Építsünk workstationt #3

Miután megjártam az idei Fekete Zaj fesztivált is és ezt megtoldom egy hét szabival, végre van időm összevagdosni a képeket. Bár valószínűleg nem lesz olyan érdekes, mint amikor legutóbb egeresz kapott új játékszereket, de nem több racknyi clustert akartam otthonra, csak egy workstationt a meglévő desktop helyett.

A sztori ott fejeződött be, hogy múlt kedden bepottyant egy-két dobozka egy valag alkatrésszel, aminek a szállítását egy kollégámnak köszönhetően sikerült megoldani.

A végleges gép végül ugyanaz lett, mint amit először összematekoltam. Sokáig gondolkodtam az E5-2620-as procin, de inkább maradtam a 4 erősebb magnál. Alapvetően mindenben az alapján vállogattam össze a dolgokat, hogy mihez mit ajánlanak, illetve lehetőleg egy helyről mindent. Ebből a ram lett egyedül kivétel az ára maitt, persze az is ehhez a laphoz keresve.

Tehát akkor ezek jöttek:

Alaplap: Supermicro X9SRA
CPU: Intel Xeon E5-1620
CPU hűtő: Supermicro SNK-P0050AP4
RAM: 8x Kingston KVR16R11S4/4HC
Ház: Supermicro 743TQ-865B-SQ +2 Supermicro FAN-0104L4 venti és egy MCP-220-00080-0B HDD fiók.

És ami maradt a régi gépből:

4x1T Samsung disk
1x2T WD Green disk
1x120G Intel 320 SSD (ez lesz a korábbi 2x200G disk helyett az új rendszerdisk. Azok maradnak a régiben.
Egy Gigabyte Radeon HD4850, mert ezt még nem tervezem cserélni.

Mindez így:

(Kattintásra nagyban is megnézhető, bár néhány kép nem lett valami túl jó, mert telóval készültek.)

Kicsit szétpakolva így néznek ki a dolgok:

(Jobbról balra haladva: alaplap, ram, CPU, alatta a hűtője, előtte a két venti doboza, egy 2,5"->3,5" fiók (MCP-220-00080-0B). Illetve még egy közönséges DVD író (valami NEC^WSony-Optiarc)

Ház csomagolásán nem spóroltak:

Meg ezen a kitöltő szivacson sem. (Az a fólia meg eredetileg rajta volt, csak még munkahelyen kibontottuk a házat.)

Kicsomagolva így néz ki:

Oldallap nélkül. Hátul egy venti, a 4 zöld ventihelyre meg 2 van berakva alapból. Valamint a táp. A két ventihely közül az alsóba került még egy venti, a másikat meg elraktam tartalékba. Véletlen egyel többet rendeltem, későn vettem észre, hogy csak öt hely van a ventiknek az alaplapon. Maga a midventi szakasz oldalt két csavar kiszedése után kb. 35 fokban dönthető, így hozzá lehet férni a backplanehoz illetve a felső részben lévő optikai meghajtó hátuljához. A három kis kék pöcök egyébként a gyárilag adott fiókok kivételére szolgál. Mindegyik oldalán van két kis fémlevez, azokat kell rácsavarozni a meghajtóra, utána csavar nélkül kiszedhető.

A két kábel közül a fekete a front panelé a fehér meg az előlapi USB-é. valamint van még egy külön speaker is.

A táp két ventis (egy hátul egy elöl). Kábelek a desktop gépekhez szokottaknak picit szokatlan elosztásúak: van egy 24, 2 db 8 tűs (2 CPU-s rendszerekhez), illetve 4 db 6 tűs a VGA kártyákhoz, amihez 3 db-hoz még kettő hozzátoldható. "Hagyományos" csatlakozóból első ránézésre meglepően kevés van, második ránézésre bőven elég: van kettő ér, amely két "molex" csatlakozóban végződő (egyik megy a SATA backplanera, másik szabad felhasználású) illetve egy 2 sima + 2 SATA végű, ami az optikához. És ennyi. Nincs semmi felesleges SATA/"molex" (mi annak a hivatalos neve?) hegyek, csak ami valóban kell. (Mondjuk, így is van bőven felesleges számomra.)

A felső rész egyébként csavar nélkül kiszedhető, elfordítható 90 fokban )ha valaki rackbe akarja rakni. Sima desktop házhoz képest picit több a LED, van túlmelegedést jelző, egy táphibát jelző, illetve a két hálókártya aktivitását mutató.

Régi gépházam oldallapjával összehasonlítva. vicces, hasonlóan hosszú, mint amilyen magas volt a régi. Változnak a szokások. :) Régi gépházban egyébként megjárt már 3 gép egy P200MMX-től kezdve egy AthlonX2-ig - az van most még benne, egészen vegyes összeállítással.

Gép eleje kinyitva. Felül jól látszik, hogy alapból nincs legfellül (sem) venti, illetve a backplane is látszana a HDD fiókok mögött, ha nem sikerült volna ilyen homályosra a kép. A ventik alatt az a fekete szmötyi az 3 db kábelrendező.

A gép másik oldallapja egyébként nem leszedhető, az oda van szegecselve. A tetején egy fekete műanyag dísz van, hátul középen van egy kis kék kar, meghúzva előre lehúzható. A talpak kipattintása után fel lehet szerelni "oldalra" rack sineket és az egész képes egy 4RU-s házként üzemelni. (Ebből kifolyólag ilyen csoda 12 centis ventiket, mint pl. Arctic i30 nem lehet belerakni a házba, mivel az átlagos házaknál egy picivel keskenyebb.

A ház nagyon egyben van, masszív (táppal együtt önmagában 25 kg!), minden precízen illeszkedik (bár ezt el is vártam), nagy és jól szerelhető. Külön tetszettek az ilyen figyelmességek, minthogy az alaplap hátuljánál lévő tartócsavarok gyárilag be vannak rögzítve, mondván, az úgy is kell mindenféle laphoz. (Egyébként ennyi csavarhelyet én még alaplapon nem láttam, mint ebben a házban.) Nagyon sok minden csavar nélkül szerelhető, talán a midventi sor az, amit még megoldhattak volna valami csavarmentes megoldással. A házhoz adtak még rengeteg csavart, azokat is szépen bezacsizva, hogy mi mihez kell, 4 SATA kábelt meg egy-két másik egyéb kábelt, illetve egy olyat, amivel a front panelen lévő ereket lehet egyesével dugdosni, ha nem SuperMicro lapunk lenne, hanem valami egyéb elrendezést követő.

Maga az alaplap így néz ki: Tudtommal két féle létezik belőle, egy sima és egy SAS vezérlős, ahol az alap chipsetből adott 2xSATA3,4xSATA2 mellé nem még 4xSATA2 van, hanem 8xSAS/SATA2 egy külön vezérlőből. A lap egyébként LGA 2011-es Core i7 vagy Xeon E5-1600 illetve E5-2600-as CPU-kat eszik és ram/CPU típustól függően egészen sok ramot bele lehet lapátolni a 8 db foglalatba. Van rajta 2 db LAN egy valag USB, audió, viszont IPMI és egyéb távmenedzsment cucc nincs. (Utóbbi kettővel nagyjából ki is merültek a főbb különbségek a hasonló kategóriás szerverlapok között :) A 2 db PCI-e foglalat 3.0-ás 16x-os, a másik kettő pici 4x-es. Ami nagyon tetszik benne, hogy a front panelt nem egyesével kellett rádugdosni, hanem a 2x8-as szalagkábelt egyben rá lehetett dugni (ezt hogy nem szabványosították még?) Ami elsőre picit fura, hogy nincs külön CPU hűtő, csak FAN1..4 és FAN-A hátul. (Mindegyik 4 tűs PWM-es megoldás). Ami picit szokatlan lehet desktop laphoz képest az a 8 tűs kiegészítő CPU tápellátás mellett lévő kis fekete rész, ahova a tápegységnek lehet bedugni egy kis kanócát diagnosztikai (és talán vezérlési) célokból. Azt leszámítva, sima egyszerű lap, semmi felesleges sallang.

