Az adományozók bebiztosították a GnuPG jövőjét, miután a fő fejlesztő majdnem pénztelenné vált

Werner Koch a létrehozója és fő fejlesztője a szabad, nyílt forráskódú GNU Privacy Guard titkosítási eszköznek. A most 53 éves fejlesztő 1999-ben adta ki a szoftver első, éles felhasználásra szánt, 1.0.0-s verzióját. Azóta főként jómaga (bár némi segítséggel) végezte a szoftver fejlesztését és karbantartását.

Nemrégiben, egy, a propublica.org weboldalon megjelent cikk hatására vált széles körben ismertté, hogy Koch anyagi gondokkal küzd és így bizonytalanná vált a milliók által használt eszköz fejlesztése. 2013-ban megfordult benne, hogy feladja a GnuPG fejlesztését és állást vállal, hogy el tudja tartani családját, de a Snowden-dokumentumok napvilágra kerülésekor úgy döntött, hogy nem ez az idő az, amikor ezt meg kellene tennie.

A Snowden-ügy kipattanása után egy évvel, pár nappal ezelőttig Koch még mindig azzal küzdött, hogy elegendő támogatást szedjen össze ahhoz, hogy a projektet folytathassa, illetve megvalósíthassa régi álmát, hogy egy teljes munkaidőben dolgozó fejlesztőt felvehessen.

Az elmúlt 14 évben évente körülbelül 25 ezer dollár (néha kevesebb) támogatást tudott összegyűjteni, ami a töredéke annak, amit a versenyszférában kereshetett volna. Decemberben pénzgyűjtőkampányt indított, amelynek során 43 ezer dollárt sikerült összegyűjteni, de ez az összeg messze elmaradt a 137 ezer dolláros céltól.

A propublica.org cikk megjelenése után a dolgok jobbra fordultak és egy nap alatt több mint 120 ezer eurónyi támogatást kapott a projekt.

Egyebek mellett, 2015-re 60 ezer dollárt adott a The Linux Foundation Core Infrastructure kezdeményezése, valamint évi 50 ezer dollár támogatást ajánlott fel a Facebook és a Stripe.

További részletek gnupg.org-on.

Hozzászólások

Még a végén kiderül, hogy a facebook is jó valamire...

--

nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"