ECDL

Már egy ideje megjött, csak most szántam el magam a kérdésre. Szóval január 13-án megkaptam az ECDL-es (ECDL Select Start-ot végeztem) vizsgakártyám. A vizsgában a szokásos 3 kötelezőt + 1 válaszható modult csináltam meg, mind "Megfelelt" jelzést kapott. De ez azt hiszem egyértelmű, abszolút alapismeretekről van szó, aki nem ismerné, tehát könnyen megcsinálható.
Na most az a kérdés, hogy ezzel amúgy mit lehet kezdeni? Mire jó? Tudom, jókor kérdezem, miután megcsináltam... Olvastam egy oldalon, hogy külföldön ezt, hogy ECDL nem is ismerik:

"német cserediákom azt se tudta, hogy mi az, hogy ECDL, életében nem hallott még róla, és akkor járt a középiskolája végén, olyasmit végzett, mint nálunk az OKJ, csak ők ugye ezzel keresnek is pár ezer eurót majd :)"

...

"Viszont nekünk azt mondogatták, hogy, ugye, mivel európai számítógép felhasználói jogosítvány, így szerte ismerik Európában.

A nagy F*SZT!!"

Szóval ez jelent valami előnyt majd az álláskeresésnél vagy akárhol? Vagy csak dísznek van?

Hozzászólások

szerintem tagadd le. ezt is, meg azt is, hogy hány könyvet olvastál eddig:P

Semmire nem jó, talán arra igen, hogy ha irodai munkát akarsz csinálni, esetleg számításba veszik. Egyébként bármilyen szintű informatika érettségi legalább 80%-os teljesítése esetén 5500Ft ellenében is kaphatsz ilyet, de én se éltem a lehetőséggel, mert minek.

--
Don't be an Ubuntard!

Nem Zoltan1992-t védem, de nem látom be miért lenne jobb egy kis taknyos, aki baromságokkal tömi a fórumot, mint egy "felnőtt" troll, aki a baromságaival tömi a fórumot.. Főleg nem úgy, hogy ez akár hogy is nézed még az ő blogja..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

+1
S mivel fiatal, jogában áll olyat kérdezni, amit az öregek már tudnak, de ő még nem. Ezért fiatal. Tehát inkább segíteni kellene a fejlődésben, hogy aztán ő is okos öreg legyen, mint sem gátolni, s kedvét szegni. Ő legalább kérdez, s nem csak kijelenti a hülyeségeket.

Blog=Fórum? Nem hinném... (Hány fórum topicot is nyitottam regisztrálásom óta? 2? 3? Nem is tudom, de nem sokat.. Szinte állandóan a blogba írok)

Te kezded a baromságot és még te vagy felháborodva ha visszaszólok...
Tény, hogy volt egy-két nem kívánatos (blog!)bejegyzésem, de ti mindig, minden bejegyzésemhez (még ahhoz is, ami egy kicsit is releváns!) írtok valami szarkasztikus, gúnyos, tipikusan ilyen szurkálódó megjegyzést. Én még mindig úgy tartom, hogy a saját blogjába mindenki azt ír, amit akar. Természetesen az oldal szabályain belül.

Szóval akinek nagy a pofája az nem én vagyok. Nem vagyok köteles eltűrni mások személyeskedéseit és pofátlanságát!
Jó lenne már befejezni ezt egyszer és mindenkorra...

Továbbá hozzátenném azt is, hogy ha nem tetszik, nem kell elolvasni.. Kényszerít valaki a blogbejegyzéseim elolvasására? Vagy akár kommentelésre?

Most mond már meg légy oly kedves, hogy mire volt jó az, hogy benyomtad ide a viccrovatot? El hiszem, hogy szúrom itt jó néhány ember szemét, de akkor is, ettől most jobb lesz nektek? Vagy bárkinek? Nem valószínű..

