20 éves a SUN

 ( trey | 2002. március 25., hétfő - 22:03 )

Hosszú utat jártunk be azóta, hogy a Sun mindössze négy egyetemistával és egy jó ötlettel megalakult.

Húsz év telt el, és nem kis meglepetésünkre ma közel 40 ezer alkalmazottunk dolgozik irodáinkban a világ minden táján. A mérnöki munkaállomások gyártásának szerény kezdeteiből a hálózati szerverek, adattároló rendszerek, rendszerszoftverek, hálózati infrastruktúra-alkalmazások és még sok egyéb hálózati termék vezető gyártójává nőttük ki magunkat.

Mindezen változásokkal együtt - azzal együtt, hogy újraalkottuk termékeinket és cégünket az évek során - egy dolog nem változott: az ötlet, amellyel az egész indult. A nyílt hálózati informatika még mindig a szenvedélyünk, még mindig ez a hajtóerő minden egyes technológiánk, termékünk és szolgáltatásunk mögött. Ez az a szenvedély, amely a nagyteljesítményû internetes szabványok - például az NFS és az XML - kifejlesztéséhez vezetett. Ez az, amely arra serkentett bennünket, hogy a széles körben elfogadott Java[tm] technológiához hasonló újításokra törjünk. És végül ez az, amiért továbbra is támogatjuk a nyíltan megjelentetett programozási felületek terjedését - ez filozófiánk alapja és az egymással problémamentesen együttműködő rendszerek építésének kulcsa, függetlenül attól, hogy ki gyártotta őket.

A Sun jövőképe megingathatatlan. "A hálózat maga a számítógép" mondat nem egyszerűen egy szlogen: ez egy tervezési alapelv.Amikor 1982-ben bemutattuk számítógépeink első családját, a teljesen egészében hálózatba kötött, nagyteljesítményű munkaállomások és szerverek koncepcióját még sokan nem értették, nem volt széles körben népszerű a gondolat. Ma már mindenféle eszközt - intelligens kártyákat, mobiltelefonokat, kézi számítógépeket, asztali rendszereket, boltbeli kioszkokat, sőt, különféle otthoni berendezéseket is - összekötünk, hogy bárki, bárhol és bármikor bekapcsolódhasson a hálózatba.

Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy mi magunk sem voltunk tökéletesen tisztában azzal, mibe is fogtunk bele 20 évvel ezelőtt. Amit megértettünk, az volt, hogy bármely rendszer értékét az határozza meg, hogy milyen jól kapcsolódik más eszközökkel. Éppen ezért minden egyes rendszer, amelyet a Sun valaha is leszállított - a legelső Sun[tm] 1 munkaállomástól kezdődően - beépített hálózati funkciókkal rendelkezett.

Mégis, csak az 1990-es évek közepére "érett be" igazán a hálózati informatika, amikor az internet kitört az egyetemi és kormányzati szférából és meghódította az üzleti világot. Egyszerre csak, a hálózat sokkal többet kezdett jelenteni, mint az épületen vagy a cégen belüli számítógéphalmaz. A "Hálózat" a vásárlókkal, beszállítókkal és partnerekkel folytatott kommunikáció, együttműködés és tranzakciók eszközévé vált az egész világon.

A jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére hisszük, hogy az internet még mindig a legnagyobb értékteremtő a világon. Már mostanra megváltoztatta azt, ahogy élünk, dolgozunk, tanulunk és kommunikálunk - és az üzleti előnyök még csak most kezdenek igazán komolyan jelentkezni.

Vessünk csak egy pillantást a beszállítói láncra. A költségmegtakarítások és a hatékonyság növekedése lenyűgöző. Például a mi e-beszerzési programunk 200 millió dollárt takarított meg a Sunnak mindössze egy év alatt. A Hálózat és a gondosan elkészített, dinamikus licitálási rendszer segítségével nem egyszerűen pénzt takarítottunk meg: karcsúsítottuk a beszerzési folyamatot és sokkal világosabb beszerzési döntéseket tudunk hozni.

