Az Apple vezérigazgatója elnézést kért az ügyfeleiktől az Apple Maps miatt

Címkék

Azt már tudjuk, hogy az iOS 6-tal érkezett Apple Maps közelébe se ér a korábbi Google Maps-nek. Az Apple is tudja ezt, ezért ma Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója nyilvános levélben kért elnézést az ügyfelektől. Cook biztosította az iOS használókat, hogy az Apple mindent megtesz annak érdekében, hogy a Maps használhatóbb legyen. Cook arra hívta fel az ügyfelek figyelmét, hogy addig is, amíg javítanak a saját térképalkalmazásuk minőségén, több alternatív térképalkalmazást - Bing, MapQuest és Waze - is kipróbálhatnak az App Store kínálatából, vagy használhatják a Google és Nokia térképeit azok honlapjának meglátogatásával...

Az Apple vezérigazgatójának levelet itt.

Hozzászólások

Nézd, amióta tudom, hogy a kevesebbek közé tartozom azzal, hogy színvonaltalan, ostoba, szánalmas és nézhetetlen dolognak tartom a valóságshow-kat és a hozzá hasonló "értelmes" tv műsorokat, elgondolkoztató, talán én lógok ki a sorból... :)
Mindenesetre én szívből sajnálom az ilyen embereket.
Amikor megjelent a 4S egy kollégám képes volt elutazni Budapestre, mert ott egy vagy két nappal előbb jutott hozzá a készülékhez (elment rá az egész napja), mintha otthon maradt volna. Egy felnőtt, meglett, értelmes, családos emberről van szó. (Amikor elmondta nem kommentáltam, de szerintem látszódott az arcomon a szánakozás... :) )
Ő meg "csak" egy tini, akinél még a túlzott érzelmi reakciók érthetőek is... Igaz, engem 16 évesen a csajok tudtak csak lázba hozni..., de hát kinek a pap, kinek a papné...
üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

Huhh, de rég írtam ide. :-)
Andrásnak megérte a várakozás. Rendben. Azt csinál szabadidejében, amit akar.
Lehet, még szabit is kért. :-)))
Csak egy kérdés: vajon megtapizta valahol az új telót, vagy csak a "megjelent=megrendelem"
szindróma áll fenn?
Gondolom, nem nézett YouTube videókat, hogy mennyire karcolódik
az új teló. Tele van ezekkel a net. Biztos sok a fake, meg nem fúróval kell tesztelni egy telefont, de akkor is :-)
Jó nekem a 4. Ha fotózom akkor tükörreflexes, vagy ha nincs nálam a fotóstáska, akkor Hipstamatic. :-)
Számomra az iOS 6 csak egy pótlás, az új iPhone meg visszalépés.
Akkuidő, iOS 6, ebből adódóan maps, stb..
Ja! A világ legfejlettebb mobil oprendszeréről beszélünk. :-)

Nemdumálok, befejeztem. .

---
"... nem zsaru vagyok, hanem a rendorfonok."

Ez csak valami kamu hír lehet. Az Apple és bocsánatot kér egy hibáért egy mondatban? Avagy hiba az Applenél? Ez paradoxon.

----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org

Tényleg meglepő volt, hisz a 4-es sorozatnál ("sima" vagy GS, már nem emlékszem) az antenna-bajokat is rátolták a használókra ("rosszul fogják", meg "miért nem használják (ázsiai gyerekmunkásokkal fillérekért gyártatott, apple által méregdrágán árult) iphone tokkal", stb.)...

nem volt iPhone 4GS, 4 es 4S volt. Az emlitett hiba a 4-esnel volt, es aki hasznalta a keszuleket az tudja, hogy nem is volt annyira hiba, inkabb csak hiszti. (Ahol volt rendesen terero ott fogdoshattad ahogy akartad, ahol meg nem volt, ott mas telefonnal sem lett ha ugy fogtad meg.) Rengeteg keszulek leirasaban van abra arrol, hogy hol nem szabad megfogni e legjobb vetel eseteben. Volt olyan Nokia amit gyakorlatilag nem szabad megfogni. :)
A meregdragan arult tokokbol vegul az osszes korai vasarlo kapott egyet ingyen. Akik mar megvettek, azok visszakaptak az arat.
A gyerekmunkas szoveg meg mar nagyon unalmas.

Á! Értem már, miért állnak annyira sorba az emberek, hogy elsőként vehessenek ilyen telefont.
Nagy az előnye a korai vásárlásnak: ha valami nem stimmel az eszközzel, akkor nagyobb eséllyek kaphatnak ingyen kiegészítőt, mintha már a javított verziót veszik :-).

Ezt nyilván troll beszólásnak szántam.

Iphone4-em van, hibajavítás utáni változat, tok nélkül.
Általában marokra fogva használom, általában ez nem okoz gondot.
Ha néha egy hívás megszakad, vagy a mobilnet nem megy, és ránézve a telefonra azt látom, hogy mobilhálózatot keres, akkor szépen leteszem valahová, vagy megcsippentem két ujjal az első és hátsó üvegnél fogva, várok, és 10-20 másodperc múlva megint van hálózat.
A kijelző szerint full térerő is simán 0-ra elmegy megmarkolás után és visszajön elengedés után. Klasszul demózható.
Nem hisztizek, de elég bosszantó tud lenni.
Volt többféle más telefonom, még csak hasonlót se tapasztaltam.

3 éve van 3gs-em. e-mailt még mindig tud, youtube megy, zene tökéletesen szól, böngészés még mindig smooth , indexvideó is 100-as, mi más kéne?

--
Kreszán K.
--

szerintem te is tudod, hogy ez nem a termékről szól, hanem arról a jelentésről amit hozzá kapcsolnak tök sikeresen sokak fejében. nekik ez nem csak egy mobil, hanem az identitásuk része szerintem. szerintem elenyésző százaléknak ésszerű váltani erre most, ha csak a featureöket nézzük.

Azért elég sánta a hasonlatod... A mai hw és p1 összehasonlítás olyan, mintha az első j2me nokiát hasonlítanád az alma 5-höz... Az alma 3-alma 5 ugrás olyan, mintha egy kétmagos gépet hasonlítanál egy mai hw-hez... Valljuk be: e két PC-t csak internetre vizsgálva nincs érdemi különbség...

Ha lecseréled, a régi 3-asodat nem akarod nekem ajándékozni? Eléggé régóta fenem a fogam egy olyanra, de kizártnak tartom, hogy valaha is pénzt adjak egy olyan régi cuccért.
Ha nem, az sem baj, csak kérdem. ^_^

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Ezt tényleg meg kell kérdezni?
Halálosan komolyan gondoltam. Ha ő úgy gondolja, nem akarja eladni, nincs családtagja, aki örökölné, vagy bármilyen más opció, simán elfogadom.
És az is igaz, hogy kizártnak tartom hogy egy ennyire régi, és elavult dologért fizessek, főleg nem olyan összegeket, amikre egyesek tartják.

Aki ezert kifizet 200 ezret, azzal valami baj van....

Gondolom figyelted az Iphone 5 sikertörténetét...
Pozitívumot aligha olvasni róla, mintha visszafelé fejlődne.
Most akkor tényleg csak azért legyen ájfonom, mert a hátulján ott vigyorog egy alma?

--------------
“If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

i5-rol velemenyt majd akkor formalok ha mar jart egy a kezemben, ahogy mondjuk a Galaxy S3-rol is addig nem volt velemenyem amig nem fogtam a kezemben egyet es nem szedtuk a szoftvert is darabokra. Azt meg vegkepp nem ertem ki mondta, h vegyel "ájfont", foleg azert mert ott egy alma a hatuljan. Azt veszel amit akarsz, szabad orszagban mindenki szabadon lehet hulye. :)

---
pontscho / fresh!mindworkz

Akkor rosszul fogalmaztam, tehát csak annyiban jobb az Iphone mert a hátulján ott az alma?
Nem tökéletes egyik se. Én nem hányom le egy az egyben az Iphone-t se (ahogy azt az almások teszik az Androiddal).
Éppen emiatt alakult ki olyan vélemény az alma fanboyokról amilyen, mert elvakultak és nem képesek belátni a hőn szeretett termékük esetleges hibáit.

