bastya_elvtars blogja

Macskák....

A kollégiumnak, ahol lakom, van egy zárt hátsó udvara. Valamelyik reggelre virradóra két pici (<= 2 hét) cica volt ott. A szemük retenetesen be volt gyulladva. Lévén orvosjelölt, megtettem mindent a rosszabb állapotban lévővel (folyadék-, só- és energiapótlás), de sajnos kimúlt. A másiknak szeztem Brulamycin szemcseppet, ő most jól van, hízik, és sokat rosszalkodik. Szeretnénk elajándékozni, úgyhogy ha szobatisztaságra szokott, meg egészségileg rendben lesz, akkor...
SFD szünetében jöttem haza vasárnap, mikor megtaláltam a 3. testvérüket a "tetthely"-től nem messze... nos, még élt, de olyan állapotban volt (NEM írom ide), hogy megegyezés alapján sorsára kellett hagyni, ui. nem akartuk, hogy a viszonylag egészséges tarkát újrafertőzze - a szívem majd megszakadt, pedig nem vagyok egy macskabolond.
Gondolom, furcsálljátok, hogy - szokásom ellenére - miért osztottam ezt meg veletek. Azért, mert legalább az egymás pocskondiázásától elködösült agyak is hátha lenyugszanak, ha látják, hogy az életben vannak apróbb örömök és bánatok, amik nem igazán fontosak, de a mindenapjaink ebből állnak össze, nem a "nagyok" disznóságaiból és a politikai frázisokból.
Képek a cicáról itt.
Képek a többi állatkámról itt.

Júzerek, júzerek...

Van itt egy kollégium. Benne egy gépterem, és sok szoba. Minden szobában net. Nagyon egyszerű a dolog: mindenkinek meg kell adnia a MAC-addresst, nevet, szobaszámot, aljzat szmát stb. egy előregyártott formon papíron. Csak azon aljzatok kerülnek bekötésre, ahol ezt leadták. Első lépésként: tavalyi DHCP-konfigot kitakarítottam, ekkor leadta 20 ember. Majd kitépkedtem a le nem adott (tavaly még élő) aljzatokat, ekkor leadta másik 20. Kiírtam 3 helyre, hogy 802.1x (MD5) auth (persze nem így írtam, hanem hogy "jelszavas") lesz bevezetve, tegnap 16-20 óráig lehetett jelentkezni, hogy beállítsam mindenkinél. Senki nem jelentkezett. Tegnap éjjel azért bekapcsoltuk. :-)
Ma persze jöttek sírni, hogy mé' nincs net. Úgyhogy ma lerendezem nekik, és a tavalyi gyakorlattal szemben csakis heti 1 alkalommal lesz 4 órás "rendelési idő". Az nem állapot, hogy még éjfélkor is rám törnek, hogy most kell net.
Elfelelejtettem mondani, hogy én ezért egy büdös buznyákot sem kapok, voluntary alapon megy.

ROTFLMAO

A következő üzenetet a(z) HACKED BY F1R4T | TURKISH HACKER | fórum egyik adminisztrátora küldte. Ha ez az üzenet spam, sértő, vagy egyéb módon nemkívánatos, vedd fel a kapcsolatot a fórum üzemeltetőivel az alábbi címen:

xxxxx@yyyyy.hu

Ha szükséges, csatold hozzá ezt a levelet (különösen a levél fejlécét).

Az üzenet a következő:

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

your sites hacked by F1R4T :))))

Nihahahah!!!

:-D

Rocky Horror Picture Show

Folytatom Linux desktopos rémtörténeteimet. Gondoltam egyet, és a kis i810-es VGA-n egy AIGLX/Compiz párost akartam fellőni (Xubuntu 6.06.1). Itt jön a kísértethistória: ennek a párosnak elvileg 24 bit kell, a kártya viszont érdemi 3d-s gyorsítást csak 16 biten tud produkálni. Ha 24 bitre veszem, szarrá fagy a glxgears. Nem is beszélve arról, hogy még szanaszét kellett hekkelni az X-et, mert az xserver-xorg-air csomag nem rak fel drivert az i810-hez.
Nosza, gondoltam egyet, és frissítettem Edgy knot2-re, hátha... minden hiába, ott is a 16 bit vs 24 bit problémával állok szemben.
maradt a 2D desktop. Egyébként az xubuntu edgy valami veszett gyors, pedig már a dapper sem kutya.

Xubuntu 6.06.1 install a kicsi masinára

Hozzájutottam egy HP miniszámítógéphez (25x25x8 cm az egész), van benne egy 20G-s WD, 128M RAM, 533-as cerka, i810 VGA stb. Gondoltam, felhányok rá egy Xubuntu-t, ami sikerült is, csak 1-2 problémám van: a) a GRUB valami eszméletlen lassan tölt (majd b*szok neki vmit), a másik, hogy az integrált i810 VGA-n olyan szinten nem megy a HW-s gyorsítás, hogy a glxgears, hátizé, éppen elindul, de nem forognak nagyon a kerekek. Hiába hánytam bele az x configba az összes i810-el kapcsolatos ajánlást, nem megy. Majd még keresgélem, ha lesz kedvem, egyelőre pihizik. :-)

Képek:

Aaaaaaaaaahh!

