Visszaváltanék Windows-ra

Elgondolkodtam a napokban több dolog miatt is, hogy lehet, hogy vissza fogok váltani Linuxról Windows-ra asztalon. Működik nekem szépen az Archlinux, de a közeljövőben kell majd Adobe flash-t, Photoshopot és Visual Studiot használnom, így muszáj, ha más nem minimum egy dual boot. De mivel utoljára a Win XP idején használtam napi szinten Windows-t, felmerült bennem pár kérdés, amire kevesebb sikerrel adott a Google választ.

-Vírusirtót elvből nem használok majd. Helyette viszont egy elég kemény jogosultságrendszert szeretnék beállítani, ezen a következő dolgokat értem:
--Registry bejegyzések egy általam választott részéhez csak a Rendszergazda férhessen hozzá (élen az összes Run és RunOnce kulccsal)
--Ha privilégium emelés szükséges, ne csak a képernyőt sötétítse el, hanem kérjen jelszót is (mint pl. kdesu/gksu)
--külön felhasználóként indítsa az asztalról (a másik felhasználó jelszavát bekérve, mint pl. kdesu/gksu) a böngészőket, annak a felhasználónak a User mappájához legfeljebb a Rendszergazda meg saját maga férjen hozzá (mint Linuxon 'umask 077' esetén), a felhasználónak csak a böngészőket legyen joga futtatni, de a Letöltések mappája az automatikusan bejelentkező userem mappája legyen, ahova írási joga van a böngészős usernek, futtatási nyilván nincs (indoklás: sok Adware újonnan szeret toolbar lenni, legjobb, ha a böngészőt futtató user nem futtathat le mást, főleg nem installereket, meg eleve van Linuxon is külön netbankolós userem umask 077-tel kezelt home könyvtárral)

-Win 7 vagy Win 8? Egyelőre nekem a Win 7 szimpatikusabbnak tűnik, de ha valaki meggyőz, akkor akár Win 8 is lehet belőle (ellenben van egy olyan furcsa és vélhetően téves érzésem, hogy a Win 7 tovább lesz támogatott, lásd XP vs Vista)

-Powershell: olvastam errefelé, hogy állítólag már jobb is mint a bash, de biztos, hogy abszolút minden feladatot meg tudok benne oldani, amit bash-ben? Ha ismert olyan feladat, amit a kettő közül csak a bash tud, ne tartsátok magatokban.

Hozzászólások

Nem hiszem hogy a vírusirtó kihagyható dolog lenne Windows alatt, bármilyen kemény jogosultságkezeléssel is. Sajnos elég sok 0-day van amit aktívan ki is használnak.

Windows 7/8 közül pedig én a 7-est javaslom, az PC-re való, a 8-as egy elég érdekes korcs lett. (Lehet hogy a jövőben valami jó fog kisülni belőle, de én egyelőre nem láttok benne se jövőt se fantáziát)

Na végre valaki érti. ;) Szomorú ugyanakkor látni, hogy még itt is mennyien beveszik a vírusirtógyártók józan ésszel végiggondolva is hihetetlen marketingszövegét. (A lentebb említett security suite kategóriás dolgok már értelmesebbek, lehet egy olyan lesz a végső döntés).

"Windows 7/8 közül pedig én a 7-est javaslom, az PC-re való, a 8-as egy elég érdekes korcs lett. (Lehet hogy a jövőben valami jó fog kisülni belőle, de én egyelőre nem láttok benne se jövőt se fantáziát)"

-1 A Windows 8 többet nyújt, gyorsabb, (számomra legalábbis) kényelmesebb.
Az eddig használt alkalmazásoknál alig fogod észrevenni a Metro jelenlétét, leginkább a Start Menü hiányát kell megszokni.

Köszi hogy megemlítetted ezt a cuccot (EMET). Megnéztem és olvasgattam sok infót róla, de nem találtam választ arra és nem értem, hogy hogyan épül be a rendszerbe és hogyan működik. Ez újabb szoftver réteg, vagy csak biteket billent át valahol?

Ha jól értem, akkor a rendszernek eleve támogatnia kell a sec feature-t (pl. Vista óta a DEP és ASLR), de akkor ezek szerint a sima OS is tudja, nem? Arról van akkor tehát szó, hogy nem úgy futtatja alapól az exe-ket a rendszer, hogy használnák ezeket a biztonsági feature-öket? És akkor vajon az EMET ezt hogy éri el?

Van egyébként köze a Win MAC megoldásához? (MIR talán? nem emlékszem pontosan). Vagy akkor "csak" ennyit tesz, hogy a 2-3 feature-t aktiválja? Performancia hatása van?

"Ez újabb szoftver réteg, vagy csak biteket billent át valahol?"

Is. A globalis beallitasok csak biteket billentenek at, a processz-specifikusak nagyreszt azt csinaljak, hogy felulbiraljak az adott szoftver altal sajat magara kert biztonsagi beallitasokat (pl. DEP meg ASLR), a megvalositast az OS csinalja; es van, amit o maga old meg.

--
"You're NOT paranoid, we really are out to get you!"

a virusirto manapsag teljesen felesleges.
nem azert, mert olyan biztonsagos lett a windowssal valo egyutteles, hanem azert, mert mar regota ismert kodokat sem fognak meg.
akkor meg minek ?

peldanak okaert ket unnep kozott mentem "magyar rendorseg" izet irtani, holott legalabb ket honapos a tortenet, es az ótomatan onmagat frissitgeto virusirto megsem birta levadaszni.

Amennyiben legálisan már van WinXP-d (matrica) akkor Win8 Pro a legolcsóbb. Január 31-ig frissítheted kb 40 dollárért a régit (XP, Vista vagy 7 matrica).

Amennyiben nem, Win7, az aktiválás "kiforrottsága" miatt.

Vírusírtó márpedig kell. Van ingyenes legalább 4: MSE, AVG, Avast vagy Avira. Utóbbit ajánlom. A MSE igéretes volt, de sajnos hanyatlik. Itt az utolsó teszt: av-test Sept-Oct.

Amennyiben felhasználóként használod és nem adminként (telepítés után készítessz egy felhasználó fiókot, mert az alap az bizony Admin lessz) nem szükséges szerintem trükközni a Registry és sandbox körül. Ha mindenképpen kell, akkor olyan antivírust végy, ami tud sandbox-ot. Véleményem az, hogy feleslegesen sz*vsz ha ennél többet akarsz.

Netbankoláshoz pedig tartsd meg a Linux-ot :)

Eleve esélytelen mintaillszetésből olyat csinálni, ami real time-ban ellenőriz és használható marad a gép mindeközben, valahogy nem tudok ebben hinni, és a tapasztalataim a vírusirtókkal is engem igazolnak. De nekem még a scan is gyanúsan túl gyorsan végigmegy a vinyón ahhoz képest, hogy állítólag hánymillió rosszindulatú kódot néz.

És tényleg durva, amikor ott pihen a jobb alsó sarokban a vírusirtó, és ő nem szólna, nekem kell észrevenni, hogy valami nem stimmel a géppel, Csökkentett mód vagy Linuxos liveUSB-ről boot, ntfs felmount, malware töröl. Össze se tudom számolni hányszor jártam így (XP idején saját gépemmel is, de azóta másoknak való segítéskor is). Másik kedvencem az volt, mikor állítólag kiírtotta, de mindig ottmaradt (de legalább szólt, hogy megint megtalálta).

A modern vírusirtók már nem csak erre jók. Otthon most Kaspersky Internet Security-m van, ez tud egy csomó dolgot a fájlok tesztelésén kívül is.

Az app controlban beállíthatod, hogy mi mihez férhet hozzá, de értsd ebbe bele a fájlrendszert, hálózatokat és registry-t is.

Tud sandboxot: ha pl egy banki oldalt nyitsz meg böngészőben, automatikusan egy tiszta instance-ot nyit, amit utána be is darál, hogy ne maradjon nyoma. Ha csak online fizetsz egy webshopban, akkor is elkapja a tranzakciót bonyolító lapot, és kiküldi sandboxba, ahonnan a művelet végén az eredeti böngészőbe irányít vissza.

.

ott pihen a jobb alsó sarokban a vírusirtó, és ő nem szólna, nekem kell észrevenni, hogy valami nem stimmel a géppel

Mondjuk erre csak azt tudom gondolni, hogy valami szart használnál, mert a KIS nekem még a full screen módból is kilövi a programokat, ha mondanivalója van. Még akkor is b*szogat, ha szerinte gyanús

Amúgy az a személyes véleményem, hogy nálad is van gond, mert nekem utoljára a Windows 9x időkben volt *bármilyen* malware-em.

Direktben, hogy egy tetszőleges .exe-t izoláltan nyiss meg, (azt hiszem) már nem tud. Helyette van az app control, amivel nagy pontossággal be lehet lőni, hogy egy program mit csinálhasson. (És van egy untusted nevű csoport, ami szinte semmilyen saját cuccodhoz nem férhet hozzá, tehát majdnem egy sandbox mode)

Sandbox az a böngészőben van már csak (ez viszont új feature, eddig nem volt), ahol az érzékeny oldalakat védi egy egyszer használatos browserrel. (Kb mintha az alapértelmezett böngésződ futna egy olyan új account alatt, amit utána rögtön törölsz is. Legalábbis én így képzelem, technikai infót nem sokat találtam róla -- bár nem is sokáig kerestem.) Ez magától rájön, hogy banki oldalt nézel, de bármilyen érzékeny URL-t fel lehet venni, aminek semmi köze nincs az e-bankokhoz.

App control beállítások: http://imgur.com/a/J1XEi
Safe Money infó: http://support.kaspersky.com/8056#whatis

+1
Meg kell nézni, hogy a vírusírtók számára milyen API van a Windowsban (File System Filter Drivers), a beregisztrált filtereket rendszergazda jogokkal az fltmc alkalmazással lehet megtekinteni (parancssoros eszköz).
Egy real-time ellenőrzés csak a fileműveleteket ellenőrzi, nem scannel folyamatosan minden filet :)

A full system scan pedig mindig is lassú volt.

"Vírusirtót elvből nem használok majd"
Mint egy afrikai bordélyban gumi nélkül...

Érdekes kérdés.. Én azon "görcsölök" mivel lehetne a win-t kiváltani díjmentes vagy szabad megoldásokkal mások meg "visszatérnek" ...
http://hup.hu/node/99539

Vírusirtót elvből használj.

Egyes registry kulcsok jogainak állításával totálisan fejre tudod állítani a rendszert. A rendszergazda nem mindenható, vannak system fiókok, privilege-ek, stb. Szerintem az UAC megfelelően meg tudja védeni a registry-t és egyebeket. Általános szabály, hogy ne akarj olyat kitalálni, amire a Microsoft nem gondolt.

Ha félsz a böngészőtől, használj sandboxot, pl. Chrome.

A powershell mindent tud, mert amit nem tudna alapból, arra tudsz kiegészítőt letölteni vagy akár írni hozzá .NET-ben.

--

Itt példának az mspaint nevű programot tudnám felhozni. Nem tudom hogy win 3.1-ben volt-e, de Windows 95-ben egész biztosan volt. Legalább 17 éve. A minap megnyitottam vele egy fotót, amit telefonnal készítettem. Az EXIF-ben benne volt, hogy elforgatva készült, és szerettem volna lementeni normál módon. Nos, az mspaint ismeri a dolgot, meg nem is. Ugyanis betöltéskor nem forgatta el, de mikor elforgattam manuálisan és lementettem, akkor az EXIF-be ismét belementette az elforgatást (!!!). Namost fölmerül a kérdés, hogy egy minimum 10 éve fejlesztett programban, amibe semmi lényeges új feature-t nem tesznek bele, hogyan nem sikerült kijavítani egy ilyen bug-ot?

Kb. ezt tudom reagálni arra, hogy "ne akarj olyat kitalálni amire a Microsoft nem gondolt". Még az is lehet hogy gondoltak rá, csak sz*rnak bele. Amolyan Microsoft módra. Miért foglalkozzunk azzal hogy a felhasználónak mi a jó? Mikor azzal is foglalkozhatunk, hogy hogyan lehet őket megfejni?

Úgy érted, hogy az eredeti EXIF elforgatás-értéket módosítva írta a cél JPG-be, nem pedig a forrás JPG EXIF adatait írta módosítás nélkül (beleértve az eredeti bélyegképet (thumbnail)) a cél JPG-be?

Szerk.: Egyébként, ha JPEG-et akarsz elforgatni, érdemes olyan szoftvert használni, ami veszteségmentesen tudja megcsinálni.

:)

A PS-ben nem fogsz csalódni, HA a koncepciójának megértésére és az elfogadására elég időt szánsz.
Messze többet lehet vele csinálni, mint junikszos shellekkel, de a tanulási görbéje kacifántosabb - és ha elég jó vagy juniksz shellben, akkor valszeg még cifrább, mert egy picit tótágast kell állni fejben, mielőtt minden a helyére kerül.

Egyébként oda-vissza előfordulnak olyan feladatok, amelyek az egyikben nyögvenyelősek, míg a másikban annyira triviálisak, hogy csak egy megfelelő parancs megfelelő kapcsolójának használatát jelentik.

Kicsit off: nekem egyetlen csalódásom volt a PS-ben, az pedig pont az, hogy nem egy világos koncepcióra épül fel, hanem sok és sokféle programnyelvből gyúrtak össze ezt-azt. Ebből kifolyólag borzasztóan sokat tud, egy problémát 4-5 féleképpen meg lehet közelíteni benne (mondjuk ez a bash-re is igaz - és ott sem biztos, hogy mindig előny), de a tanulási görbe ettől lesz nagyon - te szavaiddal élve - kacifántos.
"Erejét" tekintve a PS mondjuk pl ruby-val lehet egy szinten (sőt inkább jruby-val ha a PS .net integráció megfelelőjének odatesszük a java-t), de a ruby ezt nagyságrendekkel kevesebbféle nyelvi konstrukcióval tudja.
---
Internet Memetikai Tanszék

Ez a sok helyről ötletek összeollózása nem rendkívüli a shellek és szkriptnyelvek világában: úgy osztódnak és fúzionálnak, mint a hetvenes évek rockbandái. Ráadásul - nem mintha bánnám - a mi alapul min fa gráffá torzul az utódokból ősökbe visszaemelt ötletek miatt.