Elképzelem ahogy sétafikálsz lila fejed lehajtva drága fővárosunk klórozott utcáin billy rubin detektorral a nyelveden és infragukkerrel a homlokodon, belelépsz minden kutyaszarba, némelyikbe oda vissza alapon arccal is, és utána szidód a kutyákat mint a bokrot...
--
Solaris Express
Opera

Semmi személyeskedés, de kívülről nézve, viselkedésed nyomán folyamatosan azon téves képzeteim támadnak, hogy latens kék osztriga vonásaid vannak (18 éves hímneműt virtuálisat baszogatsz,- vagy élvezed, vagy mazochizmus virágát kultiválod) vagy kezelésre szoruló kissességi egó érzeted mint a ház (hogy mert anno Zolika anyázni veled trollkodásodra?!?).

Az hogy ö éretlen, azt már bebizonyította, Viszont jóindulatúan éretlen.
Nálad viszont a Ködzsögöm Szépen ÉgészSeggembe endlozung fityeg.
--
Solaris Express
Opera

Azert az feltunhetne, hogy psc csak Zoltan urat fikazza. Nem mintha komoly bajom lenne Zoltan urral, de nem surun latok psc-t masokat is kiosztani, ha "csak azert" fikaznodna esz nelkul, az ott kezdodne, hogy irogatna nekem is pl., hogy apa gepe meg tarsai.

Es azert psc szakmailag picit foljebb van Zoltan urnal (a vicc, hogy en is inkabb az offtopikokban szoktam psc-vel teljesen egyeterteni), meg ha nem is feltetlen szep dolog igy leneznie a masikat, bar ennek is megvan az elozmenye

A gond az, hogy az egészet nem a csöves kezdte.

A csöves nem tehet arról, hogy ö csövi.
Jövők én, párszor belerúgom, mert nekem ugye jól esik, van meleg lakásom ahova hazamehetek és elvégre telik Dr. Martensre.
Aztán felháborodva csodálkozom, hogy milyen hangnemben irkál nekem a büdös csövi. Kiteszem közszemlére, a csövi publikusan elnézést kér, amiért elragadtatta magát.

Azóta minden alkalommal, ahányszor látom, hallgatólagosan emlékeztetem a csövit, hogy milyen csövi szaralak is ö, és hogy mennyire jogosan járok el, és mennyire hálásnak kell lennie azért hogy nevelem és felkészítem a kemény életre.
--
Solaris Express
Opera

Ez azert mas helyzet. Meg ez a vitajuk kb 2%-a, a maradek 98%-ot uyganigy sikeresen felbeszakitottuk es mar regota nem beszeltek meg, legalabb ne ebbol a 2%-bol dontsuk mar el, hogy kinek van igaza, itt mar reg nem arrol van szo. Egyszer hagynank oket vegigjatszani es megbeszelni az egeszet mindenki altal ignoralva azt a subthreadet, az anyazas elobb-utobb veget erne mindkettejuk reszerol, joesetben atcsapna pirvatba, de ha nem, akkor is valami erosen jobbratolt kommentvaltasban mindketten rajonnenek, hogy ugyan min is kene valtoztatni, mikor nem erdemes mar visszaszolni…

Vannak emberek, akik sosem ismerik el, ha tevednek. A jelenlegi ket vitapartner nagyon nem olyan. Ne szoljunk bele a dolgukba, majd ok elmondjak egymasnak, hogy mi igazsagos es mi nem, alljon csak ki szepen mindenki magaert ennyi balhe utan, nem lehetsz mindig ott, hogy lecsovesezd Zoltan urat meg lemartensezd psc-t, foleg, mikor tok masrol van mar szo

Megpróbálom utoljára, nagyon egyszerűen.

Nem akkor zuhan meredeken a színvonal, ha IQ szegény gyerekek irkálnak baromságokat egy fórumon, hanem amikor a felnőttek kezdik komolyan venni ezeket a baromságokat és szintben követni próbálják a gyerekeket, akár úgy hogy gőgicsélnek beszéd helyet, akár úgy hogy óvodás szintjén próbálják elintézni a saját belső problémájukat.