Na, messziről kezdem. Volt nékem egy Chaintech 7NJL6 (Socket A) lapom, rajta egy CMI9761A integrált kártyával, amit szerettem. Eladtam a lapot, lett egy MSI K8T Neo2, amin azonban az alaplapi hangkártya... hááááááát... és ekkor szereztem ingyé' egy SB Live! kártyát, és épp azon bömböl a Black Sabbath. A blog címe ebből adódik.

Apple WebKit alapú böngésző Windows alá

A K-Meleon kapcsán említették egy oldalon a Swift nevű böngészőt, ami az Apple Wbkit-et használja. Jelenleg pre-alpha. Érdekesen viselkedik, pl. nem tudja görgetni az oldalakat, a tabek váltogatásakor az ördög tudja, hogy épp annak a tabnek a tartalma látható-e, a renderinggel is van némi probléma, viszont nagyon gyors.

Weboldal itt, screenshot itt. Aki megtalálja a (durva) rendering hibát a shoton, az kap egy mezei vállonveregetést. ;-)

Xubuntu 6.06 live teszt

Letöltöttem, kiírtam, betettem a kisgépbe (AMD Duron 650, 384MB PC100 SD-RAM, valami ABIT alaplap, Inno3d GF4 MX-440 64M). Lassan bootol, de viszont rohadt gyors, szép és eléggé kézre áll maga a desktop. Igaz, némi hacking volt, mert nekem a CDE-like megjelenés jobban tetszett, és azt visszaállítottamviszont van 1-2 gond:

- új ikonok (launcher-ök): nehézkes (tudom, RTFM, de akkor is, a windowsos create shortcut ellenében nagyon trágya :-P)
- nvidia drivert (nvidia-glx csomag) nem tudtam alá belőni, sztem pebkac, de majd revideálom
- ugyebár a thunar még eléggé gyerek, nem nagyon van benne fdd és network share support (majd lesz)
- splash screen elég minimalista, levlistájukon olvasom, hogy revamped lesz, de azért leírtam
- a cpu, network etc. appletek kékek a default theme alatt, szinte bármely másik alatt szép színesek, ez nem tetszik...

Bon Echo 2.0a2 -> a3 -> Firefox 2.0b1 (f***om kivan)

Ez a nyomorék autoupgrade nem működik rendesen. A fenti láncolat nem jött össze auto upgrade-el, csak nightly release channel meg hasonló mocskok, aztán meguntam, profile backup, ledúrtam, aztán fel egy tiszta 2.0b1 és most jó. Azt nem értem, erre mi a túróért nem figyelmeztetik a Mz oldalán az embert, és hogy a tökjó (?) auto-upgrade miért nem megy. Tudom, hogy alpha, meg beta, meg gamma, meg omega, de egy már elvileg működő featúrát miért qrnak el? If it ain't broken, do not fix it. Amúgy tetszik a cucc. ;-)

Mosolygenerátor itt is...

Erről eszembe jutott egy vicc:

"Két horgász ül a folyóparton. Az egyik odafordul a másikhoz:

- Te nős vagy?
- Igen.
- És jó nő a feleséged?
- Az? Dehogyis! Igazi bányarém.
- De legalább aranyos?
- Az? A legnmagyobb házisárkány a világon...
- De legalább házias?
- Áh, mindog kosz van otthon.
- De legalább jól főz?
- Az? Meg sem lehet enni, amit elém rak.
- De legalább jó az ágyban?
- Az? Áh, olyan, mint egy darab fa.
- Akkor mi a francért vagytok házasok?
- Mert 20 centis gilisztákat sz*rik."

Bocsánat.

DragonFly 1.4.4 próbainstall

Kipróbáltam az 1.4.4-et. Nos, az install rendben lefutott (Soltek SL-54 lap, AMD K6/2-450 CPU, 20G Maxtor, 128M SDRAM). Az installer igen jó, barátságosabb, mint anno a FreeBSD 5.3 sysinstall volt. Ami gáz volt, hogy az OpenSSH-servert bár feltette, nem csinált hozzá magától keyt, így azt magamnak kellett utólag. Felraktam csomagból sudo-t, mc-t, nano-t (vi-t lusta vagyok megtanulni rendesen), és most csomagolja ki a pkgsrc-t. Amit feltétlenül ki akarok próbálni:

- pf (NAT, bridge, ALTQ)
- pkgsrc hogyan, mint, jó-e
- hálózati teljesítmény

Update1:

pkgsrc kicsomagolva, bootstrappelve. Amint cvsből updateltem, meghalt, kiderült, hogy ezt nem kellett volna, meert a current ág el van cseszve, viszont a quarter branchre visszamenve jó lett.

Matthew East: felhívás az Xubuntu dokumentációjának fordítására

Matthew East:

Bár már a kiadási ciklus vége felé közeledünk, az Xubuntu dokumentációja (desktop guide = munkaasztal-kézikönyv) lefordítható a Rosettta segítségével.
Tegyünk meg mindent, hogy legalább részben le tudjuk fordítani. Bár a kiadást ezen a héten befagyasztjuk, még a kiadás után is megpróbáljuk folyamatosan frissíteni a fordításokat.

https://launchpad.net/distros/ubuntu/dapper/+source/xubuntu-docs/+trans…

Emlékeztető: ne feledkezzünk ám el az Ubuntu és Kubuntu dokumentációjáról sem!

https://launchpad.net/distros/ubuntu/dapper/+source/ubuntu-docs/+transl…
https://launchpad.net/distros/ubuntu/dapper/+source/kubuntu-docs/+trans…