Authentikáció - Pratchett

Az Őrség! Őrség! elején szerepel ez a részlet.

Most egy feketébe öltözött alak surrant kapualjból kapualjba bukva az éjféli utcákon, s elért egy komor és félelmetes bejárathoz. Nincs az a kapu, ami erőfeszítés nélkül lehetne ennyire zord, ez nyilvánvaló. Úgy nézett ki, mintha az építészt behívatták volna, hogy különleges utasításokat kapjon. Valami vészjóslót akarunk sötét tölgyfából, mondták neki. Szóval tegyél egy visszatetsző vízköpőszerűt a kapuboltozat fölé, adj neki becsapódást, olyat, mint egy óriás lépésének hangja, és tedd világossá bárki számára, de tényleg, hogy ez nem az a fajta ajtó, ami bimbamozni kezd, amikor megnyomod a csöngőt.
Az alak bonyolult kódot kopogott el a sötét asztalosmunkán. Kinyílt egy aprócska, rácsos kukucskáló és kilesett egy gyanakvó szem.
- "A jelentőségteljes bagoly huhog az éjben" - mondta a látogató, megpróbálva kicsavarni az esővizet a köntöséből.
- "Mégis számos szürke úr megy búsan gazdátlan férfiakhoz" - intonálta egy hang a rács másik oldalán.
- "Éljen, éljen a fránya bányakánya lánya" - riposztozta a csöpögő alak.
- "A fejszés számára minden hozzá folyamodó ugyanolyan magas".
- "Mégis, kétségnek nélküle, rózsa rejlik a tövisben. "
- "A jó anya paszulylevest készít a kóbor fiúnak" - jelentette ki a hang az ajtó mögött.
Csönd támadt, amit csak az eső neszezése tört meg. Aztán a látogató megszólalt:
- Mi?
- "A jó anya paszulylevest készít a kóbor fiúnak".
Újabb, hosszabb csönd követte ezt. Aztán a nedves alak azt mondta:
- Biztos vagy benne, hogy nem a rosszul épített torony remeg rémesen a lepke közeledésétől?
- Ugyan, dehogy! Paszulyleves, az jön. Sajnálom.
Az eső kérlelhetetlenül sziszegett a zavart némaságban.
- És mi van a bekalickázott bálnával? - érdeklődött az elázott látogató, megkísérelve a bepréselődést a rettenetes bejárat kínálta csekély menedékbe.
- Mi van vele?
- Hát, ha mindenáron tudni akarod, nem szabadna semmit se tudnia a tátongó mélységről.
- Ó, a bekalickázott bálna! Akkor te az Ében Éj Megvilágosult Hittestvéreit keresed. Három ajtóval arrébb.
- Akkor ti kik vagytok?
- Mi Ee Felvilágosult és Ősi Felebarátai vagyunk.
- Azt hittem, ti odaát találkoztok a Szirup utcában - jegyezte meg kicsivel később a vizes fickó.
- Aha. Hát. Tudod, hogy van ez. A lombfűrész klub bérli a termet keddenként. Volt egy kis kavarodás.
- Á! Mindegy, azért köszi.
- Szívesen. - A kukucskáló csattanva bezárult.
A köntösbe burkolt alak egy pillanatig rámeredt, aztán továbbtocsogott az utcán. Valóban volt ott egy másik bejárat. Az építő nem vette a faradságot, hogy különösebben megváltoztassa a dizájnt.
Bekopogott. A kis, rácsos tolóablak oldalra száguldott.
- Igen?
- Figyelj, "A jelentőségteljes bagoly huhog az éjben", rendben?
- "Mégis számos szürke úr megy búsan gazdátlan férfiakhoz".
- "Éljen, éljen a fránya bányakánya lánya", oké?
- "A fejszés számára minden hozzá folyamodó ugyanolyan magas".
- "Mégis, kétségnek nélküle, rózsa rejlik a tövisben. " Itt kinn zuhog az eső. Tudsz róla, igaz?
- Igen - felelte a hang, annak tónusában, aki igenis tud róla, viszont nem áll benne.
A látogató fölsóhajtott.
- "A bekalickázott bálna semmit sem tud a tátongó mélységről" - folytatta. - Ha ettől boldogabb vagy.
- "A rosszul épített torony rémesen remeg a lepke közeledésétől".
Az esdeklő megmarkolta az ablak rácsát fölhúzta magát és azt sziszegte: - És most engedj be! Teljesen átáztam.
Újabb nedves csönd támadt.
- Az a mélység... tátongót mondtál vagy tántorgót?
- Tátongót mondtam. Tátongó mélység. Amiatt, hogy mély, érted? Én vagyok az, Enyvesujj Testvér.
- Én úgy hallottam, hogy tántorgót mondtál - firtatta a láthatatlan portás óvatosan.
- Figyelj, akarod az átkozott könyvet vagy nem? Nem kell ezt végigcsináljam. Lehetnék otthon is, az ágyamban.
- Biztos vagy benne, hogy tátongó volt?
- Na, ide hallgass, én aztán piszok jól tudom, hogy milyen mély a rohadt mélység - mondta sürgetően Enyvesujj Testvér. - Már akkor is tudtam, amikor te még csak egy nyavalyás neofita voltál. És most kinyitod már végre ezt az ajtót?
- Hát... na, jó.
Az elhúzott reteszek hangja hallatszott. Aztán a hang azt mondta: - Megkérhetnélek, hogy taszíts egyet rajta? A Tudás Kapuja, Amelyen Tudatlanok Nem Léphetnek Át valami szörnyen beragad nedves időben.
Enyvesujj Testvér nekivetette vállát, beljebb erőltette, bepréselte magát, csúnyán nézett Portás Testvérre, és besietett.