A tetejébe kívülről ez úgy néz ki - felszáll a buszra a gyerek és azt mondja álmodozó mutáló hangon "Cicik!", erre megjelenik egy gúnyosan fingó és üvöltöző "akszakál", és ahányszor feltűnik a "ciciző" gyerek jól, saját véleménye szerint, "helyreteszi". Igaz, hogy közben a buszon miatta van bűz és hangzavar.
--
Solaris Express
Opera

igen, de ez a kettojuk gondja, soha nem fogjak megbeszelni, ha mindig masok zarjak le helyettuk a vitat, hagyni kell szepen hadd menjen, alapvetoen intelligens gondolkodo ember mindketto (meg Zoltan ur nyitott is a "javulasra"), egy 3000pixel bekezdesu subthreadben mar tudni fogjak, hogy hol a vege a cirkusznak, nekunk meg nem kotelezo ezt olvasni (vagy akar privatban is befejezhetik, de olyat mar lattunk ugye). Amig mindig jon valaki mas igazsagot tenni (foleg offtopic "hagyjatokmarabba" modon), addig minden topikban ujra es ujra elokerul az ellentet. Nalam is ez volt shikivel, folytattuk, ignoraltunk midnenkit, aki konyorgott, hogy hagyjuk mar abba, aztan rajottunk, hogy nem is kell egymassal foglalkoznunk, meg akkor se, ha pl. Gabu direkt rakta az olajat a tuzre, mert ugy se fogjuk egymast ennel jobban megerteni

Akkor sem kell beleszolni egy ilyen osszetett es regota huzodo kettejukre tartozo ugyre, mar reg privatban kene ezt megbeszelniuk, azt meg pont Zoltan ur torpedozta meg. MYOB. Ha belerofogunk, hogy _eppen_ kinek van igaza, azzal csak elosztjuk a kesobbi varhato flame kommentjeik szamat 0-val. O dolguk, ne szoljunk bele.

Es meggyozodesem, hogy psc ismerte mar el, ha hibazik, meg Zoltan is (erre sokan keptelenek, bar valakinek a teny a velemeny es a tapasztalat megkulonboztetese is komoly gondot okoz, na ott _kellene_ igazsagot tenni), ezert is tudom, hogy elobb-utobb ennek a vegere jarnak maguktol, ne szoljunk bele

Nem ertunk egyet. Ha neha-neha tortenne meg a dolog, arra azt mondhatnam, hogy megesik. De ugy tunik, nem errol van szo. Beleszolni meg azert kell, mert egyreszt nem vita van koztuk, amit meg tudnanak / lehetne beszelni, szoval elobb-utobb vege lenne, hanem psc szimplan raveti magat zoltan1992-re, lehoborgi a hajat, es kesz. Nagyon konstruktiv es erett magatartas, mondhatom. zoltan1992 meg mar unja az egeszet, es jogosan haborodik fel. Es a kulso szemlelok elott is inkabb irritalo a dolog, hogy akik viszont akarnak beszelgetni zoltan1992-vel, azok sem tudnak, mert valaki mindig jon, es a kozepebe rondit. Szoval ezert kell beleszolni.

HF*P portal - politika, flame és offtopic huppereknek szabadon!

Pont hogy azert ne, Zoltan alljon ki magaert vegre, eleg léenne egyszer egy drupal altal 3000 pixellel arrebtolt subthread, mar onnantol tudnak, hogy alljanak egymashoz. Attol, hogy psc a bunkobb, meg nem lesz Zoltannak igaza es forditva se. Meg attol se lesz Zotlannak igaza a _tobbi_ vitathreadjukben, hogy itt eldontjuk, hogy psc az idosebb, miert nincs tobb esze. Ne mi dontsuk el ezt helyettuk, teremtsenek egymasnak olyan legkort, hogy ne akarjanak utana igy beszologatni egymasnak

Ez itt es most nem arrol szol, hogy kinek van igaza. Amennyit en tudok a kettejuk konfliktusarol, volt benne adok-kapok.

teremtsenek egymasnak olyan legkort, hogy ne akarjanak utana igy beszologatni egymasnak

Ahogy en latom, ez nagyon nem sikerul. Legalabbis zoltan1992 folyton szol neki, hogy kopj mar le, de nem sok foganatja van. Ezert kell nekunk is megtamogatni ezt psc ekezesevel, hogy kapjon eszhez, es probaljon viselkedni egy kicsit...

HF*P portal - politika, flame és offtopic huppereknek szabadon!

bocsanat, de en itt csak annyit lattam, hogy zoltan1992-nek volt egy kerdese, amihez psc mindossze annyit tudott hozzatenni, hogy az anyukadat. Oszinten szolva leszarom, hogy hany ezer eves a vitajuk, hogy melyikuk kezdte, ki a hibas, stb. Mondom, akarmi is a valasz ezekre, aligha igazolja psc itteni viselkedeset. Arrol nem is szolva, hogy ha - tegyuk fel - ez egy orokke fennallo feszultseg is marad kozottuk, eppen hogy zoltan1992 mutat erettebb viselkedest azzal, hogy probalja elkerulni psc-t...

HF*P portal - politika, flame és offtopic huppereknek szabadon!

"aki baromságokkal tömi a fórumot?"

Ez vonatkozhat tartalomra is és a topicok számára is, ebből tényleg nem derül ki, hogy konkrétan mire is célzol.
Rosszul fogalmaztam. Irreleváns, hogy mire célzol vele. A lényeg továbbra is változatlan.. (Nem bírom az ilyen szőrszálhasogató stílust, nagyon nem) De mindegy.
Ha már erről van szó NEM a FÓRUMOT tömöm "baromságokkal", hanem a BLOGOMAT. Ez nagyon nem mindegy. Nagy különbség!

Zolikázni meg mennyél a b*zibárba, ott lehet. Itt nem. Legalábbis velem biztos nem. Nem vagyok homo.

Azért mekkora szánalom már ez a hozzáállás is? Egész nap azt nézed, hogy mibe köthetsz bele.
Mindig találsz valamit és akkor az utolsó leheletig véded magad azzal, hogy a legkisebb apróságba is belekötsz.

Mindkettőnknek el kéne gondolkoznia szerintem. Én már megkezdtem..
Nem volt jó eddig amit csináltam, de amit te (+ még néhány ember) csinálsz/csináltok, az mégkevésbé az.

"Nem vagyok homo."
Helyesen:
"Nem vagyok homo spaiens."

"Ha már erről van szó NEM a FÓRUMOT tömöm "baromságokkal", hanem a BLOGOMAT."
Szoval nem irogatsz be baromságokat random topicocba?

"Nem bírom az ilyen szőrszálhasogató stílust, nagyon nem"
Én meg az ilyen okoskodó kis f@szkalapokat nem bírom, nagyon nem.

Na most már tényleg nem tudom eldönteni melyikőtök a gyerekesebb..
Nincs itt véletlenül egy unsubscribe gomb? Ajnasz-nak lehet kéne szólni..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Zolika (elnézést, de ez már rajtad ragadt)!
Én kiállok a mellett, hogy az ifjúságot segíteni kell, kedvet csinálni nekik, noszogatni. Örülök, hogy kérdezel, mert ezek szerint érdekel a téma.
Viszont fogadj el egy tanácsot: nem kell ugrani mindenre, nem kell mindent lereagálni. Természetesen védd meg magad érvekkel (ha vannak), s ennyi. Utána, hogy ki mit ír, nem kell foglalkozni vele. Ha meg igazuk van, akkor megfogadni.
S az így fennmaradt energiát máris bele tudod fektetni olyan szakmai fejlődésbe, kérdésbe, mely a továbblépésedet szolgálja.

"Blog=Fórum? Nem hinném... (Hány fórum topicot is nyitottam regisztrálásom óta? 2? 3? Nem is tudom, de nem sokat.. Szinte állandóan a blogba írok)"

Nem is rendeltetésszerűen használod így. Rengeteg dolog mehetne fórumba, de blogban teszed fel. Talán pont azért hogy így be tudj menekülni a blog szabályai mögé, ha ócsárolni kezdenek?

Szerintem az offtopicnak van létjogosultsága a fórumban. Inkább arra kellene rászokni, hogy ha kérdésem van akkor azt a fórumba írom, ha közöli valóm van, azt a blogba. Mert az még hagyján, amikor valaki valami offtopic kérdést ír a blogba, de azt már nem tudom megérteni, amikor valamilyen közlendőt ír a fórum offtopic alfórumába.