A processzorból csak tálcás kiadás létezik, két tálca közé csomagolva jött meg. (Hogy miért annak oka nekem nem teljesen világos, egészen meglepő CPU-kból is van dobozos kiadás.) A CPU LGA 2011-es létére meglehetősen sok lábbal rendelkezik és ennek megfelelően elég nagy darab.

És ez hűti. van hozzá téglalap alakú sockethez is beszerelő meg egy 8 centis ventivel szerelt fémvalami, amit a bordákra kell rögzíteni. Annak ellenére, hogy egy egész egyszerű kinézetű cucc a mindenféle flancos hűtőhöz képest, nagyon csendes és jól végzi a dolgát.

Ez itt 32 gb ram. Ha belegondolok, hogy az első gépemben 16 mega volt és 1,6 Gb-os HDD...

Az alaplapba belepattintva mindezek így néznek ki. (Meg az alaplap hátulról: 10 USB, 1 PS/2, 2 lan, 5.1, SPDIFF.

Mindez összelapátolva így néz ki. Pontosabban hiányzik még belőle a VGA és a ventik. A hátsó ventinél egyébként tudom ajánlani, hogy az alaplap behelyezése előtt dugjuk rá, mert utána elég nehezen elérhető a CPU hűtőbordájától.

Ha valaki elég figyelmesen megnézi a képet, azt is észreveheti, hogy a front panelt rosszul kötöttem be. Elsőre így tűnt logikusnak, de nem... Befelé kell állnia. (Bár el tudom képzelni, hogy az EATX-es házaknál csak így férne el. Egyébként az alaplapnál sem spóroltak a SATA kábelekkel, egészen pontosan adtak helyből 8(!) db-ot. Meg egy elég hajlékony IO shieldet, amelybe meglepő módon mégis a legkönnyebb volt összerakni az alaplapot.

Picit még rendetlenség van a házban, de összességében nézve ennyire rendezett gépem sem volt soha.

Először tartottam picit attól, hogy mégis mennyire "SuperQuiet" a gép. Nos, valóban az. Annak ellenére, hogy 7 venti van a gépben (+1 a VGA-n), _tényleg_ _nagyon_ _halk_. Még akkor sem hangos, hogy ha maxon járnak a ventik (pl. bekapcsoláskor), ha "nyugalmi" állapotban vannak, akkor alig hallani bármit is, a VGA-mon lévő hűtő simán elnyom mindent. (De az menthetetlenül szar).

Ami picit fekete pont, hogy az SCU-ra kötött optikai meghajtóról nem lehet bootolni (vagy én bénáztam...), cserébe viszont rájöttem, hogy a backplane azért tud egész okos dolgokat. Mikor az optikai volt bekötve, akkor annak a HDD-nek a ledjét, amelyiknek nem volt bekötve a SATA kábele, villogtatta, hogy nézzek már rá, hogy minek megy az ott.

Maga a gép piszok gyors. A Windows 7 az SSD-re kb. 8 perc alatt települt fel, de gyanítom a legszűkebb keresztmetszet még így is a DVD író olvasási sebessége volt. Boot szintén veszett gyors, 17 mp, mire eljut az OS bootig, utána 12 mp alat asztalhoz jutok és ebben benne van a jelszó beírása is. Driverekből sajnos néhány az kell, mert alapból a LAN chipeket és az SCU-t nem ismeri fel a Windows 7. Egy régebbi SystemRescueCD viszont utóbbit biztosan, előbbit meg nem próbáltam. De majd idővel úgy is sorra kerül még ez-az, csak még a W7-re sem költöztem be rendesen.

Kisebb-nagyobb dolgok telepítése pillanatok alatt megvan. Eclipse pl. alig 1-2 mp alatt indul.

CPU-ban is láthatóan van tartalék. Majd valamikor csinálok teljesítmény-teszteket is a saját szokásos dolgaimmal, amelyek eddig lassúak voltak, szabi előtt ezekkel már nem volt kedvem szöszölni. Eddig a legnagyobb "benchmark" a Starcraft II volt... Nos... nem izzasztotta meg a gépet. Előző gépen a CPU limit az kb. alap volt volt. Most ilyen, hogy highra állítva egyszerűbb dolgoknál 1-3%, nagyobb csatáknál mondjuk 10-13% CPU.

A Windows 7-en meg látszik, hogy azért skálázódik arra, hogy mennyi ram van és mennyi ramot kérnek a dolgok. Az átlag alapkihasználtság nőtt kb. 1 gb-al (gondolom többmindent tart cacheban), valamint a Windows Update-nak is van egy egészen pofátlan furcsasága: ameddig futott, gyakorlatilag folyamatosan nőtt a foglalása, egészen 7,1 gb-ig, mintha semmit nem szabadított volna fel maga után, mert minek.

Hozzászólások

Jóság. Bárcsak nekem is lenne egy kis fölös tőkém fejlesztésre...
Két kérdés:
- mire fogod használni ezt a "szörnyeteget"?
- rész/végösszeg?

--
[ Falu.me | Tárhely | A Linux és én ]

Mire fogom hasznalni? Alapvetoen sw fejlesztesre, na meg ezen lehet virtualizalni mar rendesen. Meg termeszetesen alap desktop dolgok es neha egy-ket jatek befigyel.

Ami nagyon megdobta az arat, az a haz, mert az tenyleg piszok draga. De ilyen az, hogy ha az embernek vannak egyeni "hulye" igenyei. Pontos arat sajnos nem mondhatok, mert az uzleti titok, munkahelyembol adodoan igen olcson megusztam ahhoz kepest, mintha kiskerben vennem.

De lehet osszekotrom, hogy mennyi lenne kiskerben. bnv tippje kozel jarhat hozza, bar sztem a diskek meg mindig dragabbak. (Ami most benne van, azok a nagy aremelkedes elott jottek.)

Az, hogy ennyire eros es workstation gepet vettem, annak a kovetkezo az okai:
- untam a desktop kategoria ganysagait (valahogy mindig van valami aprosag, ami miatt nem passzol minden egymassal.)
- szerencsere epp bovebb volt a keret, mint 5 eve, mikor a mostani alapjat raktam ossze. (Arra utana meg szerintem a felet rakoltottem, amiert nem tetszett az eredmeny...)
- mivel volt keret, most elore ki akartam maxolni a gepet ugy, hogy legyen benne tartalek (ezert a 32G ram es a nagyon tapos CPU). A kettovel ezelotti gepem egy vasarlaskor viszonylag eros CPU-val volt, az utolso meg egy elegge gyenge. Utobbi 1-2 evben ereztem is a hatranyat.
- Eddigi gepeim 4-5 evig votlak, ezt is legalabb 5 evig tervezem hasznalni, vagy ha lehet tovabb. (az alatt altalaban a CPU-alaplap parost ertem, mert a tobbi alkatresz az idok folyaman bovult, cserelodott.)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Miközben megesz a sárga irigység, csak annyit mondok: jó egészséget és sok-sok örömet hozzá :)

Jo gep. A SuperMicro alaplapokkal eddig csak jo tapasztalataim vannak, szemben a mindenfele Intel, HP, meg egyeb csodakkal (az EFI BIOS-tol ments meg, uram, minket), a SM pontosan tudja, hogy mi kell egy BIOS-ba (ugy a Setup, mind a kod tekinteteben). Szerintem az a bootolas is megoldhato, legrosszabb esetben F3 vagy F4-re elojovo boot menuben eleg sok mindent ki lehet tallozni, aztan az alapjan kell kiokmulalni a BIOS Setup-ban hogy mit kell keresni.
Esetleg talan valami plusz opciot be kell kapcsolni. Sajnos a konkret modellel nincs tapasztalatom. De szinte biztos, hogy megoldhato.

Gratulalok hozza, es en a gepnek kivanok hosszu eletet, neked meg azt, hogy amig mukodik, hasznalhasd. :-)
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal