hardware oldalon (jobb akku, kisebb fogyasztású IC-k).

*jó, az IMAP-ban nem vagyok biztos, de egy POP3-mal is beérem.

Az elso Androidos (2.1!) telefonom is veri ezek szerint. Biztos megerheti gyartani.

--
When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

Szerintem ez egy társadalmi kísérletbe vegyített nosztalgiakészülék, direkt szűk körnek célozva. Mint az "újjászületett" 3310. Szerintem semmi nem lesz belőle 1-2 év múlva, ugyanúgy ki fog pusztulni mint a többi ~tucat platform ami nem ios vagy android.

Egyébként én is vennék olyan featurephone-smartphone öszvért ami ilyesmi mint ez a nokia, csak kéne revolut. Az meg csak androidon/ioson lesz. :(

--
debian,libreelec,openmediavault,ubuntu,windows,arch,lineageOS
zbook/elitebook/rpi3/nexus5_hammerhead

én elolvasnám a hasonlóan részletes véleményed az általad használt iPhone-ról is iOS-ről is! Őszintén!

"magyar nyelvre állítottam a rendszernyelvet, azóta óránként felfedezek egy-egy újabb gyöngyszemet"

Anyám vett saját magának egy butafon gyöngyszemet, aztán elém dobta, hogy állítsam be neki.
Első felindulásra magyarra állítottam, de a google fordító 5 évvel ezelőtti állapotát is alulmúló minőségű fordítás volt, egy szót nem értettem belőle.
Gyorsan átállítottam angolra, mármint amint sikerült ezt kibogarászni a "roppant ésszerű, és jól fordított" menüből, hogy hogyan kell ezt megtenni.
Ettől sem lettem okosabb, mert az angol fordítás pont olyan minőségű volt mint a magyar. Talán a kínai menü az egyedüli értelmes benne, de az meg még nem megy valami jól. Nem maradt más, mint a telefon menüjét visszafejteni reverse engineering módszerével, az összes menüpontot végigpróbálgattam és felírtam, hogy mi mit csinál. Most anyámnak van egy "kínai csodafon - magyar" szótára a telefon mellé.

De Minek szopatod magad ilyen hulladékokkal, mint egy elromlott szifon meg ez az őskőkorszaki Nokia? Manapság már ezeket egy olcsó többmagos MTK-procis, IPS HD kijelzős kínai telefon veri sima Androiddal, csak arra kell figyelni, hogy olyat kell venni, amin stock Android van, vagy rátehető, hogy ne kínai malware-es rendszer legyen rajta. 20 ezerért már vannak egész használhatók.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

Nem, olyan nincs. Olyan van, ami a tönkrement iPhone-t veri, meg ezeket a butafonos nokiás csodákat. Mindezt csak azért írtam, mert az anyagi keret hiánya sem indokolja, hogy ma valaki tönkrement telóval, meg nokiás csodákkal szopassa magát. Sokan hiszik azt, hogy az Alma van, meg Samsung 70-200 ezerért, meg a másik végletben a butafonos hulladékok. Pedig a kettő között van sok minden, nem is túl drágán.

No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP

Én kedd óta használom, és boldog vagyok vele.
Igaz, én még butább telefonról váltottam erre, de előtte volt okostelefonom is, azt utáltam. Nekem pont azt tudja, amit kell, igaz nincs 900 kontaktom.
Nem olyan gyors valóban, mint amit ez előtt használtam, de nekem használható.
Calendar sync megy, contact tényleg nincs. De szerintem a GDPR miatt a contact sync el is felejthető, mert nem tudsz mindenkitől beleegyezést kérni, hogy tárolod az adatait.
Böngésző tényleg nem a legjobb, de működik, igaz én indexet nem olvasok.
A fizikai billentyűzet nekem fontos szempont, de ezen kicsit kényelmetlen.

Amit nagyon sajnálok, hogy le van tiltva a telefonon a developer mode, de ez remélhetőleg változik majd.
Napfényben tényleg olvashatatlan, mint BÁRMI, amit ma lehet kapni, mióta kinyírták a transzflektív kijelzőket.

A slider nekem is csalódás volt elsőre, hisz nem abban van a mikrofon, műanyag csúszik műanyagon, de pár nap alatt azért ezt is megszoktam. Nekem a hangerő állítás kényelmetlen, azok a gombok lemaradtak.

2020. februar:

Megleptem magam egy ilyen telefonnal, miutan a boltban megneztem, hogy tenyleg telepitheto-e ra Whatsapp (ez szempont volt). Ugy latom az indito blog/hozzaszolas ota 5 firmware frissitessel elorebb tart a KaiOS: sokkal tobb mint 8 alkalmazas elerheto (ami nem biztos, hogy pozitivum, sok benne a "szemet" elso pillantasra).

