Használt laptopok

Hozzászólások

Nem hiszem, alapbol talán nincs ilyen megkülönböztetés.Viszont ha vásároltál már pár használt holmit valamelyik magyar piactérről, akkor ismerheted a "tökéletes", "megbízható" szavak jelentését. Nem állítom, hogy az Ebay ilyen szempontból tökéletes, de mindenképp egy másik bolygót képvisel.

Nem egészen, mert használt cuccról van szó!
Nálunk (K-Európában) és hozzánk hasonló gazdagságú, vagy szegényebb országokban jellemzően végkimerülésig használják a laptopjukat az emberek, cégek, míg nyugaton rengeteg a leselejtezett 1-2-3 éves laptop, bár talán kevésbé is vigyáznak rá...

-1, ez nem országfüggő

Még Magyarországon belül is tudok olyan multit, ahol az egyik senior fejlesztő laptopját megtámasztva lehet csak használni, mert a zsanér nem bírja már el a kijelző súlyát. Míg kkv-nál is dolgozik olyan ismerős, aki magának rendelte a céges Macbook Pro-t.

Arról nem is beszélve, hogy cégeknél kicsit máshogy működik a tárgyi eszköz lifecycle a könyvelés miatt, sokszor hajlamosak inkább előbb megválni a cucctól, mint utóbb.

Két évig dolgoztam egy német cégnél, amelyik cégektől leselejtezett számítástechnikai eszközöket, főleg laptopokat és nyomtatókat vásárolt fel egész európában, és pár ázsiai országban, amiket felújítottunk és tovább értékesítettünk. Nem egyes esetekről beszélek, hanem úgy általánosságban. Természetesen volt ratyi cuccunk németországból is és szinte gyári szerbiából is, de nem ez volt a nagy átlag, nyugatról sokkal újabb cuccaink voltak, mint keletről.

-1 Nem felel meg a valóságnak ami írsz.
Ebay-en sok új termék is kapható garanciával. Csak ennek a fórumnak a témája a használt notebook. Magyarországon a probléma ott kezdődik, hogy az új PC notebook minősége silányabb mint a nyugatié. Ebből következően használtan is problémás lesz.
Továbbá látom, hogy itt nyugaton mennyi garanciális probléma van a notebookokkal és hallom, hogy mennyi Magyarországon. Ég és föld a különbség. Igen gyakran még egy évnél fiatalabb notebookokat kell szervizeltetni Magyarországon.
Kevés kivétel egyike az Apple Mac. Az Magyarországon is ugyanazt a magas minőséget hozza mint a nyugati boltokban. Meg is látszik az árán. A PC boltosok sajnos úgy trükközik ki a magasabb áfa + különböző extra maszek adók + saját profitéhségükből adódó különbözetet, hogy gyengébb minőséget adják a vásárlónak. Így az árszint közel azonos, de a beltartalom minőségében már nagy a különbség. A gyakran emlegetett 27% áfa még nem is az egyetlen probléma. A magyar Artisjus jelentős sápot szed a háttértárak után méretük alapján.

Az élelmiszerek kettős minőségébe éppen most buknak bele a magyar, lengyel, cseh, stb. bolthálózatok. De a jelenség sajnos nem áll meg az élelmiszertermékeknél. Műszaki cikkeknél sajnos ugyanez van.

Végigolvastam!

"Nem egészen, mert használt cuccról van szó!"

Ebay-en sok új termék is kapható garanciával.

"Nálunk (K-Európában) és hozzánk hasonló gazdagságú, vagy szegényebb országokban jellemzően végkimerülésig..."

Egyrészt ez sem igaz már. Nyugaton is növekszik a PC-k használati ideje. Egyre ritkábban cserélnek PC-t mert jó a meglevő is. Ennek az eredménye látható az évről évre zsugorodó PC világpiaci számain. Nyilván nem mindegy, hogy azért használják tovább mert 'tökéletesen működik most is, minek cseréljem?' (nyugat) vagy 'nem ment még annyira tönkre, hogy muszáj legyen cserélni és úgysincs rá pénzem' (Magyarország) - a megtartás melletti ok.
Cégeknél kicsit más a helyzet. Szvsz a rendszeres és tervezett céges cseréknek köszönheti a PC, hogy még piacon tud lenni.

A hsz. amire közvetlenül válaszoltál, "ez olyan mint a nutella? hozzánk a kelet európába szánt silány minőségű laptopokat hozzák?"
is új termékek gyengébb minőségére utal. Te pedig azzal próbáltál érvelni, hogy az eltérés kizárólag abból adódik, hogy túl sokáig használják a magyarok a notebookjaikat mielőtt vaterára (vagy mi most az aktuális portál?!) adják. De én az eredeti hozzászólásomban éppen arról írtam, hogy az új magyarországi PC minőségétől kezdődnek a problémák. Mert már azok minősége silányabb.

