Csütörtök, pénteken bemegyek a céghez aki meghívott és állja minden költségemet. Teljesen el voltam ájulva az örömtől. Teljes ellátással fizetnek mindent sőt még megkérdezték a foglaláskor hogy a lányaimat is akarom e vinni. Annyira jól esett, hogy gondoltak a gyerekeimre is. Olaszorsázgban persze a nők nem dolgoznak csak esetleg akkor kezdenek amikor középiskolásak lesznek a gyereket. Egészen addig az anya a legfontosabb. Ezért is gondolták hogy viszem.
Nálunk azért ez másképpen van.
Nehezen értik meg a magyar bérrendszert. Bruttó, nettó, szuperbruttó :) levonás, és még cégteher ... Sok info ez nekik így egyben.
Milánó mellett van a cég. 1925 ben alapították, textiliparral foglalkozik. Kiváncsi vagyok milyen egy cég ami túlélte a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút ... no és nem állami kézben volt mint Magyarországon a rendszerváltás előtti üzemek.
Szombat Miláno vasárnap Padova.
Vonattal indulok a szállás közelében lévő városból Milánóba. Gondoltam nem stresszelem a férjemet egy kis milánói vezetéssel. Olaszország második legnagyobb városa. Tömegközlekedésnek utánanéztem már. 3 euro a napijegy. Majd azt használjuk.
Elolvastam az idei magyar érettségi tételt. Meg kell néznem feltétlenül hogy a padovai Eremitani-kápolna Szent Kristóf-legenda freskójáról egyértelműen azonosítható Janus Pannonius arcképe vagy sem :))
no ez csak poén a részemről. Azért megnézem a képet, feltéve ha megtalálom a kápolnát :)
Jó kis programok ígérkeznek szerdától. Meg hát feltöltődök egy kis mediterrán életérzéssel.
- FébertI blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1302 megtekintés
Hozzászólások
már azt hittem a címből, hogy jön a kánikula. Semmit sem utálok jobban mint a nyarat, azzal az elviselhetetlen 25fok feletti perzseléssel :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem a 30 fok is kevés, így egy hónap múlva Splitben leszek. Remélem, most nem tesz keresztbe a vihar, mint tavaly! Hiányzik a tenger. :)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jön. Holnap-holnapután öltöny-nyakkendős szóbeli felvételire kell mennem és kb. 34°C-ot ígérnek ;(
--
A gyors gondolat többet ér, mint a gyors mozdulat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Irigyellek. No nem negatív értelembe, csak úgy őszintén. Én 15 éve nem voltam sehol sem nyaralni, üdülni, telelni (a megfelelőt ki-ki a maga részére válasza ki). Voltak olyan évek, amikor szabin sem voltam. Mostanában meg pénzem sincs rá, lassan már az aktuális számlákat sem tudjuk kifizetni a párommal. Ez van...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sajnos +1
----------------------------------------------------------
Sebeink emlékeztetnek arra, hogy a múlt valóban megtörtént
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Low cost turizmus? Letezik az is :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miazmi Low cost turizmus?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Edekes asszociacio, akarsz rola beszelni? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kocsival elmenni valahova, satorozni, berelni, ami nincs (nem megvenni) nem felkapott turistahelyre menni. Nem mindig van jo megoldas, de buszozni ma mar nem olyan draga, vagy ha tobbedmagaddal megy, a benzinkoltseg megosztodik. Lakhelyet foglalj magadnak (ugy majdnem mindig olcsobb) az meg az alap, hogy ne penzt kolteni menjel kulfoldre, hanem turazni, nezelodni a helyi sajatossagokban, vagy epp hasadat suttetni a napon. Szeirntem lehet ezt meg faragni, de en igy gondolom.
Termeszetesen minden az adott lehetosegektol fugg. Van -e kocsi, gyerek (mekkora,mennyi), hova akarsz menni, mik az alap igenyeid, mit akarsz latni, es hol :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A mi apartmanunkban 5 fő simán elfér.
14000 Ft/éjszaka ami 2800 Ft/fő. Nem hinném hogy drága.
Őrségben jó kis kiránduló helyek vannak.
Hármashatárkő pl. Ahol Szlovénia, Ausztria, Magyarország találkozik.
1000 FT/napi díjért lehet kerékpárt bérelni. Áthajtani Ausztriába, tökéletes kerékpárutak vannak. Visztek ásványvizet. Nem kell nagy dolgokra gondolni.
500 Ft / fő ért lehet venni menüt a városban.
Hajrá.... mindenkinek szüksége van szbadságra ( szerintem)
apartmanunk: www.febert.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, csak szolni kell! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Klassz lesz! Drukkolok, hogy szép legyen. :-)
Utoljára gyermekkoromban nyaraltam a gyomai nagyszüleimnél, szép is volt, és akkor még éltek azok a gerinces, tartással bíró, becsületes emberek, akik példaképként hiányoznak mai társadalmunkból, legfeljebb kiveszésük nem tűnik fel ebben a katyvaszos, bankos-brókeres, mellé-beszédből élő világban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyan, regebben is voltak durva embere, most is. Nem valtozott olyan sokminden.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az olyan település volt, ahol a szembejövő emberek köszöntötték egymást. Mellékutcákban ez még ma is így van ugyanott.
No meg a házak előtti kiülős kispadok tünedeztek el manapság, amire letelepedvén a szomszédok józanul és jókat beszélgettek egy fárasztó munkanap végén.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez max azt mutatja, hogy alacsony a lelekszam, es ismerik egymast.
(en tuti meggajdulnek egy ilyen helyen :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni