Az iTunes legújabb frissítése után nem működik a Palm Pre szinkronizáció

Címkék

Az Apple a múlt hónap közepén kiadott egy technikai figyelmeztetőt, amelyben az olvasható, hogy noha egyes 3rd party cégek azt állítják, hogy termékeik (mint például a Palm Pre) képesek szinkronizálni az iTunes-szal, az Apple nem támogatja ezen hardvereket, nem teszteli azok kompatibilitását és nem garanatálja, hogy ezek a termékek a jövőben is képesek lesznek szinkronizálni az iTunes-szal.

Amikor a Palm nyilvánosságra hozta Palm Pre készülékének szolgáltatás-listáját, azzal dicsekedett, hogy a készülék képes média tartalmak mozgatására az iTunes-ból. Ezt úgy vált lehetővé, hogy az iTunes úgy ismerte fel a Palm Pre készülékeket az azokhoz használt hardver ID alapján, mintha iPod-ok lennének. Mivel a Palm jelenlegi mérnökei közül többen is dolgoztak az Apple-nél - nem beszélve a Palm új vezérigazgatójáról, Jon Rubinstein-ről, aki korábban az Apple-nél az iPod-on és iPhone-on is dolgozott -, ezt nem volt számukra nehéz megoldani.

Most az AppleInsider arról ír, hogy az iTunes 8.2.1 frissítésével megszűnt a Palm Pre tulajdonosok számára a szinkronizálás lehetősége. A szoftver release notes fájljában az olvasható, hogy az "iTunes 8.2.1 számos fontos hibajavítást kínál és megold egy, az Apple eszközök ellenőrzésével kapcsolatos problémát".

Az AppleInsider egy korábbi cikke azt sugallja, hogy az Apple azért adhatta ki a technikai figyelmeztetőt, mert az egyre inkább aggodalommal tekint a Palm Pre-re.

A részletek itt.

Hozzászólások

"ha félsz a konkurenciától, vedd elő a vendor lock-in-t"

Viszont nem hiszem, hogy az Apple köteles lenne az iTunes-t kompatibilissé tenni a Palm Pré-vel. Viszont annál inkább dolga lenne ez a Palm-nak, ha már egyszer úgy hírdeti a készülékét, ahogy. Gondolom majd jön az új firmware a Pré-hez, ami majd tudja kezelni a 8.2.1-es iTunes-os dolgokat is. Ha pedig nem tudja megoldani a Palm, akkor a felhasználók majd elgondolkodnak azon, hogy legközelebb egy olyan készülékbe ruháznak be, amin az innovatív dolgokat "összelopkodják" HR húzásokkal, vagy olyanba, ahol a gyártó ugyanezt R&D módszerrel és tényleges fejlesztésekkel éri el.

ha! valamit eladok - boltban v. interneten - nem tehetek különbséget vevő és vevő között. fajra, bőrszínre, vallásra, identitásra, vagyoni helyzetre, pofára, ruházatra... tekintet nélkül ki kell szolgálni. ez alól csak elháríthatatlan okok miatt lehet eltérni.

Az hogy ezeknek - és más - cégegeknek ezt megengedik, már egy másik kérdés.

így jönnek létre azok a monopóliumok, amiket senki sem akart, csak eltűrik.

a törvényes monopólium formája a szabadalom. a szabadalom ad engedélyt - időlegesen - a monopóliumra, de tudtommal zenét eladni nem tartozik szabadalmi oltalom alá:) igy az applenek mindenkit ki kellene szolgálnia. akármilyen készüléke is van. vagy ne áruljon zenét. - mellesleg nem is esik a profiljába, de kit zavar, pénze van, azt tesz amit akar -

Megveheted a zenet, csak az iTunes-bol nem toltheted fel a Palm keszulekedre.

masik szal, csak eleg egy post egy embertol egy idoben:
Nalam kb +-0-val egyenerteku, hogy tamogat-e iTunes-t vagy nem. Az mar inkabb erdekel, hogy lehessen usb storage-kent hasznalni, es a rajta levo adatokat lehessen szinkronizalni egy arra a feladatra kijelolt programmal. Egyebkent is szivesebben vasarolok lemezboltban, vagy az eloadoktol a szerzoi kiadasokat. Mp3-ert nem adok ki penzt, (felre ne ertsetek,) zenere - kezzel foghato hanghordozon - igen es FLAC-ra is koltottem mar.)

Pontosan. Megoldás: Palm megemeli a valagát és fejleszt egy software-t, amit odaad a felhasználóknak, amivel tudnak vásárolni az iStore-ból. Ezt frissíti, ha bármi változás van. Esetleg szerződést köt az Apple-lel, hogy pár héttel korábban tudjon reagálni az ilyen változásokra. Én is úgy gondolom, hogy felhasználói oldalról nézve az a jó, ha mindenki el tud érni egy szolgáltatást. De gyártói oldalról ezt megfelelően kell támogatni és nem úgy, hogy elcsábítom a konkurens munkaerőt és a segítségükkel "ellopom" más munkáját. Meg lehetett volna ezt oldani kulturáltan is a háttérben és akkor a végfelhasználókat sem szopatta volna meg a Palm. Mert szerintem ez esetben nem az Apple elsősorban a hunyó!

Azt most hagyjuk, hogy miért az Apple szoftverével akarja a Palm feltöltetni a telefonjára a számokat...

ha! valamit eladok - boltban v. interneten - nem tehetek különbséget vevő és vevő között. fajra, bőrszínre, vallásra, identitásra, vagyoni helyzetre, pofára, ruházatra... tekintet nélkül ki kell szolgálni. ez alól csak elháríthatatlan okok miatt lehet eltérni.

MO-n, igen. Nyugat-eu -ban es a vilagon igen sok helyen viszont a kereskedo oldalan all a torveny (tosgyokeres kapitalizmus, ugye). Nagy-britanniaban pl. a kereskedo kozolheti veled, hogy nem adja el neked ezt az arut, pont. Az eladas egy szerzodes, amitol nemcsak a vevo, a kereskedo is elallhat.

Ezt mondhatta az MS is akkor, mikor nem adott infókat a Samba fejlesztőinek. (Illetve még vagy ezer alkalommal)

Mondjuk az nem egészen világos, hogy miért fáj az Apple-nek, ha az iTunes-on _vásárolt_ zenéimet nem iPod-on akarom lejátszani?

Illetve de, világos. Csak nem szimpatikus...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Az Apple egyre ellenszenvesebb cég számomra, lassan már az MS-t is megelőzik.

valójában amikor megjelentek ezek az áj vackok, nagyon csodálkoztam, hogy az iphonenal nem csak iphonra lehet sms-t küldeni, és lehet más, nem áj típusú készülékeket hívni.

Azon viszont egyáltalán nem csodálkoztam hogy ipoddal nem lehet akármilyen zenét lejátszani, miközben egy 3 forintos mp3 lejátszó, de meg a 6 forintos telefonom is, gyakorlatilag mindennel eboldogul.

Bőven elég volt a Quicktime és iTunes, amit használtam, de hamar kiborított. No meg iPod, ismerősét nézegettem, de nekem semmivel sem ad több pluszt, mint a Sony Walkman-om. Számítógépek terén meg asztaliban saját magam által összeszerelt van, köszönöm, meg vagyok vele elégedve.

En kb 3 honapig haszaltam osx-et (10.3, 10.4), egy G3-as iBook-on. Meg voltam vele elegedve. Ugyanugy meg vagyok elegedve a magam altal finomrahanglt linux kernelen mukodo desktop gepemmel is, es nekem tetszett a win7 is, habar voltak frusztralo dolgai...
lehet hogy bennem van a hiba, de en azt nezem, hogy mire tudm hasznalni, es nem azt, hogy mire nem. (Sokan ugy nezik, hogy mire nem lehet használni, hogy szuksege sincs az adott funkciora, csak hallotta valahol hogy az nem megy, es erre veri a ... nyalat...)

Namost immar 6-8 honapja vagyok boldogtalan tulaja egy unibody macbook pro-nak. Ceges.
Nem tetszik. A HW tenyleg igen tapos es jo minosegu, es mivel ceges, nem is en fizettem erte.

De en immar 5-6 eve kubuntu-t hasznalok (es hasznaltam evekig munkahelyen is), es a kde bizony egy nagysagrenddel normalisabb felhasznaloi elmenyt nyujtott. Ami baromira hianyzik pl:

- focus follows mouse. A hulye single-menubar miatt elmeletileg sem lehetseges sajnos.
- hogy hotkey-jel lehessen mozgatni es atmeretezni ablakokat, ne kelljen egerrel vadaszni a cimsort meg a jobb also kis bizbaszt.
- hogy hotkey-jel lehessen desktoprol desktopra dobalni az ablakokat
- hogy meg lehessen mondani, hogy egy ablakcim regexp/ablak class fix desktopon, esetleg keret nelkul induljon
- *mukodo* X szerver (ami gyarilag van, az egy bughalom, neha elfelejt window decorationt kirakni, illetve allandoan, 20-30 percenkent lebontja az ssh X forwardolt kapcsolatokat)
- hogy ne szalljon el hetente ketszer (notebook, tehat lecsukva suspendel a macos - hat, nem igazan birja, amikor mindig mas kornyezetben nyitom ki megint).