Az osszehasonlitas kedveert: egy 10 eves dual-SIM Nokiat (S40 platform) valtott le (okostelefonom is van, ez csak 2. telefon)

Elso par ora a telefonnal, tapasztalatok veletlenszeruen leirva: hangero szabalyzo gombok zavaro hianya (-), minden megall ha a csuszkat lezarom (-), mikroUSB tolto (+), whatsapp/gmaps/imap/contact-sync (++), usb mass storage (+), nehez megszokni ujra gepelni (?), kesztyuben is fel tudom venni a telefont (+), csuszka (-/?), nagyobb meretu mint gondoltam (-), 2 SIM + 1 microSD egyszerre belefer (+), remote lock/wipe (+), GPS (+), egyszeru kezelhetoseg egy hasonlo tudasu regebbi keszulekhez kepest (+) (pl. Nokia E71), 4G (+) bar nem fogom sokat hasznalni inkabb Wifi, engedelyeket lehet adni appoknak (+), .... folyt. kov. (ha nem felejtem el)

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Kb. most van meg a telefon 1 napja, egyelore nincs napi tapasztalat (es foleg masodlagos telefonnak lesz hasznalva).

Megneztem most a navigaciot, korlatozottan alkalmas: kicsi a kepernyo, beszelni nem fog, megmutatja merre kell menni, aztan <elozo | kovetkezo> gombok nyomogatasaval mutatja merre menj (egy-egy gombnyomas a kovetkezo fordulot, stb. mutatja), tehat hacsak nem akarod allandoan nyomogatni akkor kell hozza egy "human navigator" is az anyosulesre :)

Nem autoban teszteltem, de valoszinusitem, hogy a poziciodat a GPS alapjan aktualizalja a terpeken. Tomegkozlekedes, gyalogos es kerekparos modot is tud, az elozo kettohoz alkalmasabb (buszon ulve v. setalva raersz nyomkodni).

A lassusagat egylore nem igazan tudom ertekelni, kevesebbet varok el tole mint az okostelefonomtol es mivel el vagyok szokva a nyomogombosoktol igy most eleg lassu a hasznalata, de ahhoz kepest amire a regi Nokia volt kepes ez feludules. Gondolom ha az a 10-15 cim, tel.szam, weboldal, stb. amit hasznalsz benne lesz a history-ban akkor a fel-le gombokkal egyszeru valasztani ("gyors"), addig meg ugy be kell billenyuzni. Az adott bill. altal beviheto karaktereket kiirja a kepernyore amikor nyomkodod a gombot, ez segit. Specialis karakterek eseten pl. megnyomod az 1-et es utana mondjuk a 3-at a @-hoz, ezt eleg jol eltalaltak, ott nem kell a nyilakkal maszkalni ha a spec. karakter benne van az elso 9 kozott.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Par napos talasztalatok (megneztem alaposabban mit tud):

Google szolgaltatasok (be lehet allitani automatikus v. kezi szinkront mindegyikhez):

gmail: beepitett email klienssel beallitva szepen mukodik (tobb account is megadhato, nem probaltam egyelore)

google assistant: ehhez a telefonhoz telitalalat, mivel gepelni lassabb mint egy okostelefonon igy a hang alapu kereses hasznos

google maps: mukodik, hasznalhato, persze funkcionalitasban/sebessegben nincs ott mint egy okostelefonon

google calendar: megosztott naptarakat nem mutat, csak az adott google account elsodleges naptarat, ezzel kibekultem (ugy lattam tobb accountot is meg lehet adni)

youtube (van egy ikon ami a mobil website-ra mutat): mukodik, az assistant-al hasznalva van ertelme

FB szoltaltatasok:

whatsapp: mukodnek az alap dolgok, hang/video hivas nincs

FB: nem teszteltem, de elerheto a store-bol

Egyeb:

Sajnos van 3 elore telepitett jatek ami nem torolheto (+ snake)

Kivancsisagbol tettem az SD kartyara egy mp4 formatumu filmet, siman lejatszotta (persze a mikro kepernyon ez csak erdekesseg mint hasznos funkcio)

Zenelejatszas szinten csak lokalisan, egy albummal probaltam (vagy youtube)

A hangszoro hangos(!), nem kell melle BT hangszoro, lenyom mindent :)

Ha az akku eler egy bizonyos (beallithato: 0-5-10-15%-ot) akkor atvalt energia takarekos modba es lekapcsolja a wifi-t, gps-t, mobil data-t

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Nem tudom, hogy a "store"-ban levo FB app tamogatja-e, redditen ezt irjak: "There is no separate messenger app, it's just a tab in the Facebook App." Egyelore nem akarom a FB appot feltenni, lehet kesobb ranezek...

Spotify nincs, a webes feluletet ki tudom probalni.

A Google auth-os linket en is lattam :)

[szerk.] Spotify kiprobalva, a web player valamiert csak fel percet enged lejatszani 1-1 szambol, nem nyomoztam tovabb mi az oka.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."