Hajlektalan blog

Nézd. Én konkrétan ismerek egy srácot, aki a válása után ingbe-gatyába, kevéske megtakarított pénzzel került az utcára. Ehhez a lóvéhoz páran összedobtunk neki némi pénzt, amiből kb. másfél hónapig meg tudta magát húzni csepelen, egy munkásszállóból átalakított koszfészekbe. Közbe a munkáltatója is megtudta, hogy kvázi hajléktalan, és kibaszta, mint a macskát szarni. Végül a huszonnegyedik órába sikerült az Oltalom alapítvány férfi szállásra bejutnia, de azóta sem sikerült neki normális munkát találni, mert egyszerűen bizalmatlanok a munkaadók. Most perpill parkolási ellenőrként dolgozik, de jövedelme édeskevés ahhoz, hogy hosszútávon akárcsak egy albérletet is meg tudjon fizetni. Igaz, úgy igazából az utcán még nem élt, viszont nyilvánvalóan látszik rajta, hogy 35 évesen kezdi feladni, és valljuk be őszintén, tényleg nincsen semmilyen perspektíva sem az életében. Ezeknek az embereknek tízszeresen kell megküzdeni hozzánk képest olyan alapvető dolgokért, mint munkahely, biztos szállás, rendszeres jövedelem, stb. És ez is csak egy emeltebb színvonalú vegetálás, nem normális élet. Aki ma magyarországon a maga hibájából, vagy önhibáján kívül esik ki az élet normális kerékvágásából, nagyon, de nagyon pici esélye van arra, hogy valaha is normális életet tud majd folytatni. Nekem se tetszenek a saját hugyukban fetrengő emberi roncsok, de így kívülről még csak elképzelésem sincs arról, hogy hasonló helyzetben hogyan és mit tennék, hogyan tudnék megbirkózni ezzel a nem mindennapi teherrel, nem lennék-e én is pár év alatt full pisiszagú alkesz. Éppen ezért nem tötök pálcát az ilyen embertársaim felett. És a tévedések elkerülése végett, ehhez nem kell valami óriási személyes katasztrófára gondolni. Elég egy válás, bedőlt lakáshitel, munkahely elvesztése. Majdnem mindenki borotvaélen táncol ez ügyben, csak nem tudatosodik benne, amíg hirtelen össze nem omlik az addigi élete.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.