Hobbi elektronika

Sziasztok,

Szeretnék hobbi szinten elektronikai eszközök építésével foglalkozni. Segítséget szeretnék kérni elektronikai oktatóanyag megtalálásában.

Az eddigi netes kutakodásaim során vagy nagyon alapszintű oktatóanyagot találtam (Pl a hobbielektronika oldalon, hogy mi az az ellenállás, mi a tranzisztor, stb), vagy pedig olyat, ahol a komplett nyáktervezés magától értetődőnek számított.

Amit jelenleg ismerek:
Digitális hálózatok tervezése (NAND kapuk, számlálók, flip-flopok), Angol nyelv, Jó középszinten értek C-ül (a hardverszint, és az, hogy a kódból milyen Assembly utasítások lesznek még kimaradt)

Amit nem:
Villamosságtan, Assembly

Nem szeretnék egyből R2D2-t készíteni, először csak egyszerű nyákok tervezése, szép lassan a mikrovezérlők felé.
A végső cél egy AVR mikrovezérlővel hajtott, falérzékelős önjáró robot lenne, de persze a tanulási folyamat is fontos :)

Hozzászólások

Elektronikai alapokat márpedig meg kell erősíteni.
Én anno még könyvekből tanultam. Ez első és talán leghasznosabb könyvem ez volt: Janusz Wojciechowski Ismerkedés az elektronikával
A második könyvem R. Szvoreny Ismerd meg a tranzisztort.
Nagyon hasznos volt még Sipos Gyula: Integrált áramkörös elektronika c könyve.
Antikváriumban fellelhetőek.
A Wojciechowski: Ismerkedés az elektronikával c. könyvet kölcsön adtam és eltűnt. Szerencsémre néhány éve felleltem torrenten. Kinyomtattam és beköttetem, így ismét megvan. :-{)E

Online anyagok:
http://www.puskas.hu/r_tanfolyam/r_tananyag.html Elektronika alapok
http://mastergy.fw.hu/ Robot
http://pyrorobotics.org/?page=Pyro Robot
http://www.rcs.hu/roboshop/index.htm Robot
http://www.zipernowsky.hu/~kami/pcb/pcb-terv.html NYÁK tervezés
http://pa-elektronika.hu/ P. Attilla elektronikai oldala sok-sok hasznos dologgal.
http://bsselektronika.hu/ Amatőr konstrukciók. Kapcsolási rajzok tanulmányozása, ötletek merítése céljából.

A http://ebookz.hu oldalon találsz néhány elektronikus dokumentumot a témában. Főleg a felsőoktatási jegyzeteket ajánlom figyelmedbe. (elektronika, robot, vezérléstechnika)

Egyelőre ennyit.
De megfelelő kulcsszavakkal a google is csodákra képes.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba és kész!

Elektó tankönyv. Ha érdekel este tudok írót/ISBN-t írni

T&S kötelező darab (most nézem, hogy húsz éve 480Ft-ot kóstált...), plusz érdemes a Műszaki könyvkiadó Elektronika sorozatát is -jobb könyvtárakban megvan- forgatni. Nem, nem kell kétségbe esni, hogy 1975-ben kezdték a könyvsorozatot, az alapokra nagyon jó.

Ha mikrovezérlős szinten is akarsz mozogni, akkor tessék megtanulni a megfelelő kontroller nyelvén is, sőt, az alapvető asm ismeret is fontos szerintem. Jó lehet egy adott logikai vagy sorrendi hálózatot felskiccelni logikai áramkörökkel, majd ugyanazt megvalósítani -akár papíron, akár emulátorral- valamilyen egyszerűbb procival vagy mikrovezérlővel.

Az alapokhoz hasznos olvasmány - de már csak antikváriumban lelhető fel:
Klaus Beuth - Olaf Beuth: Az elektronika alapjai (háromkötetes), a témák: Villamosságtan, Félvezetők, Digitális áramkörök

"Digitális hálózatok tervezése (NAND kapuk, számlálók, flip-flopok),"

"hogy mi az az ellenállás, mi a tranzisztor, stb)"

Ennek nem fordítva kellene lennie?

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tranzisztor

A legfontosabb Ohm törvénye, ha analóg áramköröket is akarsz
építeni!

... és amikor az ndk-s hővezetőpasztán kis csatornákban átütött a +200V a kollektorok és a bázisok között,
az A3-as méretű vízhűtőcsöves 5mm vastag rézlapon - akkor az emitter ellenállásokból kitört az irodalmi véna:

... ötszáz bizony dalolva ment a lángsírba ...

Hát, ezt egyszer látni kell - de csak egyszer, többször nem!

Szétszerel (a másikat is), két napig gyökérkefével sikáltam a rezeket,
meg a tranyókat (csak egy füstölt el szerencsére).

Engem is érdekelne a téma, de hogy őszinte legyen kicsit többet vártam a hozzászólóktól, mint 1-2 könyv címe meg a google URL -je.

Fel sem merült hogy milyen (alap)problémáknak érdemes nekiállni, milyen eszközöket kell beszerezni, egyáltalán mi ez az egész. Mintha félnének azok átadni az ismereteiket, akik tudják. Remélem nem így van.

--
fantázisdús aláírás v1.09

Most komolyan, ez egy külön szakma, min 4 év fősuli. Ez kb olyan mintha azt kérdezné valaki hogy hogyan tanulhatja meg a számítástechnikát. Valamit lehet indulóba ajánlani, de akkora területet ölel fel hogy azt nem lehet 2 hozzászólással lerendezni. Ha elakad valahol a topik nyitó vagy bárki más, szívesen segítünk az aktuális probléma megoldásában.

"milyen eszközöket kell beszerezni" Itt arra gondolsz, hogy
- forrasztópáka, cin, panel, vas-klorid, fotólak, előhívó, ...
- szoftver a nyák tervezéshez
- alkatrészek
...

Most komolyan, ez egy külön szakma, min 4 év fősuli.
Az lehet. Én pl. kb. 15-16 évesen (1975-76 körül), gimis koromban kazettás magnó elektronikát terveztem és építettem. Nem szakirányú iskolába jártam, hanem humán gimnáziumba, konkrétan orosz tagozatra. Az elektronikát úgy kezdtem tanulni, hogy kb. 10 éves koromban kigyulladt a Videoton Favorit TV-nk, a katódsugárcső szétdurrant. Én meg elkezdtem szétszedni, az alkatrészeket kis dobozokba szortíroztam és azon gondolkodtam mit lehetne belőle építeni. Attól kezdve ha egy ismerősnek tönkrement egy rádiója, akkor elkunyeráltam és azt is szétszedtem. Az 1970-es években egy kis faluban az egyetlen hozzáférhető szakirodalmat az Ezermester hetilapban havonta egy-két alkalommal megjelenő Mocsáry Gábor cikkek nyújtották, amelyek egyszerű kapcsolások voltak. Virágcserép földjének nedvesség érzékelője. Alkonyat kapcsoló, melyben a fotó tranzisztor egy lefűrészelt tetejű AC128 germánium tranzisztor volt. Autórádió erősítő, stb.
1974-ben kezdtem a gimit és a városban az újságárusnál megláttam a Rádiótechnika lapot és az Orosz testvérét a Ragyio-t (Pадио). Így kezdtem a tanulást, no meg a fentebb említett könyvekkel. Főiskola még gondolatban sem volt. Az ohm-törvény és a tranzisztor munkapont beállításának ismerete elég sok mindenre elég. Persze ismerni kell az alkatrészeket is meg az alkatrészek soros és párhuzamos kapcsolásának eredőjét is.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba és kész!

Apám szerezte be és tartotta a Rádiótechnika legtöbb számát, anyám szörnyűlködése ellenére. Köszönettel tartozom neki ezért, mert abból marha sokat lehet tanulni ebben a témakörben.
-------------
I don't want to achieve immortality through my work... I want to achieve it through not dying. - Woody Allen

Igazad van de egy kis kezdőlöket nem árt! Pl. "modellezni szeretnék". Valaki jön és elmagyaráz egy egyszerű kis modell összedobálását, felsorolja a kellő anyagokat, alkatrészeket, szerelési anyagokat, irodalmat, URL -eket, sok szerencsét kíván. Kellenek a kicsi, fokozatos sikerélmények, a hobbielektronika oldalt ismerem, át is néztem a leírásokat, de a nagyrésze nekem nem 100%-ban érthető (pedig elég jól belém verték a villanyt az egyetemen).

--
fantázisdús aláírás v1.09

Ez itt a HUP. Szoros értelemben Unix portál lenne, de az informatika széles területeinek is helyet ad. Így a hardver témáknak is. Nos az elektronika az hardver is lehet, még akkor is ha hobbi.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba és kész!

!!!Warning!!!
"Parciális differenciálegyenlet"-ekkel végzet számítások alapműveletnek számítanak a villamosságtan körében... Az "alap" matemaitikai és fizikai ismeretek megszerzése nélkül ez nem fog menni, és bárminemű elektromos hobby tevékenység életveszélyt jelenthet a megfelelő tudáshiány miatt!

Van jópár Hobby Elektronika c újságom (azt hiszem 2002 összes szám, meg előtte utána néhány darab) Ha érdekel küldj egy e-mailt.
szerk.: van pár Rádiótechnika szám is ha valaki mást is érdekelne estleg.
____________________________
sorry for stupid questions!

Részvétem, ezeknek a szinvonala 1995-1998 környékén elkezdett szigoruan monoton csökkenni, kb ahogy az info szaklapoké is....

Ugyanazt ismétlik, X évente felkapnak egy témát... Akkor már inkabb LWN vagy Daily Electronics, esetleg Elektor...