Most igy 1 perc alatt ennyi jutott eszembe, de akad meg legalabb ennyi nyugje.

Ehhez kepest a kde3 mar 5-6 evvel ezelott tudta a fentieket. A macosre valtas egy hatalmas utes volt a kenyelmes kde3 utan.

Azt az aprosagot, hogy a macos-ben igazabol csak a kernel meg par gnu tool a unix, a tobbi az valami borzalmas Apple-fele okadek, nem is emlitem. Beszeljen helyette a teny:


$ ps uxwa
USER       PID %CPU %MEM      VSZ    RSS   TT  STAT STARTED      TIME COMMAND
agoston    782   5.2  0.3   405936  13456   ??  S     8:53PM   5:15.69 /System/Library/CoreServices/Dock.app/Contents/Resources/DashboardClient.app/Contents/MacOS/DashboardClient
agoston    227   2.2  1.3   546508  56532   ??  U     8:50PM   6:06.10 /Applications/Skype.app/Contents/MacOS/Skype -psn_0_102425
agoston    286   1.5  2.8   540920 118952   ??  S     8:51PM   3:48.54 /Applications/iTerm.app/Contents/MacOS/iTerm -psn_0_139298
agoston    253   1.3  0.6   445616  23872   ??  S     8:50PM   0:49.49 /Applications/VPN Tracker 5.app/Contents/MacOS/VPN Tracker 5 -psn_0_122910
_windowserver    73   0.9  1.9   775716  80328   ??  Ss    8:49PM   3:56.77 /System/Library/Frameworks/ApplicationServices.framework/Frameworks/CoreGraphics.framework/Resources/WindowSer
_mdnsresponder    24   0.6  0.0    77432   1408   ??  Ss    8:49PM   0:02.31 /usr/sbin/mDNSResponder -launchd
agoston   1894   0.5  3.4   579156 143164   ??  Ss   10:08AM   4:16.89 /Applications/Firefox.app/Contents/MacOS/firefox-bin -foreground -foreground
agoston   1297   0.4  2.0   525180  85844   ??  S     9:50AM   0:43.93 /Applications/Thunderbird.app/Contents/MacOS/thunderbird-bin -psn_0_225335
root        37   0.1  0.0    77000   2044   ??  Ss    8:49PM   0:18.80 /usr/sbin/configd
root        35   0.1  0.1    81016   5352   ??  Rs    8:49PM   0:08.46 /usr/sbin/DirectoryService
agoston   1278   0.0  0.0   601808   1692   ??  S     9:50AM   0:00.12 ssh -x -a -oClearAllForwardings=yes -oCiphers=blowfish-cbc -2 agoston@db-dev1 -s sftp
root      1257   0.0  0.1   602956   2204   ??  Ss    9:50AM   0:00.10 vpntrackerd -c 1
agoston    803   0.0  0.0   615632   1628   ??  S     8:54PM   0:00.02 /System/Library/Services/AppleSpell.service/Contents/MacOS/AppleSpell -psn_0_151589
agoston    781   0.0  0.7   439844  30316   ??  S     8:53PM   0:03.85 /System/Library/CoreServices/Dock.app/Contents/Resources/DashboardClient.app/Contents/MacOS/DashboardClient
agoston    695   0.0  0.1   601216   2180 s009  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       694   0.0  0.0   600880   1100 s009  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    630   0.0  0.1   601216   2180 s008  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       628   0.0  0.0   600880   1100 s008  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    584   0.0  0.1   601216   2180 s007  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       582   0.0  0.0   600880   1100 s007  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    543   0.0  0.1   601216   2180 s006  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       542   0.0  0.0   600880   1100 s006  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    512   0.0  0.1   601216   2180 s005  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       509   0.0  0.0   600880   1100 s005  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    465   0.0  0.1   601216   2180 s004  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       462   0.0  0.0   600880   1100 s004  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    429   0.0  0.1   601216   2188 s003  S     8:51PM   0:00.33 -bash
root       428   0.0  0.0   600880   1100 s003  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    385   0.0  0.1   601216   2180 s002  S+    8:51PM   0:00.33 -bash
root       384   0.0  0.0   600880   1100 s002  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    342   0.0  0.1   601216   2188 s001  S     8:51PM   0:00.34 -bash
root       341   0.0  0.0   600880   1100 s001  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
agoston    306   0.0  0.0   599908   1048   ??  Ss    8:51PM   0:00.13 ssh-agent -s
agoston    290   0.0  0.1   601216   2208 s000  S     8:51PM   0:00.43 -bash
root       289   0.0  0.0   600880   1100 s000  Ss    8:51PM   0:00.01 login -fp agoston
root       267   0.0  0.0   601004    748   ??  S     8:50PM   0:00.00 vpnt-agent rollback
root       260   0.0  0.0    81020   1928   ??  Ss    8:50PM   0:03.06 /Library/Application Support/VPN Tracker 5/sbin/vpnt-agent daemon 6d94e28f6c8637675527daaf3315bb37 ee19988c85c
agoston    254   0.0  0.1   410884   5576   ??  Ss    8:50PM   0:00.74 /Applications/VPN Tracker 5.app/Contents/Frameworks/EQApplicationKit.framework/Versions/A/Resources/CrashRepor
agoston    233   0.0  0.3   407612  13344   ??  S     8:50PM   0:02.45 /Library/PreferencePanes/Growl.prefPane/Contents/Resources/GrowlHelperApp.app/Contents/MacOS/GrowlHelperApp -p
agoston    225   0.0  0.3   427292  13120   ??  S     8:50PM   0:03.24 /Applications/Quicksilver.app/Contents/MacOS/Quicksilver -psn_0_98328
agoston    224   0.0  0.3   423272  11292   ??  S     8:50PM   0:04.40 /Applications/Google Notifier.app/Contents/MacOS/Google Notifier -psn_0_94231
agoston    223   0.0  0.1   418408   5240   ??  S     8:50PM   0:02.46 /Applications/ClipMenu.app/Contents/MacOS/ClipMenu -psn_0_90134
agoston    222   0.0  0.1   354996   2520   ??  S     8:50PM   0:00.08 /Applications/iTunes.app/Contents/Resources/iTunesHelper.app/Contents/MacOS/iTunesHelper -psn_0_86037
agoston    221   0.0  0.1   374872   4276   ??  S     8:50PM   0:00.42 /Applications/Spark.app/Contents/SharedSupport/Spark Daemon.app/Contents/MacOS/Spark Daemon -psn_0_81940
agoston    220   0.0  0.1   394440   2392   ??  S     8:50PM   0:06.92 /Applications/USB Overdrive X.app/Contents/Resources/USBOverdriveHelper.app/Contents/MacOS/USBOverdriveHelper 
agoston    219   0.0  0.3   444676  14276   ??  S     8:50PM   0:02.77 /System/Library/Frameworks/ApplicationServices.framework/Versions/A/Frameworks/SpeechSynthesis.framework/Versi
agoston    217   0.0  0.1   345896   2132   ??  S     8:50PM   0:00.06 /Library/Application Support/Norton Solutions Support/Scheduler/SymSecondaryLaunch.app/Contents/MacOS/SymSecon
agoston    215   0.0  0.1   408740   4200   ??  S     8:50PM   0:00.30 /Library/Application Support/Norton Solutions Support/SymQuickMenu/SymQuickMenu.app/Contents/MacOS/SymQuickMen
agoston    214   0.0  0.1   344096   2164   ??  S     8:50PM   0:00.06 /Library/Application Support/Symantec/AntiVirus/ScanNotification.app/Contents/MacOS/ScanNotification -psn_0_61
root       213   0.0  0.0    76444   1160   ??  S     8:50PM   0:00.09 /Library/Application Support/Symantec/AntiVirus/SAVDiskMountNotify.app/Contents/MacOS/SAVDiskMountNotify -psn_
agoston    207   0.0  0.2   430820   9844   ??  S     8:49PM   0:03.95 /System/Library/CoreServices/Finder.app/Contents/MacOS/Finder -psn_0_45067
agoston    206   0.0  0.3   423508  11344   ??  S     8:49PM   0:15.67 /System/Library/CoreServices/SystemUIServer.app/Contents/MacOS/SystemUIServer -psn_0_40970
agoston    205   0.0  0.2   406912   9952   ??  S     8:49PM   0:01.15 /System/Library/CoreServices/Dock.app/Contents/MacOS/Dock -psn_0_32776
agoston    204   0.0  0.2   134492   6360   ??  S     8:49PM   0:04.73 /System/Library/Frameworks/ApplicationServices.framework/Frameworks/ATS.framework/Support/ATSServer
root       203   0.0  0.1    80220   3372   ??  Ss    8:49PM   0:00.32 /usr/sbin/coreaudiod
agoston    202   0.0  0.0   600716    588   ??  S     8:49PM   0:00.00 /usr/sbin/pboard
agoston    200   0.0  0.1   352284   3196   ??  S     8:49PM   0:00.38 /usr/sbin/UserEventAgent -l Aqua
agoston    199   0.0  0.3   519620  12580   ??  S     8:49PM   0:01.26 /System/Library/CoreServices/Spotlight.app/Contents/MacOS/Spotlight
agoston    195   0.0  0.1   408044   3972   ??  S     8:49PM   0:00.15 /System/Library/CoreServices/AirPort Base Station Agent.app/Contents/MacOS/AirPort Base Station Agent -launchd
agoston    190   0.0  0.0   599796    560   ??  Ss    8:49PM   0:01.97 /sbin/launchd
root       183   0.0  0.0   599688   1064   ??  Ss    8:49PM   0:00.82 /System/Library/PrivateFrameworks/DiskImages.framework/Resources/hdiejectd
root       179   0.0  0.1    98980   3136   ??  Ss    8:49PM   0:42.22 /System/Library/PrivateFrameworks/DiskImages.framework/Resources/diskimages-helper -uuid 0DB58552-5DD4-49D4-94
root       173   0.0  0.0    76464   1000   ??  Ss    8:49PM   0:00.33 /Library/StartupItems/NortonMissedTasks/NortonMissedTasks
root       171   0.0  1.7   151660  70380   ??  Ss    8:49PM   0:03.35 /Library/StartupItems/SymAutoProtect/SymAutoProtect nodaemon
_postfix   154   0.0  0.0   599896    516   ??  S     8:49PM   0:00.02 qmgr -l -t fifo -u
root       152   0.0  0.0    77536    384   ??  Ss    8:49PM   0:00.00 /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet-bridge -d /var/run/vmnet-bridge-vmnet0.pid vmnet0 
root       150   0.0  0.0   604456    240   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet-dhcpd -cf /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet1/d
root       149   0.0  0.0   600828    496   ??  Ss    8:49PM   0:00.16 /opt/local/libexec/postfix/master
root       137   0.0  0.0   601816    156   ??  Ss    8:49PM   0:00.00 /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet-netifup -d /var/run/vmnet-netif-vmnet1.pid vmnet1 vmnet1