Ha valamit komolyan a PS szemére akarok vetni, az éppen az, ami a veleje és az ereje: a .netes objektumháttér. U-shellekben az ember sztringeket darabolgat azzal, amije éppen van, és amihez ért, hogy végül kijöjjön a kívánt eredmény - ettől megkíméli a PS, DE ha nem térképezi fel/teszteli kellőképpen, hogy milyen esetekben milyen ojjektum jön ki a csövön, termetes pofáraeséseknek teszi ki magát -- ez a viselkedése teszi inkább PowerScriptté, mint PowerShellé, hiszen utóbbi esetében nem csak az egysoros lehetősége igény, de hogy az egysoros részeit ne kelljen o-böngészőben ellenőriznie, ill. darabokban tesztelnie, mielőtt élesítheti.

De ettől még szeretem - pontosabban szívesebben használom, mint nem sokkal ezelőttig cygwin alatt a basht, vagy a perlt, amelyeknek nem túl intenzív nyüstölése esetén is kijön az a tulajdonsága, hogy nem win alatt és nem winért születtek.

,,Ez a sok helyről ötletek összeollózása nem rendkívüli a shellek és szkriptnyelvek világában: úgy osztódnak és fúzionálnak, mint a hetvenes évek rockbandái. Ráadásul - nem mintha bánnám - a mi alapul min fa gráffá torzul az utódokból ősökbe visszaemelt ötletek miatt."

ha van benne kör nem lehet fa

Szia,
Csak az általad elvárt dolgokra adnék ötleteket, hogy tudod implementálni (VISTA felett igazak az alábbiak, ha jól tudom :) ).
1., Nem admin jogosultságú user használata alapból. Ilyenkor UAC default felajánlja, hogy admin userrel authentikálj (igazából erre találták ki, szerintem :) ), és ezzel a registry-s kérésed is teljesül: Normál (nem admin) usernek csak a saját registry hive-jában van irásjoga, azt meg könnyűszerrel szabályozhatod...
És szerintem biztonságosabb is ebben a formában, mint a sudoers csoport tagjának lenni :)
2., A külön felhasználóval indítás sem olyan bonyolult:
1., Készíts egy pl. Browsers usert, interactive logon-t engedélyezd kicsit ( a config kényelme miatt előnyös), lépj be, majd szépen állítsd be neki a default download mappádat ahol kell... (oks, lehet enélkül is, de ha már kényelem, és nem csak egy böngésző :) )
2.a, A kényelmetlen megoldás: Shift+jobb klikk, majd futtatás Browsers userrel...
2.b, A kényelmes megoldás: Shortcut szerkesztés, és kiegészítése az alábbi formában
"runas /user:Browser /savecred [böngésző_indítás]"
-- remélhetőleg adja magát a paraméterezés :)
Természetesen, amennyiben több user-t akarsz, akkor még ki lehet probálni runas-ra a /noprofile paramétert... Nem tudom, mennyire effektív, hogy őszinte legyek, de hasonló célokat szolgál :)
3., A fájlrendszeri kérdésedhez pedig szimplán jobb-klikk az érintett mappákon, és Security fül... Őszintén megvallva, szerintem elég beszédes (legalábbis Prof/Enterprise-ok alatt, sajnos, Home és társait kihagytam 8-))

4., Win8, szerintem egyelőre kiforratlan, és van még merre haladnia... Leginkább a még relatíve alacsony felhasználói tábor és ezáltal a direkt W8-ra fejlesztők száma végett... Pár hónap, és javulni fog...
Addig meg a Win7-t meg használni is lehet :)
(Bár személy szerint a Metro, vagy épp hogy hívják, felület nekem nem túl megnyerő... de ez ízlés kérdése :) )
5., Bash vs. Powershell... Igazából PS-ben nehéz unix socketet használni :) De viccet félretéve, szerintem hasonlóan effektív mindkettő, csak más-más OS-en :)
Remélem sikerült némi táptalajt és segítséget adni,
Üdv,
LuiseX

Szia,
Kérdés, hogy fájlböngésző alatt mit értesz...
Total Commander, Erd Commander, stb-vel pl. az elképzelésnek megfelelően működne ( az általad kiválasztott felhasználó nevében indulna, illetve a belőle indított programok is ekképpen indulnának), de legjobb tudomásom szerint a Windows Explorer ( aka. Windows Intéző, és annak egyéb példánya, mint pl. Sajátgép/ My computer...) csak az aktuális felhasználó nevében képes futni (talán a desktop-ot is reprezentáló explorer.exe példány kilövése, és utána történő runas indítással lehetne trükközni, de ... szerintem akkor már egyszerűbb felhasználót váltani :) )
Persze a tévedés jogát fenntartom, de legjobb tudomásom szerint ez nem teljesen járható út :)
Illetve, kényelmesebb akkor már a Desktopodra kirakni a megfelelő ikonokat, vagy All User részére ( W7 esetén
alapesetben C:\Users\Public\Desktop\ ) hasonlóképpen :)

Üdv,
LuiseX

Én 10+ év Linux desktop után váltottam Win7-re. Nem bántam meg.
Sokkal tisztább, biztonságosabb, szárazabb érzés :)

----------------------------
Előnevelt csirke kapható!

-1

Ez miért provokálás? Csak a saját tapasztalatát osztotta meg.
Én is visszaváltottam Windows-ra, és nagyon nem bántam meg. (8-ast használok ráadásul, és nagyon tetszik.)

>Remélem kifizettél érte jó sok pénzt.

Ez neked miért fáj, ő pénze, azt csinál vele amit akar?

Vettem egy új laptopot (Dell Vostro 3750) gyakorlatilag nagyker áron, viszont a kereskedő ismerősöm véletlenül olyat rendelt, ami gyárilag win7-el van telepítve. Gondoltam maradjon, aztán az első dolgom az volt, hogy felraktam rá az OpenSUSE 11.4-et, de úgy, hogy a Win7 maradt. Csak az volt a probléma, hogy a munkavégzés a Linux alatt kész szenvedés volt, olyan sose volt, hogy minden működött, pl. a hybrid graphics a mai napig nem jó, ráadásul állandóan pörög a gép ventije, melegszik és sokat fogyaszt. Egyre többször indítottam reggel a Win7-et a Linux helyett, aztán gyakorlatilag átszoktam. Itt minden jól működik, nincsenek idegesítő hibák. És valahogy a fontok is sokkal szebbek.

----------------------------
Előnevelt csirke kapható!

Aki meg nem latott normalis font renderinget, rendes hintinggel, kerninggel, az el sem tudja kepzelni, milyen az :)
Ahhoz lehet ezt hasonlitani, mint aki nem latott meg szep kodot, csak ganyt tud irni: nem tudja elkepzelni, hogy mas is letezik.
LCD-n a ClearType minoseget nem igazan lehet megverni, ha olvashatosagrol van szo. Ha pedig a betuhusegrol, akkor Core Text (OS X). A freetype2 rendering ezekhez kepest hasznalhato, de baromira nem az igazi.

Azt meg mar mondanom sem kell, hogy W8 alatt a font (es minden egyeb gorbe) renderelest a GPU vegzi, pixel shaderekkel. Es az is nagyon szep.

Csak hogy egy peldat mondjak: Google Chrome vs IE 10. IE 10 alatt nagyon szepek a betuk, Chrome alatt szenvedes ranezni.

Eddig még nem tituláltak engem Treynek. No meg ha ubuntu/suse szívásokról beszélsz egyetértek. Ahogy nézem manapság más jellegű szívások vannak Lin és win között, de azért az jelentősen kevésbé szívás, hogy config file-okat és csomagokat reszelek max egy óráig, mint a "letúrom az egészet, és újrarakom".
Furamód, ezt az utóbbi urbanlegendet igen sokszor hallom megoldásként, tehát nem az.
A "Cuz Windows Works4Hevi©" ugyanúgy nem bizonyíték.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

A tobbihez nem szolok hozza, de a Powershellel mindenkeppen erdemes megismerkedni, tenyleg nagyon sok mindent meg lehet vele oldani. Mondok egy peldat: halozati meghajton a user konyvtarak meretenek osszesitese, es a vegeredmeny kiirasa egy csv fileba (egy sor):

Get-ChildItem \\server\home\* | Select-Object Name,@{Name="Size";Expression={(Get-ChildItem $_.fullname -recurse | Measure-Object -property length -sum).sum}} | ConvertTo-Csv -delimiter "`t" -notypeinformation >size.csv

A "hálózati meghajtó" résztől eltekintve nekem elegánsabbnak (kicsit tömörebbnek :) tűnik a bash alapú

find /home -type d -exec du -s {} + >size.csv

kvázi-megoldás, bár nem tudom, hogy néz ki pontosan a Powershell outputja.

PS. És még bőven van mit tanulnom a shell-programozásból (is)...

Történetesen itt tényleg követhetőbb a shelles kód (ahhoz szokottnak), bár az ekvivalens kimenet azért kicsit hosszabb:


find `pwd` -mindepth 1 -maxdepth 1 -type d -exec du -s {} +  | awk 'BEGIN {OFS="\t";  print "Name","Size"}; {sub(/.*\//,"",$2); print $2,$1}'

vagy bashebbül


FS=$'\t'; echo "Name${FS}Size"; find `pwd` -mindepth 1 -maxdepth 1 -type d -exec du -s {} + | while read size name; do echo "${name##*/}$FS$size"; done

és az awk-féle esetben azzal a feltételezéssel éltünk, hogy soha nem volt másnapos a sziszadmin, és nem tett valamiért egy szóközös könyvtárat a /home alá.

Ennél összetettebb feladatoknál, vagy csak ha még egy mezőt hozzá akarunk csapni a kimenethez, esetleg az, mégse csv, hanem html legyen, már kijön a PS ereje, ill. az inkább marad egysoros.

Én is a w7-et javaslom neked, mert nagyon kiforratlan hibrid izé lett a 8. Lehet, hogy a jövőben jó lesz, de most még nem tartom annak.
Gazdasági szempontból viszont a 8 a jobb döntés, neked kell eldönteni, hogy az a pár dollár ami a kettő között van, azt nem veszited e el a produktivitással.
Én biztosan a w7 mellét teszem a voksomat, és valami virnyák kergető mindenképpen elkél. Most épp AVG-t nyúzok, de ha fizetősre adod a fejedet, akkor a kaspersky-t melegen javaslom.
A registry buherálás olykor jól jöhet, de a windows nem linux, annyira nem tudsz turkálni benne. Én a registry túrást inkább finom hangolásra javasolnám.
És igaz amit elöttem irtak, ha valamit elrontasz kompletten fejre tud állni a rendszer. A win sokkal inkább a "nepiszkálj-desktopOS-vagyok" szemléletű :)
--

Szerintem Windows 8, kizárólag Microsoft ID-val, utána majd el fogsz gondolkozni újra a linux használatán :)

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor

Nekem az nem tetszik a felhő-alapú rendszerekben (ld. Windows 8), hogy gyakorlatilag egy csomó személyes adatot, fájlt tárolnak a felhasználó akaratától függetlenül általa ismeretlen helyen (sokan úgy klikkel-nek egy "YES"-re, hogy nem olvassák végig, hogy mire is mondanak gondolkodás nélkül igent, ld. még a hitelszerződéseket, szolgáltatói szerződéseket, stb). Természetesen a rendszerben lévő legtöbb lehetőséget akkor használja ki az ember, ha regisztrál, szinkronizál, megoszt mindent magáról.
Ez az irány nekem nagyon nem tetszik, persze ez nem jelent semmit. A jövő ilyen irányba tart.
Nekem ne mondja senki, hogy az általam ismeretlen helyen tárolt adataim nagyobb biztonságban vannak bárhol, mintha nálam lennének.

Lassan a titkosszolgálatokhoz nem kell semmi előképzettség, csak egy Facebook fiók meg egy Microsoft Live-ID.

A Microsoft javára legyen mondva, hogy -még- megengedi helyi fiók használatát is, kíváncsi leszek, meddig?

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor

Ugyanígy megadod a személyes adataidat a bankodnak, a biztosítódnak, a mobilszolgáltatódnak, a közműszolgáltatódnak és még sok más helyre, például az orvosodra, papodra is. Ők is ismeretlenül tárolják és azok az adatok ugyanúgy nincsenek nálad.

Az, hogy használod-e az online tárhelyet, csak egy lehetőség. Én úgy használtam a Windows 8-at eval verzióját, hogy csak egy Live ID-t adtam meg nekik, a SkyDrive-on nem tárolok adatot.

Szóval ez bizalmi kérdés, egyáltalán nem a felhőszolgáltatások hozták ezt elő, csak most már itt IS megjelent.

Igen, és éppen ez az aggasztó. Én is azért említettem pár további példát.
A személyiségi jogokra való hivatkozás enyhén szólva is viccesnek tűnik úgy általában.
Jogom van regisztrálni, jó esetben a regisztrációt törölni, a regisztráció törlése után a törlés valódi megtörténtét már nincs se jogom, se lehetőségem lecsekkolni. Ezt hívják kiszolgáltatottságnak. Egyre kiszolgáltatottabbak vagyunk a minket körülvevő világban, ezáltal egyre sebezhetőbbek is.
No de nem szeretném ezt a topikot teljesen szétoffolni.

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor

Windowsnal senki sem kenyszerit a cloud szolgaltatasok hasznalatara, en pl. siman kitakaritottam a Win 8 start menu... ize kepernyorol azokat az alkalmazasokat amik egybol "mi a neved/jelszavad?" kerdessel fogadtak.

Mondjuk egy Nexus 7 Androiddal kicsit mas, ahol a beallito kepernyot sem tudod behozni mielott meg nem adtad volna a Google Play accod adatait. Nem kicsit undorito dolog...

Szerintem kár ezen - ismételten - sokat rugózni. Ha abból rakod a tejet meg a kenyeret az asztalra, amit Photoshop-pal meg Visual Studio-val csinálsz, akkor egyértelmű a helyzet. Ha nem, akkor egy újabb hitvitát generáltál...

Nem kevés pénzedbe fog kerülni ha Windowsra váltasz, hiszen jól használható "produktív" szoftverek ára elég borsos.
Mennyi is mostanában egy PS ?
PS5-öt találtam meg így elsőre :
A szoftver új változatának ára
359.790 Ft

Photoshop CS5 Extended
A grafikai program új változatának ára
521.890 Ft

Persze ha a megbízó kicsengeti akkor nincs gáz.
(meg hát mindenki ismeri az "izóhántot" ;) )

Nem muszáj vírus kergetőt használni, amikor kész rendszer, minden szükséges progi fel van telepítve, jön a Ghost (ára: 13.950) majd minden hétvégén a mentésből újra húzod a rendszert :)

UI:
Én szoftverért nem fizetek elvből, amióta láttam ezt a filmet:
http://www.port.hu/a_szilikonvolgy_kalozai_pirates_of_silicon_valley/pl…

Ne keverjük persze, de már a legnépszerűbb alkalmazás (TC) teljes verziója is fizetős.
Mert ugyebár ok hogy megveszem a Windows színpatikus változatát, de ha nem játékra használom a gépet akkor fizetni kell.
Otthona elég lehet a GNU/GPL szoftvercsokor, de személyes tapasztalat hogy hiába telepítettem fel az "ingyenes" alternatívákat, 2 hét múlva szinte minden gépen ott virított a "lopott" MS Office 2010 a Nero és még sorolhatnám.
Én személy szerint azért váltottam openSuSe -ra valamikor 1998-ban (Chip magazin melléklet 6.3 SuSe) mert nem vagyok otthonra pénzt kiadni szoftverért.
1 kivétel van a hobbim a Warcraft.... most rengeteget szívok az új kieggel állandóan elhullik alatta a Wine (1.5.20)

Az, hogy az adott felhasználó inkább a Office, Nero, stb-t használta az ingyenes alternativa helyett, az azért mégse legyen már az oprendszer hibája :)
Amugy TC-re is van több ingyenes, hasonló tudású alternativa (mint ahogy Linuxon is van Krusader, mc és társai)
Ha keresel, kb. minden feladatra lehet ingyenes alternativát találni Windowson is.

LibreOffice vs MS Office 2010 ?

A végfelhasználó szemében sajnos a MS Office is ingyenes termék :(

(Volt olyan hogy egy igen jómódú család férfi tagja dicsekedett a szomszédnak miközben a wifit szereltem hogy az ő gépén több mint 5.000.000 forint értékű szoftver van. A szomszéd kérdezte mire használod őket, a válasz: semmire de geci jó érzés)

Nem akarok kötekedni, de pl a Blizzard is szarik a Linuxra, miközben a Mac-re nem, fura azért ugye ?
Hány ember dolgozhat az MS office részlegében és mennyi a Libreoffice/Openoffice fejlesztői gárdájában.
Az Adobe-nál hány ember fejleszti a szoftvereket, és hány ember a Gimp-et ?

Tudom ma orbániában csúnya szó, de ez a piac liberalizálása lenne.

Az nem a piac liberalizálása, hogy megszabod, hogy hogyan viselkedjenek, milyen termékeket állítsanak elő a piaci szereplők, csupán azért, hogy más piaci szereplőket helyzetbe hozz.
Mert itt erről lenne szó.
Van olyan, hogy szabályozzák a termékeket (meg kell felelni előírásoknak), de soha nem abból a célból, hogy mást helyzetbe hozzanak. Az EU magatartása a Media Player mentes Windowsról is baromság szerintem.

Eleve a piac liberalizálásáról beszélni egy természetében monopolista iparágban szerintem súlyos fogalomzavarról árulkodik.

Amíg egy program újabb példányának előállítási költsége kb. nulla, és egy adott szoftver példányait egyetlen egy valakinek van monopoljoga előállítani, addig ott a közgazdasági értelemben vett egészséges piaci verseny természetszerűleg csak abban az esetben lehetséges, ha a "termékek" csereszabatosak. A gyártók pedig abban érdekeltek, hogy ne legyenek azok, azaz működjenek az ő kis természetes monopóliumjaik, mert így tudnak erőfölénybe kerülni, és ebből a piaci átlagnál nagyobb nyereséghányadot realizálni.

"Amíg egy program újabb példányának előállítási költsége kb. nulla"
Az első példányé meg hatalmas, ezt osztják el a többi példányon.
Ugyanúgy, ahogy a CPU gyártásában 1-1 CPU gyártása is gyakorlatilag 0, de maga az új Fab felépítése és a fejlesztési költség az, ami nagyon nagy. 1-1 Fab jó pár milliárd dollárba kerül, és csak egyféle csíkszéleségű wafert tud gyártani. Azaz pl. ha az Intel csíkszélességet csökkent, akkor az azzal is jár ám, hogy kb. 10 milliárdért épít hozzá egy új gyártósort. Ezt kell megfizetned az egyes CPU-kra elosztott költségekben. Másrészt a legtöbb helyen nem csak a szoftver használati jogát kapod meg, hanem terméktámogatást is kapsz.
"ha a "termékek" csereszabatosak"
Az open-source termékek sem csereszabatosak (mikor tudnál egy Linuxos drivert NetBSD alatt használni?).
"A gyártók pedig abban érdekeltek, hogy ne legyenek azok"
Ez mindenhol így van: egy Volkwagen motort sem tudsz beépíteni egy Fordba, és fordítva. Egy Samsung mikrót nem tudsz javítani Philips alkatrészekkel. Egy amerikai háztartásban sem tudsz európai hálózati csatlakozót használni. Minden gyártó védi a saját piacát, és segíti a szolgáltatásait kiegészítő termékek piacát.
Lásd: http://www.joelonsoftware.com/articles/StrategyLetterV.html

"és ebből a piaci átlagnál nagyobb nyereséghányadot realizálni."
Az természetes, hoy mindig lesz olyan szereplő, aki az átlagnál nagyobb nyereséghányadot ér el, és olyan is, aki átlagnál kevesebbet, pont ettől átlag az átlag.

Nem akarok kötekedni, de pl a Blizzard is szarik a Linuxra, miközben a Mac-re nem, fura azért ugye ?
Miért lenne fura? A Mac felhasználók hajlandók fizetni szoftverért, a Linux felhasználók általában nem szeretik a proprietary szoftvereket.
Épp ezért cél a Mac (a technológiai előnyöket nem is mondom inkább), de a Linux meg nem.

Hány ember dolgozhat az MS office részlegében és mennyi a Libreoffice/Openoffice fejlesztői gárdájában.
A LibreOffice fejlesztői mennyire veszik figyelembe a felhasználók igényeit? Hányan dolgoznak azon, hogy megfigyeljék a felhasználói szokásokat?
A nagy és tőkeerős RedHat miért nem fizet meg több LibreOffice fejlesztőt?
Ugyanígy a Gimp fejlesztőt is.

Fura ezt kijelenteni amikor épp jön kifelé a Steam Linuxra, hetente jelentenek be linuxos játékcímeket, a Humble Indie akciók alatt a linuxosok adják (adták?) a legtöbbet, és elég sok embert ismerek aki Linux alatt játszik, akár Blizzard vacakjaival és Wine-al.
A régebbi word / LibreOffice váltással pont kielégítenek egy jelentős igényt.
A Gimpet meg tudni kell használni, és nem azért sírni hogy jajj nem ott van a menü ahol 15 éve láttam a PS3-ban, mert sosem volt PS. Ez egy másik program. Kényelmetlennek meg nehezen mondhatnám, mivel testreszabható.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

+1

Pontosan így van. Otthonra elég a Linux kompromisszumokkal:
Játék : - az otthoni felhasználók 98.8% nem fizet a játékokért
(a Wine nagyon jó úton halad)
Okos telefonok kezelése: - szerintem jelenleg ez a leggyengébb pont
https://www.google.hu/search?q=android+sync+manager+linux&ie=utf-8&oe=u…

"Otthonra elég a Linux kompromisszumokkal:"

Nekem igen, én elvagyok azzal - némi szkriptes rásegítéssel -, hogy a 3G-s stick betaszajtása után előbb le kell állítanom az arra tett scsi drájvot, aztán lesz belőle tényleg modem (vagy vadászhatom, hogy van-e olyan modul(konfig), amely az indítását akadályozza) -- nejem viszont azon az állásponton van, hogy csak a használni kívánt funkciót kelljen megtanulnia, azt már ne, hogy a funkciót hogyan lehet kipréselni, ha nem adja magát.
Nem mondhatom, hogy nincs igaza.

Sajnos még mai is nagyon sok kompromisszumot kell kötni Linux desktop-on, mivel a HW gyártók magasról szarnak a Linux -ra :( :(
Talán az AMD-ATI a legjobb példa rá.
W7 x64 Warcraft 3.3.5a 1980x1080 8x élsimítás 25 fős raid
34fps átlag

Linux (openSuSe 12.2 x64) legújabb fglrx meghajtóval
18fps átlag

Nem volt az olyan régen, hogy kiröhögtem a MS azon píárszövegét, miszerint a linux azért jobb, mert ott a deszktop egyféle lehet, míg linuxon telepítés kérdése .

Mára azért eljutottam odáig, hogy tudok örülni annak, hogy legalább a wines szervereinken mindenki mindent ugyanott talál... a jellemzően lines és saját szájízre szabott nótbukjainkon erre esély sincs, amikor közös agyaláson négykezest játszanánk.

Hihi, nem kicsit jól képzett, gyakorlott, stb. stb. unix admin kollégáim is csak néztek amikor a gépem elé ültek, pedig debián van/volt rajta :D

win+t: xterm
win+m: firefoksz (mozilla volt anno)

És még egy-kettő (jobbára olyanok, hogy win+f = ssh fisher.hu). Menüt nem is nagyon használok :D

Hááát... tán az se éppen deszktop sztenderd, hogy ugyan itt van az icewm menüje, a szerverek ssh sessionjeit mégis az mrxvt 1. tabján dialog menüből kiválasztott elem alapján adja egy szkript fifon keresztül az mrxvt újonnan nyitott tabjára.

... és ez már a júzer-friendly & shortcut-saving változat, ui. nem sokkal ezelőtt ugyanez a hozzádobás hozzárendelt Ctrl/Alt-xyz variációkkal ment, csak szép lassan kifogytam belőlük.

és a PS-re tudsz mondani linuxos alternativát ?

szerintem a legtöbbet használt open source programoknak (gimp, LibreOffice, stb) ugyanugy van windows portja, ami ingyenes... szoval az oprendszer lecserélése után kb ugyanazokkal a programokkal tudsz dolgozni mint előtte..

azt, hogy minden hétvégén újra húzod a rendszert... miért is?

és igenis van olyan szoftver amiért érdemes fizetni... akár linuxon is

Vagy havi 50 euró körül fizetsz érte amiért megkapsz minden Adobe szoftvert folyamatos supporttal. Ha ebből élsz akkor ez nem összeg.

"Én szoftverért nem fizetek elvből, amióta láttam ezt a filmet: "

Ennek valószínüleg minden kolléga örül aki fejlesztéssel keresi a kenyerét.

Esetleg win7+vmware player/workstation kombó.Wines programok natívba kedvenc archod vmware be.Legujabb playerrel megy a dragndrop,samba share alapbol.

1.Virusírtó nem kötelező vannak szép extensionök böngészőkbe,van winupdate és társai.Esetleg clonezilla backup.Vagy steadystate alternatívák.Lásd.
Win7 Enterspajz ban van Applocker és társai.Lásd
Pro és felette Bitlocker,EFS,akkor lehet ENCFS+dropbox stb stb.
2.Uac használat.Fentebb irták admin+általános jogú felhasználó.
3.Irták fent run as vagy shift+jobbklikk és társai.
4.Szerintem win7.Letisztult bejáratott.

Vírusirtót én sem használok, helyette van egy wrapperem, ami behazudja a CheckPoint Clientnek, hogy van vírusirtóm. Tűzfalam ellenben van, az első szabály az benne, hogy mindent engedjen meg. :-)

Szerintem amit tervezel az jó, de még annyit tennék hozzá, hogy:

- segít, ha szépen tisztán tartod a windowsodat, rászánsz havonta egy negyed órát, hogy:
- lefuttasd a microsoft update-et
- futtass valami frissítés-keresgélőt (Secunia PSI pl. jó szerintem)
- leszedd a szemetek egy részét a gépről (CCleaner pl. szerintem oké ebben)

- és jó, ha ezek ellenére van valami olyan megoldásod, amivel vissza tudod vinni a windows-odat egy nem túl régi, ellenben biztosan megbízható állapotba (bár én pl. ezt nem csinálom, mostanában gyakrabban cserélek hardvert, mint windows-t...)

Az ingyenes/fizetős dologra meg annyit tudok mondani, hogy a következők a fizetősek a gépemen:

- Windows 7 (megvetettem, mikor egy projekten dolgoztam)
- Total Commander (megvettem, nincs 10e Ft)
- VMware Workstation (kaptam a VCP vizsga mellé)
- játékok (úgy kell nekem).

Ez így nem pénz érte, 100e Ft 10 évre, van, aki ennél többet megiszik egy hónapban...

" egy elég kemény jogosultságrendszert szeretnék beállítani" tökmindegy. Ha évekkel ezelőtt hasnzáltál windowst, akkor tudhatod, hogy ez szélmalomharc. Úgyis eljön az ideje a reinstallnak, ha megszakadsz, akkor is.

A virtuális gép teljesen életképes alternatíva, miért kell dual boot? Virtuális gépnél hasnzálhatsz flasht, visual studiot, vagy amit akarsz, és mellette a rendes böngészőket, zenelejátszókat, és amiket megszoktál. Ha többet használod a windowsos alkalmazásokat, még akkor sem indokolt a dual boot, esetleg egy kis fejlesztés a hardveren.

Nekem Win7 pro-val jott a laptopom, a win8 frissitest megkaptam ra olcsoert, es el kell hogy mondjam, hogy sokkal reszponzivabb es gyorsabb lett nem csak a rendszer hanem a szoftverek amiket nap mint nap hasznalok. Office 2010, VmWare Workstation 9, Visual Studio 2010.

A beepitett virusirto eleg jol dolgozik ahogy olvasgattam online, igazabol Win7 latt sem hasznaltam mast mint a security essentials-t, es semmi gondom sem volt eddig.

A laptop Dell v131 ami a Dell szerint teljesen Linux kompatibilis, de eddig minden kiprobalt disztro alatt sokkal jobban melegedett, Windows alatt viszont huvos es halk. Ezert maradnak a virtualis linux megoldasok.

Desktop gepem nics, ugyhogy arrol nem tudok sajnos nyilatkozni. Egy probat azert mindenkepp meger a "latest greatest" Microsoft.

Otthon Ubuntu-t használok az asztali gépen, munkára 2 laptopon és egy desktop gépen Win7-et.
Véleményem a Win7-ről:
- szép, stabil, egységes, stb.
- hardver támogatással nincs gond, drivereket simán leszedi a windows update-ről problémamentesen
- frissen feltelepítve teljesen gyors. Reménykedtem is anno, hogy nem fog úgy belassulni az update-ek és a használat alatt, mint az XP. Sajnos de, ugyanúgy lelassul, erre csak egy gyógyír van: SSD. Illetve újratelepítés.
- NTFS filerendszer lassabb, mint az ext4 (persze többet is tud hehe), sok file-al való dolgozás jelentősen lassabb (pl csomagolj ki egy tízezer fileból álló zip-et), és rettenetesen fragmentálódik. HDD esetén ajánlott egy fizetős defragmenter-t beszerezni, a beépített nem ér sokat.
- nem merem vírusirtó nélkül használni, nekem az Avira jött be, mellesleg ez az egyik legjobb is.
- nem buzerálom át az UAC és egyéb beállításokat, eddigi tapasztalataim szerint mikroszoftéknál ha az ajánlott beállítást használod, akkor működik (szinte) minden, ha elállítod, szívni fogsz, és a fene se akar jelszavakat csépelni állandóan. Nincs is értelme mellesleg, sőt, minél kevesebbszer csépelsz jelszót, annál biztonságosabb.
- a fontok renderelése bénább, mint Ubuntu alatt, de a fontok jobbak (a Segoe UI és a Calibri fontokat használom linuxon is, nekem valamiért jobban bejönnek, mint az Ubuntuval szállított fontok) - ezt csak azért írtam, mert valaki fentebb említette, hogy a win jobb
- és egy nagyon fontos dolog: van Total Commander :) egyszerűen nem tudok leszokni róla, marhára hiányzik linuxon
- fél év alatt 20 GB-ra hízik simán a Windows könyvtár, és ez csak több lesz. HDD-n használva muszály C és D partíciókat csinálni, de nagyon ráfaragsz, ha a C nem elég nagy. Meg hát pl Visual Studio-t lehet a D-re is telepíteni, de ennek ellenére is telepakolja a C-t, szóval akkor már inkább legyen ott, ahova a MS megálmodta.

Én szeretem a Win7-et, sokkal jobb, mint az XP, biztonság szemponjából ég és föld, könnyebb is kezelni. A tálcát egyenesen imádom, nekem a kedvencem, linuxon is sokáig kerestem olyat, ami pont így működik, de nem volt. Sajnos pár dolog viszont ugyanolyan szar, mint XP-n: update-eknek újraindítás kell, idővel szépen lelassul az eredetileg fürge OS. Ami szarabb, mint XP-n: nagyon sok ramot zabál, illetve mind a hibernálás, mint a standby jóval lassab (ugyanazon a vason teszteltem), mint XP-n.
Otthoni desktop gépre viszont sose tennék windózt, arra sokkal alkalmasabb az Ubuntu. Sajnos a .NET 4 miatt nincs választási lehetőségem munkához.

Azért az egyáltalán nem hülyeség. Pl nem a C-n tartod a lapozófilet. Nekem annak külön partíció volt. A windows/temp mappa össze vissza tördeli a partíciót Egyáltalán nem baj, ha az adataiddal nem teszi ezt meg..... Sok jó oka van szerintem. Valamint egy rendszerösszeomlásnál tudod, hogy nem a szemétben kell turkálnod az adataid után.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Meg oszt ölég elegáns és egyszerű oprendszerváltásnál (vagy gyárilag elkefélt fixnél), ha az OS-only partíciót szemrebbenés nélkül lepucolhatod, a telepítést nem igénylő appok és az egyéb adatok pedig békében és biztonságban várják egy-két egyéb partíción, hogy legyen majd megint egy OS, ami kezd velük valamit.

Hogy ezt majd' 20 évvel a Win95 megjelenése után magyarázni kell, az meglep.

Vaaaagy...
Az adataidnak létrehozol egy könyvtárat.
Újratelepítés előtt meg egy bármilyen LiveCD-ről letörlöd a Windows-t, a Program Files(oka)t, meg az oprendszer egyéb szemeteit, és egy laza csuklómozdulattal telepítesz egy új rendszert.
Ennek a módszernek megvan az az előnye, hogy nem kell kisakkoznom előre, hogy vajon melyik típusú adataimnak, vagy a rendszernek mennyi hely fog majd egyszer valamikor kelleni, mivel rendelkezésre áll a teljes merevlemez.
Ha tovább szeretném szortírozni az adatokat, akár több könyvtárat is létre lehet hozni.
Én a Documents and Settings (vagy User) könyvtárat is meg szoktam hagyni, persze átnevezve, mielőtt legyalulom valaki gépét.

Van, aki nem elég, hogy szanaszét particionálja szerencsétlen Ügyfelek gépét, még Ghosolja is egy x. particióra a teljes C: meghajtót.
Kíváncsi lennék, mit csinál azzal a Ghost-tal 2 év múlva!?
Vajon mennyit spórolhat vele, mire uninstallál szinte minden programot, majd feltelepíti az épp aktuális/trendi verziókat mindenből?
Amikor már bongészőből 12 fő verzióváltás történt, NVidia driver ~száz verziót lépett, gyakorlatilag minden program elavult, minden frissítést le kell tölteni, ami azóta kijött.

Az utolsó mondatodra hadd ne reagáljak. :)

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

Az nekem nem sokkal több meló, hogy bootolással együtt max. 5 perc alatt letisztítom az elhalt rendszert, majd újraindítom a gépet.

Az általam említett szakemberek már a 40 GB-os HDD-t is minimum 2 részre particionálták, de inkább háromra. :)
Egyébként nem a particionálás, mint olyan a szörnyű teher, hanem a 10-20 GB-os "System" partició, ami folyton tele van. Egy Win 7-et egy 20 GB-os particióra épp, hogy fel lehet préselni, de ekkor még maximum a driverek vannak alatta, semmi Office, meg egyéb nyalánkságok.

De ez engem nem igazán érint, csak megjegyeztem, hogy nem látom értelmét.
Részemről a "vitát" lezártnak tekintem.

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

Mindenki csinálja úgy, ahogy jónak látja. Nálunk az egyik ok, hogy telepítéskor az épp friss, aktivált rendszert lementem, így amikor újra kell telepíteni (ami elég sűrűn előfordul, ha a gépet viszik valahová, vagy másik userhez kerül), akkor csak visszarántom rá a mentett image-t, és kész (az adatok külön partíción).

Az alkalmazások jobbára saját magukat frissítik, és amúgy is a telepítésülek egy db .cmd file csinálja a teljes alkalmazáscsomag telepítését.

Mindkét módszer egy-egy lehetőség, azt érdemes választani, amelyik az adott körülmények között a hatékonyabb.

Neeem vitatkozni akarok, de Linux-on is csak 1 particiot hasznalsz ?
Regi szep idokben olyat is lattam, hogy 1 particio meghalt a vinyon de a masik meg mukodott :) Tudom, tudom, ez mar alkonyzona, de akkor orultem nagyon hogy 2 volt... Mondjuk 2-nel tobbnek en se latom ertelmet, es en is csak az adatok mentese miatt tartottam 2-ot... nem volt meg egy ugyan akkora vinyom amire mentsek :)

Igen, Linux alatt is 1 particiót hasztnálok évek óta.
A rendszer egy SSD-n van, a /tmp RAMDisken.
32 GB RAM mellé (de még 4 GB mellé) nincs szükségem swap-re, nem kell külön /boot, nem kell külön /srv, mert az is a RAID1-en van, nem kell külön /var, stb. Nekem! (Szerk.: a /home és a /root is a RAID1-en van)
így annyi helye van mindennek, amennyit csak akar magának. Egy 60 GB-os SSD-n foglal a rendszer ~6 GB helyet úgy, hogy ha valamire szükségem van, felteszem, nem kell nézegetni, hogy hol van még elég helyem hozzá. Még a legfontosabb dolgok mentése is elfér a maradék hely egy részén.
Nekem ez így bevált és működik.

Régen, Windows alatt is rühelltem, amikor olyan gépen kellett dolgoznom, ahol ha a telepítéskor csak a Next-eket nyomkodtad megszokásból*, akkor szedhetted le a programot, vagy fel sem ment, mert nem volt elég hely a "System" meghajtón.
A programokat a D:-re, a letöltéseket a K:-ra, a dokumentumokat meg a ZS:-re kellett tenni.
Persze ha az Ügyfél elqrt valamit és nem a helyére tette, hanem véletlen a "C:\Documents and Settings\..." alá, akkor minden ment a levesbe, amikor eljött az a bizonyos menetrend szerinti újratelepítés.

*Természetesen a Toolbar-ok, Adware-ok, az "ingyen kapott" segéd-, kémprogramok és egyéb nyalánkság ignorálása megtörtént közben.

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

Win7-től már ez se akkora probléma oda linkeled profilod ahova akarod.Szerintem azért azokkal programokkal még mindig gond van ami ha D:\ állítasz neki telepítésre akkor is 6GB rárak c-re mert neki olyanja van.pl Adobe termékek.
A több partició annak jó aki szereti ha minimális rendszert ujra/felrakhatja mondjuk backupból.CSerébe kap friss rendszert.
Mondjuk win8 factory reset is hasonló:)

Pedig megéri különválasztani. ~100Gb a rendszernek, a többi adat. Ha annyira szükség van arra a max 50 Gbra amit spórolni lehetne, akkor nagyobb lemezt kell venni, nem éri meg vacakolni vele.

Innentől kezdve pedig a C partícióra nem mehet semmi amit nem lehet max egy óra alatt pótolni.

Az, hogy nem kell mappák bogarászásával foglalkozni, pontosan azt jelenti hogy:
- Nem kell foglalkozni semmilyen helyreállítással (+20-30 perc)
- Adatok automatikusan, villámgyorsan menthetők az opr. túrása nélkül (+1-2 óra/mentés)
- Ha a Windows elkeféli a fájlrendszert, az tipikusan csak a C meghajtót érinti (+20-30 perc/áramszünet)
- Ha még mindehhez hálózat is van, és egységes a C mérete, akkor lehet szórni helyreállításkor blokkszinten a különbséget. (Órákkal gyorsabb mintha foglalkozni kéne vele hogy mi az adat a lemezen. Komplett teljesen tiszta windowst tudok felpakolni ~15 perc alatt bármikor)

Ezt elmondod a szegény WXP-t futtató gépnek is ahol totál elszállt a fájlrendszer. Szerencsére az adatok nem, de akkor is na kérem. Egyébként dec.31-én raktam a helyére a diszket újévi ajándékként :-)

--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!

A 100 Gb az 12,5 GB. Arra nem hiszem, hogy XP-n kívül fel tudsz tenni bármilyen mai gépeken működő Windowst. :)

Tfh. minden "adatmentésre" szánt idő igaz*, amiket írtál.
Ha a legdurvább becsléseidet összeadjuk, 3 óra szopást tételezel fel, ami szerinted kidobott idő, egy sima particionálással megspórolható lenne.

Kérdem én:
- Mennyi időt és energiát kell arra szánnod, hogy egy újonnan (akár csak kipróbálás céljából) telepített programról eldöntsd, hogy a C:-re, vagy a Dzs:-re kell tenned?
- Ha nem a C:-re, mennyi idő, míg minden egyes programnál megkeresed, hol lehet a telepítési helyet kiválasztani, tallózol, szabad hely kiszámítására vársz...?
- Ha elqrtad, uninstallálni, majd újra telepíteni a szoftvert?
- A mai winchester kapacitásokat figyelembevéve már nem paraméter, de amikor begyűrűzött ez a szanaszét particionálás, mennyit szoptál azzal, hogy pl. a karácsonyi felvételt hozta a rokon DVD-n. 4,5 GB helyre lett volna szükséged, de neked csak X**-szer 3,9 GB helyed volt?

*Természetesen nem így van, a telepítés nekem is ugyan annyi, mint neked, előtte 5 percig tart, míg átnevezem egy LiveCD-ről bootolva a Documents and Settings (Users), valamint letörlök minden mást, ami a rendszer része.
Ennyiből áll az "adatmentés".
Leírom még egyszer: 5, azaz öt perc!
Ebbe az is belefér, hogy a Documents and Settings (Users) könvtárból törölni szoktam a Temp és a Cache könyvtárak tartalmát.
Onnantól, hogy először bekapcsolom a gépet, odáig, hogy kész a friss telepítés, a fontos adatok pedig a régi helyükön vannak kb. fél órával tart tovább, mintha egy tök új, üres géppel csinálnám ugyan ezt, amire nem kell adatokat visszaállítani.

** X = a particiók száma

Én egyszer szopok vele kb. fél órát (telepítés előtt könyvtár átnevezés, telepítés után F6-al minden vissza a helyére, ami kell), Ügyfél elégedett, mert minden a megszokott helyén, amikor visszakapja a gépét. Én is örülök, mert az "adatmentésért" plusz pénzt kérek és kapok.
Mindenhol öröm, bodottá'.

Ha pedig abban bízol, hogy az adataid nagyobb biztonságban vannak máshol, mint a C: meghajtón, akkor no comment.
A fontos adatokat az különbözteti meg a többitől, hogy van róluk mentés, nem pedig az, hogy nem a C:-n vannak. :)

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

Erre már majd' 20 éve feltalálták az un. töredezettségmentesítő (google szerint egybe kell írni) programokat.
Nem, nem a Windowsba beépítettre gondoltam. :)
Az adatokat nem a szemétben tárolom, miért kellene ott turkálnom utánuk?
Erre találták fel a könyvtárakat (mappákat).
Szépen el lehet velük különíteni egymástól az adatokat.

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

Én openSUSE alatt még nem éreztem szükségét a töredezettségmentesítésnek.
Réges régen még a Norton Utilities Defragmentáló programját használtam (a nevére sajnos már nem emlékszem), ami a swap és egyéb rendszerfájlokat is defragmentálta a Windows hasonló programjával ellentétben.

Amikor a többség elkezdett rászokni az akkoriban már akár 80-120 GB-os hatalmas HDD-k szanaszét darabolásának, én akkor 16 db 120 GB-os (akkor kapható legnagyobb kapacitású) IDE HDD-ből építettem RAID0 tömböt magamnak.

Azon az alsóhangon 2 TB-os tömbön 1 partició volt, azonban rengeteg könyvtár. :)

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

[ OFF ]
> Erre már majd' 20 éve feltalálták az un. töredezettségmentesítő (google szerint egybe kell írni) programokat.
Persze, hogy egybe kell. Két szó összetételéről van szó.
(FYI: 3, vagy annál több szó esetén, ha 6 szótagnál hosszabb lenne, akkor írjuk kötőjellel.)

Régen ajánlott volt, de utánaolvastam, manapság nem ajánlott a pagefile partíció windows alatt. Ill nincs értelme. win2000-óta nem használok aktívan windowst. Arra szoktam használni, hogy a linux alatt megírt kódjaimat ha lehet "windowsosítom", hogy ott is fusson, de nincs több kapcsolatom vele.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Én kb a "fordítottjával" küzdök. Írtam egy kódot, ami masszívan eszi a cpu-t gpu-t, és a ramot. Nem azért mert sz@r, hanem mert ennyi kell. Linux alatt (Gentoo stable pure 64 bit+ ami nagyon kell az az unstable ágból) gyorsnak mondható. Az ""etalon szimulációm"" emberi idő alatt lefut, az én gépemen (~5-óra). Windows alatt képtelen vagyok épeszű tempót kicsiholni belőle (nem tudom mennyi idő alatt futna le az ""etalon szimulációm"", de egy este kevés volt neki). Pedig jópár visual-studioban igen csak otthon lévő emberrel megnéztük a kódot. Szerintük is jó nem vagyok programozó, így a kódolási stílusomat egyedinek mondták, de nem tűnt hibásnak a kód. Az egyéni véleményem az, hogy a windows (win7 64-bit) addig jó ameddig nem kell tartós masszív terhelésnek alávetni, van rá egy rakat profi program, de számításigényes feladatokra nem használnám.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Ami 5 órán át vagy tovább fut, ahhoz tényleg a Gentoo a legjobb választás.

A jó hír nekem, hogy közben kiderült, hogy a Photoshopos részt lehet megúszom (az nem kell, csak a Flash Professional meg a Visual Studio), így lehet, hogy csak egy Virualbox/VMWare-es Win lesz a vége. De luisex fentebbi tanácsait majd kipróbálva ha újra megkedvelem a Wint, lehet visszaállok rá.

A feleségem nagyon szereti. Naptárakat készít vele magának. A rendszer mindegy. Ez nem vallási probléma szerintem sem. Amiben hatékonyabb vagy, azt kell használnod. Én úgy gondolom, aki informatikával foglalkozik, az legyen rugalmas. Amiben produktívabb (+ a pénztárcája engedi persze, mert amiket felsoroltál szoftverekben az már a miliós kategória) használja azt. Tanulnia úgy is kell egy életen át.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Ha linux alatt jó a gcc, akkor windows alatt miért kell visual studioval szopatnod magadat? Van windowsra is gcc, ugyanazon verzió ugyanazon optimalizációs flagekkel ugyanolyan gyors kódot fog generálni. Mivel a CPU ugyanaz, az OS pedig _annyira_ sok százalékot nem pazarol el másra (a fölösleges service-eket ki kell kúrni a picsába), nagyságrendileg ugyanakkora tempóval fog számolni a programod.

Egyébként pedig ha a programod nem használja ki a 64-bites mód funkcióit, ill. nem kell neki 2GB-nál több memória, akkor lehet, hogy mindkét oprendszer esetében gyorsabb lenne a 32-bites verzió. Egy tesztet megérhet a dolog...

Na ez eszembe sem jutott. Volt fent VS, a program nem túl nagy 3-4 file. Még gui sincs nagyon könnyű volt beszippantani vele. Linux alatt a 32/64 bitet kipróbáltam, a 64-bit gyorsabb, és előfordul, az 5-6Gb memória használat, de van hogy nem kell ennyi.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Na ez eszembe sem jutott.

... :)

Nem csak a memoria hasznalat miatt eri meg a 64bit. Az x64 az egyetlen olyan platform a vilagon ahol a 64 bitre valtas jelentos sebesseg novekedest is hozott magaval. Pl. i386-ra forditva a kodot csak 5 (!) altalanos celu regisztered van, szemben a 64 bit 16 regiszterevel. Ami meg mindig keves, de mar _sokkal_ jobb eredmenyeket hoz, mint az 5. Szimplan abbol fakadoan, h 64 biten nem kell mindent kikurni a stackre, ami tudvalevoleg nem gyors.

---
pontscho / fresh!mindworkz

"Az egyéni véleményem az, hogy a windows (win7 64-bit) addig jó ameddig nem kell tartós masszív terhelésnek alávetni, van rá egy rakat profi program, de számításigényes feladatokra nem használnám."
Windows alatt kikapcsoltál minden olyan szolgáltatást, ami nem létfontosságú? Akkor hasonlítsd össze a két rendszert, ha pontosan ugyanazokat a dolgokat engedélyezed rajtuk, ugyanannyi processz fog futni (hogy az ütemező is ugyanúgy legyen terhelve), és hasonlók.
Egy mérés nem mérés, ennyiből leírni a Windows-t komolytalan dolog.

Szerintem jól megéri Pythonul megtanulni, még ha az nem is shell. Könnyen tanulható, sokat tud, multiplatform, és gyakran úgyis telepítve van valami más miatt még Windows-on is.

Egyedül akkor nem éri meg, ha tényleg csak pár parancsot kell kötegelned, de az triviális probléma, még batch fájlban is elfér.

Ezzel nem akartam a PS ellen beszélni, csak adtam egy tippet.

win8. gyorsabb, hasznalhatobb. xp/win7 upgrade baromi olcso jelenleg. a hibrid/korcs urbanlegendekkel ne foglalkozz, par nap es megszokod, hogy nem klasszikus a start menu. cserebe kapsz egy baromi letisztult, atgondolt es jol mukodo rendszert.

Van két hét ingyen próbaideje a CrossOver-nek Adobe CS2-ig jó.
$59.95 USD ha megfelel a céljaidnak.
A gond ezzel "csak" az, hogy az Archlinux nincs megemlítve a system requirements-ben.

Vagy virtualboxba a windows-t (nem tudom a win8-nak van-é aktiválási türelmi ideje) az "adatokat" pedig a linux samba serverén keresztül.

Gondoltam, hogy nekiállok pár tévképzetet helyrerakni, de itt annyi blődséget sikerült összehozni már a topic negyede alatt, hogy 37,8 fokos lázzal nincs humorom most érvelni.

A témaindítóban leírtak nagy részét már megoldották OOTB a Vistaban, egyedi ízlés alapján W7 vagy W8. W7-hez több a tapasztalat, viszont mindenféle különösebb macerálás nélkül OOTB (lassan Win téren is eljutunk ide), maximum akkor van probléma, ha fogyaték gyártó fogyaték hw-je van és nem lát ki az internetre drivert keresgélni. Melóhelyi gépem kb. 3 emberen járt már (és nem hagytak maguk után valami nagy rendet), régi gépem augusztusig kb. megjelenés óta, mostani meg amióta megvan újratelepítés és különösebb molesztálások nélkül köszöni jól van, nem lassul, maximum a plusz servicek miatt lassabb a boot, pl. DBMS-ek miatt.

Az ilyen tedd a pagefilet másik "betűjel" alá és hasonló ökörségek meg nocomment kategória. (Egyébként meg nehogy már olyan nehéz legyen 4-8G ramot alátolni).

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

"A témaindítóban leírtak nagy részét már megoldották OOTB a Vistaban"

Témaindítóként jelzem: tudtam hogy nagyjából megoldották ezeket, de fogalmam sem volt, hogy hol keressem az erre vonatkozó beállításokat, és Google nem ad olyan hazsnálható találatokat, mint egy Linuxos probléma esetén. Igazából luisex kommentje adta meg a teljes választ, ő leírta, hogy hol találom ezeket a beállításokat. És egyben meg is fogalmaztam magamnak emiatt, hogy mi a legnagyobb problémám a Windows-zal: totál logikátlanok a beállítófelületek (élen a vezérlőpulttal, főleg annak a hálózatbeállítós részével).

Fő különbség hogy win esetén megjeleníti adaptereket.Majd enter rajtuk és utána konfigolhatod a ip/kártya tulajdonságait.
Addig mac-en baloldalon egymás alatt és jobboldalon konfigurálod őket.
Wifi nincs értelme mivel asztalon mind2 nél megjelenik.Ha csak nem akarsz fix ipt adni neki.Ami windowson is 2-3kattintás.
Vagy nyitsz egy PS és bepötyögöd commandot.Nem tudom nem használok mac gépeket de ami nekem régebben gondot okozott mikor bejött win7 az a megosztási beállítások de már az is megy.:)Ahogy elnézem viszont hálózati nyomtató hozzáadása machez már kicsit bonyolultabb,vagyis kereső egyből 1helyen azt dobta ki.
Szerk:Tény hogy letisztultabb Mac-es,csak winest már megszoktam és már fel se tűnik.

mi a legnagyobb problémám a Windows-zal: totál logikátlanok a beállítófelületek

Igazából a legnagyobb probléma nem is az, hogy logikátlan, hanem hogy minden egyes kibaszott verzióban mindig átrendeznek mindent, hogy amikorra nagy nehezen kiismeri magát a szerencsétlen felhasználó, megint tanulhassa meg, hogy mi hol van. És ezt azért, hogy újszerűnek tűnjön az egész, hogy megint eladhassák a sok ürestekintetűnek.

"Az ilyen tedd a pagefilet másik "betűjel" alá és hasonló ökörségek meg nocomment kategória. (Egyébként meg nehogy már olyan nehéz legyen 4-8G ramot alátolni)."

Pedig mégsem az. Simán megéri a merevlemez elejére tenni egy 5-10GB-os szemét partíciót, aminek az elejére bevésed a swappot, mögé pedig a rendszer és felhasználói temp-et.

Jobbulást.

Teljesen mindegy hova teszed, mekkorára állitod be, mindenképpen el kell érnie a fejnek egyszercsak oda, meg vissza az adatokhoz, és ezt elég sűrűn, minél több feladatot futtatsz párhuzamosan. A legideálisabb megoldás, amennyi RAM befér a gépbe beletenni , és a pagefile-t, ha mindenképp kell, akkor ramdiszkbe.

"a pagefile-t, ha mindenképp kell, akkor ramdiszkbe"

Ezt nem hiszem el. Te vagy a sokadik barom a neten, akitől ezt olvasom, egyszerűen ezt nem gondolhatjátok komolyan. :( Miért miért!! Kb. olyan, mintha írnál C64-re egy C64 emulátort.

Hozzáteszem Linuxon már direkt nincs swap-em (0 Byte)

A windows meg mindig nyávog, ha nincs swap. És nyávog, ha a swap 300mb-nal kisebb. Tehát, elméletileg, tényleg érdemes lehet(ne) azt a ~300mb-ot ramdiskbe tenni, hogy gyors legyen. Gyakorlatilag pedig, ha tényleg swapolnia kell, akkor már megette a fene az egészet.
Ezt én gyakorlatban is kiprobáltam, és ez lett a tapasztalatom. :)
Tehát, windows alatt memoriamérettöl függetlenül kell valamenyi swap, mert sirni fog, leginkább azért, mert csak, de ha van annyi memoria alatta, hogy minimális swapot használjunk (csak disznek) az teljesen mindegy, hogy hol van, ugysem használja. (Mert nincs rá szüksége)

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Egyszerre futtatott 8+ alkalmazás mellett sem sir nálad? (Pár böngésző, játék, ilyesmi) Mert ha nem, akkor elfogadom, hogy 32gb mellett már biztosan nem sir.
(Nem szoktam becsukni az alkalmazásokat, amiket használok. "Mert elfér a memoriában" alapon. Ez egy ilyen szokásom, nem mondom, hogy ez a helyes.)

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Jahhogy azért sírt neked, mert elfogyott. Ha nekem is elfogyna mind a 32G, akkor nyilván itt is vonyítana. Azért ez elég jelentős különbség a "mindig nyávog"-hoz képest :)

Ott, ahol kell, mert kifuthatok a memóriából, (pl. melóhelyen, ahol csak 8G van, vagy a régi gépen, ahol 4G volt), ott nyilván nem kapcsolom ki. Viszont egyik ismerős azt mondta, hogy 16G mellett ő kikapcsolta, nem panaszkodott, hogy baja lenne.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Teljesen igazad van. Akkor pontosítom, amit írtam.
8gb-nál, van, amikor kell a windowsnak pár száz mega swap, vagy nyávog.
Gyakorlatilag nincs különbség, hogy ramdiskbe van-e a swap, vagy nincs ebben az esetben, sőt, butaság ramdiskbe tenni, mert itt nem számit a swap sebessége, sem a mérete igazán.
Ez utóbbi, amit kipróbáltam anno, mert kíváncsi voltam hogy mi igaz a említett swap-ramdisk legendából. Ami nálam hamisnak bizonyult.

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Tudnál egy-egy racionális magyarázatot adni arra, hogy:
- miért baj az, hogy ha van swap (hacsak nincs irgalmatlan sok ramod)?
- miért baj az, hogy ha valami tényleg ritkán használt dolgot kirak swapba, hogy több marad? (Pl. ilyenek, hogy nyomtatósor kezelő, ami alapból indul, ha valaki le nem tiltja)
- honnan veszed, hogy kell? http://snag.gy/Ykl3a.jpg

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Semmi sem "baj", de baromi utálatos amikor 4 Gb memóriából használok vagy 2-őt, de biztos ami biztos alapon pár száz mega lapozófájlba megy, ami aztán ha mégis kell, akkor elgondolkodik a rendszer hogy na mi van...

Hozzáteszem hogy a memóriakezelés a legtöbb OS-ben hülyebiztosra és korszerűtlenül lassúra van állítva. Kiráz a hideg pl az Ubuntu alapértelmezett 60-as vm.swappiness értékétől is.

