Előzetes az Elephants Dream című filmből

Címkék

Már elérhető egy kb. 10 perces előzetes abból a számítógép által generált Elephants Dream (korábbi nevén Machina) című filmből amelynek érdekessége, hogy kizárólag nyílt forrású eszközökkel készítették. A film készítése 2005-ben kezdődött. Fejlesztése annak az Orange csapatnak neve alatt történt, amelynek tagjai közt számos művész és animátor található a világ több részéről.

A filmet 2005-ben jelentette be Ton Roosendaal, Blender Foundation elnöke. Nem sokkal a bejelentés után az alapítvány elkezdte felvenni az előrendeléseket a film végső DVD-s verziójára.

A film elkészítésének legfőbb célja, hogy bemutassa a nyílt forrású szoftverek képességeit és megvizsgálja, hogy azok képesek-e professzionális filmek előállítására. A film elkészítése alatt számos új - például haj és szőr leképezési - funkcióval bővült a Blender.

A film az elkészülte után a Creative Commons Attribution licenc alatt érhető majd el. A végső DVD a kész film mellett tartalmazni fogja az elkészítés folyamatainak file-jai is.

Jelenleg egy 10 perces, gyengébb minőségű előzetes található meg a filmből itt.

A film készítésében közreműködő egyik művész elmondta a hozzászólásokban, hogy jelenleg a video-k renderelésén dolgoznak, és a teljes film elérhető lesz napokon belül. Azt javasolja, hogy várjon mindenki még egy kicsit a hivatalos verzióra, mert ennek a YouTube-n megtalálható filmnek (ami szerintem már most is nagyon jó) a minősége elég vacak, és nem lehet belőle megítélni a munkát, amelyet rá fordítottak.

(A linkért köszönet doc-nak!)

Hozzászólások

Hm, elengették a fantáziájukat, nekem bejön ez a utópisztikus, szürreális világ. Részleteiben pillanatokra emlékeztet a Delicatessen és a Brazil című filmek hangulatára. Ha a jelenetek összeállnak valamilyen, akár filozófikus, de emészthető, izgalmas egésszé, akár nagyban, moziban is megnézném.

Nekem is frankon megy.
Elege fantazium vilagos a mu. :) De azert tetszik , szep lett.

Lejátsza, de hang nincs. KÉne hoghy legyen? Az a baj, hogy a flash player OSS, a rendszer ALSA és dmix valamiért (biztos rosszul csináltam valamit) nem tud egyszerre OSS emult és ALSAt keverni. És ha egyszer nem talált hang eszközt a flash player akkor néma marad örökre. Újra kell indítani a böngészőt... Ha közben veszti el a hangeszközt akkor is néma lesz..

Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c)

ugy varom mar, hogy az arts-ot, esd-t es hasonlo formedvenyeket egy alsa-s emulacio kivaltsa. Ezeket nem demonokkal kellene megoldani imho.

Btw, ha futtatsz ilyen demont, akkor a skype-ra is keresztet vethetsz.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Félelmetesen jól megcsinálták. Nem gondoltam, volna, hogy a Blender ennyit kiforrot már. Minden elismerésem, mint az animátorok mint a Blender készítők számára. Nagy 5let volt egy az OPEN MOVIE :)

Annál is inkább nagy ötlet volt, mert félelmetes lökést adott a Blendernek. Eszméletlen mit fejlődött az elmúlt kb 1 évben.

Az említett haj, szőr leképezésen kívül (ami nem új, csak most még jobb) átdolgozott csontozási rendszer, fizika (ütközés, szél, víz (mondjuk ez Google summer of code asszem)), stb stb...
Még nem egy Maya vagy 3d Studio, de már nem olyan nagy a szakadék. (Bizonyos részterületeken meg talán előbb is jár egy picit).

(Gimp fele ilyen jól állna a Photoshoppal szemben, az Adobe komoly gondban lenne).

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Vajon legálisan lehetne ezt vetíteni és terjeszteni Magyarországon? :)

az a helyzet, hogy az illetékes közös jogkezelő szervezet, az artisjus egyesület részben állami nyomásra januártól némileg már elkezdte támogatni a cc-t, módosult pár szabály, bele már biztos nem fognak egy cc-s anyag nyilvános előadásába és terjesztésébe. Persze, azért még van tennivaló bőven :-)

Hm, igencsak tájékozatlan vagyok jogi kérdésekben, szóval, ezek szerint a fenti kérdés csak félig volt vicc? Korábban, ha azt mondtam volna, hogy itt van, holnaptól cc licensz alatt bárki szabadon meríthet a hátsó felem napi produktumából, vigyétek, használjátok, akkor jelentkezhetett volna valakinél az artisjus? :)