Olyan szempontból lehet benne valami, hogy egy adott gyártó többféle felszerelésű gépe közül itt sokszor a fapadosabb verziót lehet csak megvenni. Viszont néha mégis feltűnik nagyok korlátozott számban és gyakorlatilag azonos áron például jobb kijelzős változat is. Persze többszörös áron előfordul néhány jobb modell, de a jobb ár-érték akárnyúak sokszor hiányoznak.
Mondjuk az is igaz, hogy esetenként vannak olcsósított változatok, amelyek bevásárlóközpontok polcaira kerülnek (nem felforrassztott bővítő slotok, gagyibb wifi kártya, más kijelző.. szóval azért van sok lehetőség)

Másrészt viszont a boltok nem feltétlen a legolcsóbb hardvert importálják. Konkrétan ezt lehetett már látni videokártyák, ramok, merevlemezek terén is. Ha nagyon elszállnak az árak, akkor mindenféle generic, kínai, oem gyártó saját márkás cuccai is megjelennek a polcokon. De amikor visszasüllyednek az árak, akkor már csak márkás cuccokat hoznak, mert a drágább cuccon nagyobb a profit azonos munka mellett.

+1

szedtem mar szet par laptopot (eddig az osszeset:), el nem tudom kepzelni,
hogy ez az elkepzeles hogy szulethetett meg.

Froccsonto gepbe mas granulatumot tesznek?
Processzorbol kinai knockoff-okat tesznek be?

Ha kinezek egy adott gyarto adott tipusat (pl. Lenovo T470),
annak a belseje tok ugyanaz DE, meg HU kiadasban (cpu, gpu, ram, ssd tobbi is stimmeljen). A billentyuzete mas csak.

Meg az SSD gyartoja is ugyanaz. Ahol lehetne mondjuk jatszani.

Fel nem foghatom...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Vannak regionálisan használt komponensek. Például t430 wifi kártya kompatibilitását nézve kiderült, hogy legtöbb helyen felsorolt 3-4 típuson kívül például van még pár kevésbé reklámozott fajta, amit a konkrét példában csak dél-amerikában és keleten használnak
https://support.lenovo.com/hu/hu/solutions/ht100297

Egyébként akár az is előfordul, hogy valóban más műanyag meg a fröccsöntőbe, másik régiós modellekhez. De ezt nem lehet általánosan mondani, hanem konkrét eseteket lehetne találni ilyenre.

Meg ahogy feljebb is írtam, esetleg adott bolthálózat kér valami butított verziót (mint a CTO változatok). Adott típuson belül a különböző modellek, alaplap változat szerint eltérő képességűek lehetnek, az olcsóbbak bővíthetőségét megnyírbálhatják. Némelyik gyártó meg pofátlanul változtat a beltartalmon azonos modelnév alatt is. De arra is van példa, hogy mondjuk telefongyártó azonos néven más soc-ra épülő készüléket árul különböző régiókban.

Szóval van valami alapja, de nem úgy ahogy sugallja, hogy itt mindenből csak a szar jut. Van amiből.

Képzeld a Knorr levespor gyártója is ugyanaz mégis darabra kevesebb májgombóc van a magyar, cseh, lengyel... stb. levesporokban mint osztrák, olasz vagy német boltokba kerülőkben. És a többi összetevők minőségében is gyengébbek a keleti boltokba szánt levesporok.
Hogyan lehetséges ez?!

Értem, hogy utáljuk a kormányt, mert adtak rá indokot, nem keveset. De attól még, hogy azt mondja a kormány, hogy az ég kék, és a fű zöld, nem mondjuk direkt az ellenkezőjét, csak, hogy ne higgyék azt mások, hogy a kormány oldalán állunk!

A mellékeld dokumentumból láthatjuk, hogy van pár termék, amelyik gyengébb minőségű nálunk, mint nyugaton, emellett az ára sem feltétlenül alacsonyabb!

Köszönöm, hogy válaszoltál magadnak helyettem :)
Pont ezt akartam írni. Annyi kiegészítéssel, hogy volt amikor nem is ugyanolyan terméket hasonlítottak össze (III. Hasonló termékek - E kategóriában a hazai kiskereskedelemben elérhető termékeket az azoknak leginkább megfeleltethető külföldi változatokkal vetették össze a szakemberek), ez a vizsgálatok több, mint ötödét tette ki.

És nem azért fikázom ebben a témában a kormányt, mert nem szeretem őket (nem szeretem, de nem azért), hanem mert - szokás szerint - kiálltak nagy hanggal pofázni valamiről, amiről később kiderült, hogy nem is igaz.
(És csak így zárójelben: ez a "mocskosmultik" kampány része volt, ahol a teszkó és hasonló cégeket támadta a fidesz, nyilván a haveri cba-t akarták kicsit megtolni.

Értem. Szóval te mint zsigeri fidesz-fóbiás ellenzéki netaktivista, most nem azért irsz hülyeségeket és szidod a kormányt mert egyébként utálod őket, hanem mert megmondod szokás szerint a tutit!
Nem mondom, hogy meglepődtem.