--
Don't be an Ubuntard!

Én pl.: attól tudok idegrángást kapni, mikor blogokban olyat olvasok, hogy "tegnap telepítettem az Apache-ot, de nem megy, mert XY, SOS segítség kell.".
Ez abszolút fórum téma, nem blog, másnak is jól jöhet, mert épp bug van, blogot meg valljuk be, kevesebben olvasnak, mint fórumot.
Blog == online napló
Fórum == vita és segítségkérő hely.

Ez az ECDL vizsga önmagában arra jó, hogy igazolja, láttál már számítógépet. Álláskeresésnél max. ott tudom elképzelni, hogy számít, ahol titkárnőt keresnek. A gyerek most fog belőle vizsgázni a középisk. első osztályában. Megnéztem vele egy-két kérdést, vadbaromság az egész. Egyrészt elavult, másrészt rosszak a kérdések és a lehetséges válaszok. Innen üdvözlöm a készítőit.

--
trey @ gépház

+1
anno az egyik 3 diplomával [konkrétan ennyivel] rendelkező tanárommal majdnem vitatkoztam, mivel egyszerűen nem fogta fel agyilag azt, hogy pl.: [volt kérdés vizsgán]

Mekkora távolságra kell ülni a monitortól?
válaszlehetőségek közt ezek voltak:
30 cm
50 cm
150 cm

és melyik volt a jó? 150 cm. mondom aha. de egyszerűen nem fogta fel, azt hitte a tanárom, hogy ami a könyvbe van írva, az a jó, az az arany, az biztos jó. mondtam magamban gondolkodj már logikus józan ésszel ember...pfff :\ nagyon gáz volt..

pár évvel ezelőtt tettem le ezt a hülyeséget, és _FLOPPYRA_ kellett menteni a végén a dolgokat.

szerintem a mai napig éli a tanárnő [most már igazgató, ha jól tudom] az életét. ontja a hülyeséget informatikából. grat.

+1
Még 10 évvel ezelőtt, általános iskolás fejjel sem volt nehéz bukás nélkül összehozni, saját, windows futtatására alkalmas gép nélkül. Akkor még azt hittem, lesz értelme is, tulajdonképpen még talán volt is valamennyi. Akkoriban még a 7 vizsgás dolog volt, nem tudom, mi az új szabály, de már az is gagyi volt így visszatekintve.

Középen meghajtod és kitörlöd vele. Bár ahhoz kicsit kemény...
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Mit jelent a CPU rövidítés?
* Központi áramkör.
* Katolikus-protestáns Unió.
* Cica puha ujjacskái.
* Központi feldolgozóegység.

Én már kezdek rászokni a "Critical Patch Update" verzióra :)
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Tizeniksz éve akkori munkahelyemen kellett a dógozóknak a saját szakterületükről meg-megerősítő vízsgát tenni.
Mivel a mieink számítógépeket operátorkodtak, nekik csináltunk hasonló jellegű feladatsort, mert hogy addig nem volt erre a területre.

Hmm... Szerintetek nekem most érettségi vizsga után érdemes kikérnem 7k ért?

Ne hallgass ezekre, még most jelentkezz az ECDL vizsgáddal a Google-hoz, fel is vesznek egyből meglátod, mert, hogy azért az ECDL az nem akármi öcsém, azt nem adják oda csak akárkinek, azzal, hogy megszerezted te már vagy valaki az életben..

(Na, ezt akartad hallani?)