root       131   0.0  0.0   601816    156   ??  Ss    8:49PM   0:00.00 /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet-netifup -d /var/run/vmnet-netif-vmnet8.pid vmnet8 vmnet8
root       128   0.0  0.0   604456    248   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet-dhcpd -cf /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet8/d
root       116   0.0  0.0    80644    456   ??  Ss    8:49PM   0:00.03 /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet-natd -c /Library/Application Support/VMware Fusion/vmnet8/nat
root        56   0.0  0.0    87028   2044   ??  Ss    8:49PM   0:00.11 /usr/sbin/blued
root        55   0.0  0.3   100796  14564   ??  Ss    8:49PM   0:02.79 /System/Library/CoreServices/coreservicesd
daemon      53   0.0  0.0   599644    824   ??  Ss    8:49PM   0:01.79 /usr/sbin/distnoted
root        44   0.0  0.0    75452    756   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 /opt/local/bin/daemondo --label=dbus --start-cmd /opt/local/etc/LaunchDaemons/org.macports.dbus/dbus.wrapper s
root        43   0.0  0.0    75452    756   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 /opt/local/bin/daemondo --label=postfix --start-cmd /opt/local/etc/LaunchDaemons/org.macports.postfix/postfix.
root        42   0.0  0.1    77760   3820   ??  Ss    8:49PM   0:06.49 /usr/libexec/ApplicationFirewall/socketfilterfw
root        40   0.0  0.0    75388    668   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 autofsd
root        34   0.0  0.0    75460   1072   ??  Ss    8:49PM   0:00.39 /usr/sbin/diskarbitrationd
root        31   0.0  0.0   599664    608   ??  Ss    8:49PM   0:00.00 /sbin/dynamic_pager -F /private/var/vm/swapfile
root        29   0.0  0.0   605712   1348   ??  Ss    8:49PM   0:02.55 /System/Library/Frameworks/CoreServices.framework/Versions/A/Frameworks/CarbonCore.framework/Versions/A/Suppor
root        28   0.0  0.0    77040   1580   ??  Ss    8:49PM   0:13.49 /usr/libexec/hidd
root        26   0.0  0.0   599736    648   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 /usr/sbin/KernelEventAgent
agoston     25   0.0  0.1   416288   6080   ??  Ss    8:49PM   0:05.57 /System/Library/CoreServices/loginwindow.app/Contents/MacOS/loginwindow console
root        23   0.0  1.1   213348  46152   ??  Ss    8:49PM   0:19.53 /System/Library/Frameworks/CoreServices.framework/Frameworks/Metadata.framework/Support/mds
root        21   0.0  0.1    76616   2156   ??  Ss    8:49PM   0:02.24 /usr/sbin/securityd -i
root        18   0.0  0.0   599660    680   ??  Ss    8:49PM   0:00.01 /sbin/SystemStarter
root        17   0.0  0.0   599620    288   ??  Ss    8:49PM   0:22.42 /usr/sbin/update
_usbmuxd    16   0.0  0.0   601560    948   ??  Ss    8:49PM   0:00.02 /System/Library/PrivateFrameworks/MobileDevice.framework/Versions/A/Resources/usbmuxd -launchd
root        15   0.0  0.0   600768    652   ??  Ss    8:49PM   0:00.03 /usr/sbin/cron
root        14   0.0  0.0   600188    848   ??  Ss    8:49PM   0:00.90 /usr/sbin/ntpd -c /private/etc/ntp-restrict.conf -n -g -p /var/run/ntpd.pid -f /var/db/ntp.drift
root        12   0.0  0.0   601332    468   ??  Ss    8:49PM   0:00.46 /usr/sbin/syslogd
root        11   0.0  0.0   600236    492   ??  Ss    8:49PM   0:00.72 /usr/sbin/notifyd
root        10   0.0  0.0   600256   1308   ??  Ss    8:49PM   0:01.15 /usr/libexec/kextd
root      2548   0.0  0.0   599728    384 s003  R+   12:02PM   0:00.00 ps uxwa
root         1   0.0  0.0   600820    560   ??  Ss    8:49PM   0:00.43 /sbin/launchd
agoston   2490   0.0  0.1    89640   3508   ??  SNs  11:42AM   0:00.30 /System/Library/Frameworks/CoreServices.framework/Frameworks/Metadata.framework/Versions/A/Support/mdworker MD
_postfix  2463   0.0  0.0   599820    484   ??  S    11:30AM   0:00.01 pickup -l -t fifo -u
agoston   2456   0.0  0.0   601808   1596 s001  S+   11:28AM   0:00.04 ssh db-0
agoston   2322   0.0  0.0   601808   1592 s000  S+   11:01AM   0:00.30 ssh db-0
agoston   2055   0.0  0.9   502888  36728   ??  S    10:55AM   0:06.02 /Applications/iTunes.app/Contents/MacOS/iTunes -psn_0_323663
agoston   2002   0.0  0.5   448608  23020   ??  S    10:42AM   0:02.35 /Applications/Colloquy.app/Contents/MacOS/Colloquy -psn_0_307275
agoston   1291   0.0  0.0    93244    500   ??  Ss    9:50AM   0:00.02 sshfs -o Ciphers=blowfish-cbc -o transform_symlinks agoston@appserv:/ /Volumes/ncc
agoston   1286   0.0  0.0   601808   1692   ??  S     9:50AM   0:00.11 ssh -x -a -oClearAllForwardings=yes -oCiphers=blowfish-cbc -2 agoston@appserv -s sftp
agoston   1283   0.0  0.0    93244    512   ??  Ss    9:50AM   0:00.05 sshfs -o Ciphers=blowfish-cbc -o transform_symlinks agoston@db-dev1:/ /Volumes/db