Mint amikor az elvakult linux-gyűlölő fanboy nem azért szidja a linuxot mert nem szereti, hanem mert ab ovo szar a linux! LOL! :D

Tessék itt van neked egy cikk direkt egy ellenzéki portálról, mert szemmel láthatóan magad sem érted mit linkeltél: Megérkezett a Nébih-vizsgálat eredménye: egyértelmű, hogy silányabb kaját fogyasztunk

tl;dr
Az miniszter állította ezt, aztán hogy ez az állítólag ellenzéki lap vette-e a fáradságot hogy ellenőrizze ezt az állítást, azt nem tudom. Illetve nem hiszem, mert a tanulány sincs linkelve.

Ha jól tudom ugyanezen miniszter ugyanezt állította (hazudta) annál a vizsgálatnál is, amit korábban linkeltem. De megkeresem ezt is, aztán megszakértjük :)

Nah:

http://portal.nebih.gov.hu/termek-osszehasonlitas-2017

Kizárásos alapon ez az

Viszont idézném a linkedet: "A termékek mintegy harmadánál tapasztaltak összetételbeli vagy érzékszervi eltérést."

Vagyis a termékek több, mint kétharmadánál se összetételbeli, se érzékszervi eltérést nem tapasztaltak.

És ahol tapasztaltak is, ott is van ilyen: "A külföldi termék több zöldfűszert tartalmaz és intenzívebb illatú, mint a magyar termék. A magyar termék sűrűbb állagú a külföldi termékhez képest." Knorr Fokhagymakrémleves zsemlekockával, melyik a jobb?

Aztán: "A magyar termék illata intenzívebb és az íze aromásabb, mint a külföldi terméké."
"A magyar termék sárgásabb árnyalatú."
"Érzékszervi különbség: A külföldi termék sósabb, mint a magyar termék.
Megjegyzés: A sósabb ízt analitikai vizsgálatok igazolták, az eltérés csupán 0,2 % (sajtkészítés során előfordulhat)"
"Az érzékszervi bírálatok során a háromszögpróbát elvégezve a bírálók 100 %-a egyértelműen azonosította a két termék közötti különbséget. A pontozásos bírálatnál a bírálók nem egyértelműen minősítették jobbnak az egyik terméket a másiknál."
"A külföldi gyümölcs kevésbé érett, gyengébb ízű."
"A külföldi gyümölcs édesebb, lédúsabb, jobb ízű."

Szóval itt is van minden.
Megfejtem: a 24.hu a cikkcímet is a minisztőr nagyotmondása alapján adta, valójában itt sem sikerült alátámasztani a hazug állítást.

Sajnos ezeket az érzékszervi teszteket sima átlagos melósok csinálják. Azok, akik a gyengébb minőségű termékeket ismerik csak. A jobb minőségű, nem műanyag dolgokat elsőre lehet szokatlannak érzik.
Elég csak megnézni, hogy például a velveten a proli cikkíró csajok sokszor pont a prémium termékeknél írnak fura ízeket, amelyek valódi alapanyagból készültek és nem cask adalék és mesterséges aroma van bennük. Ellenben sokszor valamelyik gazdaságos terméket hozzák ki legjobban ízlettnek.

Olyan ez, mint amikor a csövesnek igazi bort adsz és kiköpi, hogy mivel akarod megmérgezni. Ő csak a kannásat ismeri és nincs igénye valódi minőségre. Ezzel nem az embereket akarom megszólni, csupán ez a rögvalóság itthon.

Valójában fogalmad sincs, hogy ki teszteli. De nem is ez a lényeg, mert fogyasztani se baristák, sommelierek, és hasonlóan kifinomult ízlésű emberek fogják.

És ha a közönségnek a prémium helyett inkább "proli" termék a jó, ami tele van adalékkal és mesterséges aromával, akkor nyilván nem hülye a gyár, hogy olyat gyárt ide, amire kereslet van.

De mondom, a hivatalos vizsgálatok szerint nem jelenthető ki, hogy a magyarországon árult termék rosszabb lenne.

Aha, tehát a gyártó érvelésével jössz: mivel itt szart szeretnek enni, ezért szart gyártanak. Csak az ok-okozat nincs rendben. Mivel még csak szart ettek, ezért fanyalognak, mert nem tudják, milyen a jó étel íze. Ha pedig a szart is megeszik, minek vesztegetnék beléjük a minőséget.
Aki pedig nem megy a csordával, mert szar helyett ételt szeretne a pénzéért, az rögtön sznob lesz gondolom :)

Ez a marketing, hogyan tesztelnek:
https://www.youtube.com/watch?v=3S3TOz1lg_M

Ez pedig tényleges tesztelésről videó:
https://www.youtube.com/watch?v=WR15oaKpq1w#t=1m40s
https://www.youtube.com/watch?v=FIEnNQyCgoQ#t=50s
...
Kis svédasztalos nasi.

Ez a marketing, hogyan tesztelnek
Ez pedig tényleges tesztelésről videó

+1 Jah, nyakamat rá h. az a laboros videó csak a néphülyítés miatt létezik, spórolás okán kulcsrazárva az év 364 napján. Valóságban meg ilyen napközi stílusban bezabál a sok zsírdisznó a mintákból (aznap is ingyen megoldva az "ábéd") aztán randomra párat megbírságolnak. Kényelmes munka...
--

Nix.
Egyrészt nem igaz, hogy itt szart adnak el, épp a magyar hatóság vizsgálata hozta azt ki, hogy többségében semmi különbség nincs, ahol pedig van, ott hol ezt érzik jobbnak, hol azt. Szóval be kellene fejezni ennek a hazugságnak a sulykolását.

Aztán a "gyártók érvelése": ha a gyártók ezt mondják, akkor automatikusan nem igaz?
1. Ha valamire nincs (vagy kicsi) a kereslet, abból nem tudnak sokat profittal eladni, márpedig ez a célja _minden_ cégnek. Ez nem igaz?
2. Jelentős különbségek lehetnek egyes nemzetek ízlésében, hiszen ha nem így lenne akkor mindenki annyi tejfölt enne, mint a magyarok - pedig a világ nagy részén nem is ismerik. Ez nem igaz?
3. És az ár is fontos kérdés, ha nem telik rá akkor nem fognak feketeerdei sonkát venni a 400 Ft-os párizsi helyett. Ez vajon nem igaz?

A többi meg tl;dr demagógia, már bocsánat.

Ja értem! És a magyar kormány irányitja akkor a Cseh Köztársaságot és Szlovákiát is. Nem is gondoltam, hogy már létrejött újra a Monarchia! :)
Egyébként mielőtt túlpörögnél a zindex konteókkal nem ártana megismerkedned a tényekkel: az élelmiszerek kettős minőségének témáját a Szlovákia viszi. Magyarország csak csatlakozott. Az üggyel már Brüsszelben is kénytelenek foglalkozni.

A knorr pont ügyesen csinálja. Ugyanis nem ugyanaz a termékek neve. A nyugati változat májgombócleves, az itteni májgombóc tésztával.
Tehát jogilag őken nem lehet ezért megróni, mert van egy termék, ami csak nyugaton kapható, meg van egy másik termék, ami csak keleten.
Ettől függetlenül persze józan paraszti ésszel látható, hogy azonos árszinten, de itt tésztás vackot árulnak, nem pedig gombócot. Szóval rosszabbul járunk.

De ilyen olcsó dolgoknál nehéz összehasonlítani az árat is, mert 400 forint körül is találni német boltban igazi gombócosat, meg 1000 forint körül is. Nameg kinn vannak nagyobb kiszerelések, ahol arányosan sokkal olcsóbb is lehet egy adag.

Pont fordítva, (198-199. oldal): a németben több a tészta, míg a magyarban kevesebb a tészta és több a májgombóc.

Maggi Leberreis Suppe: 53% tojásos tészta (durumbúza, tojás), 13% májgombóc

Maggi Májgombócleves falusi csigatésztával: észta: tojásos száraztészta 40% (búzaliszt, tojás), Májgombóc: szárított májgombóc 23%

Szóval akkor mivel tudod azt indokolni, hogy a mocsokmulti az osztráknémetnek szarabb terméket ad ugyanannyiért, mint a magyarnak? :D

Nem is tudtam, hogy a knorr levest a maggi gyártja. Ja nem.

Itt például szerepel egymás mellett a két féle knorr leves
https://mno.hu/hetvegimagazin/termektesztunk-mivel-etet-bennunket-a-nyu…

Egyébként ott siklott ez félre, hogy nyugatellenes kampányt akartak csinálni belőle. Ami hülyeség, mert a magyar cégek is itthon adják el a selejtet és exportra viszik a javát. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy az itteni emberek többsége igénytelen. Ez meglátszik azon, hogy mit esznek. Látszik abból, ahogyan a munkájukhoz állnak. Abból is látszik, ahogy egymással és másokkal szemben viselkednek. Gondolom a történelmi örökség lehet az oka, erre nevelték őket és a szüleiket is.

Ja, benéztem, szorijja. Csak emlékeztem a "májgombóc" leves témára a dokumentből, aztán nem is néztem hogy ez maggi te pedig knorr-t írtál. Viszont ennél a terméknél a két multi pont ellentétesen dolgozott.

Amúgy igen, alapvetően én is egyetértenék azzal, hogy ugyanaz a termék ugyanaz legyen, de valóban léteznek országspecifikus igények, amiket ki kell szolgálni.

Az meg hogy az emberek igénytelenek, mert azt eszik amit? Van benne valami, de sok esetben a pénz az oka.

Igazából veszett fejsze nyele tényleg a vita. Nem különböző árakról volt szó, hogy prémium terméket hasonlítanánk a diszkonttal, hanem azonos árszintet, azonos gyártót.

