November 29-én letölthetővé válik a Lightworks

 ( Dacr | 2010. november 14., vasárnap - 9:57 )

A Lightworks videószerkesztő nyílt forráskódúvá válásáról már olvashattatok a HUP hasábjain, s most úgy néz ki, eljön az első eredmény is.

A kiküldött hírlevélben a sok statisztikai adaton túl bejelentették, hogy a regisztrált érdeklődőknek lehetőségük nyílik november 29-én letölteni az első olyan verziót, melyet már a fejlesztők jó szívvel adnak ki kezükből. A letöltés mikéntjéről e-mailben tájékoztatják majd az érintetteket.

A szoftver tudásának taglalása mellett kitértek a platformokra is, miszerint jelenleg Windows 7 és XP rendszereken fut, de a tervek szerint 2011 késői szakaszában megjelenik a Linuxra és OSX-re szánt változat is.

Részletes bejelentés itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

végre lesz egy normális vidószerkesztő program linuxra is

+1

+1

Bár 2011 késői szakaszában már akár a Kdenlive is tarthat ott, hogy nem crashel el állandóan használat közben.

Úgyhogy sokkal inkább azt mondanám, hogy lesz egy videószerkesztő Linuxra, csak mert azokkal amik most vannak semmit nem lehet kezdeni.

+1

Az openShot is ígéretes, de sajnos az is el szokott szállni.
Szerintem is nagy szükség van egy normális videó szerkesztőre.

Kérdéses, hogy az EditShare mit ért "open source" alatt. Én úgy látom egyelőre csak annyiról van szó, hogy ingyér letölthető és használható lesz a most kiadandó verzió. De arra nincs semmi garancia, hogy a most kiadásra kerülő progit követő verziók is ingyen használhatóak lesznek majd. Valamikor később a forráskód is letölthető lesz, de erre nem adtak semmilyen határidőt (v. várható időpontot). És arról sem írnak, hogy milyen licensz mellett lesz használható (esetleg csak non-profit célra lesz ingyenes v. sem) és "újrahasznosítható" lesz-e a forrás ... azaz lehet-e módosítani rajta v. akár beépíteni már programba a kódját ill. kódrészleteket belőle. Azaz egyelőre szó sincs róla, hogy bármilyen közismert licensz (L?GPL, BSD, ...) alatt akarnák terjeszteni az igét. Nekem első ránézésre nagyon úgy néz ki, hogy a forrást éppen csak annyira akarják megnyitni, hogy lelkes felhasználók hibákat keressenek és javítsanak benne, és így ingyen fejlesztői kapacitáshoz jussanak. De remélem rácáfolnak erre és tényleg megnyitják a progit mindenféle felhasználásra.

Ha csak annyit nyerünk vele, hogy freeware marad, szerintem már akkor is előrébb vagyunk, bár a cég embereinek nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy nyílt lesz az egész (még ha nem is népszerű licenc alatt, hanem egyedi szabályozással).

A publikus béta már letölthető, csak regisztrálni kell
http://www.lightworksbeta.com

Köszönöm az infót, meglesem, nem volt időm mostanság figyelgetni a projectet. A hírt is sebtiben dobtam össze, bár átküldtem trey-nek is, ha neki több ideje lenne. Hát nem volt :D

http://www.editshare.com/email/lightworks-nov30-online.html

Ma kaptam, kíváncsi vagyok mennyire használható.

én az előbb próbálgattam
eltér a megszokott szisztémától, mint amiket megszokhattunk a legtöbb vágóprogramban.

amikor láttam egy demó videót a Quantel-ról, akkor azt mondtam, hogy ilyen nincs :D

Ma este telepítem asszonypajtás Vista-jára, nagyon kiváncsi vagyok már. Jut eszembe! Wine-al próbálta már valaki? ;)

Kíváncsi leszek majd a Linuxos változatra. :)