ECDL? Elavult rémhírek egyoldalú, erőszakos ismertetése. A vizsga pedig egyszerűen gagyi, legalább 20 évvel van elmaradva a jelentől. Nincs értéke, főleg akkora nincs, amekkora az ára. Ha megszerzed, körülbelül annyit tudsz majd felmutatni, hogy képes vagy sablonosan dolgozni.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

ECDL kolléganők órákig nyöszörögtek, amikor az iexplorert indító ikont áttettem a jobb alsó sarokba. Soroljam még?
Aki a számítógépem elé akar ülni, az nekem ne jöjjön ECDL-lel, mert nem ér el vele szart sem.
Az ECDL bizonyítvány körülbelül annyira jó, hogy önkielégítés után a sperma ne a földre csöpögjön.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Nem csak a logika, hanem az olvasási készség is hiányzik. Élménydús sztori, mikor egy XP-s gépparkot átállítottunk Kubuntu-ra, akkor a titkárnők kérdezték, mit kell nyomni. Mondtuk, hogy ugyanúgy, mint XP alatt, bal lent a menü. Válasz az volt, hogy "de hát az kék színű, nem zöld!"...
Aztán ott van a régi fáma, hogy kitesz egy hibaüzenetet a rendszer, egy darab OK-val. El nem olvasná, hogy mit ír ki, hanem telefon a support-ra, mit is kell nyomnia. A rendszer azt írta ki neki, hogy a "Feladat sikeresen elvégezve.". Gondolom felesleges folytatni.

A fent jelzett helyen rá félévre kicseréltük sima Ubuntura Gnome-al (KDE bugok miatt), s meglepődtünk, hogy simán kezelik, értik. Mert ugye ott nem "labirintus" menü van, hanem hármas osztású, nagyrészt feliratos (Alkalmazások, Helyek, Rendszer).
Az Office kérdést megoldottuk úgy, hogy átírtuk először "Szövegszerkesztő"-re, majd aztán hirtelen gondolattól vezérelve "Word"-re. Utóbbi aztán működött :)

mas orszagban se olvassak el, ismertem olyan magyar orvost, aki kiment Angliaba, es o volt az egyetlen, aki nekimert vagni egy 1200 oldalas hasznalati utasitasnak, hirtelen kiderult, hogy az addig semmire nem hasznalt gep csomo mindenre jo.

De teny, hogy sokan atvaltoznak dizlexiassa, ha gep ele ulnek, es nem hiszik el, hogy eleg lenne elolvasni, ami a monitoron van, mikor egy haromjegyu szamot nem kepesek a monitoron megtalalni, mert "itt semmi ilyesmi nincs... ja de" az a legkemenyebb

Most futottam bele még kettőbe... :)
Túl kicsik a betűk a monitoron, hogyan oldjuk meg? Természetesen a felbontást csökkentjük...
De a legjobb, már évek óta rendszeresen találkozom vele. Ha a betűk túl kicsik a dokumentumban, akkor mi a teendő? Nos, van egy olyan a word/Writer ikonsorán, ami valami százalékot mutat, ha nagyobbra állítjuk, akkor a dokumentumot nagyítva mutatja. Kolléganő kb. 20 lapot baszott el, mire megértette, hogy a dokumentumon azzal nem változtat, ha közelebbről nézi... A végén már a 800%-os nagyításnál járt, de a betűméret még mindig 10pt volt...
Sokan az óvodai logika szintjére esnek vissza, ha számítógép elé kerülnek. :(
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Az a baj, hogy nem csak a számítógép előtt ülve igaz ezen állításod. Minden másban ovis szinten van az ország, mert nem tanítják meg használni nekik azt a káposztalé-gyűjteményt, ami a fejükben lötyög. De ne félj, azt mind tudja, hogy ki Győzike nagynénjének szobatársának kishúga....

en pl. abszolut nem nezek TV-t (max a hiradot ha apam is otthon van, mert olyan jo hallgatni, ahogy "leforditja"), inkabb kiosztatom magam web2-es egysegekkel szabadidomben, abbol legalabb tanulok valamit :D

De meg a szamitogepes jatekok (foleg a strategiaiak) is sokkal hasznosabb elfoglaltsagok, mint TV-zni

Tapasztalat. Vannak finn ismerőseim, ők elolvassák. Németek, ők még kicsomagolás előtt elolvassák. Erdélyiek, ők, ha nagyon nem látják át, elolvassák, Felvidékiek, ők, ha újfajta, elolvassák. Magyarok, na van olyan elméletileg intelligens, gyakorlatban csak diplomás, akit az is meglepett, hogy van hozzá. Bár való igaz, van itt is, aki elolvassa, de sokszor csak utólag.
Természetesen mindenhol vannak birkák. De olyan birka, amelyik még reklámozza is, kirívóan magas számban főleg errefelé fordul elő.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Romaniaban garantaltan ismerik. Az asszonykam is most jarja. Kinyitottam en is a konyvet, elegge elavult valami, velemenyem szerint folosleges idotoltes. De hat ha az allambacsinak van kidobnivalo penze valasagidoszakban, akkor csak csinaljak.

--
FeZo

a legfobb gond az az ECDL-lel, hogy hazugsag az, hogy "europai", es hogy Europe-wide elfogadott aki ismeri, az biztos, hogy ecédéelnek fogja ejteni.

Ami pedig siralmas, hogy felvetelin "plusz pont", magyarul valaki szarabb matekot meg infot/fizikat irt mint en, de megvan neki ez a WC-papir, tobb pontja van a felvetelin (nem mintha nekem ez gondot okozott volna).

Meg ami meg siralmas, hogy ez alapjan tanitanak a kozepiskolaban is, regebben azt hittem, hogy az a rosszabbik eset, ha gimiben a pascalt tanitjak, de ra kellett jonnom, hogy az meg mindig jobb.

Es nem egy munkaltatot ismerek, aki hatalmasat csalodott az "uj ECDL vizsgas" titkarnojeben, lassan mar kizaro ok, mert gyakorlatilag azt jelenti, hogy valamit meg tudtak tanulni rosszul.

Ja meg anyamnak most kotelezo a szamviteli OKJ-s kepzeese melle. Nos a gond ott kezdodik, hogy itthon mar nincs floppy meghajtonk :/ Ok meg kerik, formazasat is. Az uj oktatasi reformot ennek a hulladeknak a kukazasaval kellene kezdeni

"aki ismeri, az biztos, hogy ecédéelnek fogja ejteni."

Hm, pedig van neki európai honlapja is: http://www.ecdl.org/

Egyébként ez a legszebb rész benne:

"Vendor Neutrality
ECDL Foundation’s certification programmes are vendor neutral. This means that our programmes are not tied to any one brand of software and are designed to enable people to gain skills that can be used in any appropriate software environment.
This vendor neutrality gives people the freedom and flexibility to complete the training and testing, and demonstrate skills in a range of software applications. "

Talán ezt elfelejtették idehaza komolyan venni? :)

(Félreértés ne essék, szerintem is egy vicc az egész vizsga.)

Eszembe jutott valami, amire jó:

Vannak munkahelyek, ahol megkövetelik, hogy bizonyos időszakonként bizonyos mennyiségű tanfolyamot el kell végezni. Van, ahol számít az is, hogy mennyire hasznos a tanfolyam az adott munkakörhöz, de van, ahol nem. Így lehetséges az, hogy anyám óvónő létére elmehetett egy ilyen számítógép-kezelési tanfolyamra (pont nem ECDL volt, de kb. ugyanazt tanulták). Mondjuk azt nem mondom, hogy teljesen használhatatlan ez as tudás neki, mert wordben szokott néha csinálni ezt-azt, de ehhez egy teljes tanfolyam picit overkill. :)

--
Don't be an Ubuntard!

ahogy nezem a webtervezeshez is segghulyek

meg erdemes megnezni bal oldalt az elso tesztet (IT alapismeretek):

ECDL Internet és kommunikáció modul – mintafeladat

1. Milyen típusú nyomtató használ festékpatront?
a) A tintasugaras nyomtatóban.
b) A hőnyomtatóban.
c) A lézernyomtatóban.
d) A tűs nyomtatóban.

A nyomtatokat ki kell tiltani? Vagy mi ez a Ban a vegukon?

update:

4. Melyik programmal lehet valósidőben csevegni?
a) Windows Live Messenger
b) ICQ
c) Mozilla Firefox
d) Outlook

ugye nem gondoltak, komolyan, hogy itt csak az egyik valasz helyes? :/

Becsuktam.

Op.rendszerek példafeladat:
- 3. kérdés: indítsa el a számítógépet - 1 pont

Aha. "Írja fel a nevét": 1 pont, értem.
Nem olvasom tovább. :)