--------------
“If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Nem azert rohogok az androidon mert reszre hajlok, hanem mert sajnos ismerem azt is belulrol. Pl. az egyik kedvenc tortenetem pont a Samsung Galaxy Sx-hez kapcsolodik. A Samsung az egyik firmware verziorol a masikra 180 fokkal elforditotta a kamera kepet. Csak ugy. Elvileg ennek detektalasara van API az android alatt, csakhogy ez meg a Google szerint is a "nehasznald" kategoria, leginkabb mert jobbara sig11 a valasz. Ennek oromere a Samsung azt ajanlotta (es ez a hivatalos allaspont), h nezd meg mi a fw verzio es aszerint forditsd el a kepet amerre akarod... Es ez meg a jeghegy csucsa es a jobbik verzioja a taknyolasnak amivel tele van ez az egesz szoftver. Nem mondom, h az ios-ban nincsenek vicces dolgok, de hozzavetolegesen ket nagysagrenddel kevesebb van es ugyanez igaz a hardverre is, nem csak a szoftverre...

ios alatt peldaul megtehetem azt, h a kameratol elveszem a kepet yuvban, feltoltes nelkul manipulalni tudom ezt a kepet a gpu-val (ami igy kvazi dsp-ve valik), meg tudok oldani valosidoben full hd-ban 30fps-sel olyan dolgokat amin androidon csak almodnak a nepek, majd ugyanezt a kepet szimplan beletolom a hardver h264 encoderbe es kesz. Kapok egy valosidoben a kornyezeti parameterekkel manipulalhato felvetelt aminek kovetkezteben az iphone-bol camcorder minosegu javitott videot tudok menteni. Ez androidon mar ott bukik, h nincs rendes h264 encoder api, arrol nem is beszelve, h sok esetben a kamerabol mas formarum jon ki, mint amit a veletlenul - egyedileg beletaknyolt - h264 encoder var. Ugyanaz a gyarto ugyanabba a termekebe beepitett ket alkatresze kozotti interoperatibilitas teljes hianya miatt. Az ios/iphone legalabb onmagaval kompatibilis. :)

Es meg sorolhatnam es mielott belekezdenel, ios-on is tudok vicces torteneteket, de mint emlitettem, ket nagysagrenddel kevesebb van beloluk.

---
pontscho / fresh!mindworkz

A gyári Android romokkal nekem is rosszak a tapasztalataim.
Amit te írtál, az is a Samsung tákolásának az eredménye.
Az első dolgom szokott lenni, ha droidos készüléket veszek, hogy megromozom.
"Az ios/iphone legalabb onmagaval kompatibilis"
Csakugyan, mivel alig van eltérés a készülékekben, tehát nem kell megfelelnie eltérő felbontásnak, több-kevesebb memóriának, más típusú procinak...etc
Ha neked is csak egy(!) adott modellre kellene programot írni, közelebb állna a tökéleteshez, mintha az lenne az szempont, hogy minden azonos oprendszer futtató vason fusson.
Minél kompatibilisebb, annál több munkával jár-->ergo annál több a várható hibalehetőség is.

--------------
“If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Amit te írtál, az is a Samsung tákolásának az eredménye. Az első dolgom szokott lenni, ha droidos készüléket veszek, hogy megromozom.

Nem. Ezek a problemak minden android verzioban kodolva vannak, erdektelen, h ki allitja elo a romokat. Mint peldaul az, h a dalvik meg jittel is 4x lassabb, mint a nativ kod, ami egy ujabb idetlen, oncelu "kirakbeletobbcputramotafosszoftvermiatt" versenybe kerget mindenkit. Mint anno mondjuk egy w98->xp->w7 valtasok soran. Vagy Slackware -> Ubuntu valtasnal.

Csakugyan, mivel alig van eltérés a készülékekben, tehát nem kell megfelelnie eltérő felbontásnak, több-kevesebb memóriának, más típusú procinak...etc

Ez engem semennyire sem erdekel, mert ez csak kifogas, ugyanis ezt a problemat is meg lehetne oldani nem csak jol, de szepen is. Csakhogy ez nem igazan all erdekukben, de fyi, ezek a problemak ios-on is leteznek, ha nem is ennyire szignifikansan.

---
pontscho / fresh!mindworkz

"Ezek a problemak minden android verzioban kodolva vannak..."
Ezt nehezen tudom elképzelni, mivel a durva bugok készülékspecifikusak (általában).
Ha android hiba lenne, akkor több készüléket érintene.

--------------
“If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

A lényeg ez volt.
Azért nem fogom köpködni az Androidot, mert van benne pár hiba.
Akkor mindet köpködnöm kellene.
Amíg fogyasztói szinten nem általánosítható a probléma, addig no problem.
Hogy van pár társaság akinek a tákolmányai nem mennek flottul, arról a példa szerint nem az Android tehet.

--------------
“If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

A par hiba kicsit tobb, mint par, csak kiragadtam nehanyat a kedvenceim kozul. S nem kopkodtem, velemenyt nyilvanitottam.

Hogy van pár társaság akinek a tákolmányai nem mennek flottul, arról a példa szerint nem az Android tehet.

Valoban, az egesz bagazs egyszerre. Nem veletlen, h az android korunk windows-a.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Az én legutóbbi kedvencem az, hogy a CameraService-nek van egy szép binderes interfésze, amin keresztül a driver küldi a frameket, amiket majd a codec szépen feldolgozhat. Itt két mód van: vagy magában a binder üzenetben benne van a frame adat, vagy csak egy descriptor (gyakorlatilag pointer a valódi adatra). Elvileg lehet választani, hogy melyiket kéred, de a gyakorlatban a kedves fejlesztők vagy egyiket, vagy másikat implementálják a különböző HW-en. Namost ezt okosan úgy oldotta meg az egyik gyártó, hogy a descriptorban simán a driver address space-ében levő pointert adja át. Amit aztán az OMX codecben simán megpróbál használni. Tehát az egész csak akkor működik, ha a codec és a driver is ugyanabban a processzben fut...köszönjük Emese.

Üdv,
Gergely

PS: Azt azért tegyük hozzá, hogy az Android minden hibája ellenére minőségi ugrást jelent a hagyományos beágyazott Linux környezetekhez képest.

"peldaul az, h a dalvik meg jittel is 4x lassabb, mint a nativ kod"

Hát ez az. Miért kell azt a szar java layert etetni a felhasznált erőforrás 80%-val? Vicces. De hát ez kell a fogyasztói társadlomnak.
Napi szinten próbálkozok valami androidos kütyüt magamhoz édesgetni, de egyenlőre még nem sikerült. Szomorúan kellet megálapítanom, hogy UI szinten az androidok most kezdik elérni illetve picit túlszárnyalni az 1-es iphone színvonalát. És nem a vassal van a baj, hanem az elbaszott javaval.

De ez amúgy tök fura, hogy nekem gyári 2.3.x-es rommal kitűnően megy az Ace 2. Nem akad, nem éreztem úgy, hogy rootolnom kellene vagy új romot kéne leszednem hozzá, nem lassú, stb.

Most nem vitatom, hogy a Java elvileg lassabb, mint ugyanaz Object C-ben (ugye azt használ az iOS?), de ettől még nekem, személy szerint nem érezhető a különbség.

"Az első dolgom szokott lenni, ha droidos készüléket veszek, hogy megromozom."
En hasznalni szeretem a keszulekem.

"Csakugyan, mivel alig van eltérés a készülékekben, tehát nem kell megfelelnie eltérő felbontásnak, több-kevesebb memóriának, más típusú procinak...etc"
Pont ez a lenyeg. :)

"Ha neked is csak egy(!) adott modellre kellene programot írni, közelebb állna a tökéleteshez, mintha az lenne az szempont, hogy minden azonos oprendszer futtató vason fusson."
Csakhogy az Android pont arra lett kitalalva, hogy sok etero eszkozon fusson, megis hianyoznak belole azok a retegek amiknek el kene rejteniuk a kulonbsegeket a fejleszto elol..

Felhasznalo szempontbol meg ez azert erdekes, mert ha a fejlesztes nehezkes akkor a jo minosegu programokbol kevesebb lesz. Ha meg valamire nincs szep eszkozfuggetlen megoldas, akkor ha lesz is ra program, akkor is bugosabb lesz, es kevesebb keszulekre lesz elerheto. Igy lehet szep toredezett egy egyseges platform. :)

"Nem azert rohogok az androidon mert reszre hajlok, hanem mert sajnos ismerem azt is belulrol. Pl. az egyik kedvenc tortenetem pont a Samsung Galaxy Sx-hez kapcsolodik. A Samsung az egyik firmware verziorol a masikra 180 fokkal elforditotta a kamera kepet."

Hát igen... ez valóban egy hatalmas probléma ahhoz képest, hogy az Apple egy zseniális módosítással kirántotta az alkalmazások alól a megszokott térképszoftvert, és a helyére tett egy olyat, amelyet nem tesztelt kellőképpen, ezért tele vannak a fórumok az "iOS6 does effect Endomondo. I did the upgrade on my iPhone 4 and now the measurements are incorrect. Apple maps really sucks!" és hasonló tartalmú hozzászólásokkal...
--
http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor/Home

"a kameratol elveszem a kepet yuvban"
"az iphone-bol camcorder minosegu javitott videot tudok menteni"

Eme két megállapítás között csak én érzek némi ellentmondást? Ha már előbb szóba került a kaki és a vár közötti összefüggés.
Mielőtt félreértés lenne, a kis, gombostűfejnyi optikára céloztam.

Minden mobilban levo CCD tipusfuggetlenul szar, de mindegyik tipus kiismerheto es egy megfelelo minosegu dsp-vel (hw, sw, erdektelen) sokat lehet rajta javitani. Ezt minden gyarto (meg a profi DSLR gyartok is) kihasznalja es nagyon sok utomunkat vegez a kepen mielott kiadja a kezebol. Az iPhone CCD peldaul lassan reagal a fenyvaltozasokra es szereti tul vagy alul exponalni a kepet. Ezt peldaul gond nelkul tudom javitani szoftverbol valosidoben, sot ez a hiba lehetoseget adott HDR video mentesre is nemi utomunkaval, de van mar otlet a CCD alapzaj csokkentesre is ugyanilyen modon.

A YUV elsosorban a teljesitmeny optimalizalas miatt fontos.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Egyszerre használok iPhone 4S-t (saját) és Samsung Galaxy S II-t (céges). Igen, az iPhone-nak _szerintem_ jobb az ár/érték aránya. A Samsungért konkrétan egy vasat nem adtam volna. A műanyag háza mellett a rajta futó OS is elég gáz. Még ha lehetne rá eredeti, Google féle Androidot tenni... De nem lehet, mert ez egy zárt rendszer, csak a gyártó által biztosított OS lehet rajta. Hmm...

Ave, Saabi.

troll
Sok agymosott zombi....
Vásároljatok, vásároljatok, vegyétek mert ez twice as much better than the previous, meg a satöbbi...
/troll

.... IDKFA IDDQD IDCLIP most már jöhet bármi....

Nem sok 16 éves magyar kölyöknek adnak a szülei 200ezret telefonvásárlásra.

Nem volt benne, de nem jellemző, hogy 16 éves fiúk & iPhone-vásárlók & dolgozók halmazainak metszete legyen. :)
Persze nem zárom ki, hogy ő kereste meg a rávalót, végül is... De az általam elég nagy számban ismert 16 évesek, akik tanulás mellett dolgozni járnak, általában nem státusszimbólum-telefon miatt melóznak.

Ahhoz meg külön gratulálok, aki így veszi meg! Mire kifizeti az majdnem fél milla.. Abból már kijön egy fürdőszoba felújítás bakker! Vagy annyi pénzből kijön egy jó állapotú használt 500-650 egyhengeres naked bike (Yamaha SR500, SRX600, Honda XBR500) amivel még 10 évig el lehet járni melóba+kisebb kiruccanásokra... Kicsivel nagyobb élmény, mint az a három nap amíg a munkatársak/osztálytársak irigykednek az új "telcsire"... De mindenki arra b@ssza el költi a pénzét amire akarja...

.... IDKFA IDDQD IDCLIP most már jöhet bármi ....

Neked nem kell, másnak meg igen. Az a szép ebben, hogy senkit sem kergetnek az asztal körül, amiért nem él egy ilyen ajánlattal. Magyarán nem kötelező. Más emberek motivációját megérteni pedig nem egyszerű, de szerencsére az sem kötelező. És irigykedni sem.

Ave, Saabi.