Pl. deprecaltak az init-et, az /etc/passwd-t, meg gyakorlatilag minden unix-like /etc/* file-t. Helyette van valami dbus+windows registry keverekere emlekezteto borzalom, amit valami eszmeletlen, DOS-os parancsokra emlekezteto modon lehet kezelni. Es meg sok mas.

A Macos nem unix. Csak valami arra emlekezteto, annak romjaira epito borzalom.

Igeeeen, a certificate-tol lesz jo valami!
Gratula!

(En mar annyi szar szoftvert es idiota embert lattam csilivili certificate-tel, annyi support contract breach-et tapasztaltam, hogy papirt max. a wc-ben talalom hasznosnak - amugy inkabb negativ eredmenye van nalam, mint pozitiv. Tipikusan annak van csilivili certificate-re, akirol amugy nem hinnek el...)

Azért gondolom magadtol is rájössz,hogy a ms appok kompatibilitásának,van némi ára XNU vonalon.Lehet hőbörögni,hogy igyszar-úgyszar persze,senki nem mondta,hogy ne telepits freebsd-t a gepedre.Ja,persze aztán boldogulj. Macnél ami a legütősebb pozitivum az összes BSD és Linux verzióval szemben,hogy minden lényeges dolog portolva van és müködik,kezdve egy MS office-tól befejezve egy Fusionig.Ja igen és ez nemcsak pénzbe kerül.

szerk: Linux gányolás,meg a Windows POSIX alrendszer is megérne egy misét,de fátylat rá.