Nagy léptekkel halad előre a világ (a Sun és sok más cég munkája nyomán) az igények előrejelzése, a tervezési folyamatok és az ügyfélszolgálat terén. Mindezen területeken komoly előnyöket biztosít a Hálózat használata. Vannak, akik azt mondják, hogy az internet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Én úgy érzem, még mindig egy alábecsült jelenség. Ki fog derülni, hogy fontosabb és nagyobb hatást gyakorol az emberiségre, mint a könyvnyomtatás, a gőzmozdony, a vasút vagy éppen a repülőgépek. De éppen úgy, mind az említettek, a háttérbe fog bújni. A legtöbb ember nem fogja tudni, sőt, nem is fogja érdekelni, hogyan működik az Internet. Nem fognak többet foglalkozni vele, mint ahogy ma sem foglalkozik senki azzal, hogy mitől van elektromos áram a lakásában. De ez az "áram" az egész bolygót meg fogja változtatni. Hisszük, hogy minden ember, nő és gyermek idővel kapcsolódni fog a Hálózatra. Ugyanúgy minden eszköz is, amelyben digitális szív dobog.

Gondoljunk csak egy pillanatra azokra a háztartási gépekre, amelyekben mikroprocesszor lapul - a tévékre, hi-fi tornyokra, mikrosütőkre, hűtőszekrényekre vagy hőfokszabályzókra. Gondoljunk az évente készített autók millióira, amelyek mindegyikében 50-100 mikroprocesszor található. Gondoljunk csak a mobiltelefonokra, személyhívókra és más kézi eszközökre - sokunknak egynél több is van belőlük, igaz?

Képzeljük el, hogy ezek mind - és még sokminden más - össze vannak kapcsolva, és akkor megsejtünk valamit a Hálózat igazi potenciáljából. Ezek a kapcsolatok serkentik majd jövőképünk - a "Service on Demand" - eljövetelét. Ez alatt az "akkor- ha-szükség-van-rá" típusú szolgáltatásokat értem, amelyek közül jó néhány a többivel együttműködik a háttérben - emberi beavatkozás nélkül - annak érdekében, hogy azt és akkor biztosítsák számunkra, amit csak akarunk, az adott pillanatban a számunkra legkényelmesebb eszközön.

A nagy lehetőséget az információrobbanás kiaknázásában látjuk: abban, hogy az információs túlterhelést olyan szolgáltatásokká alakítsuk, amelyek leveszik a munka nagy részét az ember válláról.

Pontosan erről szól a Sun Open Net Environment, a Sun ONE. Olyan, a működési környezetre érzékeny szolgáltatásokról beszélünk, amelyek előre megjósolják az egyének és teljes cégek igényeit. Képzeljük el a következőt. Az Ön cége repülőgépeket üzemeltet, és repülés közben az egyik érzékelő felismer egy potenciális hibát. Egy intelligens webes szolgáltatás nem csupán a földi személyzetet értesíti, hanem azt is ellenőrzi a raktárban, hogy megvan-e a szükséges alkatrész. Ha nem, akkor elindítja a beszerzés folyamatát, hogy megérkezzen, mire a gép leszáll. Az eredmény: ahelyett, hogy a reptéren vesztegelne a gép alkatrészekre várva, gyorsan ki lehet javítani és máris mehet útjára. A társaság betartja a vállalt pontosságot és az ügyfelek biztonságban és elégedetten utazhatnak. No persze még nem tartunk itt, de kevésbé összetett szolgáltatások már kialakulóban vannak, és idővel egyre dinamikusabbá válnak.

Bár kevés dolog történik olyan gyorsan, mint ahogy szeretném, az üzenet egyszerű: a ma rendelkezésre álló technológia használatával gyakorlatilag minden cég hatékonyabbá - és nyereségesebbé - tehető.

Hála az olyan nagy gondolkodóknak, mint Bill Joy, Greg Papadopoulos, John Gage vagy James Gosling - hogy csak néhányat említsünk - a Sun fáradhatatlan újító, folyamatosan fel van készülve a kihívásokra és az előtte álló lehetőségekre. Jelen pillanatban 20 további évnyi innováció, hatékonyság és nyereség alapjait fektetjük le.
Reméljük, velünk tartanak.

***
Scott McNealy
Scott McNealy a Sun Microsystems, Inc. elnök-vezérigazgatója