Ui: Ettől függetlenül swapot ram-ba tenni tényleg kreténség. A lapozófájl azt hiszem kicsit más tészta, mert oda szeret a windows minden más vackot is tenni, de ahhoz már nem értek.

"de biztos ami biztos alapon pár száz mega lapozófájlba megy"

Ha lapozófájlba ment, az azt jelenti, hogy másnak jobban kellett a ram és/vagy sok fájlt használtál, így inkább arra fordította az erőforrásokat a rendszer.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ha ugysem hasznalja, akkor mi a rossebbnek tegyuk egy ramdrive-ba, h feleslegesen, hisz ugysem hasznalja, akkor fogja a helyet a tobbi alkalmazas elol? (Azt mar meg sem kerdezem, h ki talalta ki ezeket az orbitalis kretensegeket, mint swap ramdrive-ra telepitese.)

---
pontscho / fresh!mindworkz

Hát -mint ahogy lentebb megírták- nekem fingom sincs a memória kezelésről, de még így sem tennék ekkora baromságot.. a swap arra van, hogy a RAMban felesleges szart kirakja oda, akkor mi a tökömön segít ha az ugyanúgy a RAMban marad?
Hogy juthat valakinek ilyen eszébe?

--
openSUSE 12.2 x86_64

En azon rohogok, h egy ilyen nivos szakmai portalon mar a masodik kreten talalja ezt az eszement hulyeseget, mint vilagmegvalto otletet a nagyerdemu ele. Raadasul ugyanabba a thread-ben jelenti ki a masodik delikvens is, ahol az elodje mar megkapta a magaet.

Ha egy blikk.hu-n jelenne meg akkor oke lenne, de itt elvileg szakemberek lognak.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Most lelőjem a poént? Linux alatt így működik a ramzswap (illetve újabb nevén zram). Persze azt a felesleges kört nem futja meg, hogy ramdisk->filesystem->file->swap device, hanem csak simán betömöríti a page-eket a memóriában, aztán ha nagyon fogy a hely, akkor megy ki a swap diskre. Szerintem baromi hasznos, memóriakifogyásnál sokkal fokozatosabban kezd leromlani a teljesítmény, mintha csak a sima swap lenne.
---
Internet Memetikai Tanszék

Biztosan bug, vagy ilyesmi, de nekem egy hét után borzalmasan lelassult tőle a gép, amin teszteltem.
A futó programok igénye együtt kb. 2GB volt, a free szerint ~30MB memória volt szabad, és emellett még úgy 1,5GB swap fogyott. Kapott gyorsan egy swapoffot a zram eszközre, meg egy modul eltávolítást. Attól megjavult a dolog. Az elfogyasztott swap méret lecsökkent kb. 700MB-ra, a szabad fizikai memória meg felment 500-ra.

Ez szerintem még a DOS-os időkbe vezet vissza, amikor már 16-32-64MB ram időnként előfordult a gépben, és extended (vagy expanded?) memory-t nem támogató, de page file-t valamilyen szinten kezelni tudó alkalmazásokat kellett összelőni, hogy valahogy mégis tudja használni a sok memóriát. Na arra volt ez a workaround.

A "reneszánsza" vagy inkább a sírból zombiként való visszatérése ennek a praktikának valahogy az lehet, hogy régebben tényleg mindentől függetlenül pampogott a windows, ha nem volt page file. De ez már tényleg piszok régen volt, talán pre-win2k időkben. A másik ötletem, hogy memory overcommit limitek különbözőek lehetnek, ha van page file, és ha nincs. Ez még Linux alatt is így van. Persze akár be is lehet állítani rendesen, mindenféle swap fake-elés nélkül...
---
Internet Memetikai Tanszék

Most próbálom feltúrni emlékeimben, hogy mi is volt aminél ez a megoldás kellett. Talán valamelyik korai 3dstudio verzió, vagy valami más tool amit azzal együtt használtam renderelésre vagy video konvertálásra. Saját dos extendere volt, de volt valami elég soványka limit a fizikailag kihasználható memóriára. A saját dokumentációjában szerepelt, hogy tedd ramdiskre a swapot, ha több ramod van.
---
Internet Memetikai Tanszék

Köszönöm.

Most csak azt nem mondtad el, hogy miért éri meg? :)

Egyrészt mert nem véletlen az, hogy míg a W95-ben a töredezettségmentesítő mindent az elejére pakolt, addig a mai rendszerek erről nagyon gyorsan leszoktak és inkább a lemez közepe felé kezdenek el terjeszkedni és onnan oszlanak el. Ha fixen a lemez elejére rakod, akkor csak azt éred el, hogy ha később telik a lemez, akkor egyre nagyobb távot kell megtennie a fejnek és méginkább lassabb lesz.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ha már swapelni kell, akkor már megszexualizálta a ló. Olcsó a ram, 8G nagyjából mindenre elég, 16G-t sem drága belepattintani egy gépbe (notiba sem), és arról nem is beszélve, hogy 32G-t még reális keretek között össze lehet hozni, ami azért már igen-igen-igen sok feladatra elég.

Saját tapasztalat:
- Windows alatt ha van is elég ram, a nagyon ritkán használt serviceket akkor is kipakolja a swapba, hogy inkább az IO cachera menjen el. Mondjuk ez általában minimális összeg, de ha sok programot használ az ember, akkor még akár jól is jöhet. Valamivel kiegyensúlyozottabb lesz a teljesítménye, viszont ha valami tényleg csak fut a háttérben és egyszer kell.. nos, az kissé fájdalmas tud lenni. Nekem ez volt melóhelyen, ahol sirtam a 8G ram után, mert 4G nem volt elég, igaz rengeteg programot futtatok.

- Linuxon általában kevésbé agresszívre állítják a swapet, emiatt alapból gyorsabb valamivel, de ha egyszer elkezd swapelni...

- OSX kb. ugyanaz, mint Linuxon, csak 4G ram mellett is fájdalmasan sokat tud swapelni, ha az ember picit komolyabban is dolgozni akar rajta. Jó, ebbe beletartozik az is, hogy sokszor kellett egy W7 1G rammal Parallelsben, ami azért ette a ramot. Azóta pattintottam bele 16G ramot, azóta békesség van. (Ugyanitt 2x2G Early 2011-es MBP-ből kikapott DDR3 ram eladó.)

De mondom, ha már 4G ramot nem lehet alátolni a rendszer alá, akkor ott bajok vannak. Afelett - ha csak a munka nem követeli meg - általában már kb. lényegtelen kérdés a swap.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Nekem a Linuxon minden memóriával kapcsolatos problémám megoldódott a swap partíció letörlésével. (Tudom, swappiness) 4 GB RAM mindenre elég, talán ha virtuális gép kell, vagy Eclipse, akkor szokott kicsit jobban tele lenni, de még mindig használhatóan gyors marad a rendszer.

Hála istennek, az már rég volt, hogy Eclipset indítsak Linuxon.

"4 GB RAM mindenre elég"

:) Múltkor belenyúltam a Huncraft nevű Minecraft szerver pluginjába, mert megígértem valakinek, hogy megcsinálok valamit. Nem futott sok minden, szokásos desktop dolgok, 2 kliens, Eclipse meg a szerver max. 16G rammal engedélyezve, hadd teszteljenek.

Nos:

http://snag.gy/vB48i.jpg
http://snag.gy/PZpOT.jpg

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Szegény swap, ahogy sétálgat itt a pokolba vezető úton...

Persze jellemzően itt is inaktív, de volt már, hogy egy cron listában ügyesen elhelyezett memóriafalót már csak akkor sikerült elcsípni, amikor az uptime szerint a load 400 (!) felett járt a lapozás miatt.
De MENT a gép, lelőhető volt a vétkes (a killall xyz ENTER után fél órával kezdett hatni), és nem kellett a SysRq kombinációkra ill. power gombra hagyatkozni, aztán a világ 4 időzónájával 4 különféle angol dialektusban egyeztetni az elcseszett feldolgozósorok szekvenciáját.

Szóval óvatosan azzal a kényelmetlen biztonsági övvel!

Amióta LBA van, nem tudhatod, hogy a logikai lemezközép fizikailag hol van. A sávok, szektorok már csak a lemezvezérlő firmware-nek jelentenek valamit, kifelé nem is látszanak a valódi értékek, csak virtuálisak.
A lemezek tényleges fizikáját az OS, és így a felhasználó sem ismerheti, az csak a firmware számára bír jelentéssel.

Már rég nem igaz, hogy 1-1 sávon ugyanannyi szektor van, így az sem, hogy a középső sávnál van a lemez közepe, hanem kifelé: mivel a külső sávokon több szektor van, ezért a lemez méretének nagyobb része van a középső sávnál kijebb, mint beljebb.

Amit mondasz, az még az MFM lemezeknél igaz volt (minden sávon fizikailag azonos számú szektor van), de az ATA esetében ez már nincs így, sőt, az ATA-6 szabvány szerint a CHS minősítés túlhaladott, valódi jelentéssel nem bír. A lemezvezérlő tudja a lemez valós geometriáját és kész.

Plusz még azt is figyelembe vehetjük, hogy az LBA-címzés sem jelent semmiféle folytonosságot, a szektoráthelyezések miatt (amit ugyanúgy csak a firmware tud). Azaz két egymástól 1 címben eltérő szektor esetén sincs semmi garancia arra, hogy azok fizikailag egymás mellett vannak a lemezen.
Aki ilyenektől vár teljesítménygyorsulást, az saját magát csapja be. Vegyen inkább SSD-t.

Egy bizonyos szint felett a RAM nem segit, mivel az alkalmazasok jelentos resze nem memoria- vagy CPU-korlatos, hanem I/O-korlatos. Az I/O cache merete is csak veges, nem minden file lehet memory-mapped. Peldaul ha van egy 4-6 gigas terkepi adatbazisod, azt nem tudod normalisan szerkeszteni 8G RAM mellett sem.
A CreateFileMapping 2G-nal kevesebbet tud mappelni a memoriaba.
http://msdn.microsoft.com/en-us/library/aa366542%28VS.85%29.aspx
"The size of a file mapping object that is backed by a named file is limited by disk space. The size of a file view is limited to the largest available contiguous block of unreserved virtual memory. This is at most 2 GB minus the virtual memory already reserved by the process."

Nem a fejleszto feladata specifikalni a minimum meg recommended hardvert, amin az alkalmazas futni fog. Ha egy termekmenedzsernek elmondjak, hogy bizony a jelenlegi implementacio nem fut megfeleloen a hardverek X%-an, akkor majd o eldontni, hogy a piac meretbeli kieses mennyire eri meg neki az implementacio modositasanal.

Azért annyira nem. Ha szépen "szekvenciálisan" végigolvasod a lemezt, és közben logolod, hogy milyen gyorsan megy, láthatod, hogy az egyre nagyobb címek felé egyre lassabb lesz a dolog, helyenként "beszakadásokkal". Szóval azért jó közelítéssel sorban vannak azok a címek szerintem. Ha nem így lenne, úgy általában a töredezettségmentesítésnek sem lenne értelme.
Windowson egyébként ezért szoktam MyDefrag-el a partíció elejére rakatni a virtuális gép imageket. Lehet, hogy csak képzelem, de nekem gyorsabbnak tűnt így.

"Ha nem így lenne, úgy általában a töredezettségmentesítésnek sem lenne értelme."
Nincs is ertelme.
http://www.pcworld.com/article/113743/article.html?page=8
" In the end, the Test Center saw no significant performance improvement after defragmenting with any program."
Es ez 9 eve volt.

Orrba-szájba nyomni nyilván nincs értelme, de láttam én már olyan NTFS partíciót, amire ~5 MB/s-el lehetett írni, aztán egy defrag megjavította.
Nyilván, ha felraksz egy nagy programot, aminek a fájljai folytonosak (mert mondjuk volt még sok szabad hely a telepítés idejében), és csak olvasni kell őket, akkor azt a továbbiakban a lehető legkisebb mértékben sem érdekli, hogy körülötte mennyire töredezik össze a fájlrendszer.

Na, azért a kismillió szektorból kilencvenennyihány százalék nagyjából szekvenciálisan van a lemezen elosztva. Ha nem, akkor ott már nagy gond van.

Szekvenciális olvasásban pedig igenis számít hol van az állomány.

A lemez közepe is viszonylag egyszerűen értelmezhető.

Nagyságrendekkel nem fog gyorsulni nyilván.

lehet, hogy nagy fail ezt leírni itt anélkül, hogy végigolvastam volna az összes hozzászólást, de lapon kereséssel nem találtam említést róla:
comodo internet security?
- agyonkonfigolható, paranoid tűzfal
- sandbox
- defense+, szintén agyonkonfigolható
- av

amit nem úszol meg vele: sok vakriasztás a gyanús fájlokkal való első ismerkedéskor

Ha jó az neked... tedd. Én egyszer váltok linuxra, soha többé windows. Pedig azzal melózom minden nap, éppen azért!
"Értem én, hogy villanyos autó, de mi hajtja?"

"Én egyszer váltok linuxra, soha többé windows."

Never say never...

A lin az elmúlt 6-8 évben többet közeledett a win felé, mint a win a lin felé, de utóbbi esetében ez mindig érdemi előnnyel járt, előbbiében nem ritkán semmivel, vagy lebőgéssel, ill. háztáji botránnyal.
Sose lehessen tudni, hogy mi lesz a win19.3 dobozában.

"Sose lehessen tudni, hogy mi lesz a win19.3 dobozában."

"Never say never..."

Hmmm!

Szvsz Debian 19.3 lesz. :)
Vagy 20!? ;)

Egy biztos, 100%-ban nem fogok addig windows-t használni,
mig akármilyen hülegyerek virust képes rá írni!

Viszont a windows képes virus nélkül is megpusztulni.
Nem rég itt felvetettem a win7 halálozást(akit érdekel keresse meg! :) )
A hdd-vel történt valami, mert az olvasás kb/s egyre csökkent.
Viszont ezen a hdd-n volt egy Debian is, ez végég kitartott.
Most ssd "ketyeg" a gépben. :)
Win7 ment a kukába, mert az OneKeyRecovery is csak virtuális
recovery. Rakás kaka!
Egy biztos, nem az aminek "mutatják"!

Linux particiónak elég volt az "rsync" parancs, nem kellett több száz Megás progi! :)
SZUM....
Windos 100% kozkázat, de néha nem lehet kiváltani!
Ezért van még a gépen. :)
Biztos lehet tuningolni, meg stb.. , de nem megbízható!
Ha belegondolok, hogy az EÜ-ben csak Win van.....!

"Egy biztos, 100%-ban nem fogok addig windows-t használni,
mig akármilyen hülegyerek virust képes rá írni!"
Ez mit takar nálad format c:\ tipusú batch fájl vagy mi?

"Viszont a windows képes virus nélkül is megpusztulni.
Nem rég itt felvetettem a win7 halálozást(akit érdekel keresse meg! :) )
A hdd-vel történt valami, mert az olvasás kb/s egyre csökkent.
Viszont ezen a hdd-n volt egy Debian is, ez végég kitartott."
Néha töredezettség mentesíteni illik rendszert,de asse lehet kizárni hogy hdd-t hagyta el az erő és ment parkoló pályára.

"Windos 100% kozkázat, de néha nem lehet kiváltani!
Ezért van még a gépen. :)
Biztos lehet tuningolni, meg stb.. , de nem megbízható!
Ha belegondolok, hogy az EÜ-ben csak Win van.....!"
Ezzel csak magadat égeted ha így gondolod.

Aka gondolom MS fanboy vagyok.Hejj gondolom ezt arra alapozod mert megmertem védeni win7-t a konkrét sárdobálástól.
Mert valamiről kijelenteni hogy 100% hogy nem megbízható=!szar.Gondolom sok vállalat azért használja mert jótékonysági intézmények és képesek kiperkálni pénzt egy béta szoftverre.(Eltaláltam?)
Azt se mondd nekem hogy nem lehet kiváltani windowst,pl linuxxal vagy bármyelik unixxal annak leszármazottjával.(Ebben is sántít amit ír).
Linux sem 100% megbízhatóságú csak azért mert treynek a ubuntu manók összerakják fixálják hibákat este míg alszik.Mindegyik oprendszernek megvan maga helye.Mindenki eldöntheti mire van szüksége de én attól nem jelentem ki hogy a os-x szar.

Végképp nem vonok le következtetést és nem minősítek csak azért valakit mert windowst használ.(EU-tagállamok vezetői,lakosai)

"Azt se mondd nekem hogy nem lehet kiváltani windowst,pl linuxxal vagy bármyelik unixxal annak leszármazottjával.(Ebben is sántít amit ír)."

Az attól függ, milyen célra!

Pl némely netbank, chip kari azonosítással ha csak win alatt megy,
akkor nincs laca-faca, kell a windows.

A 100% akkor igaz, ha legalább a csak "rája"(win) írt backup(onekey) alkalmazás műxik akkor is a romagyerekek potyognak.....
De nem így volt. :)
Biztos én voltam balfék.
A szar Linuxot ki tudtam menteni.
Érdekes.

Szvsz se neked se nekem nincs igazam, mert
ennek rajtunk kívül álló okai vannak.
Ez akár a nézőpont is lehet.

Az EÜ nem EU
A politikus példa nem jó, mert korruptak! :P

A perkálásra:
Nem tudom mennyire ismerős, de ismerek(tem) cégeket ahol nincs
matrica a gépeken. Nem valószínű azért, mert elfogyott a matrica.
Ez jogszerű?

Mellesleg nem fújjoltam a win usereket, mindenki azt használ amit akar,
óvszert, wcpapírt, stb,-.... Letojom. :)

Engem csak az érdekel, ha már "rákényszerítenek" (alkalmazások okán), hogy használjam, akkor műkodjon!
"Múkodj!"

Én csak arra értettem hogy ezzel nem égeted magadat. Neked, Treynek, nekem, meg még pár mesebeli lénynek működik az a szarlinugz, még jobban is mint a win. És persze mindenki azt használ amit akar. Sosem anyáztam windóz usert -max azt a rendszert- fordított esetre pedig közel is látni pár példát.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Windows -on szerintem kell vírusírtó. Korábban én is időnként használtam, időnként nem. Legutóbb, amikor meghekkelték az utorrent hivatalos weboldalát, és a utorrent helyett vírust helyeztek el rajta (te pedig azt töltötted le), eldöntöttem hogy mostmár marad.
Linuxon, ahol digitálisan aláírt repókból telepítünk csomagokat, persze kicsit más a helyzet.

--
http://neurogadget.com/

Nekem mikor ilyesmi eszembe jut, gyorsan leülök egy sarokba és megvárom, még elmúlik ez a késztetés...
Életem eddigi legjobb döntése volt a wint otthagyni. Pl. Win7 vs. openSUSE memória fogyasztásban a suse nyer a maga 600M-jával. Win7 alatt csak az asztal fogyasztott ~1Gigát. Win7 alatt jobb esetben is max 2 óra az akkuról használhatóság, míg suse alatt Wifi-vel is súrolja a 4 órát.
Jah és a suse-t nem tiltogatja havonta a gyártó mondván, hogy lopott az a kúvvasokér megvett rendszer...
Illetve még kimaradt, hogy suse-n nem kell driver keresgéléssel szopni órákig, minden pöccre megy telepítés után...

--
openSUSE 12.2 x86_64

"Win7 alatt jobb esetben is max 2 óra az akkuról használhatóság, míg suse alatt Wifi-vel is súrolja a 4 órát."

Ezt nem nagyon tudom elhinni, pont hogy mindenhol azt olvastam, hogy a Linux több áramot evett a Winnél (picivel). Ennek ellenére az én laposom aksija is aránylag jól bírja Linux-szal.

Amikor vettem a gépet, akkor vettem hozzá külön egy win7 ultimatet is. Akkor bírt 2, 2.5 órát, fél év múlva a 2. telepítés után már nem tudtam 2 órát se akkuról gépezni. Akkortájt másztam át ezen is SUSE-ra, majd azt tapasztaltam, hogy 4 órát súrolja az akkor már fél éves akku. (most 3 éves lesz és még csak kb. 1/4-et romlott a kapacitása az akkunak, mégis megvan bőven a 3.5 óra)

Win7 alatt kért egy ACPI drivert ami viszont nem volt hajlandó leállítani a ventilátort soha. Nélküle meg nem működött a wifi kapcsoló gomb, meg nem lehetett hibernálni. de így is-úgyis 2, 2.5 órát bírt csak...

--
openSUSE 12.2 x86_64

-1
User error:"Jah és a suse-t nem tiltogatja havonta a gyártó mondván, hogy lopott az a kúvvasokér megvett rendszer.
Szal azt mondod ha felteszem laposra a open suset akkor nekem is felfog ugrani 2óráról az akkuidő 4re?
Nekem meg telepítéssel nem kellet szopnom mivel jött gyárilag win7-el és ment rajta minden.Works4me

Winben volt nekem is pár driver, de pl. a teljes VGA kihasználásához kellett driver, kellett driver a light-scrible használásához, kellett driver a wifi-hez is (pedig jött winnel az is, csak épp nem működött N módban) és a már fent említett ACPI driver is kellett... Eleve OS nélküli volt a gép, már értem is miért.

Az akku idő.. fingom sincs, hogy neked milyen géped van, előfordulhat azon is javulás. Mint azt említettem a célom nem a teljes váltás volt, csak kellett egy azonos rendszer mint amivel a szerveren foglalkoztam. Akkor vettem észre az említett javulást, és mikor 3. alkalommal is jött a "ez nem eredeti rendszer" hibaüzenet, már nem reklamáltam többet a MS-nél, hanem lezúztam a win7 partíciót...

--
openSUSE 12.2 x86_64

Nah látod mint írod OS nélkül érkezett gép,azért így már elvárni win7 compatibilitást az már necces.
Ami Dell gép ubuntuval jött azon minden cuccot felismert tehát valahogy így várható el support is.
Hogy neked mé vernyákolt állandóan nem eredeti windows miatt az nem tudom miért volt.Bármi lehetséges.

Tudsz linkelni egy susestudios buildet amit te használsz,hátha javul akkuidő.

Virított rajta a Win7 Compatible matrica, szal jogos volt a feltevésem, hogy futni fog.

Nem tudta a ms support sem megmondani miért van/volt a tiltás, bekérték a számlát, majd adtak egy kulcsot amivel fellehetett oldani.

Semmi extrát nem használok, a "gyári" 12.2 iso-t telepítettem. (illetve akkor még 11.2 volt, majd 11.4 lett és azt frissítettem nemrég 12.2-re. ezzel a 11.4-hez képest + ~10 perc jött.)

--
openSUSE 12.2 x86_64

CD/DVD csak egy dokkumentációt tartalmazott. A gyártó (HP) honlapján fent sorakozott szépen az összes xp től win7-ig 32/64 bit (igaz az XP telepítő elsem indult, mondván nincs optikai meghajtó / merevlemez, de driver van.)

"Asztali környezet,téma?"
Gnome3, minden gyári.

+ normál HDD-m van, nem SSD.
--
openSUSE 12.2 x86_64

Nekem meg telepítéssel nem kellet szopnom mivel jött gyárilag win7-el és ment rajta minden.Works4me

...és már akár passziánszozni is tudtál vele azonnal... :)

Szerk.: Ezután telepíthettél CD/DVD író programot, vírusírtót, Office-t, Total Commandert, zenelejátszó programot, codekeket, videólejátszó programot, böngészőt, böngészó plugineket, Acrobat Readert, nyomtatót, scannert, webkamerát, levelezőprogramot, ...
Nekem meg ezek minde felmentek a fél órás telepítéssel együtt. Ingyen, legálisan.

openSUSE 12.2, vagy ami éppen jön.

Azért nem teljesen.Volt roxio cd creator,office,cyberlink powerdvd,symantec virusírtó (jó ezt leszedtem),acrobat reader szint úgy,levelező,webkamera/eszközök/ujjlenyomatolvasó/backup mentek ootb.
Totalcommandert nem tettem fel de nem volt égető szükségem rá.Winrart tettem fel.Meg egy Opera böngészőt.(Én nekem nem jön be IE vonal de azt is frissítette már 10-esre mostanában)

Nem akarlak meggyőzni:),dell vostro laptop.:)

Nekem mióta fent van a Win7 a laptopon (laptopra előretelepitett legális ), még sose akarta letiltani az MS.... nem tudom nálad mi lehet az oka...

Az akkuidőről annyit, hogy a Dell E6410 laptopon fent levő Ubuntu 12.10 és Win 7 között kb. 1 óra az akkuidő különbség a Win javára. Bár ez valószinüleg inkább gép/driver függő, mint oprendszer.

egy friss Win 7 telepités (virtualbox) ennyit memóriát eszik :
http://imgur.com/NCmOU

Szépnek szép, de a lényeg itt a frissen van. Üresen lehet nem kell hozzá sok (de fizikai gépen tuti nem elégszik meg 700M össz memóval) De tegyél be még egy vírus kergetőt is, néhány nyomorult programot, hogy lehessen használni a hardveres gombokat, majd azt tapasztalod, hogy a memó használat felcsúszik 1G körülre. (feltéve ha van annyi. Nálam 2G-n nyúlhatott, nyúlt is...)

--
openSUSE 12.2 x86_64

1, ilyen ram árak mellett számomra mindegy, hogy az oprendszer mennyit eszik
2, a win7 elég masszívan cache-el, hogy minden gyorsan induljon. Ha a fenti ábrából ezt levesszük,
akkor a win7-e máris csak 650 mega memóriát használ. De mondom, értelmetlen ez az összehasonlítás,
mert a free az valójában nem azt jelenti, amit.

Engem sem érdekelne a RAM mennyisége, ha 2 nél több beférne a gépbe... (mármint hogy 2 modul. elvileg 4G max.) Bár most utánanézve, nem túlságosan tetszik a 12k a 2x2G-s noname DDR2-ért...

felőlem cachelhet ahogy akar, ha a programjaimnak nem marad mégsem elég memó, akkor az OS pazarol... lefogom szarni, ha a pasziánszt nem tartja ramba, ha a böngészőbe minden tabot a diskre kell tolnia.

--
openSUSE 12.2 x86_64

Nem hiszem, hanem tudom, hogy egyenlőtlen mértékben, össze-vissza foglal. Ezt Még az XP-s korszak elején megtanultam. (mikor 256MB ról 512-re bővítettem...)

Nem akarok itt hitvitát elindítani, mert még kitör a 3. világháború. Nekem az számít, hogy a szűkös memóriából minél többet használhassak ÉN és ne a rendszer terpeszkedjen rajta és ezt a SUSE-ban megkapom.

--
openSUSE 12.2 x86_64

Jó, magyarul lövésed sincs, hogy hogyan működik egy mai operációs rendszer memóriamenedzsmentje.

A szabad memória az önmagában elpazarolt memória. Amit te szabadnak látsz, jellemzően azt így is úgy is szinte az utolsó byteig lefoglalja magának az OS. Mindegyik.

Az, meg hogy alapból mennyit látsz lefoglalva egy rendszer indítása után az szintúgy nem számít sokat: ha valamely programnak kell ram, akkor általában minden OS tesz róla, hogy azt megkapja.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Tehát ha nekem van 2Giga a gépben és kell 1.8G egy programnak, akkor a win7 szónélkül odaadja neki és megéldegél a maradék 0.2G-n ?
Szerintem nem. Helyette inkább hisztizni kezd, majd miután félórát nyúzza a diszket, kilépteti a programot mondván, hogy elfogyott a virtuális memória, és jól szétcseszi az épp megnyitott fájlokat.

"Jó, magyarul lövésed sincs, hogy hogyan működik egy mai operációs rendszer memóriamenedzsmentje."
Igaz, hogy nem vagyok minden téren járatos (ezen igyekszem változtatni), de amit tapasztalok, azt felfogom.
A fenti példa valós esemény volt. Egy VBoxban futtattam 2 VM-et, és az egyiknek akartam adni plusz RAMot. A módosítás után elindult, majd elkezdte nyúzni szerencsétlen merevlemezt, majd elszállt a VBox. Ezzel szétcseszve mind2 VM image-ét, tönkretéve 3 napi melót. (sejtettem amúgy, hogy nem lesz ez így jó, mert nem véletlen van minimum RAM a Win7 specifikációban.)
Igen, fingom sincs a memkezelés lelkivilágáról, de az eredményt felfogtam...

Tehát most felteszem a kérdést. Mit is tesz meg az OS, hogy a program megkapja a kívánt RAM mennyiséget?
Nem korlátozom a kérdést Win-re, általánosságban érdekel mit alkotnak az OS-ek ennek érdekében.
A fenti eset óta inkább nem feszegetem azt, hogy mennyi a minimum amit az OS akar. Ha véletlen VBoxhoz kell nyúlnom, akkor sem adok annál több RAMot, mint amit előtte szabadnak láttam.

--
openSUSE 12.2 x86_64

Miért léptetné ki, ha adhat neki a swapból (gondolom van a példában, különben nem nyúzná a diszket)? Windows esetén, ha nem elég a swap, megnöveli annak méretét, ha van szabad lemezterület. Ha pedig így sem adhat az adott programnak semmilyen memóriát, akkor kilépteti, de gondolom, a legtöbb OS is ezt csinálja (?).

A virtualboxos példában hol van a guest OS hibája?

:)

Igen, ezt egyébként tegyük hozzá: 64 bites alá már én is azt mondanám, hogy minimum 2G. 32 bitessel 1G-vel is lehet dolgozni, persze, ne várjon el az ember egyszerre 20 memóriaigényes programot, hanem ésszel éljen.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Arra akarok kilyukadni, hogy 32 bites Windows, vagy 64 bites Windows + 32 bites VirtualBox esetén :) (már ha az egyáltalán felmegy 64 bitre) alapból 2 GB memóriateret kaphat a 32 bites program, vagy a megfelelő beállítással 3-at ill. 4-et. Szóval, ha az az említett 1,8 GB memóriaigény esetleg több volt, akkor ezért is kilőhette a cuccot a rendszer. Ha jól tudom?

:)

"Tehát ha nekem van 2Giga a gépben és kell 1.8G egy programnak, akkor a win7 szónélkül odaadja neki és megéldegél a maradék 0.2G-n ?"

Ha swapból is, de valahogy meg fogja oldani.

" Egy VBoxban futtattam 2 VM-et, és az egyiknek akartam adni plusz RAMot. A módosítás után elindult, majd elkezdte nyúzni szerencsétlen merevlemezt, majd elszállt a VBox."

És ez biztos, hogy csak a Windows hibája?

"Ezzel szétcseszve mind2 VM image-ét, tönkretéve 3 napi melót."

A vbox imagek "szétcseszése" biztos, hogy nem a vbox hibája?

Egyébként nagyon trükkösen nem írtál mennyiségeket :)

"sejtettem amúgy, hogy nem lesz ez így jó, mert nem véletlen van minimum RAM a Win7 specifikációban"

Remélem azt is sejted, hogy az nem kizárólag az OS öncélú futtatásához van, hanem ahhoz, hogy te azon valamilyen produktív munkát is tudj végezni. Aztán persze a végső szót messze nem az OS fogja kimondani, hanem a rajta futtatott programok _összessége_.

"Mit is tesz meg az OS, hogy a program megkapja a kívánt RAM mennyiséget?"

Kezdjük ott, mi a kívánt RAM mennyiség? Amennyit a malloc megkap paraméterül, vagy amit el is kezd használni belőle? (A két érték között szignifikáns különbség is lehet).

Ugyanis attól, hogy egy program igényel magának mondjuk 100 mega ramot, attól még egyáltalán nem fogja azt megkapni, hanem az OS csak szépen feljegyzi, hogy X programnak van 100M ramja. Majd utána 4 Kb-s darabonként megkapja, ha valóban használja is.

De nézzünk egy példát. Tfh. van egy átlag gépünk 2 Gb rammal. Abból a kernel a mindenféle saját dolgaihoz (programkód, driverek, memoriamenedzsment, security descriptorok, meg úgy minden, amihez memória kell) használ mondjuk 500 mega ramot, amiből 250 lapozható (=mehet ki a swapba). Ezen felül használ még mondjuk 500 mega ramot mindenféle GUI-t adó cumóhoz. (Ezek technikailag nem különbözik bármely másik egyéb felhasználói programtól.) Tfh. ebből 100M szintén nem lapozható valamiért. A maradék 1 Gb memória meg elment file cacheba, mert boot alatt sokat tekertük a disket és ha már úgy is be kellett olvasni, akkor tartsuk már benn, hátha még kell. Tehát ott tartunk, hogy van 1G memóriánk kvázi szabadon (file cacheként hasznosítva) és 1G ramunk használva, amiből 350M mindenképp a memóriában marad ha törik ha szakad. (Oké, valószínűleg néhány 10-20M valóban szabadon fog maradni pl. Windowson, hogy ha kell valaminek gyorsan odaadni, akkor maradjon tiszta memórialap - Windows mindenképp lepucolja security okok miatt a memórialapokat, mielőtt odaadná valamely programnak.)

Tfh. jön egy memóriaigényes program, amely kér magának 2G ramot, majd abból elkezd használni 500M-t is. Meg mondjuk behúz magának 100M-nyi binárist is, amiből 50M eleve olyan .dll, amit más is használ és be volt töltve már a memóriába. Ilyenkor az az 50M nem fog újra betöltődni. Tehát a file cacheből (ami ugye szabadnak látszik) lecsíp a rendszer 100-50+500M ramot, tehát marad 450M file cache, többi ment a foglalt közé.

TFH. a program még 500M-t kér. Ilyenkor már érdekesebbé válik a helyzet, mert függ attól, hogy milyen stratégiát választ az OS. Csinálhatja azt is, hogy mind a 450M-nyi file cachet odadobja meg még 50M-t kiswapel a lemezre. (Valószínűleg inkább 60-70M lesz az és 10-20-at meg fog tartani tényleg szabadon.) Persze, az is lehet, hogy a program egy 100 megányi adatmennyiségből folyamatosan és sokat dolgozik, ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy inkább 150M-et takarít ki swapba és megtart 100M-et file cachenak, hogy gyorsítsa az IO műveleteket. Persze, ha egy program csak CPU illetve RAM igényes, akkor valószínűleg nem fog akkora file cachet fenntartani magának az OS. (Meg itt beleszólhat még a kézivezérlés, azaz az OS finomhangolása is, ha tudjuk, hogy mire optimalizáljunk).

No persze, ilyenkor, ha még indítunk valamit, ami memóriaigényes, kezdődik az igazi darálás, főleg, ha sokat váltunk a két program között. Ilyenkor az OS nemigazán tud mit tenni, minthogy egymás után ki-be pakolná a lemezre a futó programokat. De ez már egy olyan eset, ami bármely oprendszert a halálba taszít teljesítmény szempontjából, ugyanis nincs semmiből semelyik OS nem tud ramot teremteni.

Persze, itt fenn most egyszerűsítettem, mert egy programot vettem figyelembe. Csak ugye a valóság az, hogy egyszerre 100-as nagyságrendben futnak a programok. Tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy az egyes programok dönthetnek saját maguk is, hogy mit csinálnak. Nem kevés programban látni beállításokat, ahol a %-osan van megadva, hogy a gépből mennyi erőforrást használhat. Nyilvánvalóan az különféle gépeken különböző mennyiséget jelent.

Vagy van még egy másik speciálisabb eset, amikor egy szoftverben maguk oldják meg az erőforrások kezelését. Például ilyen az MS SQL Server. Ahol én láttam futni, ott mindig konstans 3% volt szabadon a memóriából, minden mást lefoglalt magának az SQL Server. (Gondolom állítható.)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

"És ez biztos, hogy csak a Windows hibája?"
"A vbox imagek "szétcseszése" biztos, hogy nem a vbox hibája?"
Passz. Azóta nem nagyon használom egyiket sem.

"Egyébként nagyon trükkösen nem írtál mennyiségeket :)"
Mármint? Az image-ek mennyiségére gondolsz? Mind2 alap beállítással 8G-s volt.

Remek megfogalmazás, még fel is fogom miről van szó. Kösz.

Ezek alapján, amint a vbox guest-nek megadtam a kívánt memória mennyiséget (ez az elsőnél 400M a másiknál 1400M volt) akkor azt a mennyiséget a vbox telerámolta, hogy ő azt márpedig használja, majd az os nekiállt valamit lapozgatni (az eddig is világos volt, hogy nyilván ezért szakadt bele a diszk is majdnem.) Szándékosan nem futtattam más felhasználói programot. Tehát elvileg a lapozgatással meg kellett volna oldania a dolgot. De mégis valamilyen oknál fogva eldobta a rendszer a vbox processeket, és félbeszakadt írás miatt az image-ek is belehaltak.

és itt visszakanyarodhatunk a "És ez biztos, hogy csak a Windows hibája?" kérdésre és a válaszomra is...

--
openSUSE 12.2 x86_64

A VB két guest OS-el elindítva (XP és Win8) megeszik 110 és 80MB-ot (érdekes, hogy a XP eszik többet, de lehet hogy több/más feature van bekapcsolva benne, a fene se nézte). Mivel ez nyilván nem az, amit a guest OS-nek lefoglal - azt sajnos nem találtam meg, hogy hol lehetne megnézni -, és ha feltételezzük, hogy nálad csak 80-at evett meg, akkor máris csak 40M maradt a Win7-nek. Szerintem eleve olyat vártál el a Win7-től, ami icipicit túlzás, de azért az küzdött mint disznó a jégen, aztán amikor "elfogyott a virtuális memória", (PEBKAC, miért nem volt elég swap?) mit tehetett volna mást, mint hogy elkaszálja az egyik processzt valami policy alapján? Mint ahogy az kb. bármelyik OS tette volna.

De ezt így utólag, konkrét számok nélkül eldönteni nem lehet.

"Mármint? Az image-ek mennyiségére gondolsz?" Nem, hanem, hogy mennyi ram és video ram volt a virtuális gépeknek, milyen host OS és mennyi fizikai memóriával rendelkeztél. (Meg ugye azt se felejtsük már el, hogy magának a vboxnak is szüksége van valamennyi memóriára.)

Másrészt, vbox eléggé morcos arra, ha kifut a fizikai memóriából. Mikor anno pár éve használtam, akkor többször tapasztaltam, hogy ha nem volt neki elég a fizikai memória, akkor felfüggesztette a guest futását és egy csúnya figyelmeztetést jelenített meg, hogy kerítsek valahonnan ennyi ramot.

Az, hogy fogta magát és elszáll, az nekem inkább vbox bugnak tűnik, mintsem annak, hogy a Windows fogta magát és bezárta a programot. (FIXME, de tudtommal nincs benne OOM killer jellegű dolog).

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

A RAM kiosztás fentebb látható. Azaz fizikai gépen 2G RAM, 256M video memória, VMeken 400M és 1400M RAM és 16M video RAM. Utóbbit nem értem. A videokártyának külön van a memóriája, elvileg azt használja... vagy mégsem?

Ha kifutok a memóriából, akkor szüneteltetni kellett volna a vm-eket, ezt minden alkalommal megtette amikor játszós os-ek futottak benne, kivéve akkor, mikor épp nem játszós ment.

-szerintem- van valami olyan killer a winbe, a böngészőt szerette bezárogatni amikor csak 512M RAM-om volt...

De igazából ez már lényegtelen, több mint 2 éve volt, szal felesleges tovább rágni.

--
openSUSE 12.2 x86_64

"Azaz fizikai gépen 2G RAM, 256M video memória, VMeken 400M és 1400M RAM és 16M video RAM. Utóbbit nem értem."

Jahhogy hagytál kevesebb, mint 200 Mb-t az OS-nek a futó GUI-nak a programoknak, a VirtualBoxnak és minden egyébnek? Csodállom, hogy egyáltalán elindult a Vbox így. (W7 vagy XP volt a host?)

"-szerintem- van valami olyan killer a winbe"

Sorry, de legjobb tudomásom szerint az OOM killer az kizárólagos Linux gyökérség jelenleg a desktop OS-ek között.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Szerintem az a "kilövi" a programot abban nyilvánul meg, hogy a legtöbb szarul megírt program képtelen lekezelni azt, hogy elfogy a memória. Menedzselt nyelveknél esetleg kap egy OutOfMemoryException-t, amivel aztán vagy kezd valamit, vagy nem.

Ami azért elég éles különbség aközött, amit az OOM killer csinál, mégpedig hogy keres valami random processt, amit kilőhet.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Gyors tesztem alapján, pár felesleges szolgáltatás leállítása után 1700MB körül van az a limit, ahol már erősen topog a win7:

http://blog.fisher.hu/wp-uploads/2013/01/w7mem.png

Ekkor még eléggé reszponzív volt ahhoz, hogy a képernyőképet copy-paste a host os-ből a guesten futó paint-be elmentsem, és feltöltsem a blogra. Bár valószínűleg sokkal vontatottabb lett volna fizikai gépen.

Nem árt figyelembe venni, hogy a kb. 200M az a minimum követelmény 20%-a, illetve a csontra (amíg a "buta" allokátor bírta) lefoglalt és utána felszabadított memória után a win7 kb. 220-240M memóriát foglalt, valszeg az az a minimum amin még elkocog. Persze ha még leállítottam volna pár, a háttérben futó vudut, akkor mehetett volna alább is. Plusz 32 bites win7-en próbáltam, ez nem volt kikötve, hogy, de 2G-hoz nem szokás 64 bites rencert ácsolni, meglehet hogy a 64 bites win7 jobban teljesít. Vagy rosszabbul.

Mire ezt megírtam, addig felkúszott 1761M lefoglalt memóriára, ami a resource monitor szerint 1977M committolt memóriafoglaltságot tesz, bármit is jelentsen ez.

Mivel az "Egy VBoxban futtattam 2 VM-et" részt nem tudom értelmezni, így nem tudom, hogyan kellene reprodukálni az általad létrehozott környezetet, de nekem úgy tűnik, hogy attól, hogy valaki lefoglal majd 2G memóriát, még vígan él a win7, ha mégse, akkor ott egyéb problémának is kell lennie.

Emeld meg a memóriát a virtuális gépben a duplájára/felére/stb.-re, tök más mennyiséget fog fogyasztani. Kár számolni ezeket (pláne nem azonos RAM mennyiség mellett), mert sokszor a hatékonyság miatt egy alkalmazás több memóriát is megehet, csak mert van neki bőven helye. Ha valami kevesebb RAM-ot használ, az azt is jelentheti, hogy kevésbé effektív (így kevésbé gyors működésű).