a fagyi nyelve...

...elkezdett lendületet venni a visszanyaláshoz.

az egyik (nemjobboldali) képviselő a minap (kezeit tördelve) részben beismerő vallomást tett arra vonatkozólag, hogy évekkel ezelőtt hogyan és miért is kerültem én (meg anyám) bele a jobboldali darálóba.
rövid mondandóját anyám és szomszédai felé intézte, amikor (rá)szavazásra kérte őket (is).

hagytam üzenetet (itt is) a képviselő úrnak, hogy elkerülendő a velem való konfrontálódást az utlimátum lejárta után, szíveskedjék részletes és tényfeltáró vallomását megtenni a megfelelő ügyész előtt.

Hozzászólások

a 2010 óta jól működő, politikai alapokon nyugvó munkahelyi embercsere (állami/önkormányzati intézményeknél) tipikus példája, megtoldva a szintén politikai alapokon nyugvó "hogyan tegyük tönkre anyagilag is a delikvenst" jellegű mutatványról van szó.
a képviselő úr szavai (is) engem igazolnak (a már korábban összegyűjtögetett input mellett), de ezekről részletesebben már okfejtettem korábbi (és már törölt) bejegyzéseimben.

a tévedések elkerülése végett: nem érek rá mostanában (hála az égnek) ilyenekre, de ez megérdemelt egy posztot. ha megszületik az ügyésznél a jegyzőkönyv a vallomásával, akkor meg még egy bővebbet is.

--
Extensa 5220
"...és micsoda zajt csapott!"

Nem igazán követem az állandóan törlődő bejegyzéseidet ( a https://web.archive.org/web/*/http://hup.hu/blog/2783 -ot most nincs időm olvasni ), de ez az tönkretevésed a kényelmes közszférás melóból való kitételt, egy bebukott jelzáloghitelt, és a közterület-felügyelőkkel való kispályás harcot akarja takarni?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

"Nem igazán követem"
helyes döntés, de akkor minek böfögsz ide? oO

"állandóan törlődő"
tévedés: egyszer töröltem, akkor pedig mindent, amit akartam.
(yep, webcache a barátod, ha azokban gyönyörködnél)

miután pedig neked itt a hupon minden olyat lehet, amiért egyesek figyelmeztetésben és/vagy kitiltásban részesültek, eléggé viccesen néz ki, hogy te kritizálsz engem.

--
Extensa 5220
"...és micsoda zajt csapott!"

Oh, ez érdekel. Mit is tehetek amit mások nem? Büdös, cinikus, amorális vagyok, nagy a pofám, bulvárral és szociológia, emberi abszurditással, néha vaskos hülyeséggel szemetelem tele a fórumot és a blogszekciót, de ezek amolyan fajtajellegek vagy nevezzük személyiségi hibának. Nem hiszem, hogy előjogaim lennének, de ha úgy érzed, vagy netalán bizonyítékod is van erre, akkor állok elébe, kíváncsi vagyok ezekre. Sőt, ha olyant tudsz felmutatni, ami sértené az oldal szabályzatát, akkor személyesen kérem meg az üzemeltetőt annak eltávolítására.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Biztos, hogy egy informatikai portálon kell a politikai eszmefuttatásaidat kiengedned?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
rand() a lelke mindennek! :)
Szerinted…

Persze: az egyikhez hozzászólnak önkéntes csendőreink, a másikhoz nem.
Így gondolod? :)
(Nem mondom, hogy jelen esetben nincs igazad, de teljesen feleslegesnek tartom az ilyen beszólásokat. Itt trey az egyszemélyes moderáció, amíg ő úgy tartja, hogy belefér, szerintem egyszerűen ignorálni kell)

Nem értem, miről szól ez a post.

Ha el akartál mondani valamit az olvasóknak, akkor talán egy kicsit több konkrétum, vagy magyarázat, vagy linkek segítettek volna.

Ha nem akartad elmondani, akkor nincs több kérdésem azon kívül, hogy minek írtad akkor le ezt a keveset :-)