Pert indított a HP az Oracle ellen az Itanium hanyagolása miatt

 ( trey | 2011. június 16., csütörtök - 7:40 )

Az Oracle márciusban jelentette be sokak megdöbbenésére, hogy törli minden Itanium processzorra irányuló jövőbeli szoftverfejlesztését. A vállalat azzal indokolta a lépését, hogy egyeztetett az Intel vezetésével, ahol azt az információt kapta, hogy a processzorgyártónál az x86 vonal a fő csapásirány és az Itanium az életciklusa végéhez közeledik. Az Oracle szerint a HP vezérigazgatója sem említette az Itanium-ot a HP jövőjét taglaló hosszú és részletes prezentációban.

A HP nem örült az Oracle bejelentésének.

Annyira nem, hogy a vállalat tegnap hivatalosan bejelentette, pert indított az Oracle ellen annak Itanium dobására irányuló tervei miatt. A HP hiszi - áll a bejelentésben -, hogy az Oracle megszegte az őt jogilag is kötő azon elkötelezettségét, amelyet a HP és több mint 140 000 közös HP-Oracle ügyfél felé tett. A HP ezen kívül hiszi, hogy ez egy törvénytelen próbálkozás arra, hogy az Oracle a HP Itanium platformjáról a saját platformja felé terelje az ügyfeleket.

Éppen ezért a HP az egyik kaliforniai bíróságon tegnap pert indított az Oracle ellen. A cél: az Oracle vonja vissza a döntését.

A bejelentés itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ha én bádogos és vízvezeték szerelő vagyok, de mert a szolgáltatási körzetemben főleg panel lakások vannak elavul vízvezeték hálózattal, ezér rengeteg a csöpögő csap és rozsdás lyukas vízvezeték javítással kapcsolatos megrendelésem. Ugyanakkor alig van néhány kertes családi ház ahol eresz-csatornát kell foltoznom. Én mérlegelés után úgy döntök, hogy megszüntetem a bádogosi tevékenységemet, mert nem éri meg az ehhez szükséges szerszámokat alapanyagokat készleten tartanom, akkor engem beperelhetnek, mert másik bádogost kell holnaptól hívniuk?
Nevetséges!
Mert ugye az általam gyártott, javított ereszekre a garanciális javítást továbbra is biztosítom,addig amíg a törvény és vagy szerződés ezt előírja.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; Dropbox

Nem nevetséges, ha vállaltad, hogy 10 évid bádogosként karbantartod a szirszar panelos hálózatot. Ez megegyezés kérdése.

kérdés, meddig vállalta az orákulum? ha 2018ig, akkor a hp kussolhat. legalább addig lenne idejük a postgres alá nyúlni, csak most ebből nem ez jön le.

Szeretném ha senki nem nyúlkálna a postgres alá, és szerintem amíg a jelenlegi arcok vannak a projekten, nem is fognak.
Miért kéne hogy bármelyik mamut-multi elrontsa azt ami eddig jó?
--
Gábriel Ákos

http://www.enterprisedb.com/hp-ux

Itt mar reklamozzak a HP-UX valtozat keszuleset.


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

nem válaszoltam eddig: nem azért, hogy elrontsa, hanem azért, hogy beletegye, ami hiányzik belőle.

Nem jól értelmezted az írást. Helyesen ezt kellett volna írnod: Nem nevetséges, ha vállaltad, hogy 10 évid bádogosként karbantartod a szirszar kertes családi házak ereszcsatornáit. Ez megegyezés kérdése.

Azért ez nem túl jó hasonlat.
Az alap probléma ott van, hogy az Oracle az egyik piacon (adatbázisok) fennálló erőfölényét kihasználva igyekszik egy másik termékét (sparc szerver) előnyhöz juttatni, a HP kárára.
Ez a hozzám hasonló laikus számára is a piaci erőfölénnyel történő visszaélést sugallja.

Az Oracle licencekkel ezt már rég eljátszották...
hajrá db2 :)

A sparc az egy döglött ló, és szerintem ezt az oracle is tudja. Már akkor tudta amikor megvette a sunt.
--
Gábriel Ákos

igen. pont ezért próbál ilyen taktikával életet lehelni vele.
Ha valaki rákeres erre a témára, akkor láthatja, hogy elég sokan vannak ezen a véleményen.

Az Oracle eleinte csak a szoftver ágazatot akarta megvenni, de a Sun vezetősége csak egyben volt hajlandó eladni a céget. Így vették meg a hw üzletágat is.

Áhá :)
A Sunnak imho a szoftver üzletágánál csak a professional services üzletága volt gázabb.
Ami abban a cégben pénzt ért az a storage részleg. imhó.
--
Gábriel Ákos

Mi ez a béna hasonlat? Tessék az eddig megszokott magas szinvonalat hozni és autós példákkal rukkolni elő!