____________________________
Darwin Kernel Version 9.7.0: Tue Mar 31 22:52:17 PDT 2009; root:xnu-1228.12.14~1/RELEASE_I386

Senki sem allitotta, h egy darab papirfecnitol lesz az ami, de ebben az esetben nemileg segit a dolgon az, h ehhez a papirfecnihez azert teljesiteni is kell. Gondolok itt pl. a POSIX2, binaris es nyelvi kompatibilitasra, es a tobbi marhasagra amit azert lefektet az a fecni. Valahogy minden megfeleloseg alapja ISO/IEEE es POSIX szabvanyokra van visszavezetve, legyen szo API-krol, illetve userland-rol. Erdekes modon a kubuntu es a tobbi linux distrib alapjat kepezo komponens anno deklaralta, h nem is celjuk meg az alapveto unix kompatibilitas sem, a valosag a veletlen muve. A mokas csavar az egeszben az a "nem akarok, de megis" tipusu hozzaallas, mert a nagyok azt mondtak nekik, h kell.

Nem az hatarozza meg egy operacios rendszerrol, h az UNIX vagy sem, h milyen modon kell konfiguralni. Amugy megsugom csendesen, osx-en a KDE/Gnome paroshoz erosen hasonlito az XML/file alapu konfiguracios rendszert hasznal, amihez hozzatettek egy cmd toolt is a komplett framework mellett amivel barmilyen segedprogrammal lehet allogatni az allogatni valot. Viszont megvan az az elonye, h nem csak vi-jal lehet hozzanyulni, hanem user-friendly modon mindenfele kattintgatos vacakot lehet a paraszt keze ala tenni ugy, h mellette megmarad a tovabbi kezi konfiguralas is. Csak nem ilyesmire torekszik a KDE is a kubuntuban?

Szinten nem az hatarozza meg valamirol, h UNIX/unix like, h milyen alrendszer inicializalja, leven pont a linux az, ahol nagy hanggal ki akarjak dobni az init-et. (Azt mar csak zarojelben teszem hozza, h 10.4-ig init volt ez alatt is.) Azok az alap celkituzesek is szerepelnek a kovetelmeny listaban amiert linux alatt is dobni akarjak az init-et, mint pl. a szolgaltatasok parhuzamos inditasa, satobbi. Lasd Upstart Fedora es az Ubuntu alatt.

---
pontscho / fresh!mindworkz

> Ami baromira hianyzik pl:
> - focus follows mouse.

Aha.

> A Macos nem unix.

Ha hory mondja, akkor persze hogy nem. Hiszen láthatóan nincs a processz listában startx és startkde. (directfb, qnx, android felhasználók erősen zokognak ebben a kataklizmikus pillanatban)

hogy ne szalljon el hetente ketszer (notebook, tehat lecsukva suspendel a macos - hat, nem igazan birja, amikor mindig mas kornyezetben nyitom ki megint)

Nekem egy 10.4 fut az oscsotany iBook G3-on, es *sosincs* problema a wake/suspenddel. Gyakorlatilag csak akkor volt reboot, amikor valami rendszerfrissites kerult fel, egyebkent csak lecsukom, alszik, kinyitom felebred. Napi hasznalat, sokszor, es cipelem is, mindenfele. Ehhez kepest asszony laptopjan Linux alatt pl. nincs hang kinyitas utan (ez fix bug), es neha (random) fel se ebred, poweroff/poweron kell. De mindegy. Egyebkent sok kritikat hallottam mar Mac OS-sel es Macekkel kapcsolatban, de pont a wake/suspend, ami kurvajol szokott mukodni, szoval hajlok ra, hogy a hiba valahol az on keszulekeben van.

A Macos nem unix. Csak valami arra emlekezteto, annak romjaira epito borzalom.

Olvasd el a "A Linux nem Windows" cikket. Aztan helyettesitsd be ugy, hogy "A Mac OS nem Linux". Linuxon szocializalodtal, a tudasod ellened dolgozik egy masik kornyezetben, aminek minden - a Linuxtol eltero - tulajdonsagat hibakent ertekeled. Es pont ugy beszelsz, mint ahogy a nagygepes Unixokon szocializalodott regi guruk szoktak a Linuxrol... :)

Mellesleg, emlekeim szerint futna a gepeden a Kubuntu, szoval hajra... :)

-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-

Nekem így jó, megfelel. Azt csinálok vele, amit akarok, akármilyen segédprogram nélkül felrakom a zenéimet, stb. A gépet is úgy variálom, ahogyan az nekem jól esik. Ha meg valami tönkremegy, könnyebb cserélni. Telefonban meg megint nem vagyok hajlandó szolgáltató függőt használni vagy hogy a gyártó megmondja, hogy csak innen lehet rá programokat vásárolni. És ezért nem szimpatikus + ár.

Most Őszintén... Mit várt a Palm?
Eleve a HYphone kategóriájába támadtak be a Palmék, annak a kezelőfelületével,
és sok egyéb "szimpatikus" tulajdonságával, ahelyett, hogy folytatták volna a
saját fejlesztésű Palm OS-t....
Szerintem már nincsenek is "normális" telefonok, csak elvétve.
Nekem speckó hányingerem van a multitouch-tól, meg a "könnyen" és "gyorsan" működő
szoftvertől.
Hol van már a jó öreg Nokiás, vagy SonyEricssonos gyorsbillentyűs, nem kényes telefonos korszak?
Aki napi 10 órában a zsebében hordja a telefonját egy 0-4 fokos üzemben, a kulcscsomója mellett(mint én)
Az hamar rájön, hogy nem ér semmit a multitouch...

A "web" Osról meg annyit, hogy ha a Palm ezelőtt 5 évvel csinálta volna ezt, aratna, de sajnos azt kell
mondanom, hogy néhány elvakult Palm hívőt leszámítva nem hinném, hogy sokan reagálnának rá.

Hogy ne csak a nyers bunkóság áradjon a szavaimból, néhány tény:

-Túl nagy most a hype a Chrome OS, és a Google egyéb "titkos" fejlesztései körül
-Nagyon sokan nyomatják most az Androidot is
-A Palm designja... hogy is mondjam.... valamikor jobb volt a marketing náluk, meg a design is.

igen, be kell, hogy lássuk az siPhone, főleg a design-nak és a mindenkit lenyűgöző
(jobbára inkább tiniket,és plázababákat)
színes kavargó-tekergő menünek köszönheti, meg az árukapcsolásnak.
-Még mindig elég nagy a Symbian részesedése..
-Hatalmasat csalódtam, anno pont a Palmról nem gondoltam, hogy plágiumhoz folyamodnak.
-Nekem még a Tréo-s időkben tetszett a Palm, meg a LifeDrive is szép volt, de ezek a mostani termékei,
engem inkább a HTC-re emlékeztetnek...

Egyébként nekem Nokia e61 van, és elégedett vagyok vele, nem akarom iTunes-szal szinkronizálni,
Minden adatom elfér benne, a Symbian kicsit lassú, de megbízható, a fém készülékház strapabíró,
a laptopomon meg pingvines rendszer van, és úgy mókolom, ahogy nekem tetszik....

Oszt csókolom.

Crunchbang#! + Dell Studio 15

A Microsoft-nál olvasták a hozzászólásokat és most azt gondolják, valamit nagyon elrontottak. De mi lehetett az?! Már-már azon rágódnak, ők talán nem is az ördög édes gyermekei, hanem csak fattyak. Lehetséges ez?! A rokonok virrasztanak, az édesanyák sírnak, a plázacicák smink nélkül színházba mennek. Kérlek benneteket, legyetek tekintettel ezekre az emberi sorsokra és jól gondoljátok meg miket írtok ezután! Ne feledjétek: a rosszak listáján a Microsoft az első! Csak vicceltem.

:)

Kilenc napja, a nyolcadik kerületben kerültem kapcsolatba ezzel az anyaggal. De az is lehet, hogy nem kerültem, nem tudom biztosan. A heti konyhapénzt adtam érte. Vagy kiraboltak. Annyira jó cucc, hogy még nem is szívtam, de már hat. Állati. Öt percenként négykézlábra állok tőle. Bár lehet, hogy ez a vesekövem miatt van. Három nőt látok magam körül. Kettő bűn ronda, egy meg Minnie Mouse. Igaz, két éves korom óta vannak hasonló lázálmaim, nem biztos, hogy az anyag okozza a víziókat. Amúgy három nővéremmel élek a négy szobás kertes házunkban. Az ötödik szoba az enyém. Mások szerint az a disznóól. Pedig nincs is disznónk. De kutyánk az van, és a Sixty névre hallgat. Hét éve volt nyolc esztendős, szóval elég öregecske már. Minden nap kilenckor kel a kakas kukorékolására (brazil kakas, még nem heverte ki az időeltolódást). A nővéreimnek azt mondtam, elkurváztam* a konyhapénzt, úgyhogy nem lett belőle nagy baj. Egyelőre nem tudok többet mondani, mert még sok minden homályos. Ha kitisztul a kép, tájékoztatlak. Könnyen lehet, hogy nem szívtam én semmit, csak azt a levegőt amit mások is szívnak, és egyszerűen csak bolond vagyok.

* Elnézést kérek!

:)