Ha nem riadsz vissza a lótenyésztéstől akkor meg az elektro-etc és a linux-flame listák :)

Engedelmeddel egy picit formabontó lennék.
Tomi nem mond hülyeséget, igaz picit nyersen fogalmaz, de ezt most hagyjuk.
Meg az egyéni érzéseket is mellőzzük.
Az elektronika nem egyszerű folyamat, nagyon sok idő kell hozzá. Sajnos van egy pont ahol megakadsz, egyszerűen autodidakta módon sok mindent meg lehet tanulni, de kell egy "gyakorlati" fázis, magyarul szamárlétra amit ki kell járni.
Anélkül nem működik.
Itt egy példa:
"Ilyenkor a P-típusú tartomány töltéshordozói (lyukak) távolodnak a kiürülési rétegtől, hisz a negatív pólus vonzza őket, és hasonlóan távolodnak a kiürülési rétegtől az N-típusú tartomány töltéshordozói (elektronok) is. Így megnövekszik a kiürülési tartomány vastagsága (nyilvánvaló, hogy a záróirányú feszültség nagyságától függően változik a kiürülési réteg vastagsága), illetve nő az átmenetnél fellépő potenciálgát, így jelentősen nő az összeállítás elektromos ellenállása. Ha az előfeszítés elér egy kritikus értéket a p-n átmenet megszűnik (ezt a jelenséget letörésnek nevezik) és megindul a töltések áramlása."
Ez csak elmélet, de kéne egy weller páka indulásnak.
Ha az oszlopon (is) leverted a biztosítékot, akkor tudsz valamit.
:)))

Igen, nyers vagyok. ...és igen! Pont ezt mondom. Nem lehet ilyen reggeli merevedés közben kipattant ötlettől vezérelve, egy HUP topic megnyitásával elkezdeni valamit. Az oprendszeres topik paródiája is ezt akarta sugallni. Egész más lett volna az is, ha a topicnyitó úgy hozta volna elő a témát, hogy valamennyit kutakodott már a témában és pl. arra kérdez rá, hogy akkor erre vagy arra? Olyankor az ember azt érzi, hogy akarja....ezzel szemben most az az érzésem, hogy a srác álmodott valami amerikai ZS kategóriás hekkerfilm után valamit, ahol egy bongyor kamasz átveszi az irányítást a világ elektromos hálózata és putyin elnök felesége fölött egy C64-esre írt szuperprogrammal és azonnal oprendszert akart írni, de estére legyen meg. :)

Mondjuk itt az elektronyos álomnál van előélet, tehát erre annyira nem ül amit írtam...bár a végső cél felé való kutatást annyira nem érzem.

Összeségében mostanság - valaki remekül megállapította - majdnem csak flame az itteni megnyilvánulásom és ennek az oka az egyre szaporodó prog.hu szintű topikok. Régebben nem sokat írtam, mert kissé más volt a nívó és érdemes volt olvasni...mostanság nem, inkább röhögni érdemes. :)

Ja, azt akartam írni: Igen, nyers vagyok, ilyenné tett az élet! ...azért bizonyára feltűnt, hogy tudok más hangnemet is megütni...alkalmazkodni szoktam.

Szerintem azokra, akik lelomboznak, ne hallgass. Regebben is sokan tanultak a szakmat autodidakta, csak sok ido es olyan valaki(k) kellenek, akiket lehet kerdezni.
Javasolom, keress a kornyezetedben egy nem tul elfoglalt (nyugdijas?) radioamatort. A radioamator mozgalom egyik celja, hogy elektronikat tanuljon aki akar.
Igaz, hogy mara mar erosen zarul a mozgalom, nincsenek uj bekerulok, de akik meg vannak, azok minden bizonnyal szivesen segitenek, ha raernek.

De raforditott ido nelkul nem fog menni.

Ilyenkor jut az eszembe, hogy az előző rendszernek is voltak előnyei, pl. a rádióamatőrség kapcsán az MHSZ keretein belül jó kis klubok voltak, többek között rádióamatőrködésre, modellezésre, ejtőernyőzésre, sőt, ha valaki hivatásos jogsit akart, de nem volt eleresztve, akkor az MHSZ keretein belül szépen meg tudta csinálni. Az ilyesmit átmenthették volna 1989-ben. Sok kallódó fiatalt is húzott ez a klubhálózat(?).

Bizonyos dolgokat csak át kéne nevezni.

pl.: legyen vörösróka vadászat - hátha így lesz rá keret.

A modellezéssel baj van - hatezer forintért lehet kapni beltéri helikopter modellt húsz perces repülési idővel aksitöltésenként.

Azok az idők a ködbe vesztek mikor reggel kilenckor kb. 80-100 sajátépítésű vitorlázó-modell kezdte a nevezési díjas versenyt Dunakeszi-Alag vitorlázó reptéren (nagytotál: 180 mp :)).

Érdekes, azidőben a Hi! elköszönéskor, nem pedig beköszönéskor volt használatos.
RRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR