Eredményhirdetés! (túrósrétes, vagy uborkakonzerv?)

[ VOTE! :: csakazeredmény! ]

Nos, az eredményekből egyértelműen kitűnik a negatív hup-popularitás formulája: X*A, ahol X=ostobaság mértéke, A=arc.

A "kit bannolnál legszívesebben" verseny nyertese sj, aki komplett üzleti szolgáltatást épített a saját butaságára, mindezt pedig óriási arccal hirdeti a hupon. Semmiképp se hagyjuk ki az egészre finoman rászórt szélsőbalos mázat, ami 2011-ben finoman szólva sem eredményez széleskörű elismerést.

A második helyezett poliverzum barátunk, aki sj-től annyiban különbözik, hogy ő szolgáltatás helyett ideológiát, sőt: irodalmat hozott létre, mely sajnos szintén egy ingoványos szellemi és technikai fundamentumon nyugszik.

trey a harmadik helyre futott be, éles kitüremkedésként a két fogyatékos élharcos, és a saját ostobaságukat szende, béna poénokkal (vagy egyszerűen csak alacsony aktivitással) fémjelző középmezőny felett. sj és poli büszkék lehetnek "élő pajzs" státuszukra.

Hozzászólások

Hasonlóan gyenge próbálkozás, mint a múltkori, amiből kiderült, hogy milyen kevesen olvassák / milyen kevés embert érdekel a blogod (esetleg ha lehetne kommentelni - akár 300-ra tördelve is - nagy előrelépés lehetne <- ingyen protipp a részemről ;)). Uborkaszezonban tényleg elmegy, szórakoztató.

--
trey @ gépház

Hungarian Universal Portal!

(ubuntu, autószerelő, smartphone, jogi, belgyógyász, troll, hajléktalan állat menhelykereső, <és a többi>) <---- BTW ilyennek szeretem!

(Ma ráérek. Utolsó napom két hét szabadság előtt és pénteken ráadásul mi csak 2-ig dolgozunk!)

Egyébként titkon a szavazásodon szeretnék nyerni. Több okból is. Egyrészt nem szeretek veszíteni. Keményen. Másrészt ha vannak ellenségeim, az azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálok. Tudod, van az a mondás, hogy egy valaminél nincs rosszabb, ha érdektelen vagy.

--
trey @ gépház

Nem mintha erről már mondjuk 6 évvel ezelőtt nem lett volna szó és nem tudtál volna letiplizni, ha akartál volna. De hát még mindig itt vagy. Ez engem igazol ;)

IRC-s cimbik úgy fest még alszanak, mert egyelőre elég sovány ez a szavazás. :( Húzzunk bele!

--
trey @ gépház

Szerintem nem lehet - vagy legalábbis nem egyszerű - többször szavazni. Annyi van hogy ha tiltod a javascriptet, akkor beadja megint a szavazást, de nekem úgy tűnik hogy hiába szavazol megint, az eredmények között nem jelenik meg a +1 szavazat.

--
http://csuhai.hu
http://sys-admin.hu

mindezt tudom és értem, ám nem lenne jó ha te nyernél, lévén magadat nem tudod/fogod kibannolni (nem mintha a többi listást igen:))

sajnos a hupmeme listád hossza miatt mégse hagyhattalak ki :(

ha te nyersz, úgy automatikusan a második helyezett lesz az első, te pedig megkapod a közönségdíjat \o/

valahogy ereztem, hogy benne leszek en is a listaban, es hat mit mondjak, engem komalnak a leginkabb.

Az en mondasom pedig ugy hangzik, hogy akarmit is csinalsz, akarkinek is akarsz a kedvere tenni, mindig lesz par elegedetlenkedo hoborgo alak, akiknek semmi sem tetszik (amint ez be is igazolodott itt a hup-on), ugyhogy nem is eroltetem tulzottan a dolgot, inkabb felvallalom, hogy polarizalo szemelyiseg vagyok...

Ami pedig az (eddigi) #1 helyezesem illeti, erre is van egy mondas, miszerint az oroszlan nem foglalkozik a verebekkel/egerekkel/kapucsino-kaliberu aljaneppel/... vagy valami ilyesmi

Deutsch: Ki a fasz az a Thomas Melia?

Éééés nem vagyok a listában! \o/

Figy, ne adjál ötletet a marháknak. Még valamelyikük beküldi (a portálmester meg kirakja) a címben említett szavazást.
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

Külső szavazóprogi: -1
Rossz karakterkódolással jelenik meg egyébként is: -1

Legalább írhattál volna pár ilyen alkalmazást a csodás hiánypótló weboldaladra.

--
http://neurogadget.com/

Egyébként egyszer mondta nekem egy okos ember, hogy hagyni kell mindig egy aktuális dühöngőtopikot az ilyen jellegű oldalakon, mert amíg itt elfoglalod a trollokat, addig máshol nem okoznak kárt. És milyen igaza volt :)

Sok ilyen bölcsességem van még. Egyszer igyunk egy sört és beszélgessünk el. Komolyan. Szerintem a végén még akár néhány dologban egyet is érthetnénk.

--
trey @ gépház

Ezt az amnesztia utan kellett volna kalozradiostol tobbiekestol. (vagy majd akkor ujra)

Amugy egy multichoice nem artana :)

Hát azért a saját nevedet is illett volna berakni a listába, nem gondolod?

Kár, hogy rádiógombos és nem checkboxos :(
(értem, hogy "leg" mégmielőtt, de akkor is)

HOVD-ba mehetne kategóriának.

"a legidegesítőbb hupper" módosításokat ebbe a szálba (a válasz linkre kattintva). Egy válasz egy javaslatot tartalmazzon!

:D
--
ne terelj

Még egy népszerűtlenségi versenyen is népszerűtlen vagyok, amúgy éppen most valaki el
kezdte floodolni a szavazást (másodpercenként legalább 5 szavazással), a szavazo.net nem volt a legmegfelelőbb választás.

A floodolás előtt sj vezetett 30 körüli szavazattal.

A floodolás egyenletes, mindenkire arányosan érkeznek szavazatok, egyeseket előnyben részesítve, így poliverzum átvehette a vezetést néhány perc után 120 szavazattal.

20:01
Poliverzum már 140 szavazattal vezet, Trey kénytelen beérni 130 szavazattal, én 115 szavazattal az utolsó előtti helyen állok.

20:05
10 másodpercig nem történt flood (azóta szüntelenül), Poliverzumnak már 180 szavazata van, b-vel versenyzik az első helyért aki alig néhány szavazattal van lemaradva.

Értelmes, készítesz egy érdektelen (93 szavazat érkezik úgy, hogy többször is lehet szavazni, eközben a HUP-ot még este 10-kor is 120 felhasználó és 260 látogató böngészi) és hiteltelen (a legkevésbé sem bizonyos, hogy a publikum döntéséről van szó) szavazást, majd az ezen népszerűtlennek bizonyuló HUP-ra regisztráltakat kibannoltatnád, miért is?

Ha mar a polarizalo onmeghatarozasomat atvetted, akkor igazan atvehetned azt is, hogy nem kreacionista, hanem hivo keresztyen, es nem szelsobaloldali, hanem egyszeruen a tiszta jatekot szereto es elvaro europeer. Csak azert jegyeztem meg, mert a jelek szerint magadtol nem erted ezeket az amugy szakadekbeli kulonbsegeket.

Btw. jo tudni, hogy te is (nyilvanvaloan) ram szavaztal (ha egyaltalan szavaztal), ami nem problema, mert a kapucsinohoz hasonlo sarga bogre bonyolultsagu szemelyisegedbol ez egyenesen kovetkezik ... :-)

Az meg mar csak a popcorn melle kapott extra, hogy (felteve, hogy technikailag korrekt volt maga a szavazas) a 41 szavazat osztva a hup 19-20k tagjaval, az nem tobb kerekitesi hibanal. Es akkor nem kellett azt mondanom, hogy ez az akcio par hozongo posztgimnazista (ez lenne pl. az n+1-dik fikanickjet koptato kapucsino) es nyeretlen keteves mamakedvence (ez lennel te) vihara a biliben.

Mondom, annak ellenere, hogy szanalmas vergodes, popcorn mellett tulajdonkeppen egesz jokat lehet mulatni ezen a par bohocon...

Deutsch: Ki a fasz az a Thomas Melia?

Nem szavaztam, egyetértek azzal, hogy ez csak szánalmas vergődés Gabucino részéről (mostanában nagyon nehéz alulmúlni amiket művel, igazán szánalmas és lehangoló).

Máskülönben poliverzumra vagy erendisre (esetleg önkritikát gyakorolva magamra) szavaztam volna és nem rád.

"szakadekbeli kulonbsegeket"

Nemigen, a hívő keresztények közül leginkább a kreacionisták megrögzötten evolúcióellenesek (bár sokaknak a megfelelő ismeretek nem állnak rendelkezésére).

Az, hogy szélsőségesen és agresszíven ellenzed a jelenlegi jobbközép kormánypártot (következetesen rezsimnek meghatározva azt), a hasonlóan gondolkodókat a demokrácia utolsó bástyájaként beállítva megintcsak a szélsőbaloldaliság ismérve, mindez jelentősen különbözik a kritikától.

Hat, ha mar a megfelelo ismeretek hianyat pedzegeted, akkor ez bizony rad is all. A kreacionizmus ugyanis nem a keresztyen hivek csoportjan belul egy 'frakcio' (a'la minden bogar rovar, de nem minden rovar bogar), hanem az utobbiba beletartoz(hat)nak pl. az iszlam kovetoi, a hinduk, stb. mert a kreacionizmus csak annyit mond, hogy az eletet valaki valahogy teremtette. Egy keresztyen ember szamara elfogadhatatlan az, ha egy hindu kreacionista azt mondja, hogy Visnu/Siva/Krisna/es valahany nev a naptarban/... muve a dolog. Szoval ezert mondom, hogy kreacionizmus != keresztyenseg. Arrol nem is beszelve, hogy (erre varrj gombot) az evolucio elmeletet elfogadok kozott is vannak istenhivok (pl. amennyire en tudom, Darwin is az volt).

De a politikai okoskodasod miatt is elfer a bucidon 1-2 saller es koki. Na nem a szemellenzos, a tenyekrol tudomast nem venni szereto szuklatokorusegedert (mert ez inkabb a neveltetesed problemaja), hanem azert, mert az elobbiek dacara is nagy mellennyel skatulyazol. Ha kepes lennel megfeleloen dekodolni az EU (meg ugy altalaban a civilizaltabb nyugati vilag) velemenyet, akkor lathatnad, hogy politikai hovatartozastol fuggetlenul a szornyulkodes a reakcio. Akikre csak hivatkozik a narancsos adminisztracio pl. mediatorveny ugyben, mindenki elhatarolja magat. Mondjuk Kina nem, amikor a szeretett vezer csodalja a gazdag keleti bacsit, de ez inkabb blama. Mert pl. Clintont azert nem neveznem szelsobaloldalinak, de a zoldeket sem, ahogy az EP szocialista frakciojat sem. Szoval en is kb. ennyire vagyok szelsobaloldali...

Deutsch: Ki a fasz az a Thomas Melia?

Az, hogy a hívő keresztények között vannak kreacionisták (ez az amit leírtam) nem jelenti azt, hogy a kreacionisták mindössze hívő keresztények lehetnek (ilyet sehol nem írtam le).

"az evolucio elmeletet elfogadok kozott is vannak istenhivok"

Sőt, erre varj gombot, az istenhívők egy része (a kevésbé tudatlanok), de a keresztény egyházak is elfogadják az evolúció elméletét. 2011-ben ez már magától értetődő.

Nekem semmi problémám nincs az istenhívőkkel (tudatlanok nem csak közöttük fordulnak elő), a kreacionistákkal van.

Az, hogy a hívő keresztények között vannak kreacionisták (ez az amit leírtam)

Ezek utan mar nem lepodom meg, hogy nem erted, mit irok, mert meg azt sem erted, amit te magad irsz. Ti. azt irtad, hogy szelsobalos kreacionista vagyok. En meg azt valaszoltam, hogy _en_ ekszkuzemoa - a te primitiv vilagkeped dacara - egyik sem vagyok.

Deutsch: Ki a fasz az a Thomas Melia?

A "kit bannolnál legszívesebben" verseny nyertese sj, aki komplett üzleti szolgáltatást épített a saját butaságára, mindezt pedig óriási arccal hirdeti a hupon. Semmiképp se hagyjuk ki az egészre finoman rászórt szélsőbalos mázat, ami 2011-ben finoman szólva sem eredményez széleskörű elismerést.

ahahalol. Valahol elismeres, hogy en vagyok - legalabbis eme botcsinalta (hogy most ne a luzer szot hasznaljam) felmeres alapjan - a leginkabb irritalo szemelyiseg. Arra mar szot sem erdemes vesztegetni (mert az erintett topikban ezt kitargyaltuk), hogy 1-2 dilettans osztotta az eszt, hogy egy bena, rfc-serto smtp beallitas mekkora kiralysag a spamek ellen. A konkluzio amugy az volt, hogy igen, valoban hatekonyan tizedeli a spameket - de a hameket is... De biztos 100 danos feketoves (hop)mester vagy a temaban, akinek erdemes odafigyelni minden szavara.

Ami pedig a politikai nezeteidet illeti, az a te szegenysegi bizonyitvanyod (merthogy kb. olyan bonyolult szemelyiseg vagy, mint egy sarga bogre), hogy a kicsi beteg vilagodban mindenki szelsobalos, aki a jelenlegi rezsimet kritizalja. De vegul is szolasszabadsag van, mindenki mondhat, amit csak akar, es ahogy Simon Phoenix is megmondta a Pusztitoban: 'You can't take away people's right to be assholes'. En sem akarom elvenni ezt a jogot toled, amihez tan meg az eletednel is jobban ragaszkodsz, es lathatoan nagy elvezettel hasznalod is naponta.

Deutsch: Ki a fasz az a Thomas Melia?

trey: "Baseline-nak beletehetted volna magadat is. Így nincs mihez viszonyítani."

kirsa74: "betettem volna én szívesen, de akkor megint lett volna mit lefloodolni. mint a legutóbbi vote-ból kiderült, van itt, aki nem bírja a tisztességes szavazást."

Haha. Legközelebbre valami jobb kifogást kell keresni, mert ez úgy tűnik nem jött be.