Csak ebból is politikai uszítás lett multi vs nemzethy, eu vs mélymagyar. Hülyeségekkel vádaskodtak az egyik oldalon, hülyeségekkel bizonygattak a másik oldalon. A proli meg ugyanazt a szemetet eszi/kapja továbbra is :) Vagy el lehet menni nyugatra élni.

Lehet, hogy én vagyok maradi, de nekem a levespor és a minőség/természetesség valahogy nem összeegyeztethető fogalmak - ezáltal az egész vita, hogy a Knorr (vagy Maggi) különböző országokban milyen "minőségű" cuccot dob piacra, kicsit paradoxnak tűnik.
Amíg ezeket a hozzászólásokat megírtátok, olyan májgombóclevest dobhattatok volna össze (kevesebb pénzből), aminek a nyomát messziről nézegetheti zacskós távcsővel a Knorr és a Maggi.

Jó, akkor mindenki csak otthon főz. Akkor lehet arról vitázni, hogy milyen minőségű alapanyag van a magyar üzletek polcain, ugyanott vagyunk. Vagy magának nevelje a tyúkot is, meg legyen kertje? És a takarmány, meg a műtrágya minősége?
Egyébként az, hogy a konzerv kajáról a szemét jut eszedbe, kb azért van, mert csak olyannak találkoztál...

>magának nevelje a tyúkot is, meg legyen kertje? És a takarmány, meg a műtrágya minősége?
Ha fejenállok fél percig, majd nagy szögsebességgel megfordulok a saját tengelyem körül 20-szor, akkor én is pontosan ezt látom a hozzászólásomban leírva. Neked milyen technikával sikerült dekódolnod ezt az információt?

>Egyébként az, hogy a konzerv kajáról a szemét jut eszedbe, kb azért van, mert csak olyannak találkoztál...
Akkor bizonyára maradi vagyok. Folytassátok tovább a vitátokat és keressétek, melyik zacskós levesben (ugyebár a levesporokról közöltem véleményt, nem a konzervekről - de most ezen nem veszünk össze) van igazi gombóc, én addig inkább főzök valami finomat - szívesen meghívlak, és lehet összehasonlítást tenni a prémium minőségű Knorr/Maggi és a főztöm között.
Jó étvágyat!

Legközelebb rögtön azt írd le, amit gondolsz, nem vagyok gondolatolvasó, hogy kitaláljam.

Az előző kommented lényege az volt, hogy értelmetlen erről beszélgetni, mert ez a kategória csak szar lehet, bezzeg a házi koszt milyen jó. Ezt vittem tovább, hogy a házi koszthoz is a boltokból veszed a bolti összetevőket, az is éppen olyan vitás lehet, mint a zacskós leves. De biztos bennem van a hiba.

A hozzászólásom lényege ez volt (legalábbis ezt szántam):

Lehet, hogy én vagyok maradi, de nekem a levespor és a minőség/természetesség valahogy nem összeegyeztethető fogalmak - ezáltal az egész vita, hogy a Knorr (vagy Maggi) különböző országokban milyen "minőségű" cuccot dob piacra, kicsit paradoxnak tűnik.

Továbbá tettem egy félig-meddig humoros javaslatot, hogy ahelyett, hogy azon vitáztok, melyik zacskós leves a jobb, inkább főznétek, ami (alapanyagárat nézve) olcsóbb (a saját idődet nem számoltam), és nagy eséllyel finomabb is (hiszen próbálod a saját ízlésed szerint fűszerezni), és annyi gombócot raksz bele, amennyit szeretnél, nem kell nagyítóval keresgélni.

Értem én, hogy mit akartál mondani a "továbbvittemmel", csak azon is érdemes elgondolkodni, hogy a boltban vásárolt (azaz nem saját előállítású) máj között és a levespor (vagy porleves?) között mi a fő különbség: a máj alapanyag, a levespor pedig (kb.) készétel. Ezért gondolom "tévesnek" a hozzászólásomból levont következtetést, hogy mindenki termelje meg a csirkét és a zöldséget.

Viszont továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy a saját készítésű (nem elszúrt) májgombócleves nyomába nem ér egyik zacskós leves se.

Köszi, hogy linkkel is alátámasztottad az hozzászólásomat.

"Maggi Leberreis Suppe
Érzékszervi különbség
sósabb, illata és íze aromásabb, intenzívebb

VS

Maggi Májgombócleves falusi csigatésztával
Érzékszervi különbség
kevésbé sós
Megjegyzés
A termék ára 35%-kal magasabb a külföldinél."

Ja igen, Maggi és nem Knorr!

Elég csak végigolvasni az itteni hozzászólásokat. Garancia ügyintézés kiemelt pont. A magyar boltoknál. Nekem egyetlen esetben sem kellett eddig garanciális problémákkal foglalkoznom, mert ezek a nyugati notebookok eddig soha nem romlottak el. És nem csak Macbook Pro-kat használtam, használok.

Szívesen :)

Az érzékszervi különbség eléggé szubjektív, több sörnél csak annyit írtak a külföldire, hogy "jobb minőségű". Bravó.
Viszont a szubjektív dolgokon kívül ennél a terméknél van más különbség is (198-199. oldal), mégpedig összetételben: a magyarban kevesebb a tészta és több a májgombóc.

A kotányi babérlevélnél pedig a magyar "főzet illata és íze intenzívebb", az auslander "levelek foltosabbak" és "ára a hazai ár 3,85-szerese". (46. oldal)
Oregánónál a magyar a rosszabb, viszont 2 EUR vs. 269 Ft

Szóval nem lehet azt egyértelműen kijelenteni, hogy itthonra ugyanannyiért (vagy drágábbért) adnak szarabb cuccot. Adott konkrét termék adott konkrét esetén lehet különbség, és hogy adott tesztelők egy adott mintát épp akkor jobbnak vagy rosszabbnak éreznek, hát izé.

Ne a 24.hu cikkét linkeld, hanem nézd át az eredeti jelentést. Egy-két esetben tényleg rosszabb, több esetben jobb a magyar. A tisztán érzékszervi megállapítások lényegtelenek, mint ahogy azok az esetek is, amikor más termékeket hasonlítanak össze (miközben azonosnak tüntetik fel).

Nem probléma volt, hanem eltérés. Ez nagy különbség.

Néhány példát írtam is, vagy amikor a magyar a jobb, van amikor a külföldi, van amikor érzik a különbséget de ők se tudják azt mondani, hogy az egyik vagy a másik jobb lenne.

Azt nem tudom, hogy a szlovákok mit "robbantottak ki", mindenesetre nincs olyan EU-s szabály, hogy mindenhol mindennek ugyanannak kell lennie. Sőt, attól hogy EU, attól a nemzeti szabályozások még eltérhetnek. Pl. itthon is rendszeresek a szigorítások, aztán lesz a virsliből baromfirudacska, a kakaóból reggeli ital és a párizsiból szendvicsfeltét.

> Magyarországon a probléma ott kezdődik, hogy az új PC notebook minősége silányabb mint a nyugatié. Ebből következően használtan is problémás lesz.

Arra gondolsz, hogy a magyar fogyasztok tipikusan az olcsobb (= silanyabb minosegu) laptopokat veszik, ezert a hasznalt piacon is azok dominalnak?

Vagy arra, hogy a magyar laptopba gagyi tranzisztorokat raknak? Lol.

Humoros dolog ha te még büszke is vagy a funkcionális analfabetizmusodra.
Vagy csak nagyon elkötelezett vagy, és szándékosan vagy már reflexből nem akarod megérteni az egyértelműt.
Fentebb már válaszoltam

Ami pedig a PC-k magyarországi minőségét illeti egyáltalán nem akarok rosszat neked. Ha Magyarországon élsz ez téged érint. Engem nem.
És valóban sok év óta tapasztalom amit leírtam, azaz nekem nem romlanak a PC eszközeim, magyarországi barátaimé meg eléggé gyakran. Természetesen saját tapasztalatom nem általánosítom. De azért figyelmen kívül sem hagynám. Ezért hoztam az élelmiszerek kettős minőségét mint párhuzamos témát. Nekem sem időm sem kedvem nincs egy ilyen méretű vizsgálathoz. De itt több kormányról van szó, nemcsak a magyarról. Csehek, szlovákok ugyanúgy sérelmezik a minőségi különbséget. Lehet, hogy a lengyelek is, én erről a 3 országról olvastam. Ezt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá seperni. Szerintem a kettős minőség problémája nem áll meg az élelmiszereknél. Ilyen háttérrel ez egy minimum megfontolásra érdemes kijelentés.

És az egyébként nyugaton is drága Macintosh magyarországi kiemelten drága árazása is több mint különös. De annak a minőségével nincs probléma Budapesten sem.

Nos, nekem nem romlanak a PC eszközeim, a barátaimnál se jellemző. Ami romlik, az jellemzően az olcsó kategória. Egyik haver vett Dell Inspiron-t, az nem bírta addig mint a Latitude amit én vettem, vagy az a Thinkpad amit haver. De ez nem is csoda. Árban is jelentős volt köztük az eltérés. És akkor a legendás fusi amilókról szó se esett.

A kajaminőség érdekes kérdés, egyelőre ott tartunk, hogy a magyar miniszter hazudott (ez nem csoda), de a nébih tesztelők eredménye alapján ez így nem igaz.

Szlovák témában ezt találtam (tudom, zsindex, de itt legalább van konkrétum).
A konkrétumok kb. ugyanazok, mint itthon. Csak itthon nem csak a politikus mondását ismerjük (ez alapján a harmada problémás, pedig nagyon nem ez a helyzet), hanem tudjuk, hogy van ahol ez a jobb, van ahol az, de többségében ugyanaz és ugyanolyan.

És azt se hiszem, hogy bennünket a nyugathoz sorolnának, míg a szlovákoknak direkt szart adnának el, szóval szerintem a szlovákok által említett 22 terméken kívül (ami szerintük rosszabb, de legalábbis más) ott is vizsgáltak mást is, pont mint itthon, csak az ottani részletes eredményeket nem tudjuk.

Szerintem ez egy pótcselekvés, a szlovák kormány eladja a hazai lakosságnak, hogy ő aztán de védi az érdekeiket a mocskosmultik és a mocskosEU ellen, pont mint itthon.

Az ebay csak egy piactér.
Attól, hogy uk változat, még nem jelenti azt, hogy ottani az árus, az csak a felület nyelve. Kínában vagy más országban is lehet, szóval a nyugatiság és áfa (vámkezelés kapcsán) korántsem biztos, hogy úgy van, ahogy hiszed.
Tehát, minimum egy konkrét eladót lehet csak ajánlani onnan, mert ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy "internet".

Ha figyelsz arra, hogy honnan szállítanak, akkor nem csoda.
Ha nem figyelsz, akkor pár másodperc alatt találni kínai árut is, például
https://www.ebay.co.uk/itm/RTL2832U-R820T-DVB-T-RTL-SDR-DAB-FM-Digital-…

Szóval, az eredeti általános ebay ajánló kommentre jogosan írtam, hogy tévedés. És egyébként mással már megesett, hogy mégis kínából kapott valamit, mert hazudott az eladó a hirdetésben. Ezért fontos, hogy a piacos oldalak nem egy eladót képviselnek, bármibe bele lehet futni. Konkrét eladót ajánlva, már jobb a helyzet.

Azért van oda írva az áru helye, hogy a vevő tudjon tájékozódni. Ha nem nézi meg, akkor az az ő baja. Egyébként már a szállítási idő is árulkodó. 7-10 nap néhányszor 10 fontért, vagy 30-40 nap ingyen. Ha valakinek ez sem tűnik fel, az meg is érdemli, hogy utána ÁFÁ-t fizessen. Akkor már egyszerűbb egy kapualjban megvenni egy Levonot.

Jó neked, mert velem fordult már elő. Item locationnek Manchester UK volt megadva, egy KZ HDS-1 fülest rendeltem, de mikor 5 hét múlva nem érkezett meg, rákérdeztem, és sűrű elnézéskérés közepette törölte az eladó a tranzakciót, pénzt nem kellett visszaadnia, mivel azt csak a átvételkor vonta volna a kártyáról. Arra hivatkozott, hogy Kínából jövet fennakadhatott a vámon. Egy 10 fontos füles, ami sehol nem vám/ÁFA-köteles. A Petőfi Csarnokba elmegy az ilyen az angol ájdömló khéjsönjével, ahogy a kínai mondás tartja.

„Pár marék nerd-et leszámítva kutyát se érdekel már 2016-ban a Linux. Persze, a Schönherz koliban biztos lehet villogni vele, de el kéne fogadni, ez már egy teljesen halott platform. Hagyjuk meg szervergépnek…” Aron1988@PH Fórum

Marseus híre jó, nekem is volt már több laptopom tőlük (Lenovo-k), korrektek kiszolgálásnál, garanciális ügyintézésre nem volt még szükségem.

Computerimperium.hu fut még pc-outlet.hu néven is, amennyire tudom csak windows-os gépek vannak náluk, és garanciánál ez a 6+6 hónapos garancia nem "egyszerű", a második félévben a garanciához náluk kell átnézetni, aminek van x*1000 Ft díja, oldalukon le van írva.

Általánosságban érdemes megnézned azt is, hogy ahol nagyon hasonló a raktárkészlet, mint a marseus.hu-n, azok a webshopok esélyes, hogy csak a marseus-ból vásárolnak, sok ilyen webshop és kisbolt van, a nagyker kedvezmény miatt megéri nekik kb. a marseus.hu-n látható árakon adni, de mivel a marseus-nak is van kiskere, garanciálisan egyszerűbb szerintem közvetlen tőlük venni.

Szintén előny, hogy elég sűrűn vannak olyan gépeik, amikben nincs hdd, nekem már volt előző gépből ssd.

interbolt.eu több laptopot vettem mar tőlük, gond nélkül. Szerverben is jók

---...---
TLoF

Őket én inkább szerverre ajánlom. Laptop-ban általában elég kicsi a választék. (mondjuk, ami van, az arányaiban olcsó és megbízható.)

----------------------------------^v--------------------------------------
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

Nagyker játszik? :)

--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!

pcarena.hu

legális windows pár forintért, jó árak.

A fenti listából ComputerImerium, és beszúrásképpen: www.finnpc.net. 1-1 laptop, simán ment minden.

hasznaltlaptop.hu, kb. 20 db gépet hoztam már tőlük, egyikkel se volt még semmi gond. Egy dokkoló volt hibás, ami tőlük jött, úgy cserélték, hogy a futár, akit küldtek a rosszért, már hozta a jót cserébe. Nagyon korrekt brigád.
---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

Nem bénázol, rendes ékezetes á-val kell írni: használtlaptop.hu

„Pár marék nerd-et leszámítva kutyát se érdekel már 2016-ban a Linux. Persze, a Schönherz koliban biztos lehet villogni vele, de el kéne fogadni, ez már egy teljesen halott platform. Hagyjuk meg szervergépnek…” Aron1988@PH Fórum

http://www.pc-max.hu
1 év garancia, a szállítás és a garanciafutár ingyenes.
Eddig 7 laptopot (HP, Dell, RM) vettem ott a családnak, az egyik HP-nak elromlott a töltője amit azonnal cseréltek.

Kollégám és én is vettünk egy-egy használt laptopot az NRD-től (igazából én csak azért mertem onnan venni,mert az első tapasztalat nagyon pozitív volt). Mindkettő szuper állapotú volt, nekem sikerült kifogni egy olyat, amin egy karc sem volt, rendesen meglepődtem,mikor megjött,hogy mennyire újszerű állapotban volt, szerintem egy dokkolón csücsült addig egész életében. A Lenovo oldala szerint Dániában regisztrálták be először. Ez volt 1,5 év nagyjából, ha csak azóta nem lett rosszabb valamiért, én bátram merem ajánlani őket.

http://www.finnpc.net/
10+ gép, ismerősi körben összesen vagy 50. Az egyetlen zavaró dolog, hogy (logikusan) minden gépnek finn a billentyűzete.

laptopsystem.hu +1.
Ismerős hölgynek vettünk új magyar bill.-es Latitudeot a bolti (iPON) ár felén!

laptopszalon.hu +1.
Ismerős édesapjának lett véve 8460p, minden perfekt volt, jó áron.

gabit.hu -t felveheted a listára, megbízható cég, ingyenes szállítás minden termékre, 15 napos visszavásárlási garancia, az eddig vásárolt gépek mind megfeleltek a leírásnak, kártyás fizetés is van, korrekt cég.

[Feliratkozás]

---
Lehet, hogy kívül szőke vagyok, de belül sötét, oké?!

pcarena.hu nálam 5 csillagos. Csak onnan rendelek használt dolgokat. Kitisztítva, profin csomagolva, gyors szállítás, igazi nyugati mentalitású cég itthon. 10+ rendelésem volt már tőlük, mind hibátlan.

Computer Imperium a gyakorlatilag nem létező garancia miatt messziről kerülendő. Tavaly vettem náluk egy laptopot, amiről otthon kiderült, hogy foltos a kijelző. Vissza már csak Újpestre lehetett vinni, ott volt szerviz, ahol gyakorlatilag elzavartak, hogy úgysem tudom bizonyítani, hogy így vittem el és ez nem is hiba, mert ettől még használható. Felvetettem, hogy ha ez nem is hiba, akkor vegyék vissza, erre azonban nem voltak hajlandóak. Itt tanultam meg, hogy a netes vásárlásnál a 14 napos indoklás nélküli elállás miatt több jogod van, mintha boltban vásárolnál.

Az új eszközökre vonatkozó jótállás/garancia törvényileg jobban szabályozott, valamint ott szerintem a hivatalos Lenovo szervizhez közvetítenek. Ilyen szempontból nem releváns.

Engem átvertek és fokozottan bunkók voltak, ezért ahol lehetőségem van, ezt le fogom írni. Nem volt nagy tétel, kicsivel 50 ezer ft felett volt a gép, de rosszul esett, ahogy (nem) kezelték az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy korrektebb cégek is ténykednek ezen a piacon. Ha valaki valamilyen perverz indíttatásból mégis onnan vásárolna, akkor rendeljen inkább, hogy tudjon élni az elállás lehetőségével.

Igen, az internetről rendelés legyen mindig az első. Most nem azért, hogy büntetlenül próbálgathass drága cuccokat amiket visszasózol egy hét után, hanem azért hogy gördülékenyen és gyorsan visszaadhasd a cuccot, ha nem jött be. Ha ott vagy személyesen akkor telefon elő, internetről megrendel bolti átvételre, aztán odamész a pénztárhoz. Így több jog illet meg. :)

--
debian,libreelec,openmediavault,ubuntu,windows,arch,lineageOS
zbook/elitebook/rpi3/nexus5_hammerhead

hardverker-t is hozzáírhatod a listához. Évek óta költünk náluk nem keveset, garanciában is korrektek voltak.

laptopsystem -et tudom ajánlani, vettem náluk egy nagyobb meg egy kisebb elitebook -ot, hibátlanok, jók voltak, és azok is a mai napig.

--
debian,libreelec,openmediavault,ubuntu,windows,arch,lineageOS
zbook/elitebook/rpi3/nexus5_hammerhead